A tűzzománc kémiája és boszorkánysága

Nagy szilvia fekete-fehér sorozatáról

Az iparművészet szerint képzőművészet, a képzőművészet számára pedig sokszor inkább iparművészeti kategória. Szóval a tűzzománc amolyan határterületet jelent az alkotóművészetben. Nagy Szilvia fekete-fehér faliképei pedig magának a műfajnak a határait is feszegetik kissé, hiszen a tűzzománcról leginkább valami színes dolog jut eszünkbe.

– pánczélPetra –

Az alkotóval (aki az Ady-iskola rajztanáraként is ismert, de mint az majd kiderül, most direkt nem ebben a minőségében kérdeztük) a tűzzománcok kémiájáról és boszorkányságáról beszélgettünk. Az apropót az adta, hogy a nemrégiben nyílt Zalaegerszegi Szalon csoportos kiállításon, a fekete-fehér képsorozatának újabb elemei láthatók.
– A tűzzománc kapcsán általában valami kisebb méretű, színes, élénk tárgyra asszociálunk. Honnan jött a fekete-fehér inspiráció?
– Úgy, hogy van egy erős grafikai énem, és ezt szerettem volna a tűzzománcba átültetni valamilyen módon. Zománcozni Morvay Lászlónál tanultam még főiskolás koromban a pécsi tanárképzőn. Ő tanította meg a fehér alapú technikát. Ezt a módszert hoztam össze a grafikával. Vagyis a vörösréz vagy vaslemezre festek egy fehér alapot, ami kiégetésre kerül, s ezzel dolgozom utána tovább. Lehet a felületet karcolni, továbbfesteni, vagy nagyon kemény grafitceruzával motívumokat, figurákat rajzolni rá, és ezt égetni ki újra.
– A ceruzarajz ilyen jól bírja a hőhatást?
– Igen, a grafitszemcsék szépen beleolvadnak a zománcfesték rétegei közé. De nem szabad túlmelegednie, mert akkor eltűnik a rajz. Az ideális az, ha 800–850 Celsius-fokon égetek. Persze több festékréteget használok, amiket az egyes égetési fázisok után visszacsiszolok, így arra is figyelni kell, hogy az alsóbb rétegek ne sérüljenek. Rém izgalmas ez az egész! Az ugyanis egy dolog, hogy mit képzelek el fejben, mit rajzolok le vázlatként egy papírra, de hát menet közben is alakul a dolog. Sok tapasztalat kell hozzá, hogy az ember irányítani tudja a véletleneket.
– ...és ha mégis valami hiba történik?
– Akkor újra kezdem, javítom. Érdekes ez, mert van olyan, hogy épp az elrontottnak vélt dolog ad valami új ötletet. A kudarc sokszor utat jelez, és inkább továbblendít.
– Kicsit olyan, mintha a kémia és a boszorkányság egyszerre lenne jelen az alkotási folyamatban. Ráadásul még ott van a kemence is…
– Tényleg benne van mind a kettő. Érteni kell az anyag viselkedését, és hogy a színek miképp reagálnak a hőre, mégis rengeteg véletlenszerűség van a munkában. De pont ettől érdekes az egész. Szeretek kísérletezni; van, hogy több grafikai ötletből, sok-sok réteg festékből alakul ki egy kép.
– A fekete és a fehér szín mekkora teret enged a kísérletezésnek vagy a változatosságnak? Nem határolja be nagyon a lehetőségeket?
– Szerintem nagyon sokféle dolgot ki lehet hozni belőle! A fekete színt eleve sokszor rá kell festeni a felületre, hogy szép egyenletes és fényes legyen. A fehér ad az egésznek egy kontrasztot, a grafika pedig lágyít egy kicsit mindezen. A feketére ezenkívül lehet zománcdarabkákat szórni, illetve egy áttetsző fehér festék segítségével különféle szürkés tónusokat is lehet adni a képnek. Rétegtől és vastagságtól függ, hogy ezek mennyire látszódnak majd világosabbnak, vagy szürkébbnek. Mostanában azon gondolkodom, hogy mi van akkor, ha a fehéret elhagyom, és csak a feketével dolgozom úgy, hogy azt csiszolom fel többször. Az így előkerülő szürke rétegekre megint csak lehet grafittal rajzolni… Nagyon bele lehet merülni ebbe a munkafolyamatba. Az ember néha elfelejt levegőt venni. Talán az is a boszorkánysághoz tartozik, hogy hihetetlenül varázslatos és titokzatos az olvadt üveg világa! Tisztelni kell ezt az ősi anyagot.
– Ha már szó volt a fényes és sima felületekről: a kiállításmegnyitón mázas kerámiának titulálták az alkotásaidat. Ilyen könnyű ezt „benézni” még egy szakavatott szemnek is?
– Alapvetően igen, mert ez a fajta tűzzománc négyzetekből épül fel, csillogó és fényes: kissé csempeszerűnek hat. Ráadásul itt a keret is egybeolvad az egész művel, hiszen az is fekete. Szinte láthatatlan. Emiatt tényleg kerámialapra is lehet asszociálni.
– Egy olyan tradicionális díszítőtechnikáról beszélünk, amiből – mint az látható – nagyon sokféle dolgot ki lehet hozni. Mi lehet a tűzzománc jövője, vagy inkább jelene a 21. században?
– Ez valóban érdekes kérdés, mert sokáig az ötvösség díszítőeleme volt, és főleg szakrális célokat szolgált, hiszen számos, valláshoz kötődő tárgy készült belőle. A szecesszió hozott egy áttörést, ami után „profanizálódott” a dolog, és lakásdíszek, hétköznapi embereknek szánt ékszerek, dekorációk, használati tárgyak is készültek már tűzzománcból. Sőt, ha belegondolunk, a fazekakat, lábosokat is zománc borítja. Ilyen előzmények után már az is áttörés volt, hogy a tűzzománc, mint falra akasztható kép megjelent az 1960-as, '70-es években, és egyre inkább a képzőművészek is elkezdtek dolgozni vele. Persze még mindig kevesen vagyunk. Nincs ez annyira a fősodorban. A jövőt számomra talán az jelenti, hogy tovább kísérletezem. A gébárti alkotótelepen például készítettem 4x3, zománccal bevont kockát. Szeretnék ezután többször ilyen módon kilépni a térbe. De lehet különféle használati tárgyakba zománcot építeni, vagy klasszikus művek egyes részleteit újraalkotni a tűzzománc segítségével.
– Mint az Ady-iskola tanárát, sokan „Szilvi néniként” ismernek, amivel persze önmagában nincs gond. De nem sajnálod néha, hogy a művész éned kicsit háttérbe szorul?
– Dehogyisnem! Ezzel szerintem a többi művésztanár is hasonlóan van. Állandó küzdelem és harc ez, főleg az idővel. Az iskola mellett kevés a lehetőség az elmélyült alkotásra. Inkább csak a tanítási szünetekben van rá mód. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretek tanítani, hiszen öröm foglalkozni a gyerekekkel, felfedezni a tehetségeket, nyomon követni pályájukat. De tény, hogy az ember nem mindig csak tanárként szeretne megnyilvánulni. A helyzet nálam még annyival bonyolultabb, hogy a tűzzománc alkotásokat nehezebb a kiállítóhelyeken bemutatni, hiszen kisebb méretük miatt nem töltik ki úgy a teret, mint a szobrok vagy a festmények. És kevésbé van bent a köztudatban is. Lehetőségek azért vannak: készítettem már egy kápolna szentségtartó szekrényébe képet, és a zalaegerszegi zenélő óra tűzzománc számlapjait is én terveztem és készítettem el az előzetes gyerekrajzok alapján. Szóval a tanításon kívül van egy másik hivatásom is, amikor alkotó lény vagyok. Olykor ezt is jó megmutatni!

vissza az elejére

Bedő István

Régészetből első

Országos versenyt nyert a zalaegerszegi diák

Első helyezést ért el a Pázmány Bölcs-Ész tanulmányi versenyen Bedő István, a Kölcsey Ferenc Gimnázium 12. osztályos tanulója.

– pet –

A vetélkedő – melyet első alkalommal rendezett meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara – kifejezetten régészeti témákra koncentrált. A zalaegerszegi diák sikere azért is érdekes, mert ez nem egy iskolák közötti, amolyan hagyományos történelmi verseny volt, hanem egyénileg pályázhattak rá 9–12. évfolyamos diákok. Bedő István lapunknak elárulta: a történelem és különösen a régészet már kisgyerek kora óta érdekli. Sokszor jár előadásokra, kiállításokra. Nemcsak Zala megyében, hanem azon túl is keresi az érdeklődési körének megfelelő programokat. Szülei is támogatják ebben. Különösen a római kor, azon belül is az egykori Salla, vagyis Zalalövő római kori múltja foglalkoztatja. A Pázmány-egyetem által meghirdetett versenyre az interneten akadt rá. Az első két forduló online zajlott, a tesztek kitöltéséhez otthoni kutatómunkát kellett végezni. Ezek sikeres teljesítése után került a diák – a Dunántúlról egyedüliként – a döntőbe, melyre január 31-én, Budapesten került sor. Itt egy háromnegyed órás teszt, és két szóbeli forduló is várt a versenyzőkre. Bedő István előadásában is Zalalövő római kori örökségével, illetve a múzeum és a romkert fejlesztési lehetőségeivel foglalkozott. Végül a zsűri őt választotta a tanulmányi verseny győztesének. Mint mesélte, korábban is vett már részt történelmi vetélkedőkön, sőt egy diákkonferencia keretében az Ady-iskolában, valamint Keszthelyen és Nagykanizsán is tartott előadást, de a megyeszékhelyi TIT-ben is volt prezentációja. Ezeken a rendezvényeken szintén Salla került fókuszba. A témához dr. Redő Ferenc régész, Zalalövő római korának egyik jeles kutatója is ajánlott neki szakirodalmakat. A diák azt mondja, nagyon szeret olvasni, főleg régészeti könyveket, de szívesen néz történelmi témájú filmeket is. Úgy érzi, hogy mindig van új felfedeznivaló, még Zalalövő esetében is. Mert bár sok ásatás zajlott a településen, még korántsem került elő minden lelet. A fiatalember ezenkívül úgy látja, hogy a lövői múzeum és romkert meglehetősen elhanyagolt állapotban van, ezért is készített az előadása részeként egy projekttervet arról, hogy ő hogyan fejlesztené, modernizálná az intézményt (régészeti park, rekonstruált épületek és modern kőtár is szerepelt a tervekben). Bedő István idén érettségizik, ami után természetesen régészet szakra szeretne jelentkezni. De áll még előtte egy kihívás: most épp a Rákóczi-szabadságharcból készül fel, mert benevezett egy megyei versenyre.

vissza az elejére