Fehér csík és fémes felületek Folytatódnak a városi séták Több lépcsőben nyitnak a könyvtára Idén is ZEGerésztek Születésnapi bibliofülke-takarítás

Fehér csík és fémes felületek

Pál Katja műtermében.

Karantén utáni nyitott műteremnap

Bár egyelőre külföldi képzőművészeket nem fogad, a helyi közönség számára mégis kinyitott egy napra a D'Clinic Studios. Pál Katja festőművész páterdombi műtermébe várta az érdeklődőket péntek délután, hogy bemutassa, mivel foglalkozott a kijárási korlátozás idején.

– pP –

A látogatóknak arra is volt lehetősége, hogy egy miniworkshop keretében saját műveket készítsenek. A lendvai születésű, ám évek óta Zalaegerszegen élő művészszel a Nyitott műteremnap alkalmából beszélgettünk; még az esemény előtt. Érdeklődésünkre elárulta: nem mondott le teljesen az idei rezidenciaprogramról, de sajnos sok ország még nem nyitotta meg a határait. Emiatt jó pár külföldi képzőművész visszamondta a tanulmányutat, vagy áttette azt a következő évre. Az augusztus 10-e körüli nyitási dátum azért még áll, addig talán letisztul, hogy mely országok között lehet szabadon közlekedni, honnan fogadhat alkotókat. Persze azért nem tétlenkedett az elmúlt hónapokban. Ahogy viccesen fogalmazott, a karantént arra használta, hogy ő maga legyen a rezidenciaprogram „vendége”; a saját műtermében. Most rengeteg ideje volt alkotni, és ami még jobb, kísérletezni. Új festőanyagokat és technikákat próbált ki.
– A tavalyi VMK-s kiállításomra készülve jöttem rá, hogy nagyon érdekelnek a fémes színek, árnyalatok. Beleértve az ezüstöt és az aranyat is. Az elmúlt hónapokban ezek kombinációjával próbálkoztam. Ezenkívül sokkal nagyobb formákra festettem. Itt jött egy másik érdekesség: a nagyobb méret miatt nehezebb volt elérni azt a szép, egyenletes sima felületet, ami rám jellemző. Szóval sokat kellett dolgozni azon, hogy ugyanazt a hatást elérjem. Az alkotó eddig megfestette a képek szélét (vagyis a geometrikus formák oldalát) is. Egy újítás részeként azonban most bizonyos szögben levágja ezeket. A falra került képeknek így kicsit „lebegő” hatása van. A vírus- és a veszélyhelyzet direktben nem jelenik meg új alkotásain. Saját bevallása szerint először nem is vette annyira komolyan az egész szituációt, de aztán tudatosult benne, hogy ez mégsem játék. Úgy döntött, hogy el is zárkózik kissé a külvilág elől. Lendván élő szüleit sem tudta meglátogatni, és másokkal sem nagyon találkozott. Sőt, az internetről és közösségi médiából áradó negatív hírek sem voltak rá jó hatással, ezért egy idő után nem követte őket figyelemmel.
– Tényleg, inkább a munkára koncentráltam. Volt egy olyan elképzelésem, hogy másokhoz hasonlóan majd én is posztolok mindennap valamit. Rövid videókban gondolkodtam. Aztán ráébredtem, hogy akkor megint szembe jönne a sok negatív hír és újságcikk, és akkor megint a vírus kerülne a mindennapjaim középpontjába, így elvetettem ezt az ötletet. Néhány karantén-képem azért van. Megfestettem ugyanis pár kisebb formát, amik szanaszét hevertek a műteremben. Ezeket biztos nem használtam volna fel, ha nem kell ilyen sokáig itthon maradni. Ottjártunkkor nagyon sok félkész, vagy éppen száradó munkát lehetett látni a földön, asztalokon. Pál Katja azt mesélte: ezek még csak alapok, hiszen többnyire úgy fest, hogy megvan a forma, és az első pár réteg festék, a többit – vonalakat, színeket – csak később találja ki. Apropó, vonalak: sokan kérdezik tőle, hogy hogyan tud képeire ilyen szabályos – hol vékonyabb, hol vastagabb – fehér színű egyeneseket húzni. Nos, a pénteki Nyitott műhely arra is szolgált, hogy ebbe a titokba beavassa az érdeklődőket (annyit elárulunk, hogy a megoldás egy egyszerű maszkolószalagban rejlik). A workshophoz elő is készített egy-két pici, lealapozott geometrikus formát, hogy mindenki megfesthesse saját festményét; a jellegzetes fehér csíkkal.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A Horhosok útján.

Folytatódnak a városi séták

Rendhagyó és tematikus túrákat is szerveznek

Hosszú szünet után júliustól újraindítja városi sétáit a Zalaegerszegi Tourinform-iroda. Az idei első programot márciusra tervezték, ám a koronavírus közbeszólt. A nyárra időzített sétákat megtartják, a tavasszal elmaradt eseményeket pedig az augusztus-szeptemberi időszakban pótolják.

– pet –

Tuboly Andrea irodavezető érdeklődésünkre elmondta: az ingyenes városnéző sétákat a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület tagjaként szervezik. Az első programra június 27-én, 10 órától kerül sor. Az érdeklődők a város mellett haladó túraútvonal, a Horhosok útja egyik szakaszát járhatják be. A 8 kilométeres, zöld színnel jelölt útvonalon Sustik Tiborné Edit, bronzjelvényes gyalogos túravezető lesz a segítségükre. Bemutatva a városkörnyék természeti értékeit. Július 10-én 18 órától pedig egy rendhagyó, szubjektív sétára kerül sor „ZalaegerSzögek és más nézőpontok” címmel. A séta során az autóbusz-állomástól az új Kerámia-, és Color lakóparkokig be lehet majd nézni az ereszek, árkádok alá, a lépcsőfokok közé. De a tükröződéseket, az épületek által rajzolt vonalakat, geometrikus alakzatokat is meg lehet figyelni. Az ingyenes séták mellett az iroda szervez úgynevezett garantált várostörténeti túrákat is, melyeknek már részvételi díja van. Tuboly Andrea hozzátette: ezeket elsősorban a városba látogató turistáknak szánják, de természetesen helybéliek is válthatnak jegyet az előre meghirdetett időpontokra. Ezek a programok a klasszikus városnéző séta alapjaira fűznek fel különböző témákat. Idén három tematika köré szervezték őket. A „Zalaegerszeg titkai” című a Deák tér és a Dísz tér közötti néhány száz méteres, ám több száz éves szakaszon kalauzolja az érdeklődőket. A „Templomtoronytól a toronyóráig” túra várostörténeti érdekességekről számol be a címben szereplő „objektumok” kapcsán. A „Régimódi történetek” elnevezésű pedig a múlt anekdotáit meséli el, néhány régi helyszín és személy felidézésével. A cél az, hogy efféle rövid, belvárosi séták keretében ismertessék meg az érdeklődőket a város történetével, vagy annak egy kis szeletével. Annál is inkább, mert a Göcseji Múzeum felújítás alatt áll, oda nem tudnak most menni a turisták. A séták emiatt hiányt pótló céllal is szerveződtek. A részvételi díj ellenében látogatható túrák az idegenforgalmi szezon idejére koncentrálódnak, ingyenes városi sétákat viszont egészen december közepéig szervez az iroda. Az előző évekhez hasonlóan idén is rá szeretnék majd kicsit hangolni a közönséget a karácsonyi ünnepekre.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Több lépcsőben nyitnak a könyvtárak

A járványhelyzetre vonatkozó biztonsági előírásokat betartva, több lépcsős szolgáltatási rendszer életbe léptetésével újra kinyithatnak a könyvtárak.

Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója lapunkhoz eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy a legfrissebb kormányrendelet értelmében, a néhány héttel ezelőtt bevezetett Könyvtár a küszöbön program (első lépcső) után, június 22-től ismét lehetőség lesz a szabadpolcos kölcsönzésre (második lépcső). Hétköznapokon 9–17 óra között. Ugyanakkor javasolják, hogy aki teheti, továbbra is online formában rendeljen, foglaljon, jegyeztessen elő és előre egyeztetett időpontban, személyesen vegye át a kért dokumentumokat. Az eddigi idősávos korlátozást felváltja a látogatószám korlátozása (egyidőben legfeljebb 10 fő tartózkodhat a könyvtárban, maximum 20 percig), és a távolságtartásra is figyelni kell. A cseppfertőzés veszélyének csökkentése érdekében plexifalat szereltek fel a szolgáltatási pultokhoz. A maszk viselése továbbra is kötelező mindenki számára, a kesztyű és a kézfertőtlenítő használata pedig javasolt. Helyben olvasásra és az eszközök helyben használatára még nincs mód (ez majd a harmadik lépcső lesz). Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy 12.00–12.30 óra között szünetel a szolgáltatás, mert teljes fertőtlenítő felmosást végeznek a kölcsönzőterekben.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Idén is ZEGerésztek

Nem maradt el idén tavasszal sem a ZEGerésző internetes honismereti verseny a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. 21 résztvevővel zajlott a 8 fordulós játék.

– b. k. –

A város mindhárom könyvtára évek óta szervez más-más jellegű internetes vetélkedőt az olvasók számára. Az anyaintézmény Zalaegerszeg és környéke, illetve újabban már Zala megye érdekességeit kutattatja a fordulók során. A feladatok összeállításában és a résztvevők díjazásában partnerek ehhez a zalaegerszegi Tourinform-iroda munkatársai, akiknek szintén megköszönték a közreműködést a díjátadó során.
– A korlátozások idején kicsit fel akartuk dobni a hangulatot a versennyel, melyre bármely korosztályból nevezhettek. 21 résztvevő közül csak azt a tizet tudtuk értékelni, akik eleget téve a kiírásnak, az összes fordulót teljesítették. Mert a játék úgy igazi, ha komolyan vesszük – mondta többek között Kiss Gábor könyvtárigazgató. Az idén érdekes eredmények születtek, mindhárom dobogós hely duplázott az azonos pontszámok alapján. És nem sokkal maradtak le tőlük a további versenyzők sem. Mindnyájan ajándékcsomagot kaptak jutalmul, s azt a bővebb tudást, mely a környék érdekességeire vonatkozik. A díjátadó ünnepség a korlátozások utáni első közösségi rendezvény volt a megyei könyvtárban. Az értékelt feladatokat Szili Erika és Gyenes Imre könyvtárosok állították össze. A megosztott első helyet pedig Szuper Ildikó és Krolopp Judit érdemelték ki.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Születésnapi bibliofülke-takarítás

Önműködővé vált a könyvállomás

Hatéves lett az Európa téren álló Bibliofülke. A könyvállomást üzemeltető ZAZEE Kulturális Egyesület egy takarítással, fertőtlenítéssel és némi könyvrendezgetéssel ünnepelte meg a fülke születésnapját. A megtisztított könyvkölcsönzőbe végül lufik is kerültek.

Wettstein Tamás, az egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta: a Bibliofülke teljesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen szinte beavatkozás nélkül „üzemel”. A szükséges rendrakást és takarítást kivéve teljesen önműködővé vált az évek alatt. Vagyis lelkesen működteti és használja az olvasni szerető helyi közösség. Hozzátette: azt az egyesület sem gondolta az induláskor, hogy ilyen sokáig életképes lesz a nyilvános könyvkölcsönző állomás. De úgy látszik, van igény a csere-berére. Ami egyik embernek selejt, az a másiknak kincs is lehet. Műfajtól, stílustól függetlenül nagyon sokféle könyv cserél itt gazdát. A hagyatékból bekerülő klasszikus sorozatoktól kezdve az ismeretterjesztő köteteken át, egészen a friss kiadványokig. A Bibliofülkét 2014 júniusában drMáriás (vagyis Máriás Béla) író, képzőművész, zenész avatta fel, stílusosan telefonon keresztül. Akkor úgy fogalmazott: manapság sokan hajlamosak lesajnálni a könyveket, pedig szükségünk van egymás üzenetére, annál is inkább, mert enélkül hamar eltűnünk, valamit pedig hátra kell hagyni. A könyvek energiahordozók, erőt adnak a túléléshez és az új gondolatok megszületéséhez, így a Bibliofülke amolyan minilaboratóriumként működik. Remélhetőleg még jó pár évig; a zalaegerszegi olvasók örömére.

 

 

 

 

 

vissza az elejére