Győzni a riválisok ellen Népes mezőny a tájfutó OB-n Színvonalas versenyek a WHC-kupán  

 

Győzni a riválisok ellen

Megvan az összhang a régiek és újak között

Alaposan átalakult a játékoskeret a ZTE labdarúgócsapatánál, ennek ellenére jól kezdte a bajnokságot. A jó szereplés azért is értékes, mivel két nyári szerzemény – Tajti és Kun – sérülés miatt még pályára sem lépett. A ZTE saját nevelései viszont remekelnek. Babati rugdossa a gólokat, s már meghívták a felnőttválogatottba is, Bedi Bence pedig éppen az MTK ellen teljesített jól, gólt szerzett, gólpasszt adott.

– Tény, hogy nagy mozgás volt a játékoskeretben az előző évekhez képest – vélekedett Bedi Bence. – Sokan távoztak, az érkezők között is sok játékos található. Kellett egy kis idő az összerázódáshoz. Az edzőtáborban jól összecsiszolódtunk. Mindenki igyekezett, hogy megtalálja az összhangot a másikkal. A csapat tavaly óta tovább fiatalodott, mindenki bizonyítani akar. Kétségtelen tény, kellett ehhez Boér Gábor személye is, aki fiatal, ambíciózus szakvezető.
– Az idei ZTE nagyon egységes csapat képét mutatja, és jól kezdte a bajnokságot...
– A tavalyi idényben is szemre szépen játszottunk a bajnokság elején, de hiányzott az eredményesség. Az új idényre megmaradt a szép játék, ami ezúttal eredményességgel párosul. Az MTK elleni siker mindenképpen a bravúr kategóriájába tartozik.
– Babatival együtt kicsit úgy éreztétek, hogy az alapos változás után még nagyobb feladat hárul rátok?
– Helyi nevelésként duplán szeretnénk elérni, hogy jól szerepeljen a ZTE, ehhez kellenek természetesen a többiek is. Bizakodom, hogy a jó rajt lendületet ad a társaságnak.
– Több szakembert meglepett a nagy változáson átesett ZTE jó szereplése. Persze a sikeres rajt akkor ér majd valamit, ha a folytatás is hasonló lesz...
– Egyértelmű, hogy eddig zömmel papíron jó képességű ellenfelek ellen léptünk pályára. A Fehérvár FC, a Mezőkövesd és a Ferencváros az élmezőnyben foglal helyet , de az MTK-t sem lehet a gyengék közé sorolni. A jó rajtunk akkor lesz igazán értékes, ha a folytatásban a hasonló játékerejű csapatokat sikerül legyőznünk.
– Milyen folytatás várható a csapattól?
– A Magyar Kupából feltétlenül tovább kell lépnünk. Utána egyértelmű célunk, hogy minél több csapatot megverjünk, főleg az ellenlábasokat.
– Az NB I-es csapatokat sem kíméli a koronavírus, szép számban fertőződnek meg a játékosok. A vezetés előírt számotokra valamilyen viselkedési protokollt?
– Mindenki igyekszik kerülni a tömegeket, a kontaktokat. Tisztában vagyunk vele, ha egy játékos megfertőződik, a csapatot sodorja bajba. A csapattársaim úgy érzik, fontos a védekezés, átérzik ennek a súlyát. Senki nem akar bajba kerülni, és veszélybe sodorni a ZTE jó szereplését. Maximálisan betartjuk az egészségügyi szabályokat.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Népes mezőny a tájfutó OB-n

A zalai érmek sem maradtak el

Az idei tájfutó versenynaptár is átalakult a COVID-vírus miatt, ám a Zalaegerszegen lebonyolított országos rövidtávú bajnokság és az országos rövidtávú váltóbajnokság az eredeti időpontban megrendezésre került. A kétnapos, háromfutamos programon a szombati selejtezőben 858-an, a nyíltban 84-en, a délutáni döntőben 942-en küzdöttek a bajnoki érmekért, köztük a rendező TRIÓ Egerszeg ZTC és a Göcsej KTFE tájfutói is.

A landorhegyi selejtezők után a belvárosi döntőkben a kategóriánkénti legjobb 24 versenyző már bajnoki dobogóért küzdött. Az utánpótlás korosztályban legjobb zalaiként a válogatott Fülöp Álmos Huba (Göcsej KTFE) az ifjúságiak mezőnyében a 3. helyen végzett, míg a juniorok között Fekete Sámuel (TRIÓ Egerszeg ZTC) szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A felnőttek mezőnyében a legjobban a bajnoki pontot érő 8. helyen ért célba Takács Orsolya (Göcsej KTFE). A szeniorok között az éremre esélyes ZTC-sek ezúttal a rendezésben vettek részt, míg a Göcsej KTFE legjobbjai éltek a hazai terep előnyével. A férfiak mezőnyében Mézes Tibor Sólyom megvédve tavalyi címét, magabiztosan nyert az F45-ös kategóriában. Ugyancsak címvédéssel nyert Varga József az F60-ban. Az egyesület negyedik egyéni érmét Császár Éva az N40-es kategóriában gyűjtötte be.
Az egyéni verseny jobb zalai eredményei:
F14A – 7. Czigány Mátyás (Göcsej KTFE)
F18A – 3. Fülöp Álmos Huba (Göcsej KTFE)
F20A – 3. Fekete Sámuel (TRIÓ Egerszeg ZTC), 6. Takács Ticián (TRIÓ Egerszeg ZTC)
F45A – 1. Mézes Tibor Sólyom (Göcsej KTFE)
F60A – 1. Varga József (Göcsej KTFE)
N21A – 8. Takács Orsolya (Göcsej KTFE)
N40A – 2. Császár Éva (Göcsej KTFE)
A Kertvárosban lebonyolított vasárnapi váltóversenyen 7 kategóriában, összesen 198 váltó 700 tájfutója állt rajthoz.
A váltóverseny jobb zalai eredményei:
V14 – 6. Göcsej KTFE (Czigány Emma, Czigány Mátyás, Mézes Botond Csegő, Czebei Luca), 8. TRIÓ Egerszeg ZTC (Trellák Júlis, Bednárik Botond, Csók Barnabás, Molnár Csenge)
V135 – 2. Göcsej KTFE (Mézes Tibor Sólyom, Császár Éva, Varga József).

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Színvonalas versenyek a WHC-kupán

Főszerepben a fiatalok

Az idén megrendezésre került WHC-kupa Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb atléta? tehetségkutató verseny volt a szabadtéri atlétikai szezon évadnyitó versenye.

60 m és 800 m síkfutásban mérték össze erejüket a Zalaegerszegre látogató 9–12 éves atlétapalánták. A pörgős jó hangulatú versenyen több tehetséges fiatalra is felfigyeltek a Zalaszám-ZAC edzői.

Zalai érmesek:
U–13. Fiúk: 60 m 1. hely Both Bálint Zalaszám ZAC Liszt F. Ált. Iskola 8,3 mp. Edző: Laczkó László. 800 m 1. hely Kell Botond Zalaszám-ZAC Dózsa Gy. Ált. Iskola 2:41,8 p. Edző: Pajor László. Lányok: 60 m 1. hely Csahóczi Kamilla KVDSE 8,2 mp. Edző: Csikós József.
U–11:Fiúk: 60 m 2. hely Szabó Flórián Zalaszentbalázs Petőfi S. Ált. Iskola 9,4 mp. Edző: Gróf Erzsébet. 3. hely Bella Mátyás Zalaszám-ZAC Liszt F. Ált. Iskola 9,4 mp. Edző: Bella-Kálmán Eszter. 800 m 2. hely Szabó Flórián Zalaszentbalázs Petőfi S. Ált. Iskola 2:50,7 p. Edző: Gróf Erzsébet. 3. hely Farkas Máté Zalaszám-ZAC Dózsa Gy. Ált. Iskola 2:50,9 p. Edző: Pajor László. Lányok: 800 m 3. hely Tóth Vivien Zalaszám-ZAC Dózsa Gy. Ált. Iskola 3:04,2 p. Edző: Pajor László.

 

 

 

 

 

vissza az elejére