Kapcsolattartás a gyermekkel Egészséges táplálékkal és vitaminokkal Járványügyi intézkedések  

Kapcsolattartás a gyermekkel

Hogyan változik járványidőszakban?

Tisztelet a kivételeknek, de az elvált szülők és a gyermekek közötti kapcsolattartás nem mindig problémamentes. Egyik vagy mindkét fél játszmázásának terepe is lehet, miközben a két tűz között lévő gyermek érdekeiről megfeledkeznek. Ahol ez a hozzáállás jellemző, még tovább romolhat az a mostani, speciális helyzetre hivatkozva. A jelenlegi bírósági, hatósági gyakorlatban ugyanis nem térnek ki vészhelyzetekre a különélő szülővel való kapcsolattartást illetően. Ennek néztünk utána március végén.

– b. k. –

– Mint mindig, közegészségügyi vészhelyzet esetén is a gyerek érdeke legyen az elsődleges. Ehhez elengedhetetlen a szülők együttműködése, jelen helyzetben rugalmas hozzáállása, hogy a gyermek egészségügyi biztonságát is figyelembe vegyék az előttünk álló időszakban – ismertette Miklós Beáta gyermekjogi aktivista, tanácsadó. – A szülők közös megegyezéssel bármikor eltérhetnek a kapcsolattartás szabályaitól, amit a bíróság vagy más hatóság elrendelt. A mostani speciális esetben erre szükség is lehet. Ha a szülők, és hangsúlyozom, hogy mindkét szülő úgy ítéli meg, hogy a személyes találkozás és az ezzel járó utazás most veszélyekkel járna, attól eltekinthetnek. Viszont telefonon, online akkor is biztosítani kell a kapcsolattartást, és utólag pótolni kell a személyes találkozót.
– Mi a helyzet, ha nem tudnak megegyezni egymás között?
– A szülők háborújának a legnagyobb kárvallottja a gyermek. Gyermekjogi szempontból meg humánumból is mélységesen elítélendő, ha valaki a közegészségügyi válsághelyzetet bosszúra használja, és a kapcsolattartást akadályozza; vagy a találkozó után önkényesen nem viszi vissza a gyermeket. Ha valamelyik szülő vitatja a járványügyi szempontok meglétét, vagy azt aránytalannak, szükségtelennek tartja, esetleg rosszhiszeműnek érzi, hogy a másik szülő a kapcsolattartást akadályozni akarja, az elmaradt kapcsolattartást a legközelebbi megfelelő időpontban pótolni kell. Annak meghiúsulása esetén bíróságon indítható meg a végrehajtás. Főszabály: amennyiben a gyermek nincs karanténban, és járványügyi szempontból nem hordoz kockázatot (nem utazott külföldre, nem találkozott fertőzött személlyel), és ugyanez igaz a különélő szülőre is, akkor a kapcsolattartásnak nincs akadálya. Természetesen egy esetleges fertőzés megelőzése érdekében mindenkinek be kell tartani az óvintézkedéseket (kézmosás, társas érintkezések kerülése).
– Mi az előírás, ha a gyerek kerül karantéba?
– A szülők kötelesek eleget tenni az előzetes tájékoztatási kötelezettségüknek. Amennyiben járványügyi szempontból indokolt, hogy a gyerek és a különélő szülő ne találkozzon, a kapcsolattartás szünetel, mivel a közegészségügyi érdek felülírja a személyes kapcsolattartáshoz való jogot. Ilyen esetekben javasolt a telefonon, online történő kapcsolattartást gyakrabban biztosítani a különélő szülővel. A pótlás szabályai erre az időszakra is vonatkoznak. Célszerű azt is előre írásban rögzíteni, hogyha a kapcsolattartás idején zárják le az adott területet, milyen megoldás szolgálja a gyermek biztonságát, érdekeit. Ha közös a szülői felügyeleti jog, és váltott gondoskodás van, akkor is egyeztessenek, de mindig vegyék figyelembe a gyerek érdekeit és most az egészségügyi kockázatot is – mondta Miklós Beáta.
– Mi az előírás, ha a szülők más-más országban élnek?
– Ebben az esetben a vonatkozó járványügyi szabályokat, beutazási korlátozásokat figyelembe kell venni, a konzuli tájékoztatást érdemes nyomon követni, és a pótlásról egyeztetni. A felügyelt kapcsolattartások szünetelnek, mert a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a család- és gyermekjóléti központok zárva tartanak. Arra kérném a szülőket, hogy a gyermek mindenekfelett álló érdeke és biztonsága, esetleges kérésének tiszteletben tartása mellett hozzanak felelősségteljes döntést a csatározás helyett. Fontos a segítségnyújtás a gyermekek stresszkezelésében a nehéz időkben. Adjunk nekik több szeretetet, figyelmet, hallgassuk meg félelmeit. Az életkorának megfelelően mondjuk el, hogyan lehet a fertőzés kockázatát csökkenteni – tette hozzá Miklós Beáta.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Egészséges táplálékkal és vitaminokkal

Erősítsük meg immunrendszerünket

A koronavírus-fertőzés leginkább az idősebb korosztályt veszélyezteti, de kortól függetlenül azokat is, akik valamilyen krónikus megbetegedésben, többek között szív- és érrendszeri vagy cukorbetegségben szenvednek. A járványügyi helyzetben az egészséges táplálkozás jelentősége rendkívül megnő, tehát még inkább oda kell figyelni táplálékaink helyes megválasztására. Monori Krisztina dietetikussal beszélgettünk minderről.

– Antal Lívia –

– A krónikus betegségekkel élőknek egyrészt nem kielégítő az általános egészségi állapotuk, hiszen a normális testműködés fenntartásában hiányt szenvednek, ami miatt sokuk immunrendszere is jobban próbára van téve. Ebben a járványveszéllyel terhelt időszakban éppen ezért mindent meg kell tenni az egészséges táplálkozás érdekében, vagyis ki kell aknázni azokat az ásványi anyagokat, vitaminokat, színanyagokat, amelyek táplálékainkban rejlenek. Továbbra is a növényi alapú táplálkozás előnybe részesítését javaslom, nemcsak a krónikus betegségekben szenvedők számára. Azaz arra törekedjünk, hogy ételeink kétharmadát a növényi eredetű élelmiszerek tegyék ki. Ezt egészítsük ki jó minőségű fehérjeforrásokkal, mely tekintetben ne feledkezzünk meg a halételekről sem. Ugyanígy nagyon fontosak a jó zsíradékforrások, amelyekhez a már említett halféleségek fogyasztásával is hozzájuthatunk. A használandó alapanyagok között megemlítendő még az olívaolaj és a kókuszolaj. Mind a cukorbetegek, mind a szív- és érrendszeri betegek esetében a szénhidrátfogyasztás nagyon sarkalatos kérdés, miután mindkét megbetegedés kedvezőtlenül hat az érrendszer állapotára. Ezért, amennyire lehet, kerüljük a cukortartalmú ételeket, a szénhidrátbevitel legnagyobb részét inkább a keményítőforrások – rizs, barnarizs, köles, hajdina, édesburgonya, kovászolt kenyér, teljes kiőrlésű termékek – alkossák.
– A mozgás jelentőségét sem lehet elégszer hangsúlyozni. Aki most akar nekiállni sportolni, a kijárási korlátozás miatt ezt talán nehezebben tudja a szabadban megoldani.
– De mindenképp próbálkozzon, ha más módot nem lát erre, akkor bent. A kijárási korlátozással valóban beszűkültek a sportolási lehetőségek, de a séta továbbra is megengedett. Mindazonáltal a Maradjunk otthon! figyelmeztetést komolyan kell vennünk. Sajnos elmondható, hogy egyébként is keveset mozgunk, pedig a diabétesz illetve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában a mozgáshiány is szerepet játszik a helytelen táplálkozás mellett. Mindenesetre most sem késő elkezdeni a mozogni, hiszen lehet otthon tornázni, szobabiciklizni. Ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy az otthoni tartózkodásunk kevesebb energiát igényel. Ehhez igazítsuk a bevitt kalóriák mennyiségét, vagyis kevesebbet együnk. Kisebb adagokkal a három főétkezés továbbra is tartható, melyek közül a vacsora legyen a legmértékletesebb, hogy éjszakára ne terheljük meg emésztőrendszerünket. Természetes védekezőrendszerünk 70 százaléka ugyanis az emésztőrendszerben található, a bélflórának is köszönhetően. Ezért fontos az, hogy étrendünk minél inkább természetes, natúr alapanyagokból és kíméletes konyhatechnológiával elkészítve álljon össze, ami a bélfal és a bélbaktériumok állapotára sokkal kedvezőbb hatással bír, mint a nehezebb, fűszeresebb ételek vagy a feldolgozott termékek.
– Milyen vitaminforrásokra támaszkodjunk ebben az időszakban?
– Természetes vitaminforrások a zöldségek, amit nyersen, párolt, sült és savanyított formában egyaránt fogyaszthatunk. A savanyúkáposzta magas C-vitamin- és tejsavbaktérium-tartalma miatt nagyon jó hatással bír az immunrendszer működésére. A hagyma, a fokhagyma szintén növeli a szervezet ellenálló képességét, ahogy a színes zöldségek, gyümölcsök antioxidáns tartalmuk révén. A vitaminpótlásban a D-vitamin szerepe megkérdőjelezhetetlen, különösen a szív- és érrendszeri valamint a cukorbetegek számára. A zsírban oldódó vitamin számos betegség megelőzésében is kiemelt szerepet játszik. Napi 3000–4000 NE (nemzetközi egység) javasolt magnézummal kiegészítve. Ez azért is fontos, miután kevesebbet is tartózkodhatunk kint, így kevesebb napsütés is ér bennünket. Legalább 1000 milligrammos legyen a C-vitamin is, immunrendszerünk erősítése érdekében. Legyünk mértékletesek, ne terheljük szervezetünket nehéz ételekkel, cukros üdítőkkel, mert most minden eddiginél jobban szükségünk van immunrendszerünkre, ami az első számú védelmi vonal a vírusokkal szemben.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Járványügyi intézkedések

A helyi ügyeleti rendszer átszervezéséhez kapcsolódóan a háziorvosok, házi gyermekorvosok veszélyhelyzetben végzett áldozatos munkájáért az ügyeleti óradíjakat március 20-ig viszszamenőleg 20 százalékkal megemelik – kaptuk a tájékoztatást Balaicz Zoltán polgármestertől.

Jelezte továbbá, hogy egy magát megnevezni nem kívánó helyi vállalkozás 2 ezer darab FF2-es egészségügyi maszkot adományozott a megyei kórháznak. A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja, Szabó Károly 2500 darab többször használható, kimosható ruhamaszkot adott át a Városházán az önkormányzatnak, ebből juttattak a háziorvosi rendelőkbe, fogorvosi rendelőkbe és a polgárőr-szervezeteknek. A Hevesi Sándor Színház műhelyében is elkezdődött a szájmaszkok varrása. A jelenleg belső munkálatoknál tartó Willis Hotel (volt Balaton Hotel) kínai tulajdonosa 10 ezer darab egyszer használatos orvosi szájmaszkot ajánlott fel a megyei kórháznak.
* * *
Kizárólag a munkaköri alkalmassági vizsgálathoz szükséges röntgenfelvételek elkészítésére újra megkezdi működését a megyei kórházban a tüdőszűrés. Hétfőnként 8–12-ig, szerdán 12–16 óráig fogadják az előjegyzett pácienseket. Megjelenéskor az üzemorvosi beutaló bemutatása kötelező.

 

 

 

 

 

vissza az elejére