Megújul az Art mozi Felsőoktatási átalakítás Arcvédő pajzsok és maszkok Támogatás az ÁSZ-tól Tesztelnek a városban Indulásra készen a Zergék

 

Megújul az Art mozi

Többfunkciós intézmény jön létre

Állványerdő és tátongó széklyukak az Art mozi nagytermében, melynek felújítása március végén kezdődött meg. Zalaegerszeg jelenleg legnagyobb befogadóképességű közösségi terme a bruttó 159 millió forintos költségvetésű rekonstrukció után több más funkció ellátására is alkalmas lesz a mozifilmek vetítése mellett.

– AL –

Bali Zoltán alpolgármester az előzményekről elmondta, hogy a 2016-ban megalakult Zegikon Helyi Közösség kulcsprojektként a Keresztury VMK által működtetett Art mozi közösségi és rendezvénytérré való átalakítását határozta meg. Az önkormányzat e cél teljesülése érdekében pályázatot nyújtott be a TOP-programra, amelyen bruttó 138 millió forint támogatást nyert. A rekonstrukció indokai között megemlítette, hogy az akadálymentesítéstől és a kisterem felújításától eltekintve a mozi megnyitása óta nem újult meg technikailag. Mindeközben az alapfunkciója iránti igény folyamatosan csökkent az elmúlt két évtizedben a modern filmszínházi infrastruktúra megjelenése, illetve az internet, a közösségi média térnyerése következtében. Az intézmény fenntartásában ez egyre nagyobb nehézséget okozott, az önkormányzat ugyanakkor fontosnak érezte, hogy a felújítás által egy komplex, többfunkciós intézmény jöjjön létre. Ezt az elvárást teljesítendően az önkormányzati önerővel bruttó 159 millióra kiegészült projekt a nagyterem, a színpad, a fűtés, a villamos hálózat és a gépi szellőztetőrendszerek teljes korszerűsítését teszi lehetővé. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy a járműipari tesztpálya a rendezvényturizmus fejlődését is magával hozta az ott tartott konferenciák révén. Az Art mozi nagytermének felújítása is azt a célt szolgálja, hogy a zalai megyeszékhely a rendezvényturizmus egyik fővárosává váljon. Böjte Sándor Zsolt, a körzet önkormányzati képviselője azt emelte ki, hogy a jelenlegi helyzetben, mikor lelassult a gazdaság, minden beruházás még inkább fontos, hiszen ezáltal munkahelyek maradhatnak meg. Az 1958-ban megnyílt mozi felújítására rátérve azt mondta, a város nagy múltú intézménye eddig is sok kulturális rendezvénynek adott helyet. Rekonstrukciójával, új tartalmakkal való megtöltésével azt kívánják elérni, hogy széles közösségi igényeket kielégítő létesítményként működjön tovább a jövőben. A sajtótájékoztatón Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója valamint Drávecz Szabolcs, az Art mozi vezetője is részt vett. A nagyterem belső átalakításáról megtudtuk, hogy a színpad szélessége három méterrel nő meg, vagyis nyolc és fél méter szélességű lesz, megtartva tizenkét méteres hoszszúságát. Kevesebb széksor, illetve kevesebb szék lesz a nagyterem bejáratánál létesülő technikai pult miatt is, a befogadóképessége így is meg fogja haladni a több mint hatszáz főt. Új hangosítást és fénytechnikát alakítanak ki, új színpadi függönyöket helyeznek el, illetve a galéria alatt vezérlőhelyet alakítanak ki. Újra cserélik az álmennyezetet a nézőtér felett. A jelenlegi falburkolatok bársonyos jellegét megtartják, ahogy színvilágát is, amelyek csak felfrissítést kapnak. Az Art mozi rekonstrukciója várhatóan 2020 őszére fejeződik be.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Felsőoktatási átalakítás

Zalaegerszeg és a régió további fejlődésének egyik legfontosabb záloga a széles körű és magas színvonalú felsőoktatási jelenlét.

A város és a térség érdekeit figyelembe véve arra a megállapításra jutottunk a Pannon Egyetem vezetőségével, hogy mind Zalaegerszeg város lehetőségeit, mind az intézmény regionális szerepét nagyban erősítené, ha a Budapesti Gazdasági Egyetem szervezetéhez tartozó gazdálkodási kar a jelenleg zajló felsőoktatási átalakítás keretében a Pannon Egyetem szervezetébe olvadna be – tájékoztatott Vigh László országgyűlési képviselő. Hozzátette: Az integráció következtében egy szakmailag erős, gazdasági és műszaki területen is számottevő egyetemi kar járulhatna hozzá Zalaegerszeg fejlődéséhez. A fent említett okokból Ovádi Péter veszprémi képviselőtársammal közösen 2020. április 6-án módosító indítványt nyújtottunk be a nemzeti felsőoktatásról szóló törvénymódosításhoz – fogalmazott a képviselő. A témához Keresztes Csaba, volt BGE-es hallgató, önkormányzati képviselő, a DK helyi elnöke fűzött észrevételt. Mint fogalmazott, a képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be arra vonatkozóan, hogy a volt számviteli főiskola a Pannon Egyetembe olvadjon be. „Nem tudom megítélni, hogy ez az intézménynek jó-e vagy sem” – fogalmazott, hozzátéve: nehezményezi, hogy országgyűlési képviselők döntsenek felsőoktatási intézmények sorsáról. „Tudom jól, hogy a helyi Fidesz mindent megtesz a Pannon Egyetem zalaegerszegi térhódításáért, de bízom abban, hogy nem személyi ambíciók vezérlik ezt a tervet”. Nem a politikai hűség miatt lesz kinevezett vezetője, tette hozzá, megjegyezve: nem lenne jó, ha a zalaegerszegi gazdasági felsőoktatás is a műszaki képzés sorsára jutna, és pár évenként más egyetemhez tartozna.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Arcvédő pajzsok és maszkok

Újabb egészségvédelmi eszközök érkeztek

Hutnik Eszter, a humánigazgatási osztály munkatársa, Balaicz Zoltán polgármester, dr. Vadvári Tibor alpolgármester és Velkey Péter,
a humánigazgatási osztály vezetője
.

Ezer darab FFP2-es védelmi osztályú maszk és száz darab, a helyi Mould-Tech Kft. által gyártott plexi fejpántos arcvédő pajzs átadásáról tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a városházán. Az egészségvédelmi eszközökhöz az önkormányzat felajánlás révén jutott hozzá.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta, hogy a veszélyhelyzet fennállása alatt csak a járványügyi védekezéssel kapcsolatos tájékoztatást látja el; a közösségi médián (Facebook-oldalán) folyamatosan ad hírt a város lakossága számára a koronavírus terjedését megelőző intézkedésekről. A mostani alkalom is ilyen, amikor ezer darab FFP2-es maszk és száz darab plexi fejpántos arcvédő pajzs beszerzéséről tud beszámolni. Az egészségvédelmi eszközöket a városi háziorvosi rendelőkbe, az ügyeletre és a szociális intézményeikbe juttatják el, az arcvédő pajzsokból a megyei kórháznak is adnak. A polgármester jelezte, hogy a volt Balaton Szálloda új kínai tulajdonosa tízezer maszkot adományoz a városnak és a megyei kórháznak, melyről a shanghaji főkonzulátussal egyeztetett. A védőeszközök tegnap (szerdán) már megérkeztek Kínából a budapesti nemzetközi repülőtérre. A Zalaegerszegre szállításáról gondoskodnak. A polgármester Facebook-oldalán közölte továbbá, hogy a legnehezebben beszerezhető, cserélhető szűrős FFP3 típusú maszkból sikerült kisebb mennyiséghez hozzájutniuk, melyeket szintén a mai napon juttatták el az ügyeletre és az idősotthonokba, továbbá egy kisebb csomagot adományként a megyei kórházba. Megtudtuk, hogy a Mould Tech Kft. teljes gyártókapacitását állította rá a minőségi kritériumokat magasan meghaladó, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását is elnyerő, egészségvédelmi pajzsok 3D nyomtatási technikával való gyártására. A következő időszakban, akár napi tízezer darab pajzs készülhet üzemében, ezáltal is csökkentve Magyarország kiszolgáltatottságát a világpiacról nehezen beszerezhető termék iránt. Zalaegerszeg önkormányzata teljes erővel a projekt mellé állt, az országos logisztikát és disztribúciót az önkormányzat önköltségen vállalta magára.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Támogatás az ÁSZ-tól

A veszélyhelyzet időszakában különösen nagy jelentősége van a szabályozottságnak, ezért az Állami Számvevőszék kiemelt figyelmet fordít az önkormányzatokra. Az ÁSZ minden önkormányzatnak biztosítja, hogy elvégzi a hivatalok integritásának, vagyis korrupció elleni védettségének értékelését. Az új ellenőrzési megközelítéssel az Állami Számvevőszék hozzájárul az összes magyarországi önkormányzat belső szabályozottságának, korrupció elleni védettségének erősítéséhez, a társadalmi bizalom fenntartásához.

Az Állami Számvevőszék még 2019 végén jelentette be, hogy az összes magyarországi önkormányzat korrupció elleni védettségének értékelését elvégzi 2020-ban. Az ÁSZ 2020 elején a mintegy 3200 önkormányzatot előre értesítette arról, hogy márciustól ellenőrizni fogja az integritás alapú működésüket. A megfelelő felkészülés, illetve az önkormányzati hivatalok és dolgozók tehermentesítése érdekében az értesítésekben az ÁSZ pontosan megadta a bekérendő dokumentumok listáját. Ez önkormányzatonként 26 olyan – jelen időben hatályos – dokumentumot jelent, amelyeknek folyamatosan rendelkezésre kell állniuk, ugyanis ezek biztosítják az adott önkormányzat működésének szabályozottságát. A szabálykövetésnek és rendezettségnek a jelenlegi veszélyhelyzetben különösen nagy jelentősége van. Az ÁSZ elemzései szerint ugyanis a rendkívüli állapot kiemelt korrupciós, illetve szabálysértési kockázatot jelent. Mindez azt jelenti, hogy az ellenőrzés támogatás a szabályok betartásához, ami megalapozza az önkormányzatok hatékony működését, és így hozzájárul a koronavírus elleni eredményes védekezéshez, ami mindannyiunk közös érdeke. A két hónappal ezelőtt előre bejelentett digitális adatbekérések ütemezetten zajlanak, az ÁSZ a következő hetekben minden magyarországi önkormányzattól bekéri az előre jelzett és megadott 26 dokumentumot. Az értékelések során az ÁSZ együttműködésre törekszik az ellenőrzött szervezetekkel, hiszen a számvevőszéki ellenőrzések célja nem a hibakeresés, hanem a közpénzügyi helyzet javítása, a közpénzt használó és közvagyont kezelő szervezetek szabályozottságának, korrupció elleni védettségének erősítése, végső soron az egyes önkormányzatok működését övező közbizalom további erősítése.
Állami Számvevőszék

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Tesztelnek a városban

Lapzártánkkor kaptuk a tájékoztatót Balaicz Zoltán polgármestertől, hogy elkészült a tesztelési beosztás és a szakemberek meg is kezdték a munkát.

Elvégzik a vírustesztet a háziorvosokon, gyermekorvosokon, asszisztenseken. Valamint az Idősek Otthonának, az Idősek Gondozóházának, a Nyugdíjasotthonnak ellátottjain és dolgozóin, a Mandulavirág fogyatékkal élők ellátottjain és dolgozóin, valamint a Pais-iskolában működő idősotthon lakóin és dolgozóin is végeznek tesztet.

 

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Indulásra készen a Zergék

Az új koronavírus-megbetegedések miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel várhatóan nyár végére, ősz elejére tolódik az úgynevezett igényvezérelt kisbuszos szolgáltatás második tesztüzeme Zalaegerszegen.

A program célja, hogy a lakosság számára olyan területen is elérhetővé váljon a közösségi közlekedés, ahol – bár igény lenne rá – az útviszonyok, kisebb kihasználtság miatt nem jár helyi autóbusz, és a legközelebbi megálló is csak hosszas gyaloglással érhető el. A Zerge névre keresztelt buszokat az elmúlt év novemberében indították el a zalai megyeszékhelyen, teszt jelleggel. A 13 utast szállító kisbuszokkal a közel két hónap során három peremkerületben találkozhatott a város utazóközössége. Az első tesztidőszakban a Csertán Sándor utcából indulva Toposházát, Gálafejet és Gógánhegyet érte el az ingyenes, de minden esetben regisztrációhoz kötött szolgáltatás. A tapasztalatok kiértékelését követően idén tavasszal kezdődött volna a második tesztidőszak, ám ez a járványügyi helyzetre tekintettel várhatóan nyár végén, ősz elején indul. A zalaegerszegi önkormányzat a szolgáltatás megtervezését szakmailag koordináló Mobilissimus Kft.-vel addig is folytatja az előkészületeket: a módosított útvonalak térképi munkálatai befejeződtek, jelenleg a menetrendek pontosítása, a menetrendi táblák módosítása és a kapcsolódó utastájékoztatási elemek elkészítése zajlik. A tervek szerint az új Zergék teszt jelleggel már a Jánkahegyre és az Öreghegyre is eljutnak, illetve a járatok az iskolakezdéshez is jobban igazodnak majd. A fejleményekről, az indulás várható időpontjáról a városi önkormányzat folyamatosan tájékoztatja a lakosságot.

 

 

 

 

 

vissza az elejére