Munkahelymegőrzés bértámogatással Újra nyit a városi ügyfélszolgálati iroda! Helyesbítés  

Munkahelymegőrzés bértámogatással

Munkahelyvédelmi bértámogatói okiratok átadása

A gazdaságvédelmi akcióterv kiemelt célja a magyar emberek munkahelyeinek védelme, valamint új munkahelyek teremtése, fogalmazott az innovációs és technológiai miniszter zalaegerszegi látogatása során azon a sajtótájékoztatón, amelyen két zalai cég képviselőjének adott át munkahelyvédelmi bértámogatói okiratot.

Balaicz Zoltán, Vigh László, Molnár Gábor (Mould Tech Kft.), dr. Palkovics László, valamint Berta Péter, Tóth Zoltán és Göltl Viktor (WHC Kft.)

– A. L. –

Dr. Palkovics László elöljáróban elmondta, hogy Magyarország 2019-ben 5 százalékos gazdasági növekedést ért el, megszerezve Európában az első helyet. A munkanélküliségi ráta 3,5 százalékra csökkent. Minden jel arra mutatott, hogy ez a tendencia folytatódik idén is, de februárban elindult koronavírus-járvány, amely negatív hatást gyakorolt az egészségre, a társadalomra és a gazdaságra. A kormány gyors reagálásával azonban gátat vetett a vírus gyors terjedésének, ami mellett legfontosabb ügynek kezelte a munkahelyek megtartását. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként bevezették a „kurzarbeit” támogatást, amit mostanáig 137 ezer dolgozó után igényeltek a munkáltatók, akik az elbocsátás helyett a csökkentett munkaidejű foglalkoztatás mellett döntöttek. Mint mondta, a kutatással és innovációval is foglalkozó cégek fejlesztései teszik majd erősebbé, versenyképessé a magyar gazdaságot a járvány okozta válság után. Ezért célzott bértámogatási programot indítottak, melyre 13 ezer kérelem érkezett be, amelyből 7500-at már elbíráltak. Zala megyében eddig 5100 munkavállalónak segített a kormány munkahelyének megőrzésében, ebből 14 kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozik. Azok a cégek, amelyek vállalják dolgozóik megtartását, sőt beruházásokba, fejlesztésekbe is kezdenek, munkahelyteremtő bértámogatási programra pályázhatnak. Ez 80 milliárd forintos keretösszegű program, amellyel mintegy 70 ezer ember munkába állását segítik az országban. A cégeknek legalább 9 hónapig kell foglalkoztatni az új dolgozót, melyből 6 hónapra bértámogatást kapnak az államtól. Ezt a támogatási formát már 3280 munkavállaló után igényelték. A kormány emellett 100 százalékos támogatottsággal informatikai képzést indított, amelyre 62 ezren jelentkeztek. A munkahelyek megtartását, létrehozását szolgáló programjaik mintegy 1,1 millió embert érintettek mostanáig az országban. Köztük csak kis létszámban vannak a munkanélküliek, akik segélyt kapnak. Végül azt hangsúlyozta, a magyar gazdaság általános megítélése alapvetően pozitív. Az IMF szerint legkevesbé érinti a válság az Európai Unióban, ami a tavalyi 5 százalékos gazdasági növekedésnek is köszönhető. Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos kiemelte, hogy a kormány időben meghozott intézkedéseinek köszönhetően hazánkban nem kellett leállítani teljesen a gazdaságot. Ma Magyarország Európa egyik legdinamikusabban fejlődő országa, ami magával hozza, hogy a világválság ellenére pozitív tartományban tud maradni a gazdasági fejlődés idén is. Balaicz Zoltán polgármester arról beszélt, hogy a munkanap Budapesten kezdődött, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a Flex zalaegerszegi üzemének félmilliárd forintos eszközfejlesztéséhez közel 300 millió forintos támogatást nyújt az állam. Méltatta, hogy a Mould Tech Kft. a kezdetektől fogva motorja a helyi felsőoktatáshoz, a duális képzéshez, valamint a járműipari tesztpályához kapcsolódó kutatás-fejlesztési és innovációs programoknak. A WHC Kft. a városban jelentkező munkaerőigény kezelésében tölt be fontos szerepet, így részben nekik is köszönhető, hogy a 600 milliós beruházásban megépült munkáshotel lakóira lelt. A szerszámfejlesztésekkel és -gyártással foglalkozó Mould Tech Kft. 20 dolgozóra 14,5 millió forint, a munkaerő-kölcsönző WHC Kft. 109 dolgozóra 16 millió forint munkahelyvédelmi bértámogatást kapott. A sajtótájékoztatón a két cég ügyvezetői, Molnár Gábor valamint Berta Péter vették át az erről szóló okiratot.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Újra nyit a városi ügyfélszolgálati iroda!

Értesítjük Önöket, hogy a Városi Ügyfélszolgálati Iroda (Zalaegerszeg, Deák tér 3–5/C) 2020. június 3-tól (szerda) rendes nyitvatartás szerint újra az ügyfelek rendelkezésére áll, kisebb korlátozások bevezetésével. Kérjük, hogy az irodaépület előtt várakozzanak, az ügyféltérben egyszerre csak annyi személy tartózkodhat, ahány munkaállomás működik. Az irodatérbe csak az ügyben eljáró személy érkezhet (kivétel ez alól tolmács, illetve fogyatékkal élő kísérője).
Köszönjük együttműködésüket!

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Helyesbítés

Helyesbítés
A május 19-i ZalaEgerszeG-ben megjelent, A Turistajelzések nyomában, című cikkünkben a fotó alatt névelírás történt. A fotón a beszélgetőpartner Szabó Balázs túravezető. Elnézést kérünk a névelírásért!

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére