Megszépült a tér Sok a hívás, kibővült a vonal Elkészült a fékezőfelület  

 

Megszépült a tér

Visszanyerte korábbi varázsát

Makovecz Tamás, a landorhegyi városrész önkormányzati képviselője örömmel számolt be lapunknak arról, hogy a VMK előtti tér megújulásának megvalósításáért végzett több éves kitartó munka eredményt hozott. Megújult a tér, és mindenki számára látogatható.

A VMK előtti tér átépítése tavaly nyáron kezdődött, és a munkálatokkal együtt szennyvíz-rekonstrukció is zajlott. A beruházás összköltsége bruttó 308 millió forint volt. A téren 1624 négyzetméter Friedl gyártmányú térkövet építettek be. Az idetelepített utcabútorok, világítótestek, útjelző és lakossági hirdetőtáblák forma- és színvilága egymással harmonizál az egységes arculat és rendezettség megteremtése érdekében. A téren felhasznált építőanyagok esetében a természetes anyagokhoz közel álló natúr és nyers színek dominálnak. A parkolás szabályozása érdekében a Landorhegyi út nyugati oldalán tíz férőhelyes, térkő burkolatú parkolót alakítottak ki.
– A harmincnyolc éve megépült VMK és a tér számtalan találkozás, rendezvény nosztalgikus, romantikus és emlékezetes pillanat helyszíne volt, amely az elmúlt években a rendkívül rossz műszaki állapotának köszönhetően elvesztette korábbi varázsát – mondja Makovecz Tamás és hozzáteszi: reméli, hogy Zalaegerszeg lakói ismét felfedezik a városrésznek ezt a részét, és ismét igazi közösségi térré alakulhat a megújult, megszépült tér.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Sok a hívás, kibővült a vonal

Telefonos lelkisegély-szolgálat

Az elmúlt két hónapban megszaporodtak a hívások a telefonos lelkisegély-szolgálatnál. Ezért az országos szövetség (LESZ) egy plusz telefonszámot iktatott be, így nagyobb eséllyel kap vonalat a segítséget kérő. A szolgálat telefonszámai: a korábbi 116-123 mellett a 06-80-810-600. Mindkettő ingyen hívható, bármely telefonos szolgáltatón keresztül. A zalaegerszegi szolgálat szakmai vezetőjét, Zaleczky Elzát kérdeztük.

– B. K. –

– Az év minden napján, 24 órában és ingyen hívható a telefonos lelkisegély-szolgálat. Igyekszünk biztosítani, hogy minden hívó számára elérhetők legyünk. Amióta a járványt megelőző intézkedések életbe léptek, megnőtt a hívások száma, ezért döntött úgy az országos szövetség, hogy amíg szükséges, a fent nevezett pluszvonalat is működteti – mondja Zaleczky Elza. – Arra törekszünk, hogy mindig legyen, aki felvegye a telefont. Ha egy kicsit várni kell a vonalra, türelmet kérünk, éppen dolgozunk.
– Mi a leggyakoribb probléma, amivel Önökhöz fordulnak?
– A magány és az izoláció. Ez volt a fő ok a járványhelyzet előtt is és most is. Aki a lelkisegély-telefont hívja, általában magányos, társtalan, támogató nélkül van, vagy nem ismeri fel a környezetében lévő egyéb támogatási lehetőséget. Az elmúlt időszakban sok ember került ilyen helyzetbe, fokozódott az elszigeteltségérzés.
– Milyen konkrét segítséget tudnak nyújtani?
– Elsősorban a meghallgatást. Tanácsot nem adhatunk, de segítjük felismerni, hogy elérhető közelségben vannak azonos problémával küzdő családtagok, barátok, ismerősök, iskolatársak. Velük fel lehet venni a kapcsolatot, ha máshogy nem telefonon, és egy kölcsönös, egymást támogató attitűd jöhet létre. Sokaknak nehéz most a bezártság, a családtagok távolléte, a gyerekek tanulásra motiválása. Ezeket a gondokat meg lehet osztani.
– Nem lehet, hogy még inkább búskomorságba viszik egymást?
– Az tény, hogy a népesség 25 százaléka élete során olyan helyzetbe kerül, ami depresszióra hajlamosít. Én viszont a 75 százalékban bízom. Az is igazság, hogy sok életesemény „hátbavágja” az embert, aztán az lesz a vége, hogy az élet mégis megy tovább, tovább kell tenni a dolgunk magunkért, a családunkért. Életben tartó, ha tudjuk, vannak mellettünk olyanok, akikre számíthatunk. Őket azonban észre kell venni. Dicséret illeti a kollégáimat – folytatja –, akik valóban ilyen típusok és a mostani helyzetben is vállalták a feladatot. Ami egyébként önkéntes szolgálat, kellő szakmai felkészítés és folyamatos továbbképzés mellett. Ők ilyenek.
– Önöknél név nélküli a hívás.
– Anonim a telefonáló és az ügyeletes kolléga is. De ha a bizalmi viszony kialakul, a hívók el szokták árulni a keresztnevet. Attól nem kell tartani, hogy ismerős veszi fel a telefont, ez ne tartson vissza senkit, hiszen országos szinten cseng ki a telefon. Valójában, ahogy a lelkisegész alapítója, dr. Győri László szokta mondani, ha a „szenvedésnyomás” nagy, akkor nem számít, kinek mondjuk el a bajunkat.
– De akkor megköszönni sincs mód, nem lehet ugyanazt az ügyelőt kérni, akiben már egyszer megbíztunk.
– Erre valóban nincs mód. De gyakran előfordul, hogy utólag köszönik meg a segítséget, akkor körlevelet küldünk, és dátum és idő szerint nagyjából meg lehet tudni, hogy kit illet a köszönet. De ennél fontosabb, hogy az ügyelő saját magát jól tudja minősíteni. Ehhez kellő önkontroll és szakmai tudás kell. Azt tudom tanácsolni a nehéz helyzetben lévőknek, hogy ami segít, azt igénybe kell venni. Ha éppen egy lelkitelefon-szolgálat visz előbbre, akkor azt. Hívjanak bennünket!
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Elkészült a fékezőfelület

Bemutató a fékfelületen.

Fék-, sáv- és távolságtartó rendszerek fejlesztését és tesztelését teszi lehetővé a ZalaZone Járműipari Tesztpálya elkészült fékezőfelülete, haladjanak azon egyedül vagy konvojban a személy- és teherautók.

– AL –

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a sajtóbejáráson elmondta, a 750 méteres gyorsító szakasz után nyolc, egyenként 200 méteres fékezősávot építettek ki. Ezek útburkolata szintén nyolcféle, a sakktáblafelülettől kezdve az aszfalton át a csiszolt bazaltlapokig, amelyek mindegyike vizezhető. A váltakozó tapadású, érdes, sima, vagy jeges útfelületű burkolatokon a személygépkocsik és teherautók fékrendszereit, illetve fékezés közbeni viselkedésüket tesztelhetik a fejlesztők. Felidézte, hogy az elektromos és önvezető autók vizsgálatára is alkalmas tesztpálya építése három éve kezdődött el 260 hektáros területen 45 milliárd forint állami beruházás keretében.
Azóta elkészült a 2000 négyzetméteres fogadóépület konferenciatermekkel és irodákkal, valamint 16 személyautó és 6 teherjármű számára műhelyt biztosító technikai épület. Tavaly óta üzemel a 2000 méteres kezelhetőségi pálya, ami a menetstabilizáló-, a fék- és a kormányrendszerek, valamint a sávtartó funkciók vizsgálatát teszi lehetővé. Használatban van az 1000 méteres ráfutóval ellátott, 300 méter átmérőjű dinamikus felület is, amelyen a konvojban haladó járművek viselkedését lehet elemezni. Alkalmas a jávorszarvasteszt (kitérő manőver) elvégzésére és értékelésére is. Az 1500 méteres, kétszer kétsávos autópálya-szakasz is elkészült már. A tesztpályán az 5G is jelen van, a hálózatba kapcsolt önvezető autók egymással való kommunikálásához. Vigh László a hátralévő munkálatokról elmondta, hogy a városi környezetet biztosító Smart City területének első 5 hektárja elkészült, további 13 hektár pedig most is épül. Itt belvárosra és kertvárosra jellemző utcaképet alakítanak ki, alacsonyabb és magasabb épületekkel, továbbá hidakkal és kereszteződésekkel. Építenek egy kisebb kezelhetőségi pályát is, és útkapcsolatokat valamennyi pályaelem között. A tesztpálya jelenleg 65–70 százalékos készültségi fokon áll. A tervezett befejezési határidő 2021 vége. Hozzátette: a tesztpálya építése soha nem fejeződik be, mert a 260 hektáros terület lehetőséget ad arra, hogy újabb tesztelemeket létesítsenek az autógyártók és járműfejlesztők igénye alapján. A koronavírus-járvány miatt leálltak a tesztek, de a konstruktőrök mostanra visszatértek a zalaegerszegi próbapályára.

 

 

 

 

 

vissza az elejére