Szennyvízrendszer-felújítás Rekordköltségvetéssel indul az idei év Közös fenntartásban a színházak Sajtófotó tizedszer

H. Horváth Gyula és Bali Zoltán

Szennyvízrendszer-felújítás

Az arany jános és a jókai utcában

Megkezdődött az Arany János utca 69. és 71. szám alatti, valamint a Jókai u. 51. számú társasházakhoz vezető szennyvízrendszer felújítása. Ez a beruházás első üteme a Mikes Kelemen, az Arany János, a Dózsa utca és Platán sor határolta lakóházak teljes közmű-rekonstrukciójának.

– AL –

A város egyik legrégebbi csatornahálózatának műszaki állapota közel ötvenéves kora miatt mostanra elavult, egyes szakaszai gyakorta eldugultak, fogalmazta meg a rekonstrukció indokát Bali Zoltán alpolgármester, önkormányzati képviselő (a képen jobbra) a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján. Felidézte, hogy az Arany János utca alatt lévő vezetékeket már kicserélték, az úttest teljes helyreállítása során. Tulajdonképpen ez a munka folytatódik az Arany és a Jókai utcai három társasház új szennyvízrendszerének kiépítésével. A régi töredezett, beszűkült, gyökerekkel benőtt betoncsövek helyett PVC-csatornát kötnek be. A közel 72 méteres új gerincvezetéken 47,1 méter hosszban hat darab bekötést, valamint tisztítóaknákat és tisztítóidomokat létesítenek. Rendbe teszik az épületek környezetét, a Jókai utcai szakaszon felújítják a járdát. Utalt arra, hogy az E.ON is megkezdte itt a gázvezeték-hálózat felújítását. A szennyvíz-rekonstrukció első ütemére bruttó 23,6 millió forint saját erőt fordít az önkormányzat. Várhatóan május végére fejezik be a kivitelezést, melynek fővállalkozója a Zalavíz Zrt. Bali Zoltán jelezte, hogy a tervek szerint a második ütemben a Dózsa György utcai szakasz felújítása történik meg, várhatóan 2021-ben. A harmadik ütemben a Platán sori társasházaknál, míg a negyedik ütemben a Mikes, a Jókai és az Arany J. utcák épületeinél korszerűsítik a szennyvízhálózatot.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Rekordköltségvetéssel indul az idei év

Polgármesteri sajtótájékoztató a közgyűlés után

Elfogadta a város közgyűlése a 2020. évi költségvetési rendeletet. Balaicz Zoltán polgármester a részletekről szólva jelezte: 2019-ben a kezdő költségvetési főösszeg 43 milliárd forint volt, ez december végére 54,3 milliárdra emelkedett. Az év végén 35 millió forintot nyert az önkormányzat a Virtuális valóság programhoz az Innovációs és Tehnológiai Minisztérium pályázatán.

Zalaegerszegen az idei év rekordösszeggel indul: a képviselők 64,2 milliárd forinttal fogadták el a városi büdzsét. A polgármester hozzátette: ez az összeg az év során tovább emelkedhet. A költségvetésre hatással voltak a központi szabályozások is, így például a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése, a szociális adó csökkentése. Ugyanakkor a bölcsődei dolgozók pótléka emelkedni fog, és a kulturális ágazatban dolgozók pluszpótléka is biztosítva lesz. Balaicz Zoltán kitért arra, hogy az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kap az arányos városfejlesztés, vagyis, hogy minden városrészben legyenek út- és járdafelújítások, zöldterület- és közműfejlesztés. Mindezek fontosak az önkormányzat számára, hiszen az emberek mindennapi életére vannak hatással. Optimizmusra adhat okot, folytatta, Zalaegerszeg folyamatos gazdasági fejlődése, amit jelez, hogy az elmúlt években négyezer új munkahely jött létre. 2014-ben még csak 3,2 milliárd volt a helyi iparűzési adóból befolyt összeg, az idei tervek szerint ez növekedni fog, 4,7 milliárd bevétellel számolnak. A kiemelt beruházások között említette a TOP-programból megvalósuló újabb iskolafelújításokat 344 millió forintból, a kézműves- és helyi termékek új piacát a Piac tér mellett 600 millió forintos beruházással, és a Gábárti-tó környékén új hidak, gyalog- és kerékpárutak építését. Elindul a Modern Városok Programban az alsóerdei sport- és rekreációs központ kialakítása, a Mindszenty József életének emléket állító múzeumrész alapkőletételére pedig március 17-én kerül sor.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Közös fenntartásban a színházak

Tízedik alkalommal nyílt meg a Hevesi Sándor Színház galériájában a Sajtófotó-kiállítás, melyen mintegy 120 felvétel mutatja be a 2019-es év legemlékezetesebb, vagy legjobban sikerült pillanatait.

A zalaegerszegi közgyűlés úgy döntött, hogy a közös működtetésre irányuló kérelmet benyújtja. A színház közös működtetésére irányuló megállapodásnak garantálnia kell a színház művészeti szabadságát, a megállapodásban a miniszter és az önkormányzat meghatározza – ideértve a vezetői kinevezés módját is – a teátrum működésének részletes szabályait. A Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház eddig is állami és önkormányzati támogatásból működött. 2019-ben a színház esetében a közvetlen állami támogatás 221 millió forint volt, az állami előadó-művészeti kiegészítő támogatás 78 millió a tematikus támogatás pedig 38 millió forint, tehát összesen az állam különböző jogcímeken 337 millió forinttal támogatta a Hevesi működését. Az önkormányzati támogatás 174.501.000 forint volt. Az állami-önkormányzati támogatás aránya: 66–34 százalék. Ugyanez a Griff Bábszínház esetében a következőképpen alakult: a közvetlen állami támogatás 49.400.000 forint, az előadó-művészeti támogatás 10,5 millió, míg a tematikus támogatás 2 millió forint, vagyis az állam közel 62 millió forinttal támogatta a bábszínház működését, az önkormányzati támogatás pedig 33 millió 243 ezer forint volt. az arány ebben az esetben 65–35 százalék. A jogszabályok az állam és az önkormányzatok között megkötendő megállapodások útján világosan kijelölik a kulturális felelősségvállalás kereteit.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Sajtófotó tizedszer

Tízedik alkalommal nyílt meg a Hevesi Sándor Színház galériájában a Sajtófotó-kiállítás, melyen mintegy 120 felvétel mutatja be a 2019-es év legemlékezetesebb, vagy legjobban sikerült pillanatait.

A három fotóriporter, Katona Tibor, Pezzetta Umberto és Seres Péter munkáin kívül idén is számos amatőr és profi fotográfus küldte be alkotásait a sajtófotó-pályázatra. Közülük huszonegy fotós összesen negyven felvétele került kiállításra, és három díjat osztott ki a szakmai zsűri (Benkő Sándor, Ohr Tibor, Tánczos György, Varga György). Az elismerést ezúttal Bolla Gábor, Marancsis Erika és Vári Tibor vehette át. A sajtófotósok különdíját pedig idén Gombás Gabi kapta. A kiállítást Balaicz Zoltán polgármester köszöntője után Bánkuti András, a Mai Manó Ház alapítója nyitotta meg. Az eseményt most is nagy érdeklődés övezte.

 

 

 

 

 

vissza az elejére