Régiós szemlélet, testre szabott megoldások 600 éves évforduló 2021-ben folytatódnak a fejlesztések Adományokat adtak át

Régiós szemlélet, testre szabott megoldások

A város gazdaságfejlesztési stratégiájáról egyeztettek

Zalaegerszeg 2030-ig szóló gazdaságfejlesztési stratégiájáról egyeztetett a város és a megye vezetőivel dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter valamint dr. Navracsics Tibor, az északnyugat-magyarországi zóna kormánybiztosa a járműipari tesztpálya fogadóépületében január 16-án tartott tanácskozáson.

– Antal Lívia –

Dr. Palkovics László – aki az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa is – azt közölte, a kormány január végén tárgyalja az egyes gazdaságfejlesztési zónák stratégiáit, amelyeket a koordinált és kiegyensúlyozott területi fejlesztések érdekében tavaly hozott létre. Mint monda, a kormány olyan gazdasági, társadalmi döntéseket kíván hozni, amelyek nagyobb területeket érintenek, és amelyek az egész ország számára hasznosulnak. Zalaegerszeg esetében is – amely az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónához tartozik –, alapvető kérdés, miként lehet azokat a fejlesztéseket összehangolni, melyek kedvezően hatnak a régió gazdasági növekedésére, az ott élők életminőségére. A megbeszélésen szót váltottak arról, hogy a zalai megyeszékhely elmúlt öt évben elért eredményei hogyan járulhatnak hozzá az északnyugat-magyarországi zóna fejlődéséhez, továbbá hogyan működnek együtt a zalai városok, és milyen jó gyakorlatokat tudnak átadni egymásnak.
Dr. Navracsics Tibor, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos azt hangsúlyozta, hogy Zalaegerszegen érezhető leginkább az az új típusú gondolkodás, amely a jövőben meghatározhatja a magyarországi fejlesztéspolitikát. Ennek egyik eleme a regionális megközelítés. Mint mondta, először nyílik arra lehetőség, hogy a régiók eltérő sajátosságait, igényeit is figyelembe véve dolgozzanak ki olyan fejlesztési eszköztárat, amelyek révén az elkövetkező hét évben valamennyi régió vagy zóna testre szabott megoldásokat kaphat, és amelyek az egész ország fejlesztéspolitikai koncepciójába is illeszkednek. A másik elem a városok megnövekedett aktivitása. Zalaegerszeg 2030 gazdaságfejlesztési stratégiáján is látszik, hogy megyei jogú városként valódi térségi szereplőként lép fel, nemcsak a saját határain belül gondolkodik. Zalaegerszeg arra példa, hogy az ipart, a képzést, a szociális ellátórendszert és a kultúra területét szolgáló fejlesztéseken át hogyan tud felépülni egy növekedési modell, ami a Nyugat-Dunántúl többi városára is hatással lesz. Vigh László, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, Zalaegerszegen mindig olyan dolgokat csinálnak, amelyek nem megszokottak. Ilyen a járműipari tesztpálya, amit nem építenek 700 kilométeres körzetben sehol sem. A sajtótájékoztató előtti gyümölcsfaültetés kapcsán úgy fogalmazott: a januári ültetés annak a jelképe, hogy bármennyire is zord az időjárás, a tesztpályán nem állnak le a munkagépek. Amikor még csak 20–30 százalékos készültségen állt a tesztpálya építése, akkor is folytak a tesztelések, ahogy azóta is folyamatosan. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a város 2030-ig szóló gazdaságfejlesztési stratégiájáról beszélt, amit egyhangúlag fogadott el a közgyűlés az elmúlt év októberében. A kormány-előterjesztéshez szükséges tervezetet már elkészítették, remélve, hogy forrást is kapnak a megvalósításra. A polgármester négy fontos célt emelt ki: a járműipari tesztpályának és az épülő harcjárműgyárnak helyt adó északi ipari park bővítését, lakhatási lehetőség biztosítását a szakemberek számára, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ infrastrukturális és képzési fejlesztését, valamint a belvárosból egy bekötőút megépítését a tesztpályához, ami további logisztikai beruházásokat generálhat. Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke azt tette hozzá, hogy a jelenlegi uniós ciklusban induló Versenyképes Magyarország Operatív Program forrásaiból nemcsak a megye, hanem a két megyei jogú város is részesül. Felhasználásának fontos feltétele, hogy párhuzamos fejlesztések ne valósuljanak meg sem a megyében, sem azon kívül. A régiós szemlélet a jövő egyik záloga, amit ez a program is képvisel. A megbeszélésen részt vett Hamar Zoltán, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője, aki a ZalaZONE járműpari tesztpálya építéséről és tevékenységéről számolt be.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


600 éves évforduló

Zalaegerszegen a lokálpatrióta öntudat erősítése céljából mindig nagy hangsúlyt fektettek a különböző helyi évfordulókra.

2020-ban Zalaegerszeg 1885-ös rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 125 éves jubileumára, 2017-ben pedig nagyszabású ünnepségen idézték fel a város 1247-es első írásos említésének 770. évfordulóját. Az idei évben ismét van egy kerek, 600 éves évforduló. Zalaegerszeg egy 1421-es oklevélben szerepel először mezővárosként, ami a középkorban már egyfajta önkormányzatiságot is jelentett. Az első ismert városbíró (a mai polgármester elődje) nevét is ebből az időszakból tudjuk, Mihály deáknak hívták. A neve arra utal, hogy írástudó volt, ami ritkának számított akkoriban egy vidéki mezővárosban. A későbbi adatok alapján a városbíró mellett az elöljáróságnak 12 tagja volt. Kiadványaikat évenként, pünkösd előestéjén pecsételték meg a település védőszentjét, Mária Magdolnát ábrázoló pecsétnyomóval. 2021-ben Zalaegerszeg a 600 éves évfordulóra emlékezik, és a tervek szerint a régi városháza és a nagytemplom környékén egy szobor is felidézi majd az első ismert városbírónak az alakját.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Bognár Ákos

2021-ben folytatódnak a fejlesztések

Elmaradtak a közösségi rendezvények

Számos fejlesztés maradt el a koronavírus okozta gazdasági helyzet miatt, ami nagy terhet jelentett a város számára is. A nem várt helyzethez igazították a költségvetést és bár a nagyobb projektek tovább folytatódtak, több helyi fejlesztésről le kellett mondani 2020-ban.

Bognár Ákos, a kertvárosi 10-es választókerület önkormányzati képviselője arról számolt be, hogy 2021-ben az Űrhajós Utcai Óvoda és Bölcsőde valamint a Napsugár Utcai Óvoda és Bölcsőde fejlesztése folytatódik, és bízik abban, hogy az idei év már sokkal jobb lesz és teljesíteni tudják az ígéreteiket.
– Fontosnak tartom a város járdáinak felújítását, akadálymentesítését, hogy babakocsival vagy kerekesszékkel is biztonságosan lehessen közlekedni. A gyermekeket vállalók életkörülményeinek javítása céljából már hosszú évek óta dolgozunk a választókerületemben található játszóterek felújításán, karbantartásán. E cél megvalósítására a 2021-es költségvetésben is szerepel forrás. A Kovács Károly városépítési program tartalmazza a nagyobb volumenű fejlesztéseket. Ennek keretében 2024-ig megújul a Köztársaság útja, az Erdész utca, a Závodszky utca, Átalszegett utca, Hoffhalter utca és a Göcseji úti kerékpárút – fogalmaz a képviselő.Bognár Ákos hozzáteszi: sajnos a karanténhelyzet keresztül húzta a számításaikat, így nem tudták megtartani a Kertvárosi Vigasságok programsorozatot, illetve a többi nagyobb volumenű közösségi rendezvények is elmaradtak. Bízik abban, hogy 2021-ben a kormány intézkedései meghozzák a várt eredményeket, és hamarosan nem lesz akadálya a kertvárosi rendezvények megtartásának.
– Képviselőként az egyik legfontosabb szempont az elérhetőség. Természetesen ezt a karanténhelyzet alatt is biztosítani kell, nem szakadhat meg a kapcsolat a választópolgárokkal. Én is rendelkezésre álltam folyamatosan. Kerestek telefonon, Facebookon, így több problémát, felvetést is meg tudtunk oldani. A személyes találkozások minimálisak voltak, a szabályok betartása mellett – mondta Bognár Ákos.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Adományokat adtak át

A helyi Demokratikus Koalíció nevében Nagy Zoltán megyei és Keresztes Csaba városi önkormányzati képviselő steril védőruhákat adományozott a zalaegerszegi Idősek Otthonának valamint az Idősek Gondozó Házának.

Az eseményen a sajtó képviselőinek elmondták: sajnos az elmúlt évben rengeteg ember fertőződött meg az új vírussal és sokan elhunytak közülük. Sokaknak veszélybe került az állása, emiatt a megélhetése. Olyan fogalmakat kellett megtanulni, mint digitális oktatás, vásárlási idősáv, kijárási tilalom. Elhangzott: a vakcina megérkezésével kapcsolatban az emberek nem kapnak a kormánytól megfelelő tájékoztatást és nincsen világos oltási terv, nincsenek megfelelő oltópontok. Keresztes Csaba megjegyezte: úgy tudják, jelenleg nincs Covid-fertőzött a két idősotthonban, bízik benne, hogy ez így is marad. Fertőzés esetén jó szolgálatot tesznek az átadott segédeszközök.

 

 

 

 

 

vissza az elejére