Arcvédő pajzsok tömeggyártásban Meglepetés őszre Fiatalok estje helyett véradás Negatív teszteredmények születtek

Arcvédő pajzsok tömeggyártásban

Az önkormányzat alkalmazottai szerelik össze önkéntes munkával

Molnár Gábor ügyvezető igazgató (középen) a pajzs kényelmes hordását szolgáló zöld pántot mutatja Balaicz Zoltán polgármesternek (balra).

Zalaegerszeg nevelési, oktatási és kulturális intézményeinek munkatársai szerelik össze azokat az arcvédő pajzsokat, amelyeket a szerszámgyártással és -tervezéssel foglalkozó helyi Mould Tech Mérnöki Iroda Kft. fejlesztett ki, és gyárt győri üzemében az egészségügy számára. A részletekről az elmúlt kedden tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

– A. L. –

Balaicz Zoltán polgármester úgy fogalmazott, hogy a város gazdasági életében meghatározó szerepet betöltő Mould Tech Kft. olyan fejlesztésbe fogott, amelyre országos szinten is felfigyeltek. A cég az elmúlt héten az első száz darab arcvédő pajzsot már eljuttatta az önkormányzat számára, melyek még 3D nyomtatással készültek. Az újabbakat már tömeggyártással állítják elő, melyekből az Országos Mentőszolgálat kétezer darabot rendelt. További kétszáz darabot a megyei kórház, a helyi idősellátási intézmények, valamint az SZGYF-hez tartozó pózvai idősotthon között osztják ki. Kiemelte, hogy a vállalat eddig is támogatta a város jótékonysági akcióit, és ebben a rendkívüli helyzetben is azonnal reagált a felmerülő igényekre. Az önkormányzat teljes erővel a projekt mellé állt, melynek megvalósítását koordinációval is segíti. Dr. Vadvári Tibor alpolgármester felidézte, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése után a cég egyből felajánlotta szakértelmét és gyártókapacitását az egészségügy számára. Az önköltségi áron előállított arcvédő pajzsok a Belügyminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal egyeztetett minőségben, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásával kerülnek forgalomba. Molnár Gábor, a Mould Tech Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: fejlesztőcégként négy héttel ezelőtt kezdtek bele az arcvédő pajzsok tervezésébe és gyártásába. Mivel a 3D nyomtatás inkább prototípusok elkészítésére alkalmas, ezért építettek egy gépsort, amelyen már most napi háromezer darabot tudnak előállítani. Ha az igény megnő, napi tízezer darabra tudják növelni a fontos egészségvédelmi eszköz gyártását. Dr. Lórántfy Mária, az OMSZ Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének igazgatója köszönetét fejezte ki az arcvédő pajzsokért, amelyek munkatársaik valamint az ellátottak védelmét egyaránt szolgálják. Beszélt arról, hogy a mentőállomásokra napi szinten érkezik segítség, legyen az ingyenes vagy kedvezményes árú ebéd, üdítőital, sütemény. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Sifter Rózsa megyei kormánymegbízott, Vincze Luca megyei vezető mentőtiszt, valamint Oláh Gábor, a Zalaegerszegi Városfejlesztési Zrt. igazgatója. Dormánné Nyakas Tünde, a Kodály Úti Tagóvoda vezetője érdeklődésünkre elmondta, nem bonyolult az arcvédő pajzs összeszerelése, ami közös munka eredménye, hiszen minden csapatnak megvan külön a feladata (méretre vágás, pántbeillesztés, ragasztás stb.).

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Meglepetés őszre

Felújítás a liszt-iskolában

Félidejéhez érkezett a Liszt Ferenc Általános Iskola 335 millió forintba kerülő felújítása, amit a nyár végére szeretnének befejezni, mondta Gecse Péter alpolgármester az építkezés sajtóbejárása alkalmával.

– AL –

Kiemelte: az önkormányzat bár nem fenntartója az általános iskoláknak, mégis fontosnak érzi, hogy az intézményekben komfortosabb körülmények álljanak rendelkezésre a diákok és a pedagógusok számára. Nem beszélve arról, hogy egy-egy városrészben közösségformáló, közösségépítő ereje is van az iskoláknak. A felújítások jelentősége ebben is rejlik, amelyre mintegy egymilliárd forint áll rendelkezésre a TOP-programban. Ebből 400 millió forint jut a Petőfi-iskolára, melynek felújítása hamarosan megkezdődik. A Dózsa-iskola 318 millió forintos felújítása rövidesen műszaki átadásához ér. A Liszt-iskolában homlokzati szigeteléssel és a nyílászárók cseréjével már végeztek. Beépítették a hőszivattyús fűtési rendszert, és hátra van még a napelemek felszerelése. Az energetikai korszerűsítést szolgáló rekonstrukcióra 335 millió forintot költhetnek. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy az iskolák zökkenőmentesen álltak át a járvány miatt bevezetett digitális oktatásra, a diákok és a szülők egyaránt jól kezelik az átmeneti időszakot. Köszönet ezért a pedagógusoknak is. Az iskolák már nem nyitnak ki ebben a tanévben, melynek végén mindenki megkapja az érdemjegyét. A felújítások is jól haladnak, amit most megkönnyít, hogy az iskolákban nincsen tanítás.
Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő arra emlékezett vissza, hogy az 1975-ben megnyílt iskola népszerű és egyben túlzsúfolt volt, egy-egy osztályban 40 fő is tanult. Mint mondta, bízik abban, hogy szeptemberre helyre áll a rend, és újra gyermekzsivaj tölti meg a Liszt-iskolát is, ahol jelenleg öszszesen 424 diák tanul. Az általános iskolákban (ahogy a Lisztben is) nem csak a tanítás zajlik online módon, hanem az április 6-ával megkezdett beiratkozás is. Elhangzott: a szülők nagyon pozitívan állnak hozzá. A pedagógusok mindenben segítenek, és ősszel várják az új diákokat is a megszépült intézménybe.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Fiatalok estje helyett véradás

A járványügyi helyzetre tekintettel

Kihelyezett véradást tartottak a járműipari tesztpálya fogadóépületében, mert a járványügyi helyzet miatt nem tudták az erre a napra tervezett fiatalok estjét megtartani. A rendezvény egyik programja lett volna a véradás, amit most másképp szerveztek meg.

– AL –

Minderről Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos beszélt, aki maga is rendszeres véradó. Elmondta, a fiatalok estjén a Zalaegerszegről elkerült főiskolásokat, egyetemistákat szokták vendégül látni, hogy megbeszéljék velük terveiket, örömeiket és problémáikat. A járványügyi helyzet miatt erre nem kerülhet sor, hiszen nem lehet a veszélyhelyzet fennállása alatt 150–200 fős rendezvényt tartani. A véradásról azonban nem akartak lemondani, melynek a járműipari tesztpályán való megrendezésére külön engedélyt kapott az innovációs és technológiai minisztertől. A járványügyi helyzet miatt a véradás nem állhat le, mert elemi fontosságú az, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre. A tesztpályát azért választották helyszínéül, hogy jelezzék a közvéleménynek: a tesztelések ugyan leálltak, de az építkezés továbbra is a tervezett ütemben zajlik. Már leaszfaltozták az autópálya-elemet, és hamarosan elkészül a nyolc különböző tapadású fékfelület is a járműipari tesztpályán. A rendkívüli véradáson harmincan vettek részt. Minden véradónak és a jelenlévő újságíróknak is írásban nyilatkozatot kellett tenni arról, hogy az elmúlt három hónapban nem jártak külföldön, többek között Kínában, Izraelben, nincs a koronavírus szempontjából kockázatot jelentő hozzátartozójuk, illetve nem érintkeztek ilyen személlyel. Az asszisztensek testhőmérsékletet is mértek, mely esetben már a hőemelkedés is kizáró oknak számít. Csak ezen kritériumoknak való megfelelés után jöhetett a szokásos azonosítás, kikérdezés és a donorkérdőív kitöltése a véradás előtt.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Negatív teszteredmények születtek

A pénteken, szombaton és vasárnap végzett koronavírustesztek eredményei negatívak lettek mind az önkormányzati egészségügyi alapellátásban (háziorvosok, gyermekorvosok, fogorvosok, asszisztensek, ügyeleti dolgozók – 165 fő), mind a szociális és idősellátó intézményekben (Idősek Otthona, Idősek Gondozóháza, Nyugdíjas Otthonház, Mandulavirág fogyatékkal élők otthona, volt Pais-iskolában működő idősotthon valamennyi ellátottja és dolgozója – 485 fő) dolgozók körében – adta hírül Balaicz Zoltán polgármester Facebook-oldalán.

A közlemény szerint a saját intézményeink önkormányzat által finanszírozott tesztelésével mi is hozzá tudtunk járulni az országos járványügyi védekezés hatékonyságához. Ez most egy 650 főn végrehajtott gyorsteszt volt, amit a későbbiekben szeretnének megismételni egy továbbfejlesztett eljárással. Amennyiben ennek feltételei is rendelkezésre állnak majd az Integrity magánklinikán, a város (szintén saját finanszírozásban) ezt is elvégezteti valamennyi önkormányzati egészségügyi dolgozóján, minden idősügyi intézményének ellátottján és dolgozóján.
A további hírek között szerepel, hogy az elmúlt három hétben 45 ezer(!) lakossági maszk készült el, ezek steril csomagolása, hajtogatása és borítékolása után a posta dolgozói vitték ki a címekre. Ma (hétfő) délután újabb 5 ezer maszk készül el, szerdán és csütörtökön pedig szintén 5–5 ezer. Ha ezeket is postára adják, akkor e hét péntekre végeznek valamennyi állandó lakcímmel rendelkező zalaegerszegi polgár ellátásával.
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére