Megőrizni a jelenlegi pozíciót A bajnokság még nem lefutott Szerényen, de eredményesen Megkezdte felkészülését a ZTE FC A hétvége eredményei

Megőrizni a jelenlegi pozíciót

Idáig jól teljesített a zte nkk

Pár fordulóval vannak túl a csapatok a női NB I-es kosárlabda-bajnokság felén. A ZTE NKK együttese biztató pozícióból várja a folytatást, az 5. helyen áll. Ráadásul a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe is bekerült. Nem csoda, hogy jó a hangulat a csapat háza táján.

– A jelenlegi pozíciónkkal elégedett vagyok – összegezte csapata eddigi teljesítményét Horváth Zsófia vezetőedző. – Az ötödik helyünk azért értékes, mivel a bajnokságban olyanok az erőviszonyok, hogy szinte bárki legyőzheti a másikat. A szezonkezdés előtt reménykedtünk, hogy ott lehetünk az 5–6. helyen. Örömteli jelenlegi helyezésünk, igyekszünk itt ragadni az első négy mögött.
– Mely tényezőknek tulajdonítja a sikert?
– Nálam első a védekezés. Akadtak viszont olyan találkozók, amelyeken támadásban is domináltunk. Lásd a Cegléd elleni hazai találkozót. Azt szeretném elérni, hogy a védekezésünk tovább javuljon.
– A ZTE NKK félidei jó szereplése csapatérdem, vagy kellettek hozzá kiugró egyéni teljesítmények is?
– Igazán akkor értünk el jó eredményeket, ha csapatként játszottunk a pályán. Előfordultak jó egyéni teljesítmények, azonban döntően nem ezek hozták meg a jó szereplést. A mérkőzések nagy többségén minden játékos tudásához mérten hozzájárult a ZTE eredményéhez. Az igazi sikerek csapatmunkából születnek.
– Miben szeretnének még előrelépni?
– A védekezésünket tovább kell fejleszteni. Abban kell fejlődnünk, hogy a mérkőzések során minél hosszabb ideig sikerüljön jó teljesítményt hoznunk, rövidebbek legyenek a hullámvölgyek. A játékunk ritmusa ne vesszen el, ugyanis legtöbbször még ez okozott gondot.
– A Magyar Kupában a legjobb nyolc közé jutottak. Milyen szerepléssel lenne elégedett?
– Nagyon szeretném, ha bekerülnénk a négy közé, de ez nem elvárás a lányok felé. A Győr lesz az ellenfelünk, szeretnénk egy újabb skalpot begyűjteni ellenük. Az óvásunk után biztosan egy harapós ellenfél vár ránk, állunk elébe. A négy között szerepelni ajándék lenne számunkra.
– A bajnokságban milyen folytatást vár?
– Több nehezebb mérkőzés jön. Eredményesek akkor lehetünk, ha a találkozókon egyenletes teljesítményt nyújtunk, tovább fejlődik játékunk. Egyik ellenfelünkhöz sem utazunk feltett kézzel. Nagyon fontos lesz számunkra, hogy hazai pályán legyőzzük a PEAC-ot. Az 5–6. hely egyikét mindenképpen meg akarjuk szerezni az alapszakasz végén.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A bajnokság még nem lefutott

Most már azonban bravúrokra lenne szükség

Az alapszakasz felén túl a férfi kosárlabda-bajnokság élvonalában nincs az első nyolc között a Zalakerámia ZTE csapata. Ráadásul a kék-fehérek nem jutottak be a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe se. A bajnokság azonban még közel sem lefutott, sok mérkőzés van hátra, a zalaiak előre léphetnek. Ehhez azonban – a múlt szombati Kaposvár elleni hazai vereséget követően – most már tényleg bravúrokra lenne szükség.

– Nem vagyok elégedett a csapat szereplésével – összegzett Bencze Tamás vezetőedző. – A terveink szerint az első nyolc hely valamelyikén kellene tanyáznunk.
– Mi okozta a gyengébb szereplést?
– A dolog nagyon összetett, az első kilenc mérkőzésből hatot játszottunk irányító nélkül. Ez a tény minden csapatot megviselt volna, nálunk is így történt. Amióta megérkezett az új irányítónk, pozitív a mérlegünk, látszik, mit szeretnénk játszani. A hazai pályán elvesztett mérkőzések közül leginkább az Oroszlány elleni a fájó. Idegenben viszont nyertünk három találkozót. Az irányító hiánya miatt több játékos nem a saját posztján szerepelt. A baleset számunkra a legrosszabbkor jött. A gyengébb szereplésünk okát egyértelműen objektív okokra vezetném vissza.
– Az említett problémák miatt, itt lett volna az alkalom, hogy a fiatalok megmutassák magukat. Azonban úgy tűnik, tavalyhoz képest nem nagyon léptek előre…
– Többet vártam tőlük, de nem jött több, ott vagyunk velük, ahol tavaly voltunk.
– Így aztán a kezdő ötös elég sokat szerepelt…
– Egy példát kiemelve: volt olyan összecsapás, ahol Johnson 30–35 percet játszott, ráadásul nem a posztján, hanem irányítóként. Adódtak ebből fájó vereségek, az egyiket már említettem, de ide sorolnám a Kecskemét ellenit is.
– Amit szintén megfigyelhettünk, elég hullámzó volt mérkőzéseken belül is a csapat teljesítménye...
– Itt két mérkőzést emelnék ki, a Szeged és a DEAC ellenit, ahol az első hat percben nagyon dekoncentráltak voltunk. A Körmend és az Alba elleni teljesítményünkkel kapcsolatban úgy vélem, hogy a Falcót kivéve bármelyik együttes – nálunk erősebb kerettel rendelkező is – kerülhet hullámvölgybe. Ez a mezőny bizonyos kiegyenlítettségét is mutatja. Összegezve, az idei bajnokságban a csapatok teljesítményének ingadozása teljesen természetes.
– Hosszú idő után nincs ott a ZTE a Magyar Kupa négyes döntőjében…
– Ha az Oroszlány vagy a PVSK elleni meccset nyerjük, nincs miről beszélni. A nehézségeink ellenére ott lettünk volna a kupában.
– Lehet a tizenegyedik helyről felfelé kapaszkodni?
– Hogyne lehetne, bár az idei bajnokság pokolian nehéz. A folytatásban most már a hazai pályán hibátlanul kellene teljesítenünk, mivel közvetlen riválisaink jönnek hozzánk. Idegenben Szegeden, Oroszlányban jó lenne nyerni, de a többi mérkőzéseken Szolnokon, Körmenden és az Albánál megpróbálunk bravúrosan szerepelni. És akkor beverekedjük magunkat az első nyolcba…

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Szerényen, de eredményesen

Előtérben a fiatalok a zte sk-nál

Évek óta teszik a dolgukat, szerény költségvetésükből a lehetőségeikhez mérten jól teljesítenek. Az 1960-as években alapított egerszegi súlyemelőklubról van szó. Egykor a Z. Vasút, jelenleg több évtized óta a ZTE keretei között űzik sportágukat. A klub fennmaradásában óriási szerepe van Papp Péter edzőnek és segítőinek.

– Felnőtt korosztályunk, ha nem is népes, de hozza az eredményeket – hangoztatta Papp Péter. – 2019-ben az országos korosztályos bajnokságokon szereztünk három ezüstérmet, ami mindenképpen jónak számít a klub életében.
– Konkrétan kit emelne ki?
Rácz Gergelyt, Rácz Dánielt és Varga Martin Csongort. Serdülő, illetve ifi juniorban lettek másodikak. Rácz Dániel jövőre felnőtt korosztályba lép, már idén indult ebben a korcsoportban az ob-n, és bronzérmet szerzett.
– Az egyéni megmérettetések mellett a csapatversenyeken is igyekeztek helytállni...
– Évek óta szerepelünk az Alpok–Adria Kupán, a legutóbbi fordulóban a pontszerző hatodik helyen végeztünk. A masters versenyen jobban teljesítünk, ott ezüstérmet szereztünk a csapattal.
– A szerény költségvetés ellenére minden évben megrendezik a Göcsej Kupát és a Kiss Róbert-emlékversenyt...
– Tavaly a Göcsej Kupa az országos csapatbajnokság egyik selejtezője is volt. Jóval több csapattal, nagyobb létszámmal kellett megrendeznünk a versenyt, úgy érzem megfeleltünk az elvárásoknak. A Kiss Róbert-emlékverseny inkább az utánpótlás seregszemléje, de idén a felnőttek is bekapcsolódtak.
– A fiatalok felkészítése mellett több versenyen te is szerepelsz. Nem is rosszul...
– Múlnak az évek, a felnőttek között egyre nehezebb jó eredményt elérnem. 2019-ben egy pontszerző hely jutott nekem a felnőtt ob-n. Egyre inkább maradnak számomra a masters versenyek, amelyeken addig indulnék, amíg bírom. A hazaiakon biztosan elindulok, a nemzetközi masters versenyek anyagi okok miatt elérhetetlenek számomra.
– Egyedül Papp Péter sem bírná egy klubban a munkát. Kik segítenek?
Lőrincz István edzőtársam és Takács Tamás elnök nélkül nem menne a dolog. Jó csapatot alkotunk.
– Tervek az idei évre?
– Egyértelműen több fiatalt szeretnénk bevonni a sportba. Sok szülő félti gyermekét a súlyemeléstől, mert könnyebben megsérült. Ami tévhit, más sportágakhoz képest itt jóval kevesebb a sérülés és a kezdőkre nagyon odafigyelünk. Legfontosabb a pontos technika megtanítása a gyerekeknek, mivel szinte csak akkor sérül meg valaki, ha egy gyakorlatot technikailag rosszul hajt végre. Munkás sportág a súlyemelés. Az országos szövetségtől tudom, hogy több száz beiskolázott gyermekből alig páran maradnak a sportágban, viszont aki marad, az hosszú ideig a súlyemelők táborát gyarapítja.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Megkezdte felkészülését a ZTE FC

Eddig a távozók többségben

Január 3-án edzésbe állt a ZTE FC labdarúgócsapata. A játékosoknak a rövid szünet alatt egyéni edzésterv alapján kellett készülniük. A sietség nem véletlen, az élvonal „tavaszi” idénye január 25-én rajtol. A ZTE első ellenfele a DVTK lesz hazai pályán – már persze akkor, ha az időjárás nem szól közbe. A magyar labdarúgó-bajnokságok történetében nagy valószínűséggel ez lesz a legkorábbi idénykezdés,

A zalai csapat végig hazai környezetben készül, csak két edzőmérkőzés kedvéért ruccan át Horvátországba. Egy felkészülési meccsre Egerszegen kerül sor. A rövid felkészülési időszak miatt klasszikus alapozásról nem lehet beszélni. A forma átmentése, illetve az érkező új játékosok gyors beillesztése a csapatba lehet a feladat. A felkészülés elején öten távoztak a csapattól. Hudák Martin az NB II-es Szegedhez szerződött, Devecseri Szilárd védő visszatért Szombathelyre a Haladás csapatához. Kiss Máté szintén nevelő egyesületéhez, az ETO FC Győrhöz igazolt. Az ukrán Oleg Golodiuk – a középpályást fél éve igazolta le a ZTE, de nem váltotta meg a világot Egerszegen – is máshol folytatja Az ősszel kevesebb lehetőséget kapó Miroslav Grumics is távozott. Egy éve a SPAL-nak kölcsön adott Horváth Krisztofer pedig jövő nyárig marad az olaszoknál. A szakmai stábban is történt változás, Gaál Miklós kérte szerződésének felbontását. Az erőnléti edző a Vasasnál folytatja. Az érkezők között eddig mindössze a nigériai támadó középpályást, Ubochioma Meshack-ot találjuk. Ő már régóta együtt készül a zalaiakkal, de miután nemrég töltötte be 18. életévét, csak most lehetett leigazolni. A ZTE-nél három próbajátékos is szerepel: a 22 éves Florjan Raduha szlovén kapus, a szintén szlovén 24 éves korosztályos válogatott belső védő Ziga Zivko, akitől azonban már el is köszöntek, valamint Stjepan Ostrek 23 éves horvát középpályás, akinek szerződést ajánl a klub.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A hétvége eredményei

Zalakerámia ZTE KK– Kaposvári KK 102-113 (37-30, 26-25, 22-26, 17-32) NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés, Zalaegerszeg.
+
NKE FCSM Csata–ZTE NKK 88-84 (26-17, 22-24,18-16, 22-27) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, Budapest.

GNK Dinamo Zagreb–ZTE FC 2-0 (1-0) Nemzetközi felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Zágráb. Gl.: Kadzior, Gavranovic.

Pénzügyőr SE U 21–ZTE RK 3:2 (–28, –24, 13, 23, 10) NB II-es férfi röplabdamérkőzés, Budapest,

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére