Az alvászavarokról és a terápiáról

Edisonnal kezdődhetett a kialvatlanság

Nem új keletű, hogy a 21. századi ember egyre kevesebbet alszik, a folyamat ugyanis Edisonnal kezdődött, a villanykörte feltalálásával. Alvászavar lett az eredménye annak, hogy többet vagyunk ébren, melynek okairól, következményeiről és a megoldást kínáló alvásterápiáról dr. Szabó József PhD egyetemi adjunktussal, mentális egészségfejlesztő terapeutával beszélgettünk.

– Antal Lívia –

– Közismert tény, hogy szervezetünknek pihenésre van szüksége, viszont az már kevésbé köztudott, hogy alvás közben olyan speciális folyamatok zajlanak bennünk, amelyek valamilyen relaxált állapottal, bármilyen aktív vagy passzív pihenéssel nem válthatók ki. Ezért jelent mindenképpen problémát az, ha valaki alvászavarban szenved. Rövid távú hatásai között említhetjük az örökös fáradtságot, a kialvatlanságot, az ingerlékenységet és a koncentrációs nehézségeket, amelyek már néhány kialvatlan éjszaka után jelentkeznek. Hosszú távú következményként pszichés és testi megbetegedések lépnek fel, amelyek a stresszel függnek össze. Depresszió, szorongásos zavarok alakulhatnak ki, de táptalaja a pszichoszomatikus betegségeknek is, amelyek a test és a lélek közti egyensúly felborulására vezethetők vissza.
– Az alvásproblémát kizárólag a modern kornak köszönhetjük?
– A 21. századra az emberiség valóban eljutott oda, hogy keveset alszik. Ha történetiségét nézzük, Edisonig nyúlhatunk vissza, aki felfedezte a villanykörtét. Amikor elterjedt, gyakorlatilag az egész modern világ elkezdett néhány órával kevesebbet aludni. Ehhez jött a televízió, majd az a sok digitális eszköz, amit napjainkban használunk: a számítógép, az okostelefon illetve a játékkonzolok. Mindez azt eredményezte, hogy egyre többen szenvednek alvásproblémában.
– Miről árulkodik a statisztika?
– Amikor elkezdtem alvásterápiával foglalkozni 16–17 évvel ezelőtt, akkor azt mondták, hogy az emberiség mintegy 10 százaléka küzd alvásproblémával, és 20 százaléka él át élete folyamán olyan időszakot, amikor tartósan rosszul alszik. Ma a szakirodalom ennek a duplájáról számol be.
– A rossz alvásban mennyire játszanak szerepet gondjaink, félelmeink, amelyhez hozzátársult most a Covid is.
– A koronavírus-járvány első hullámában, a korlátozások ideje alatt végeztek egy kutatást Görögországban. A nagy mintavétellel elvégzett vizsgálatban a résztvevők 37 százaléka bizonyult alvászavarosnak. A Covid magával hozta az aggódást. A megfertőződéstől való félelem, a fertőzés tudata, hozzátartozónk megbetegedése egyaránt tartós stresszhatást eredményezhet. Már cikkeznek arról is, hogy a Covid-vírus biológiai úton beleavatkozik a szervezet melatonin-háztartásába. Az agyi ingerületátvivő hormon sok minden más mellett az alvás-ébrenlét ciklusunkat is szabályozza. Tehát nemcsak a napi gondjaink, de a Covid is befolyásolja alvásunk minőségét. Ezt igazolta az is, hogy már az első hullámban világméretekben sokkal többen kerestek rá a Google-ban az alvászavar szóra. A melatonin termelődését a napfény, elsősorban a délelőtti, szabályozza. Az alvásproblémák jelentős része tehát a fényviszonyokkal függ össze. Ezért érintettebbek a váltott műszakban vagy csak a délelőtt dolgozók.
– Hogyan segít az alvásterápia?
Az alvászavar leküzdésében nagyon fontos szerepe van a fényterápiának, ami egy nagyon régóta ismert és bizonyítottan hatékony gyógymód. A kezelés a napfényt utánzó speciális lámpával történik, ami az alvás-ébrenlét ciklus fenntartásához szükséges délelőtti természetes fényt imitálja. Én a felkelés utáni használatot szoktam javasolni. A lámpába szükségtelen belebámulni, elég, ha közelünkben van, miközben lehet kávét inni, e-mailekre válaszolni. Kedvező hatása hamar jelentkezik, pácienseim arról számolnak be, hogy délelőttjeik energikusabban, aktívabban telnek el, estére pedig elálmosodnak. Az alvásvizsgáló készüléket is ki szoktam adni pácienseimnek, mert a kapott adatokból az alvás minősége és mennyisége mellett azokra az élettani folyamatokra is fény derül, amelyek esetlegesen gátjai lehetnek a nyugodt alvásnak.
– Egyébiránt mindenkivel előfordul, hogy idő előtt felébred, és nem tud visszaaludni.
Valóban, de hozzátenném, egy egészséges alvású ember öt perc alatt visszaalszik. Ha ez nem így történik, akkor senki ne szenvedjen 20–30 percnél tovább. Ki kell kelni az ágyból és végezni valamilyen csendes tevékenységet, amivel nem zavarjuk családtagjainkat. Ha nem tudunk rendesen aludni éjszaka, akkor is keljünk fel a szokott időben. Lehet, hogy nehezebb lesz a nap, de az este meghozza a kellő álmosságot. Ha meg végképp nem megy az alvás, segítségünkre lehet a melatonin mesterséges változata, amely tabletta formájában bevihető a szervezetbe. Hangsúlyoznám, ez nem egy altatószer, hanem sima álmosságtabletta, ami recept nélkül kapható. Nem okoz függőséget, nem kell tartanunk a rászokás veszélyétől sem, ellenben a sűrűn reklámozott gyógynövényalapú készítményekkel, amelyek bár kevésbé toxikusak, mint a klasszikus szerek, de nyugtatóként viselkednek. De minden ilyen szerre igaz, hogy utolsóként válasszuk. A triptofán segítheti a normál alvást, ezért fogyaszszunk olyan élelmiszereket, melyek tartalmazzák ezt: tejtermékeket, tengeri halakat, datolyát, banánt és avokádót.
 

vissza az elejére

Nagy Lajos

Búcsú Nagy Lajostól

A válicka citerazenekar alapítójától

Életének 82. évében elhunyt Nagy Lajos, a botfai Válicka Citerazenekar alapítója, a helyi citerás mozgalom elindítója, évtizedeken át a botfai kulturális és közösségi élet kimagasló személyisége, több helytörténeti kiadvány szerzője. Munkássága révén országos, sőt határon túli ismertséget szerezett a kis zalai falunak (településrésznek), megmentett és továbbörökített a szülőföldje kultúrájából, történelméből egy jelentős szeletet.

– b. k. –

Nagy Lajos 1939. november 16-án született Botfán, és egész élete során itteni lakos volt. Kevesen tudták róla, hogy 7 éves korában skarlátból visszamaradt szövődményként szívbillentyű-károsodást szenvedett. Ez az elváltozás egész életére rányomta bélyegét, korlátozta tevékenységét, meghatározta pályaválasztását. Többek között ez hozta az olvasás szeretetét és az irodalmi elköteleződését, mely arra indította, hogy 1963-ban a botfai kulturális élet élére álljon. Először színjátszó kört szervezett, ahol az általa feldolgozott műveket (Egri csillagok, Dózsa-féle parasztfelkelés) mutatták be a helyi fiatalok. Verseket és a családja életét taglaló kisebb műveket is írt. A közösségi ház gondnokaként a kulturális élet kimagasló szervezője volt. De a legmeghatározóbb ág, melyhez nevét mindenki kapcsolja, az 1976-ban általa indított citeracsoport. Ő maga is autodidakta módon tanulta a hangszeres zenét László Imréné, Panni néni biztatására, aki helyi népdalénekkel szerzett hírnevet Botfának. Először Panni néni kísérője volt a néhány tagú zenekar, majd egyre bővült a tagság, a repertoár, a fellépési lehetőségek sora határon innen és túl. Mára közel 150 egykori és jelenlegi tag kötődött az egyesülethez, a zeneszeretet és a hagyományápolás révén. A citerazenekar megalakulásától fogva ötévente évfordulós megemlékezéseket, népzenei találkozókat szervezett. Az idei, 45 éves évfordulót sajnos az alapító nélkül ünnepelhetik. A stafétát kisebbik lánya, Nagy Katalin viszi tovább, aki 1993 óta a zenekar vezetője.  Nagy Lajos több elismerést kapott munkáságáért. Így 1979-ben közművelődésben végzett kiváló munkájáért kitüntetést, 1998-ban Zalaegerszegért díjat a sokoldalú népművelői tevékenységéért, mellyel Botfa lakói számára szervezte a közösségi életet, a citerazenekar megalapításával, vezetésével, sikeres fellépésekkel hozzájárult a város hírnevének öregbítéséhez, 2011-ben Közösségért Civil Diplomát, a citerazenekar létrehozásáért. Gyűjtötte a helybeli népdalokat, 13 órányi CD-kiadása van az egyesületnek. De Nagy Lajos nemcsak szülőföldje népzenei kincsére ügyelt, hanem egyéb kultúrtörténeti dolgokra is. Több évtizedes kutatómunkájának köszönhető számos helytörténeti kiadványa, így a botfai uradalmi életről, a helyi templom történetéről, a botfai határnevekről, a helyi marhapásztor-hagyományokról írt könyvet, illetve a citera hangszer múltjáról, elterjedéséről és kiemelten az ehhez köthető helyi vonatkozásokról. De közreműködésével kerültek nyilvántartásba a falu határában lévő keresztek és szobrok, illetve ezek felújításában is közreműködött. Hegyi pincéjében jelentős gyűjteményt hozott létre, tervezte, hogy múzeum szintjén működjön az. Saját udvarukban aratóeszközökből bemutatót tartottak, aratási szokásokat elevenítettek fel. Nevéhez köthető több hagyománnyá lett kulturális program a településrészen. Vége-hossza nem lenne annak a lelkes és lelkiismeretes közművelődési munka felsorolásának, mellyel ő jellemezhető. 52 évig tartó boldog házasságából 2 lánya született és négy unokával gazdagodott az évek során a család, miközben a családfő betegsége és az ebből adódó életveszély folyamatosan jelen volt a mindennapokban. Isteni kegyelem volt, hogy ilyen egészségi állapotban ennyi évet megélhetett. A hangsúlyt az általa megvalósítható teendőkre tette, egész lényével nevelt, tanított, múltat, jelent, jövőt ápolt, jobbított. Jókait idézve vallotta:, „áldott legyen a láng, mely utamra világított”.

vissza az elejére

A kitüntetett művelődésszervező

A barátságok szabadidőben köttetnek

A magyar kultúra napja alkalmából a közművelődés ágazatból Léder Anita művelődésszervezőt ismerték el kitüntetéssel. Az idáig vezető útról beszélgettünk.

– Bánfi Kati –

Többféle kézműveság felé is hajlott, a sorból kiemelkedik a textilművesség. Rajztanárnak készült, de érdeklődik a pszichológia iránt is. Foglalkozik lakberendezéssel. Nyíltak előtte más kapuk, alternatív utak, mégis maradt a közművelődésben, ahol 1986 óta tevékenykedik. S bármilyen hihetetlen számára, a zalaegerszegi kollégák között most ő a rangidős. Meglepődve és örömmel fogadta az elismerést.
– Negyedik osztályos voltam, amikor vidékről beköltöztünk Zalaegerszegre és a Kilián- (ma Liszt-) iskolában zene tagozatos lettem. Ez az iskola és az akkori pedagógusok nagyon meghatározóak voltak a továbbiakban. Azt hiszem, ezt minden „zeneis” elmondhatja magáról. Ott megtanultuk, hogyan álljunk ki mások elé, és hogyan vállaljunk felelősséget magunkért és a közösségért. A képzőművészet iránt is mindig érdeklődtem, szakkörös voltam a Kiliánban és később a Zrínyiben is. Imádtam a technikaórákat, a mai napig hasznosítom, amiket ott tanultam. Mindig is kétkezi ember voltam. Később a szövés iránt kezdtem érdeklődni, akkor még nem volt a képzésnek olyan rendszere, mint most, magamtól kellett rájönnöm a fortélyokra.
– Hogyan kerültél a közművelődésbe?
– Rajztanár szerettem volna lenni, ám többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült bejutni a pécsi szakra. Munkát kellett keresnem, így lettem először képesítés nélküli óvónő, majd Teskándon napközis nevelő. Aztán nyílt az Apáczai ÁMK, ott lettem napközis tanár a népművelők melletti teremben. Átjárogattam, én is részt vettem a szervezésben, a kézműves-programokban. Aztán lett egy pozíció, és hivatalosan is én lettem a szervező. Meg a mozis. Mert annak idején hétfőn és pénteken este vetítés volt nálunk. Előfordult az is, hogy negyedóra késéssel ugyanaz film ment, mint az Ady moziban. Volt futkosás a tekercsekkel, meg izgalom, hogy átérjen időben. Telt házas előadások voltak. Közben persze elvégeztem a szükséges iskolákat is, meg egyéb képzéseket, ami érdekelt és kapcsolódott a munkámhoz, valamint a kézművességhez. Szinte egész életemben tanultam valamit. Így lettem szövőszakkör vezető, patchwork-készítő, népijáték- és kismesterség-oktató, csipkekészítő, szakoktató, de tanultam virágkötészetet, és szakképzett lakberendező is vagyok.
– Nívós intézménybe, kiváló kollégák mellé kerültél.
– Tartalmas és színes kulturális élet volt az Apáczaiban, amíg óvoda és iskolák is működtek a házban. Olyan összetartás jellemezte a mindennapokat, amit tanítani sem lehet. Nagyon fájdalmas volt látni mindennek a leépülését is. Kelemen Gyula volt az egyik kollégám, aki alapító és oszlopos tag volt az ÁMK-ban, és nála kreatívabb emberrel nem találkoztam ezen a területen a pályám során, azóta sem. Nagyon jó volt vele és egykori kolléganőmmel, Andris Csillával dolgozni. Rengeteg programot szerveztünk, amiből kiemelkednek a gyerektáborok. Volt, amit azért kellett szervezni, mert a gyerekekből lett fiatalok is vissza akartak jönni hozzánk. A mostani korlátozások idején megrázó látni, ahogy nem tudnak építkezni ezek a kapcsolatok, közösségek, nincsenek meg hozzá a közös élmények. A középiskolásoknak majdnem egy éve nincs már iskola, ami elég stresszes helyzet. De a barátságokhoz egyébként sem lenne elég a fizikaóra, azok nem délelőtt a suliban születnek, hanem a szabadidős programokban. Ezek hiánya mély mentális nyomot hagyhat.
– Sok év Apáczai után jött a következő állomás, Andráshida.
– Az évszámokra nem emlékszem pontosan, de amikor a peremkerületek művelődési házait összevonták, egyre többször kellett megfordulnom Andráshidán is. Eleinte ingáztam, aztán egyszer csak lett ott asztalom, meg irodám. Kicsit furcsa volt eleinte ez a helyzet, mert el kellett ott fogadtatnom magam, megismerni az ottani embereket, mentalitást, érdeklődést. De végül is a jól bejáratott dolgokat vittem tovább. Nagy örömömre sok értelmiségi nyugdíjas él ott, gazdag intellektussal. Mindig kopogtatnak, mondják az ötleteket, én pedig segítek megvalósítani. Nagyon megszerettem azt a helyet.
– Tervek?
– A jelenlegi helyzetben bezárkóztak az emberek, kezdenek szétforgácsolódni a közösségek, vagy ahogy szokás nevezni, a civil csoportok, amiből Andráshidán hat van. Ők nagy lelkesedéssel vették birtokba a volt óvoda megüresedett épületét, építgették, szépítgették, értékes tartalommal töltötték meg, és létrehozták az Andráshidai Közösségi Házat. A mostani időszak embert és közösséget próbáló. Reméljük, minél előbb vége lesz, és újra elkezdődhet az élet minden területen.

vissza az elejére