Korlátozott szülinaposok Közeleg az eperszezon Deák+kert videóüzenetekkel Munkaterület-átadás az Alsóerdőn

Korlátozott szülinaposok

Nagy bulik nélkül, szeretetben

Kedves ismerősöm, Vajda László születésnapi felhívása adta az ötletet, hogy utánajárjak, kinek hogyan sikeredett a születésnapja áprilisban. Laci még a télen tette közzé, hogy nagy gyalogtúrára hív bárkit, aki vele ünnepelne. De az élet közbeszólt. Van, aki csalódott és van, aki kihozta a maximumot így is. Néhány zalaegerszegi áprilisi szülinapost kérdeztünk (a sorrend a hónap napjai szerinti, zárójelben a betöltött életkor).

– b. k. –

Zsédely-Horváth Noémi kórházi dolgozó (35): A körülményekhez képest életem legboldogabb születésnapja volt, hiszen régóta vágyott kismama állapotban várakozom itthon a babáink születésére. Így semmi sem tudta beárnyékolni az örömöm.
Szabó Amarilla fodrász (50): Régi vágyam volt eljutni Rómába. Ez most elmaradt, ahogy a nagy családi buli is. Ami a legrosszabb, hogy kisunokámat régóta nem láthattam, pedig félévesként napról napra változik, fejlődik.
Ticz András színművész (27): Egész nap szűk családi körben voltam. Anyukám sütött tortát, napközben íjászkodtunk, kosaraztunk, fociztunk. Este tűz mellett sütögettünk és arra előkerültek az ajándékok is. És hozzám csatlakozott a gitárom is.
Pacsa Adrienn kormánytisztviselő (48): A testvérem sütötte a tortámat. A barátaim és a szüleim az ablakon keresztül köszöntöttek fel. Földszinten lakom, így ez könnyen megoldható volt. Beszárítottam a hajam, kisminkeltem magam és így fogadtam egész nap a telefonokat, sms-eket, egyébként ki sem tettem a lábam otthonról. Én dolgozom, így a munkahelyi köszöntés nem maradt el.
Büki-Bedő Veronika volt élsportoló kosárlabdázó (42): A párom és a gyerkőcök meglepetésvacsorát készítettek. Sajnos, a nagyszülők erről lemaradtak, de majd pótoljuk.
Fentősné Belléncs Andrea volt ifjúsági referens (64): Két születésnapom is van. 20-án születtem, de csak másnap anyakönyveztek. Apukám pedig azt mondta, lány létére, hadd legyen egy nappal fiatalabb. 92 éves édesanyámmal csak telefonon tudtam beszélni, de virtuálisan együtt vacsorázott az egész család, egyszerre bontottunk pezsgőt a videóchatnek köszönhetően.
Kövécs Edit pedagógus (62): Egyébként is rendhagyó lett volna az idei születésnap, hiszen sétálóidőben vagyok. 40 év tanítással a hátam mögött nyugdíjba megyek. Virtuálisan volt velem a család, Hollandiából kaptam tulipánt. Arra is büszke vagyok, hogy egy napon születtem Erzsébet királynővel.
Stárics Roland pedagógus (35): A hónap eleje óta önkéntesként segítek az önkormányzat által adott maszkok csomagolásában, így volt ez a nagy napon is. Utána Halász Judit dala, a feleségem által sütött torta és egy földgömb lufi várt otthon, mert a Föld napján születtem. A feleségemmel ünnepeltem kettesben.
Vajda László pedagógus (50): A tervezett nyílt túra és 30 fős családi ebéd helyett háromfős ebéd és szűk körű túra valósult meg.
Kovács Nóra énekesnő (30): Lakodalomban zenéltünk volna, nekem ez már maga ünnep. A zene, a közösség nagyon hiányzik. El voltam keseredve, hogy talán még tortám se lesz. A családi találékonyságnak köszönhetően elröpült a nap és egy évtized is.
Bíró Lajos (64): Németországban dolgozom és kint ragadtam, ezért nagy csalódás volt a születésnap. A lakótársammal koccintottunk csupán. Ez lett az itthon baráti körben, vendéglőbe tervezett ünneplés helyett. Megadtuk volna a módját.
Gyulai Ádám zenész (37): Gyakorlatilag csónakfelújítással telt a nap. Ezt csak a szüleimmel töltött ebéd szakította meg. Anyukám kedvenc ételemmel és tortával lepett meg.
Ecsedi Erzsébet színművész (66): Reggel felköszöntött a lányom, és egész nap jöttek az üzenetek. Ebéd után kimentünk a kiskertbe, a természet nekem maga a szabadság. Virágokat ültettünk és madárcsicsergés között telt a délután. Boldogságnap volt.
Sziva Beáta sorstársi tanácsadó (46): Rosszul élem meg, hogy a családtól távol, ölelések és puszik nélkül telnek az ünnepek. De most így tudunk vigyázni a szüleinkre. Párommal ünnepeltem.
Tóthné Koller Mária védőnő (43): Bár nem úgy zajlott az ünnep, ahogy terveztük, mégis hálával gondolok rá, mert rengeteg szeretetet kaptam telefonon, interneten keresztül. Azt gondolom, ez a nyomot hagyó szeretet a legszebb ajándék. Most még nagyobb hangsúlyt kap az egészség, a hit, az emberi kapcsolatok. Csodaként élem ezt meg. És hiszek a csodákban.
Szemes Béla pedagógus (65): A születésnap a személyes számvetés és jövőtervezés bensőséges időszaka, melyhez reménységet a család és a barátok, ismerősök jókívánságai adnak. Így volt ez mostani nehéz időszakban is.
Gecse Péter alpolgármester (39): A feleségem és a lányaim szeretete, meglepetésajándéka feledtette, hogy ez a szülinap egy kicsit más. Remélem, jövőre a 40. alkalmon együtt lehetek mindenkivel, aki fontos nekem, ahogy az az idén is tervben volt.
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Közeleg az eperszezon

Máig az egyik legkedveltebb gyümölcs

Már sok üzlet zöldségespultjánál látni pirosló epreket, és az interneten is egyre több epres finomság receptje, fotója kering. Az igazi szezonra, vagyis a hagyományos kerti eprek beérésére még pár hetet várni kell, hiszen egyelőre az úgynevezett aláfóliázott gyümölcsöket árusítják a kereskedők.

Hogy milyen lesz az idei termés, arról érdeklődtünk a zalaegerszegi piacon. Kovács Anikó csonkahegyháti termelő bizakodó, és átlagos, vagy annál picit jobb epertermésre számít. Igaz, mint azt érdeklődésünkre elmondta, az érés később indult a kora tavaszi hideg időjárás miatt, és öntözni is kell, mert nagyon kevés volt idén a csapadék. Ennek ellenére gyönyörűen virágzik az eperföldje, így nagyon reméli, hogy szép lesz a termés. Bízik benne, hogy nem lesz sem jégverés, sem pedig olyan mennyiségű csapadék, ami tönkre teheti a gyümölcsöket – fogalmazott. Annál is inkább, mert a tapasztalatok szerint az eper a vásárlók egyik legkedveltebb csemegéje. Önmagában fogyasztva, lekvárnak eltéve, vagy desszertekhez felhasználva is ízletes és egészséges. A koronavírus-járvány viszont némiképp átírhatja a piac közkedvelt epernapok rendezvényét. Horváth István igazgató lapunknak elmondta: idén valószínűleg csak epervásár lesz, az is a szabályok szigorú betartása mellett. Az ilyenkor szokásos süteményosztás és egyéb kísérőrendezvények most elmaradnak.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Deák+kert videóüzenetekkel

Írók, előadók a karanténlétről

Nemrégiben még egyéves születésnapját ünnepelte a Deák+kert irodalmi, kulturális honlap, az eseményen pedig sok szerző és érdeklődő gyűlt és gyűlhetett össze. A helyzet azóta némileg megváltozott, az egymással való személyes találkozás szinte lehetetlen, így az írók számára is csak az online tér maradt meg lehetőségként a kapcsolattartásra vagy akár az önkifejezésre.

– pet –

A megyei könyvtár égisze alatt működő művészeti portál a hagyományos szépirodalmi írásokon, recenziókon, tanulmányokon kívül most videóüzeneteket is közöl. A téma persze a karantén, az otthonmaradás, és hogy hogyan lehet alkotni mindeközben. Tóth Imre könyvtáros, a portál szerkesztője lapunknak elmondta: művészeket, színészeket, írókat kértek fel, hogy jelentkezzenek az otthoni környezetből, vagyis a karanténból, és mondják el, min dolgoznak éppen, vagy olvassák fel valamelyik kedvenc művüket. Elsősorban a Deák+kerthez, vagy Zala megyéhez köthető alkotókról, előadókról van szó. A költészet napján például Balaton László író tette közzé üzenetét a „félkaranténból”, hiszen mint mondta, ő a Göcseji Falumúzeumba továbbra is kijárhat dolgozni. Ezenkívül viszont otthon tartózkodik; igyekszik sokat írni és olvasni. De jelentkezett többek között Baj László és Farkas Ignác színművész, Bubits Tünde, a Pannon Tükör főszerkesztője, Varga Vencel slammer és Turbuly Lilla író, kritikus is. Utóbbi üzenetében elmondta, ha nem lenne járvány, akkor a budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon lenne, de másfél hónapja otthon van Gutorföldén. Irodalmat nem tudott írni az elmúlt hetekben, mert túl zaklatottnak érzi most ehhez ezt az időszakot. De interjúkat és cikkeket készített különféle színházi lapok számára. Élvezi a kertes ház előnyeit is: ültet, kertészkedik, kerítést fest. Igyekszik egyensúlyba hozni a szellemi és a fizikai munkát.
A honlapra további videóüzeneteket is várnak, hiszen nem mindenki állította még össze saját anyagát. De természetesen a kulturális portál profiljába illő új szövegekkel és könyvajánlókkal is folyamatosan jelentkeznek – mondta Tóth Imre. Aki érdeklődésünkre elmesélte, ő is otthonról dolgozik. Szerencsére van olyan könyvtárosi feladata, munkája, amit e módon el tud látni. Ezenkívül foglalkozik a Deák+kertbe érkező kéziratokkal is. Szabadidejében ő is próbál írni, és – mint mondja – felkészülni a jobb időkre. (A videók a Deák+kert honlapjáról és Facebook-oldaláról egyaránt elérhetők.)

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Munkaterület-átadás az Alsóerdőn

Épül a sport- és rekreációs központ zalaegerszegen

Az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ fejlesztése (MVP) projekt, valamint a „Zalaegerszeg-Alsóerdő komplex turisztikai fejlesztése” című, TOP-6.1.4-16 ZL1-2017-00001 azonosító számú projekt a bontási munkákkal, a terület előkészítésével elkezdődött, a munkaterületet a kivitelező Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság átvette.

A tábor területén megvalósuló fejlesztések olyan komplex portfóliót nyújtanak, mely jelentős vonzerőt képez a közelben élő gyermekes családoknak, sportkedvelőknek, iskoláknak, valamint célpontja lehet a régióban osztálykirándulásoknak, csapatépítő tréningeknek, céges rendezvényeknek. A projekt egyedi kínálatával, attrakcióival növelni fogja a városba érkező látogatók számát. A fejlesztés új munkahelyeket teremt, s nő a térség gazdasági erősödését szolgáló egyéb bevétel (vendéglátás, kereskedelem stb.) is. A teljes beruházás a Modern Városok Program és a TOP keretében valósul meg, összesen több mint 4 milliárd forintból. A projekt részeként az alsóerdei vendégház felújítása már megtörtént, a munka a volt napközis tábort érintő beruházással, kerékpárút-fejlesztéssel folytatódik. Épül kalandpark, sípálya, játszópark, a sport- és rekreációs központ helyet ad majd KRESZ-parknak, multifunkciós sportpályának, kültéri kosárlabdapályának, megújul a füves sportpálya, a futók rekortán burkolatú futópályán hódolhatnak szenvedélyüknek. A pályák mellett lelátó épül. Lesz salakos kerékpárpálya, street workout és senior játszótér, készül játszótér kisgyerekeknek is. A látogatók kényelmét, komfortját kiszolgáló épületek biztosítják, utcabútorok teszik teljessé a pihenést, szobrok és parkosítás növeli az esztétikai élményt. Épülnek természetesen parkolók, járdák, megújul a kerékpárút, javulnak a sport- és rekreációs központ megközelíthetőségének feltételei is. A beruházás időtartama 18 hónap. A projektnek további, később megvalósuló eleme a lőtérfejlesztés, a TV-torony felújítása és környezetének megújítása is.

Az önkormányzat a munkavégzés okozta kellemetlenségekért, amely az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ fejlesztése, a kerékpárút felújítása mielőbbi megvalósítása érdekében történik, a lakosság türelmét és megértését kéri.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére