Egy pillanatban elmesélni mindent

Mészáros T. László

Mészi '60 – születésnapi tárlat és beszélgetés

Filmesnek készült, mégis inkább fotósként ismerjük, habár az előbbi tevékenységtől sem távolodott el. Negyven éve van a pályán, idén ünnepelte 60. születésnapját. Az évforduló kapcsán nemrégiben életműkiállítása nyílt a keszthelyi Balatoni Múzeumban.

– pánczélPetra –

Mészáros T. Lászlóval, azaz Mészivel az elmúlt évtizedekről, a most nyílt kiállításról és kedvenc képeiről beszélgettünk.
– Pár hónapja egy tudósításban fotográfusként említettelek, később kijavítottál, hogy fotóriporter vagy. Képeidet nézve, mégiscsak többnek tűnik mindez a fotóriporteri munkánál.
– Lehet, de a fotóművész, vagy fotográfus „titulust” valahogy mégsem szeretem. Egyrészt, mert manapság a Facebook és az Instagram korszakában már nagyon sokan nevezik magukat annak, sokszor indokolatlanul. Másrészt meg azért, mert fotóriporteri végzettségem van. Erről tudok papírt felmutatni. Ezenkívül – bár régóta nem dolgozom újságnál – még mindig az alkalmazott fotográfia áll hozzám közel. Vagyis kiadványokban gondolkodom. Úgy próbálok képeket készíteni, hogy azokat később sokféle módon és formában lehessen felhasználni. Gondolok itt például albumokra, naptárakra, vagy akár képeslapokra. Szóval inkább azt mondanám, hogy olyan fotóriporter vagyok, aki kedveli a sokszínűséget, szeret kísérletezni és többféle műfajt, stílust kipróbálni.
– Például a filmezést…
– Az volt az első szerelem, előbb érdekelt, mint a fotózás! A Zrínyi-gimnáziumba jártam, ahol akkoriban népművelő fakultáció indult, nagyon komoly tanárokkal: többük a szombathelyi főiskoláról érkezett. Rendszeresen látogattuk az akkori Ifjúsági és Úttörőház (későbbi MMIK) rendezvényeit, ahol amatőrfilm-klub is működött. Így kerültem kapcsolatba tizenöt éves koromban a filmezéssel és Lackner Lászlóval, aki a klubot vezette. Neki nagyon sokat köszönhetek. 16 évesen el is készítettem az első animációs filmemet. Hogy végül mégsem erre a pályára mentem, az részben azért volt, mert érettségi után egyből az MMIK-ba kerültem dekoratőrnek. Majd közönségszervezéssel, filmezéssel és fotózással is foglalkoztam ott, hiszen „házon belül” volt lehetőség műhelymunkára, laborálásra. Zóka Gyula, id. Balaicz Zoltán és Szabó Imre jóvoltából működött egy Stúdió Dokumentációs Központ, ahol szintén sokat tanultam.
– Akkor a fotó és a film párhuzamosan futott az első években?
– Igen, és tulajdonképpen most is így van. Sőt, a jövőben szeretnék kicsit többet foglalkozni az animációs filmekkel, illetve pályázatokon részt venni mind fotókkal, mind pedig kisfilmekkel. Tavaly felvételt nyertem a Magyar Fotóművészek Világszövetségébe, tavalyelőtt pedig a Magyar Alkotóművészek Nonprofit Kft.-be, ezekkel a tagságokkal a pályázatokon való aktívabb szereplés is együtt jár. Visszatérve a korai évekre: ma már viccesnek tűnik, de fiatalon kicsit lenéztem a fotózást a filmhez képest. Mondván, a fotó, az csak „áll”. Persze aztán rájöttem, hogy pont az adja az értékét, hogy abban az egy pillanatban kell mindent elmesélni, amikor lenyomod a gombot! Sokaktól tanulhattam akkoriban, viszont úgy érzem, hogy a filmezés terén kicsit mentor nélkül maradtam. (Pedig még mozigépész végzettséget is szereztem!) Talán ezért is került egyre inkább a fényképezés előtérbe. Így nyertem aztán felvételt a Zalai Hírlaphoz. 1986–87-ben pedig a MUOSZ fotóriporteri képzésére jártam Budapestre.
– A napilapos évek után a városháza fotósa lettél, majd különféle képes albumok, könyvsorozatok, naptárak, társasjátékok jelentek meg fotóiddal, többnyire saját ötlet alapján és saját szerkesztésben. Szinte nincs olyan megye vagy tájegység, ahol ne jártál volna. Melyik téma áll hozzád a legközelebb? Milyen az igazi „mészis” fotó?
– Ez nehéz kérdés! Valóban rengeteg helyen fotóztam, még határainkon túl is. Száztíz kiadványom jelent meg, és majdnem ötvennek vagyok a társszerzője. Az egyik kedvencem a Szerelmem… sorozat, ami megyék, városok épített vagy természeti örökségét mutatja be. Ott nem volt kötelező semmi, az került a könyvbe, ami nekem kedves az adott megyéből. Táj, épület vagy egy bogár, teljesen mindegy. Alapvetően mindenevő vagyok, sokféle stílus és téma vonz. A lényeg a vizuális élmény és a humor. Utóbbi különösen fontos. Most amit nagyon szeretek, és úgy látom, hogy a közönség is, az a Házőrző című macskás képem: ül a cica a kerítésen, a „Harapós kutya” tábla felett. De az is érdekel, ha például kicsit grafikai irányba mozdul el a kép, vagy ha csak a mozdulatok dominálnak.
– Negyven év „terméséből” mennyire volt nehéz összerakni a keszthelyi kiállítást?
– Hú, nagyon! Közel három millió digitális felvételem van. Első körben 2000-et válogattam ki. Takács Kata, a kiállítás rendezője aztán segített szűkíteni a kört. Rajta kívül a Zala Hírlap archívumának munkatársa, Nagy Betti volt segítségemre, aki a régebbi fotóim között igyekezett rendet tenni. A kiállításra körülbelül 120 fotó került ki, nem számoltam meg pontosan.
– Az életed és életműved jó része Zalaegerszeghez köt. Miért nem itt nyílt meg a születésnapi tárlat?
– Már vártam ezt a kérdést! A Balatoni Múzeum kiállítóterét korábban kinéztem, tulajdonképpen oda álmodtam meg ezt a kiállítást. Tényleg, annyira sokszínű az anyag, és méretét tekintve is változatos, hogy Zalaegerszegen nem is találtam volna alkalmas teret. Főleg, hogy a karikatúráimat egy egybefüggő körpanorámás „sátorban” helyeztük el. Ezenkívül grafikák, könyvek, társasjátékok is helyet kaptak. Persze nem kizárt, hogy később a kiállítás egy része Zalaegerszegen is bemutatásra kerül.
– A tárlat az analóg korszaktól egészen napjainkig, vagyis a digitális technika koráig kalauzolja el a látogatót. Fotósként mennyire viselt meg a digitális átállás? Sokaknak nem volt könnyű megszokni az újfajta technikát.
– Szerencsére ezzel nem volt gondom! Az elsők között álltam át a digitális fényképezésre. Nekem könnyebbség volt. Még az analóg korszakban, a megyei napilapnál 100–150 fotó volt a havi norma. Filmenként pedig nyolc kockát fizetett a cég. Vagyis nem lehetett akármennyi képet „lőni”, mert akkor ráfizetett az ember. Persze én mindig túllőttem. A digitális technikánál nincs ilyen. Mondjuk, ehhez meg számítógépet kellett venni. De hosszú távon akkor is kifizetődőbb, egyszerűbb, gyorsabb, szóval nekem nincs bajom a digitális korszakkal.
– Milyen érzés most egyben látni ezt a sokféleséget?
– Kicsit furcsa. Szép volt ez a negyven év, de időnként gyötrelmes is. Mindenért magamnak kellett megküzdenem. De semmi nem volt hiábavaló. Úgy érzem, hogy sokan nem látják egyben a munkásságomat. Még a családom sem, és néha én magam sem. Talán ez is a kiállítás egyik célja: rendszerezni és bemutatni azokat a dolgokat, amikre büszke vagyok.

vissza az elejére

Nemcsak mozi, rendezvénytér is

Fejlesztések az art mozi épületében

Megújult az Art mozi nagytermének színpada, az épületben pedig további műszaki fejlesztések történtek egy TOP-pályázatnak köszönhetően. A beruházás részleteiről sajtótájékoztatón számoltak be a helyszínen.

– pet –

Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a fejlesztés célja az, hogy egy komplex, több funkciós kulturális intézmény jöjjön létre. Az egykori Ady-mozi nagytermét régóta nem használják vetítésre, ezért merült fel az az ötlet, hogy egyéb kulturális programokat, konferenciákat, előadásokat szervezzenek itt a jövőben. Annál is inkább, mert ez a város legnagyobb befogadóképességű terme. Az új funkcióhoz azonban szükség volt némi fejlesztésre, hiszen a mozi épületének fűtési rendszere, színpadtechnikája, világítása már elavult volt. A város 138 millió forint viszsza nem térítendő támogatást nyert a korszerűsítésre a pályázaton, az önkormányzat pedig további 21 millió forinttal egészítette ki az összeget, így összesen 159 millió forintból valósulhatott meg a beruházás. A mozi épülete ezentúl közösségi és rendezvénytérként várja a látogatókat – hangzott el. Az eseményen részt vett többek között Vigh László országgyűlési képviselő, Böjte Sándor Zsolt, a belváros önkormányzati képviselője és Drávecz Szabolcs, a mozi vezetője is, akik szintén üdvözölték a fejlesztést. A beruházás részleteit Bali Zoltán alpolgármester ismertette a sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott: 80–90 százalékban műszaki fejlesztés történt, ami a látogatók előtt talán kevésbé látványos, ám a fényeket, hangokat tekintve érzékelhető. Bővítették a színpadot, mely ezentúl nagyobb színházi előadások, koncertek befogadására is képes. Az intézmény elöregedett fűtési rendszerét pedig teljesen újra cserélték.  A felújítás részeként a nagyterem falait kifestették, ügyelve arra, hogy az Ady-mozi eredeti színvilága és dizájnja megmaradjon, ami már afféle szimbólummá vált a nézők számára.

vissza az elejére

Népművészeti szakmai találkozó

A Hagyományok Háza és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében rendezték meg Zalaegerszegen a „Népművészeti értékek szerepe itthon és otthon” című konferenciát, melyen a partnerszervezetek képviselői is részt vettek.

– pet –

Mint azt Devecz Zsuzsanna, a zalai egyesület titkára elmondta: eredetileg tavasszal került volna sor a találkozóra, ám a járványhelyzet miatt csak most tudtak összejönni. A létszám így sem teljes. A konferencia ugyanakkor jó lehetőség a szakmai eszmecserére, az elmúlt év munkájának értékelésére, illetve arra, hogy meghatározzák és megvitassák a jövő évi terveket. A háromnapos rendezvényre az Arany Bárány Szállóban került sor, de a résztvevők a gébárti kézművesek házába is ellátogattak, hiszen nemcsak ülésezésre, hanem kötetlenebb szakmai beszélgetésekre is sor került. A Hagyományok Háza egyik bázisszervezeteként is működő Zala Megyei Népművészeti Egyesület vezetése a megyei feladatellátásról és a következő öt év terveiről is beszámolt a kollégáknak. Céljuk az, hogy minél jobban lefedjék Zala megye településeit különféle hagyomány- és értékőrző programokkal, és hogy erősítsék a helyi közösségeket. A konferencia résztvevőit Balaicz Zoltán polgármester is köszöntötte. Örömtelinek nevezte, hogy a népművészeti egyesületet és a Zalai Táncegyüttest is évek óta szoros kapcsolat fűzi a Hagyományok Házához. Reméli, hogy ez a szakmai munka tovább folytatódik, mely a város kulturális életére is jótékonyan hat. A gébárti alkotóházat pedig e kötelék, illetve a pályázati források révén sikerül tartalmas programokkal megtölteni. Az eseményen részt vett Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója is, aki a személyes találkozások fontosságára, a kapcsolattartása és közösségépítésre hívta fel a figyelmet a pandémia ellenére is. A kármentésnek és túlélésnek ugyanis a munka, a tanulás és az egyenes beszéd a záloga. Úgy érzi, hogy ez az év a legnehezebb időszak a történetükben, mert a koronavírus épp a személyes kapcsolatokat nehezíti meg. Márpedig hagyományaink jórészt éppen erre és a közösségben való tevékenységre épülnek. A Kárpát-medencei hálózat szervezeteit arra kérte, hogy a lehetőségekhez mérten tartsák a kapcsolatot és vitassák meg a szakma aktuális kérdéseit. A kritikákra is vevők, hiszen a fejlődés alapja épp a párbeszédben és a témák megvitatásában rejlik.

vissza az elejére

Tematikus séta a végvár mentén

Programok az örökségvédelem jegyében

Hosszú évtizedes hagyománya van az európai országokban a kulturális örökség napjai rendezvénynek, mellyel az épített örökségre, a régészeti emlékekre és a természet értékeire hívják fel a figyelmet az intézmények. Az idei örökségvédelmi programsorozatra Európa-szerte szeptember 19–20-án került sor, az eseményhez a Göcseji Múzeum is csatlakozott.

– pet –

Nyitányként, szombat délelőtt egy tematikus sétán vehettek részt a zalaegerszegi érdeklődők. Simmer Lívia és Havasi Bálint régészek „A láthatatlan vár” címmel a középkori egerszegi végvár „falai” mentén kalauzolták a látogatókat. A találkozási pont a nagytemplom előtti vármakett volt, ahol előbb egy képzeletbeli kalandozásra került sor, felelevenítve a vár múltjának és feltárásának főbb momentumait. Majd a Várkör utca és a piactér környezetében azokra a helyszínekre látogatott el a menet, ahol az elmúlt évtizedek ásatásai zajlottak. Bemutatva, hogy honnan kerültek elő a falakat jelző cölöpök, vagy éppen a várárkok nyomai. A séta a közeli borkereskedésben zárult, ahol a leendő Mindszenty-múzeum területéről előkerült legérdekesebb leleteket mutatták be az érdeklődőknek. Pampetrics György jóvoltából pedig egy friss, idei rozét is megkóstolhatott a közönség. A kétnapos programsorozat keretében „A göcseji faluvégen mi történt” címmel a skanzenbe is várták a látogatókat egy sétára, vasárnap pedig Megyeri Anna történész Morandini Tamás építész nyomába eredt, bemutatva azokat a belvárosi épületeket, melyeket az olasz származású mester tervezett. A történelem iránt érdeklődők Rezibe is tehettek egy kirándulást, ahol Havasi Bálint régész tartott idegenvezetést a várromnál.

vissza az elejére