Civil hírek Jótékonysági akció Vége a látogatási tilalomnak Színházfelújítás

Civil hírek

Két témakört ölelt fel a Zala Megyei Civil Információs Centrum sajtótájékoztatója. Czotter Csabáné elnök a civil törvény változásairól szólt, illetve adományátadásra került sor.

– b. k. –

Július elsejétől lépnek életbe a civil törvényt érintő változtatások. Ezek közül emelt ki Czotter Csabáné. Így többek között módosul a kisebb települések pályázati lehetősége, a civilek normatív támogatása, és az egyszerűsített támogatás 300 ezer forintra emelkedik. Különösen ez utóbbi lehetőség kihasználására hívta fel a figyelmet, az iroda munkatársai már korábban is sokat tettek ennek népszerűsítéséért. Szintén változni fog a fent nevezett szervezet elnevezése is Civil Közösségi Szolgáltató Központra. Az elnök egyrészt sajnálja, hogy a már jól ismert nevük módosul, másrészt úgy fogalmazott, az új név jobban összefoglalja az iroda működését.  Szintén a sajtótájékoztatón adták át a helyi vállalkozások összefogásából létrejött felajánlásokat. Az iroda közreműködésével 30 élelmiszer- és 30 tisztítószercsomag készült a Zalaegerszegi Adományközponton keresztül. Dudás Gyula, az adományközpont vezetője elmondta, június 22-től fogják kiszállítani az érintett családok számára a csomagokat.  A sajtótéjékoztatón jelen voltak a legnagyobb felajánlásokat tett cégek (Szekér-Fa Bt. és Völler-Vill villamossági üzlet) képviselői. Czotter Csabáné végül megjegyezte, továbbra is várják az irodán keresztül a cégek, vállalkozók felajánlásait.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Jótékonysági akció

Egyéves a tiéd a város egyesület

Az elmúlt héten a Tiéd a Város Egyesület, a DK, a Jobbik, az MSZP és az LMP helyi szervezetének vezetői sajtótájékoztatón számoltak be az elmúlt hónapokban végzett jótékonysági akcióikról.

Mint elhangzott, az egyesület önkormányzati képviselői, Keresztes Csaba, Góra Balázs és Benke Richárd a koronavírus-járvány kirobbanásakor egyhavi tiszteletdíjukat ajánlották fel a városi jótékonysági alapba. Ezt követően a Tiéd a Város Egyesület bankszámláján gyűjtést szerveztek, hogy a nehéz helyzetben lévő családokat segíteni tudják. Az egyesület, valamint a négy ellenzéki párt városi külsős bizottsági tagjai, a felügyelőbizottsági tagok szintén egyhavi tiszteletdíjukat ajánlották fel. A jótékonysági akcióhoz csatlakoztak a pártok tagjai és szimpatizánsai is. A sajtótájékoztatón elhangzott: több százezer forint gyűlt össze, eddig 100 segélycsomagot készítettek. Hetven csomagot már kiszállítottak Zalaegerszegen és környékén a rászorulóknak a beérkezett igények alapján, a következő napokban pedig további 30 csomag érkezik a családokhoz. Az egyesület folyamatosan várja a felajánlásokat és folytatja a jótékonysági akciót.
. . .
Június 12-én a Tiéd a Város Egyesület egyéves születésnapját ünnepelte. Ebből az alkalomból a civil szervezet elnöke, Hartmann Miklós és Fábiánné Szakony Krisztina, az egyesület titkára sajtótájékoztatón emlékezett vissza az elmúlt 12 hónapra. Mint elhangzott: a szervezet az önkormányzati választásokra készülve alakult meg, elsősorban öt ellenzéki párt képviselőivel. Céljuk az volt, hogy a választásokon lehetőséget adjanak az ellenzéki szavazóknak. Az ideológiai különbségeket félretéve az első időszakban kizárólag a választásokra összpontosítottak, utána pedig megkezdték a civil szervezet felépítését, programok szervezését. Taglétszámuk folyamatosan nő, az önkormányzat külön irodát biztosított a civil szervezetnek. Jelenleg negyven taggal rendelkeznek és sok szimpatizánssal, akik segítik a munkájukat.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Vége a látogatási tilalomnak

Június 16-tól feloldották a látogatási tilalmat a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, biztonsági intézkedések megtartása mellett. Ezek a következők, a kórház tájékoztatója alapján:

Speciális szabályok betartása mellett ismét látogathatók betegeink. Kérjük, figyelmesen olvassák el, milyen előírásoknak kell közösen megfelelnünk ahhoz, hogy ne tegyük ki veszélynek a pácienseket. Látogatási idő: hétfőtől péntekig: 15.00-től 18.00-ig, illetve hétvégén és ünnepnapon: 10-től 18 óráig (kivétel az intenzív osztály: 11-től 18 óráig). Belépés az intézménybe: kizárólag a kórház főbejáratán át, egykapus rendszerben. (Csány tér felőli főépület), az írásos kockázatfelmérést követően. Szájmaszk viselése kötelező. Látogató csak 14. életévét betöltött, egészséges személy lehet.Látogatás: a bejáratnál kitöltött kockázatfelmérési nyilatkozatot át kell adni a fekvőbetegosztály dolgozójának. Ne feledkezzenek meg a kézfertőtlenítésről! A kórteremben egy betegnél csak EGY látogató tartózkodhat, a 2 méteres szociális távolságot a kórteremben tartózkodó valamennyi személy esetén fenn kell tartani. A látogatás ideje nem haladhatja meg a 15 percet. A fentjáró betegek az udvaron, a teraszokon és az aulában is látogathatók, a 2 méteres szociális távolság betartásával.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Színházfelújítás

2019 januárjában sikerült elérni, hogy a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és az előtte lévő Ruszt József tér, valamint a színészház felújítása utólagosan bekerült a Modern Városok Programba.

A kormány állami támogatást biztosított az önkormányzatnak az előkészítésre és a tervezésre – adta hírül Facebook-oldalán Balaicz Zoltán polgármester. A közlemény szerint a kormánydöntés utáni hónapokban a polgármesteri hivatal szakemberei összeállították a tervezési programot, majd meghirdették a nyílt európai uniós közbeszerzési eljárást a tervek elkészítésére. A pályázatok benyújtásának határideje 2020. február 7. volt. A színház és a tér felújításának tervezésére 3 cég, a színészház felújításának tervezésére pedig 5 cég jelentkezett. A hiánypótlások után megszületett a döntés, így június 2-án, kedden a polgármester aláírta a legkedvezőbb ajánlatot adó tervező cégekkel az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésére a szerződést. A színház és a tér felújításának terveit az Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Iroda, a színészház felújításának terveit az Archinest Építész és Mérnökiroda készíti, összesen 197 millió forintért. A szerződéskötésen jelen volt a projektet a városvezetésen belül koordináló Gecse Péter alpolgármester, valamint dr. Besenczi Árpád színházigazgató is. Mi a további menetrend? Mostantól kezdve közel egy év áll a tervezők rendelkezésére, hogy 2021 májusára szállítsák a teljes felújítási tervdokumentációt. Miután elkészülnek a tervek, újabb több hónapos nyílt európai uniós közbeszerzési eljárás kiírására kerül sor az építkezésre vonatkozóan. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2021 decemberére beérkeznek a vállalkozói ajánlatok a felújításra, a kivitelezésre vonatkozóan. A hiánypótlások után kormány-előterjesztés készül, majd a 2022-es év tavaszán a kormány dönt a beruházáshoz szükséges állami forrás biztosításáról.Miután rendelkezésre áll a forrás, 2022 nyarán szerződést lehet kötni a legkedvezőbb ajánlatot adó kivitelező céggel és indulhatnak a munkálatok. A teljes felújítás a színházra, a térre és a színészházra vonatkozóan 2024 végére készülhet el – áll a közleményben.

 

 

 

 

 

vissza az elejére