Jubilál a szarkaláb táncegyüttes | Egy film hatására kezdődött |
Jubilál a szarkaláb táncegyüttes
Táncszínházat szeretnénk létrehozni
Tíz éve alakult a Zalai Táncegyüttes egyik senior csapata, a kizárólag nők alkotta Szarkaláb. Az ilyen felállás ritkaságnak számít, nem is egyszerű repertoárt találni a működéshez, de Takács Mária koreográfust kellően kemény fából faragták a feladathoz.
– B. K. –
Anno a Fokla gyerekcsoport szülőiből néhányan, Simon Katalin
vezetésével keresték fel a gyerekek koreográfusát, Takács Máriát,
hogy az anyukák is táncolni szeretnének, ha vállalja a felkészítést. Így indult
teljesen laikusokból a csoport. S bár cserélődés volt, néhány alapító tag még
mindig jelen van a hétfőnkénti próbákon, a fellépéseken, s időközben komoly
barátságok is szövődtek a népzene és néptánc mentén.
– Először próbaidőt kértem, mint minden csoportnál, hogy kiderüljön kijövünk-e
egymással, bírják-e az én vezetői stílusomat, és a tempómat. Mert szeretem a
húzós dolgokat, nem vagyok a laza próbák híve. Ha ez egyezik a táncosok
hozzáállásával, akkor kezdhetünk valamit. A csoport nagy része laikus táncos
volt, és eleinte úgy voltam, hogy egy rutinos gyerekcsapat után elölről kell
kezdeni megint valamit, nem voltam benne biztos, hogy el akarom vállalni – idézi
fel a kezdeteket Takács Mária. – Aztán együtt maradtunk,
kialakultunk, csatlakoztak régen volt táncosok is. Egy év után pedig felfigyelt
ránk a Zalai Táncegyüttes akkori művészeti vezetője, Varga János
is, tetszett neki a csoport munkája, és innét erkölcsileg és anyagilag is
támogatást kaptunk. Ritka ez a fajta csoport és az is, hogy fennmaradnak, mert a
nőknek a munka mellett ott a családdal járó sok feladat, a gyereknevelés, nem
egyszerű mindezt összeegyeztetni a hobbival. Volt cserélődés, de olyan is, aki
időközben kismama lett, és ennek ellenére sem maradt el tőlünk. Az alapító
tagokból hat fő a mai napig táncol velünk. Aztán jött az igény a fellépésre is,
volt, aki éppen emiatt maradt ki, mert nem színpadon szeretett volna táncolni.
–
Férfiak sosem jöttek szóba a tánc kapcsán?
– Ez kifejezetten női csoport, tehát nem. Ezért is nehéz táncokat
találni, ebből a fajtából nincs olyan nagy választék. A jubileumi fellépésen egy
alkalmi férfi énekkarral egészülünk ki, de ez egyedi eset.
– Honnan jött a név?
– A szarkaláb háromfélét is jelenthet, akár virág, akár a madár lába,
akár a szem körüli ráncok, ami a mi esetünkben már előfordulhat. A tagok
életkora harmincöt év felett van.
– Gyerekekkel könnyebb vagy felnőttekkel, pláne csak nőkkel?
– A gyerekekkel könnyebb – mondja mosolyogva. – A nők beszédesek, megvan
a véleményük, akár a koreográfiákról is.
– Tervek?
– Táncszínházat is szeretnénk a lányokkal. El is kezdtük a Pipás
Pista, aki valójában nő volt, igaz történetét átgondolni ilyen
szemszögből. Nem kis feladat lenne, sőt nagy kihívás a csapatnak, de jó lenne
megvalósítani.
Az alapító tagok nevében Prokisch Anikó mesélt az elmúlt 10 évről.
– Kuriózumnak számít egy archaikus táncokat bemutató aszszonycsapat. Az
ismerősök, kollégák körében híre ment, így találtak ránk folyamatosan az új
tagok. Eleinte esetlenül, botladozva indultunk, főleg, aki még sohasem táncolt,
de elkezdtük ezt a műhelymunkát. Ami aztán az életünk komoly részévé lett. Az
idősebbeket ez tartja fiatalosan, és nagy űrt hagyna, ha nem lenne. Felérne egy
nyugdíjba vonulással. Időközben barátságok szövődtek, ami már túlmutat a
próbákon, fellépéseken. Közös programokra járunk, és talán sikerült
meghonosítanunk a városban az „Egy nap népviseletben” akciót is. Egyébként is
nagyon szeretjük a népviseletet, übereljük egymást, hogy kinek több a rakás a
szoknyáján. Akár saját pénzből megvarratjuk a ruhát, ami megtetszik. Szinte
vadászunk a régi szép ruhákra. És keressük a lehetőségeket, ahol a néptánccal
kapcsolatban részt vehetünk közös programokon. Így jutottunk el a Sárközi
lakodalmasba is, ami nagyon nagy élmény volt. S hogy nem hiányoznak-e a férfiak
a táncból? Aki még nem táncolt máshol, annak talán kevésbé, de egyébként
dehogynem, a magyar néptánc nagyrészt páros tánc. De ez most egy asszonycsoport.
A táncszínházhoz nagy kedvünk lenne. El is kezdtünk készülni rá. De ez már egy
olyan produkció, ahol majd el kell engedni egymás kezét, és ez nagy kihívás lesz.
Sikeresek a belső utak iskolája harcművészei
Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi Belső Utak Iskolája harcművészei a Dunakesziben megrendezett Tradicionális kung-fu és wushu magyar bajnokság II. fordulóján, ahogy tavasszal az első fordulón is. A csapat felkészítőjével, Darab Ferenc mesterrel beszélgettünk.
– b. k. –
Kupákkal telezsúfolt vitrin áll az edzőterem előterében. Darab Ferenc
büszkén mondja, hogy ahova mennek, ott nyernek is. Október végén 10 aranyat, 8
ezüstöt és 7 bronzérmet hozott el a kilencfős csapata Zalába. Nem kisebbre
teszik a mércét, mint például tavaly, amikor Kínában voltak tanulmányúton, a
nagy tisztelettel övezett, szentnek tartott Vutang-hegyen.
– 29 éve vagyok ennek a harcművészetnek az elkötelezettje, és egyre messzebbre
kellett menni mestert találni – mondja Darab Ferenc shifu. – Ahogy
haladok az utamon, a tanulást és a munkát soha abba nem hagyva, mert csak
munkával és szándékkal lehet eredményt elérni, érzem, hogy egyre nagyobb a
felelősségem is ennek a tradicionális harcművészetnek az oktatása és
fennmaradása kapcsán. Sajnos egyre kevesebb az érdeklődő, ami azt is jelentheti,
hogy mindez, azaz több ezer éves hagyomány, egyszer elveszhet. Egy olyan
sportlehetőség, ahol elsőként az egymás előtti meghajlást, azaz a másik
tiszteletét tanítjuk.
– Mintha divatja lenne, legalábbis egyre több filmben tűnnek fel például
tai-chi-t gyakorló emberek. Ahogy önöket is látni jó időben a Vizslaparkban
edzeni.
– Hangsúlyozni szeretném azt, amit nem szabad elfelejteni, hogy ez eredetileg
harcművészet, melynek mellékhatása, hogy javítja az egészéget is. Mostanában
inkább ez utóbbiról esik csak szó. Ezzel pedig az egész teljessége csorbul.
– Laikusoknak mit mondana néhány szóban az ön által is tanított
irányzatokról.
– Két fő vonal van, a külső erőt használó, mely izomerőt és gyorsaságot
fejleszt, illetve a belső erőt, chi-t fejlesztő, mely az energiaegyensúly
megteremtésére hat. Ez természetesen jótékony a szervezet működésére is. Van
irányzat, amely a támadás előli kitérésre tanít, van, ami a támadást, mint
védekezési módot használja, van, amelyik a körkörös változásokra tanít. Régen a
kínai családoknak megvolt a saját harcmodoruk és ezt titokként őrizték, a
túlélés zálogaként. Ma már ez nem ennyire titkos, de van olyan gyakorlatsor,
melyet csak én tudok egyedül az országban – mondja a mester a kínai
tradicionális fegyverekkel gazdagon felszerelt edzőteremben. Ahogy azt is
hozzáteszi, maga kidolgozott 108 alapgyakorlatot, hogy minél érthetőbb legyen,
amit tanít.
– Nem nőtte túl a várost a tudásával?
– Itt élek, itt van dolgom. Illetve az egész megyében tanítok. Tanítom
azt, aki hagyja. Vallom, hogy egyszer mindenkinek meg kell mutatni az utat, aki
érti, arra megy, aki meg nem, az nem.
– Önt mi indította el ezen az úton?
– Egy film, amit gyerekkoromban láttam és elhatároztam, hogy ezt
megcsinálom. 18 éves voltam, amikor elkezdhettem kung-fut tanulni, előtte itt
nem volt mód erre. Semmi más nem érdekelt és most sem érdekel. El is jutottam
mesterként azokra a helyekre, amelyek a filmben láthatók. Megvalósult az álmom.
– Hogyan tovább?
– Hosszas munka után az edzőtermünk rendben van. A magyar bajnokságokon
jól szerepelünk. Egy kicsit szeretném erősíteni a chi-kung vonalat. És, ha még
módom lesz rá, szeretnék indulni a világbajnokságon.