Zsúfolt várók, békás terhesteszt

Előadás a petőfi utca 24. számú épület titkairól

Sokáig OTI-székház volt, aztán néhány korosztálynak SZTK-ként maradt meg az emlékezetében (vagy rémálmaiban). Manapság leginkább Kamarák Házaként ismerjük a Kosztolányi- és a Petőfi utca sarkán álló épületet.

– pP –

A közelmúltban egy kamarai nyílt nap keretében részletesebben is megismerkedhettek az érdeklődők a Petőfi utca 24. szám alatt álló ház történetével és titkaival. A múltidéző sétán és épületbejáráson Tódor Tamás idegenvezető, a Tourinform-iroda munkatársa kalauzolta a résztvevőket. Elöljáróban elmondta: nem volt könnyű felkészülni az előadásra, ugyanis kevés adat állt rendelkezésre a ház múltjával kapcsolatban. Némi levéltári és múzeumi nyomozás kellett ahhoz, hogy felszínre kerüljenek az egykori OTI-székház, majd SZTK-épület titkai. A kutatómunka persze korántsem teljes. A ház 1928-ban épült az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) székházaként. A szomszédban akkoriban a villanytelep állt (a mai Petőfi-iskola helyén), szemben pedig a katolikus hitközség székháza (mai önkiszolgáló). A megyeháza épületének még nyoma sem volt, és nem volt teljes a Kosztolányi úti villasor sem – mutatta be a ház közvetlen környezetét az előadó. Egyelőre homály fedi, hogy ki tervezte a székházat (mivel országos intézetről van szó, nem kizárt, hogy egy budapesti iroda), azt azonban a korabeli lapokból tudhatjuk, hogy a zalaegerszegi Fuchs Samu vállalkozása volt a kivitelező. A sajtó amúgy nem kísérte nagy figyelemmel az építkezést, mivel az nem helyi beruházásban épült. Hivatalosan 1929 januárjában nyitotta meg kapuit, ekkor költözött át a Mártírok útról az „előd” iroda; vagyis segélyezéssel, társadalombiztosítással már ezt megelőzően is foglalkoztak a városban. A bejáráson többek között az is elhangzott, hogy sajnos csak kevés korabeli fotó maradt fenn az épületről. Az eredeti homlokzatot inkább tervrajzokról ismerjük. Eszerint a Petőfi utcai, nyugati épületszárny sokáig csak egyemeletes volt, és akkoriban a Kosztolányi útról is nyílt egy nagyobb kapu. Persze nemcsak segélyező pénztár működött itt, hanem különféle szakrendelések is voltak a székházban. Épp a járóbeteg-ellátás miatt az épület gyorsan bekerült a köztudatba, és afféle tájékozódási pont lett. A tudósítások szerint az egyik legmodernebb intézménye volt a városnak: jól felszerelt rendelők, csempézett szobák várták a betegeket (melyeket rendszeresen – heti egyszer – fertőtlenítetek is). Az itt dolgozó embereknek pedig rangja volt.
A történetét lehet „bulvárosítani” is néhány – amúgy hétköznapi, ám egy kisváros életében minden bizonnyal nagyobb port kavaró – eseménnyel. Megesett itt kerékpárlopás, illetve egy tragikus szívhalál is, amikor egy kisfiú életét már nem sikerült megmenteni. Az 1944. októberi légitámadás pedig éppen egy OTI-tisztviselő otthonát érintette. Az alkalmazott ugyan túlélte (mert a detonáció kirepítette az ablakon), a pincébe menekült családtagjai viszont életüket veszítették. A második világháborút követően, az 1950-es évektől országos szinten megkezdődött az OTI felszámolása, centralizálása, majd létrejöttek az SZTK-k (Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ). A Petőfi utcai épület egyre szűkösebbé vált, kicsik voltak a várótermek, pláne, hogy sokszor több mint száz ember várakozott egyszerre a vizsgálatokra. A kórházból is több szakrendelést, sőt a laboratóriumot is ide költöztették, ami tovább növelte a zsúfoltságot, pedig 1962-ben bővítették az épületet. Ekkor kapott emeletet a nyugati szárny is. Az 1960-as évek végén aztán felépült a Zrínyi úti SZTK-épület, így a rendelők többsége oda költözött át, ám a ház egészségügyi funkciója az 1990-es évekig megmaradt. Sokan még emlékeznek a gyermekfogászatra, a bőr- és nemibeteg-gondozóra, vagy a szemészetre... Tódor Tamás a séta során arról is mesélt, hogy annak idején milyen volt az épület szintjeinek beosztása. 1929-ben, vagyis nyitáskor, a földszint nyugati szárnyában öt orvosi rendelő kapott helyet, a keleti szárnyban a betegsegélyezési irodák voltak. A későbbi évtizedekben az emelet nyugati szárnyában volt többek között a szemészet, fülészet, fogászat, bőrgyógyászat és nőgyógyászat. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: a hatvanas években még végeztek itt élő békás terhességi tesztet. Vagyis úgy állapították meg a terhességet, hogy a nők vizeletét erre a célra tartott nőstény békákba fecskendezték, és ha a béka 12–24 órán belül petéket rakott, akkor a páciensek szervezetében jelen volt a HCG-hormon, azaz fennállt a terhesség. Ezekben az években még az is gyakori volt, hogy trombózisos betegeket piócákkal kezeltek. Az alagsorban – ahol ma étterem működik – fürdőhelyiség (három káddal, valamint láb- és ülőfürdővel), varroda és gondnoklakás is helyet kapott (ma már szállóige, hogy a kamara a régi gondnokkal, Árpival együtt vette meg a házat). Ügyvezetői lakás egyébként az emeleten is volt: 3 szoba, cselédszoba, fürdőszoba, kamra, mellékhelyiség és egy gangerkély is tartozott hozzá. Utóbbi ma is megvan, az eredeti korláttal együtt.  Az épületet 1997-ben vásárolta meg a kereskedelmi és iparkamara, akik nemcsak belső átalakítást végeztek, hanem tetőtérrel is bővítették a házat. A rettegett kórházi/rendelőintézeti légkörnek ma már nyoma sincs.

vissza az elejére