Öt év alatt a megye legjobbjai között Azok a fránya pontrúgások Van esély, hogy előbb elkezdhesse a ZTE KK a bajnokságot Két aranyérem szabadfogásban
                                  Zúk-érem a korosztályos ob-ről Labdarúgó-táblázatok A hétvége eredményei  

 

Öt év alatt a megye legjobbjai között

Gyorsvonati sebességgel haladt a magnetic ate

Zalaegerszeg andráshidai városrészében két klub is működik. A nagyobb múltra a Tarr Andráshidai LSC tekint vissza, előbb is alapították. A rövidebb sporttörténettel rendelkező Magnetic Andráshidai TE viszont öt év alatt ért el szép sikereket.

– Klubunkat 2015-ben alapítottuk meg – emlékezett a kezdetre Majer Tamás elnök. – A csapat magja előtte az Andráshidai LSC második számú focicsapatában játszott. A második csapat az említett évben úgy döntött, kiválik az anyaegyesületből, új klubot hoz létre. A megyei harmadosztályban kezdtük meg a szereplésünket. A megalakulás után egyből még nem a mai nevünkön szerepeltünk, mivel a jogerős bírósági bejegyzés a rajtig nem történt meg. Andráshidai Belvárosi LSC néven indultunk el.
– Gyorsan haladtak előre a megye osztályaiban. Minek köszönhető a lendületes fejlődés?
– Alakulásunk után a megyei másodosztályba mindenképpen fel akartunk jutni. A következő lépés az első osztály volt. Lehetett volna gyorsabb is az előrelépésünk. A megyei II-ben második évünkben megnyertük a bajnokságot, az első osztály feltételeit azonban még nem tudtuk vállalni. Mindezt azért mondom, mert még előbb is feljuthattunk volna a megye legjobbjai közé. Kétszer kellett megnyernünk a másodosztályt, hogy előreléphessünk.
– Jelenleg a megyei első osztályban szerepelnek, de idővel szeretnének feljutni az NB III-ba?
– Hosszú távú céljaink között szerepel, hogy ismét NB III-as csapata legyen a városrésznek.
– Mikorra tervezik a feljutást?
– Az NB III-as indulásnak komoly feltételei vannak az utánpótláscsapatok terén, és nyilván a harmadosztály többe kerül, mint a megyei. Minden bizonnyal ez nem a következő évben történne meg, de biztos vagyok benne, hogy tíz éven belül megfelelünk az elvárásoknak.
– Terveik megvalósításában nyilván sokat tehetnek a szponzorok. Az idei évtől a Magnetic sorakozott fel a csapat mellé...
– Nagy örömöt jelent számunkra, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a városrészben működő cég nevét viselheti klubunk. Péntek Károllyal, a Magnetic tulajdonosával hosszú távú szerződést kötöttünk. Az egyesületünk szervezettsége is egyre jobb. Labdarúgásban az U–7-es korosztálytól az U–19-ig versenyeztetünk csapatokat. Két felnőttcsapatunk is jól szerepel az első és másodosztályban. A tekézők is otthonra leltek nálunk. Az ATE igazolt versenyzőinek száma 300 körül mozog, aktív játékengedéllyel 200-an rendelkeznek.
– Megkerülhetetlen a kérdés, a városrészben két sportegyesület működik. Nem lenne célszerű az erők egyesítése?
– Nincsen kizárva. Egy biztos, most kicsit távolabb került egymástól a két klub. Akkor van realitása a harmadosztálynak Andráshidán, ha egy klub működik. Annyit zárásként mondhatok, az ATE-n nem fog múlni az együttműködés.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Azok a fránya pontrúgások

Győzelmekkel visszatalálni a helyes útra

Jól kezdte a bajnokságot a nyári átigazolási szezon során alaposan átalakult ZTE labdarúgócsapata. Az első öt fordulóban nem lehetett panasz a csapat teljesítményére. Mindössze a bajnok Ferencvárostól kaptak ki. Utána viszont vereségek jöttek zsinórban.

– Az öltözőben is sokat beszélgettünk, hogy mi lehet a probléma – mondta Bedi Bence, a ZTE saját nevelésű játékosa.
– Mire jutottak?
– A három mérkőzésen kapott tíz gólt mindenképpen soknak tartottuk. Elkerülhető találatokat kaptunk, főleg pontrúgások után bizonytalankodtunk, erre jobban fel lehet készülni. A konkrét okokat alaposan ki kell elemeznünk.. Előtte öt fordulón át minden remekül működött. Mindenképpen nyerünk kell egy mérkőzést, hogy visszajöjjön az önbizalmunk, visszataláljunk a helyes útra.
– Például a Paks és a Budafok ellen is vezetés után egyenlít az ellenfél, utána ZTE elveszti azt a bizonyos fonalat. Az ellenfelek peontrúgásai után jönnek a gólok...
– Sajnos pontrúgásokból a Paks, a Honvéd ellen is gólokat kaptunk. Ha még jobban koncentrálunk, az ilyen találatokat a jövőben sikerül elkerülnünk
– Az ellenfelek mintha gyorsabban lereagálnák a kötött játékhelyzeteket?
– Nem hinném, fejben kell odafigyelni ezekre a szituációkra, és nem lehet gond.
– Bedi Bence helyét is keresik a csapatban. Pakson bal oldali védőt játszott, majd ismét visszakerült a középpályára.
– A vezetőedző Boér Gábor is igyekszik úgy összerakni a védelmet, hogy minél stabilabbak legyünk. Ebből fakad, hogy ismét több poszton szerepelek. Kétségtelen, a középpályán érzem magam jobban, de ha bal oldali védőt kell játszanom, akkor is a maximumra törekszem.
– A Budafok ellen a ZTE gólfelelőse Könyves is hiányzott, a támadójáték sem volt olyan gördülékeny.
– Kétségtelenül Könyves meghatározó tényező támadásban. A Paks ellen vele, a Budafok ellen nélküle is megvoltak a helyzeteink, sajnos nem rúgtuk be, és vereség lett a vége.
– Több mérkőzésen vezet a ZTE, nem tudja megtartani előnyét, miért?
– Többször a legrosszabb lélektani pillanatokban kapunk gólt. Pakson a félidő végén, a Budafok ellen vezetésünk után azonnal, ami nem tett jót az önbizalmunknak sem.
– Bekerült a csapat egy vereségspirálba, de nincs semmi veszve, a válogatott szünetig lehet javítani...
– Kétségtelen, papíron velünk hasonló tudású két ellenfél jön. Nem lehet más a célunk, mint javítani. Az újabb sikerek jót tennének a csapat önbizalmának és eredményességének is.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Van esély, hogy előbb elkezdhesse a ZTE KK a bajnokságot

Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) az elmúlt hetek tapasztalatai és a nemzetközi szakmai ismeretek alapján aktualizálta korábban kiadott állásfoglalását a koronavírussal fertőzött sportolók sportba való visszatérésével kapcsolatban.

Mint ismert, csapatunkban október elején hat játékosnak lett pozitív a koronavírustesztje. Az OSEI korábbi előírása szerint a tünet nélküli sportolók legkorábban 4 hét után, a tünetet produkálók hat hét után térhetnek vissza negatív teszt és megfelelő orvosi vizsgálatok után. Az új rendelkezés értelmében ez az időszak lerövidül. Stárics Kornél ügyvezetőnk tájékoztatása szerint az érintett játékosoknál elvégezték a laborvizsgálatokat, ezt követően hétfőn nyugalmi EKG-vizsgálaton vesznek részt a fiúk, emellett mellkasröntgent és szívultrahang vizsgálatot is végeznek rajtuk a jövő hét elején. A vizsgálat eredményeit a sportorvos értékeli ki és dönti el, hogy a sportolók alkalmasak-e a játékra. Ha az eredmények megfelelően alakulnak, akkor már a november 7–8-i hétvégén és a 10–11-i hétközi játéknapon mérkőzést játszhat a csapat, amennyiben talál ellenfelet. Ezzel kapcsolatban a klub felvette a kapcsolatot a Versenyirodával. Így a válogatott szünetig akár három találkozót is lejátszhatnak a fiúk, ezáltal nem lenne olyan feszített a december hónap.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Két aranyérem szabadfogásban

Győrben rendezték meg szabadfogásban, a Diák I. korcsoportban (2007–2008) a Dunántúl bajnokságát. A Zalaegerszegi Birkózó SE 14 sportolója lépett szőnyegre.

A zalaiaknál Henczi Benjámin és Varga Zalán duplázott. A nemrég megnyert kötöttfogású aranyérmek után a másik fogásnemben is elsők lettek. Henczi Benjámin nagyszerűen versenyzett, ellenfelei még pontot sem értek el ellene. Valamennyi vetélytársát technikai tussal verte. Mindkét versenyző jövőre korcsoportot vált, a serdülőknél versenyez tovább. A ZBSE vezetése nagyon sajnálja, hogy a járványügyi helyzet miatt elmaradt az országos bajnokság és a diákolimpia is. Mindkét versenyen is érmes esélyekkel lépett volna szőnyegre a két tehetséges birkózó.
Eredmények. Diák I. korcsoport (szabadfogás). Lányok. 38 kg: 2. Kerti Réka, fiúk 54 kg: 1. Henczi Benjámin, 58 kg: 1. Varga Zalán.
* * *
A versennyel párhuzamosan a 2010-2012-es korosztály részére birkózógálát rendeztek, amelyen szintén jól szerepeltek a ZBSE versenyzői.
Aranyérmesek: Timár Bence, Ugranyecz Flórián, Varga Nimród.
Ezüstérmesek: Varga Borka, Koltai László, Bartáky Bendegúz, Kerti Bulcsú.
Bronzérmesek: Kerti Kurszán, Molnár Adél.
Felkészítő edzők: Berzicza Ferenc, Gerencsér Zoltán, Gerencsér Roland.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Zúk-érem a korosztályos ob-ről

Debrecenben rendezték meg az országos medencés hosszútávúszó-bajnokságot, amelyen ott voltak a Zalaco-ZÚK sportolói is. A megyeszékhelyi úszók teljesítették az elvárásokat, többen az első 8 között végeztek, Nett Vivien révén egy ezüstéremmel öregbítették a város úszósportjának jó hírét.

Az első napon 3000 méteres távon (U–12–13) Paksa Borbála az előkelő 5. helyen végzett (38:27,04), a 8. pontszerző helyen Nagy Napsugár ért célba (38:47,95). A fiúk mezőnyében, 3000 méteren Jakab Balázs folyamatosan az élbollyal úszott, a későbbi dobogósok azonban tartották magukat, így mindössze 10 mp-cel, de a 4. helyre szorult. Az ideje azonban így is egyéni csúcs, 36:08,16. Nagy-Selmeczy Bulcsú a 11. helyen ért célba a sűrű mezőnyben, s ő is megjavította korábbi egyéni eredményét (36:52,49).
Másnap az 5000 méteres távon álltak rajthoz az egerszegiek. Itt Nett Vivien (U–14–15) kiváló versenyzéssel, 1:01:07,33 idővel csapott célba, ami egyéni csúcsot, és ezüstérmet jelentett számára. Nem sokkal lemaradva Vivientől, Belső Fanni a nyolcadik, pontszerző helyen ért célba (01:05:02,93).
A fiúk versenyében (U–16–17) ezen a távon Gergye Milán egy órán belüli egyéni csúcsával a 12. helyet szerezte meg (58:50,08).
Horváth Csaba vezetőedző elégedett volt az eredményekkel. Hozzátette, hogy a fiatal versenyzőknek még sokat kell tanulniuk a hosszútávúszás stratégiájáról. A jelenlegi helyzetben elérték a kitűzött célokat, az időeredmények fejlődést mutatnak.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Labdarúgó-táblázatok

OTP Bank Liga NB I.

1 FERENCVÁROSI TC 7 5 2 0 15-4 11 17
2 MOL FEHÉRVÁR FC 8 4 4 0 21-11 10 16
3 PAKSI FC 9 4 2 3 15-14 1 14
4 BUDAFOKI MTE 8 4 1 3 13-13 0 13
5 KISVÁRDA MASTER GOOD 8 4 1 3 11-12 -1 13
6 MTK BUDAPEST 9 3 3 3 14-13 1 12
7 ZTE FC 9 3 2 4 17-18 -1 11
8 ÚJPEST FC 9 3 1 5 11-21 -10 10
9 PUSKÁS AKADÉMIA FC 8 3 0 5 10-15 -5 9
10 BUDAPEST HONVÉD 8 2 3 3 14-14 0 9
11 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 9 2 2 5 8-11 -3 8
12 DVTK 8 2 1 5 11-14 -3 7

NB III. Nyugati csoport

A1 III. KER. TVE 16 13 2 1 38-6 32 41
2 MOSONMAGYARÓVÁR 16 10 3 3 33-10 23 33
3 LIPÓT PÉKSÉG SE 16 9 3 4 38-29 9 30
4 VLS VESZPRÉM 15 8 5 2 27-18 9 29
5 SC SOPRON 16 8 2 6 23-25 -2 26
6 TATABÁNYAI SC 15 8 1 6 25-15 10 25
7 MOL FEHÉRVÁR FC II. 16 7 4 5 23-18 5 25
8 FC NAGYKANIZSA 16 7 3 6 32-24 8 24
9 BICSKEI TC 16 7 3 6 23-23 0 24
10 KOMÁROM VSE 16 7 3 6 20-21 -1 24
11 ÉRDI VSE 12 7 2 3 19-10 9 23
12 PÁPAI PERUTZ FC 15 5 3 7 21-22 -1 18
13 ZTE FC II. 16 4 6 6 20-29 -9 18
14 BALATONFÜREDI FC 16 5 2 9 25-33 -8 17
15 GÁRDONY-AGÁRDI GYF. 16 4 5 7 24-34 -10 17
16 BKV ELŐRE 16 4 4 8 20-27 -7 16
17 PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 16 4 4 8 20-27 -7 16
18 MÉNFŐCSANAK 15 3 3 9 18-30 -12 12
19 THSE-SZABADKIKÖTŐ 15 3 2 10 23-40 -17 11
20 NAGYATÁDI FC 15 1 2 12 16-47 -31 5

 

 

 

Megyei I. osztály
 

A1 MAGNETIC ANDRÁSHIDA 12 10 1 1 32-12 20 31
2 TARR ANDRÁSHIDA SC 10 8 1 1 33- 6 27 25
3 KINIZSI SK. 11 8 0 3 39-18 21 24
4 SZEPETNEK SE 11 8 0 3 27-13 14 24
5 TECHNOROLL TESKÁND 10 7 1 2 43-11 32 22
6 CSÁCS-NSE 10 6 2 2 27-13 14 20
7 ZALASZENTGRÓTI VFC 10 6 1 3 35-10 25 19
8 SEMJÉNHÁZA SE 10 4 4 2 20-9 11 16
9 FEMAT CSESZTREG SE 11 5 0 6 32-31 1 15
10 LENTI TE SE 11 4 1 6 26-22 4 13
11 ZALALÖVŐ 11 2 1 8 7-31 -24 7
12 ZALAKOMÁR ES 12 2 1 9 17-43 -26 7
13 LETENYE SE 11 2 1 8 16-48 -32 7
14 KISKANIZSA 11 1 0 10 13-48 -35 3
15 HÉVÍZ SK 11 1 0 10 5-57 -52 3

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A hétvége eredményei


PUSKÁS AKADÉMIA FC–ZTE FC 1-2 (1-1) NB I-es labdarúgó-mérkőzés. Felcsút.

TATABÁNYAI SC–ZTE FC II. 1-2 (0-0) NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Tatabánya.

SC SOPRON–ZTE FC 1-9 (0-4) NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Sporon.

SZEPETNEK SE–MAGNETIC ANDRÁSHIDA TE 2-3 (1-3) Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Szepetnek.

TARR ANDRÁSHIDA SC–TECHNOROLL TESKÁND KSE 1-1 (1-0) Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg-Andráshida.

 

 

 

 

 

vissza az elejére