Önkormányzati képviselők 2020-ról Hiányolják az elmaradt rendezvényeket Bemutatóterem  

Önkormányzati képviselők 2020-ról

Bali Zoltán

A védekezésre összpontosítottunk

A járványhelyzet alapvetően változtatta meg a terveinket, hiszen a 2020-as évben az elmúlt évtizedek legstabilabb, legnagyobb főösszegű költségvetését fogadtuk el, ami nagy mozgásteret adott volna a különböző városrészi feladatok ellátására – fogalmaz Bali Zoltán alpolgármester, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője.

– A veszélyhelyzet okozta körülmények miatt a városvezetés megváltoztatta a stratégiáját, és a forrásokat elsősorban a városi szintű védekezésre, valamint a munkahelyek megtartására összpontosította. A cél az volt, hogy az önkormányzat és intézményei, a hozzá kapcsolódó alapszolgáltatások ebben a vészterhes időszakban sem sérülhetnek. Ennek az ára viszont az volt, hogy beruházásokat, felújításokat kellett elhalasztani, csak a legszükségesebb karbantartási, állagmegóvási feladatokat tudtuk elvégezni a városrészekben. A 2020-as járványidőszakban megmaradt forrásokat inkább tervek, programok kidolgozására fordítottuk, melyeket 2021-ben a helyi gazdaság stabilizálásával szeretnénk megvalósítani – teszi hozzá Bali Zoltán. Választókörzetében az elkövetkező időszakban a következő beruházások várhatók: Új „okos” gyalogátkelőhely az Arany János utca–Mikes Kelemen utca csomópontjában. Az Arany János utca nyugati oldalán, a Gárdonyi utca keleti oldalán gyalogjárda felújítására kerül sor, a Gárdonyi utcában új fasort is telepítenek. Folytatódik a járdafelújítás a Batsányi utcában. Felújításra kerül, és két parkolóhellyel bővítik a parkolót a Vizslaparki út 1–5. mellett. Befejezik a vizslaparki projektet: elkészül a pavilon, felújítják a Címerház tetőszerkezetét, valamint új közvilágítást és kamerarendszert építenek ki a sétány mentén. A Mikes Kelemen utca 8–10. között felújításra kerül a parkoló, és ugyancsak új parkolóhelyekkel bővül a Platán sor 7. és 12. társasházak mögötti parkoló. Bali Zoltánt a járvány kitörésekor alapvetően a védekezéssel kapcsolatos intézkedésekkel keresték meg a lakosok. Hivatali munkatársaival meg kellett szervezni a lakosság ingyenes maszkellátását, a védekezéshez szükséges fertőtlenítőszerek beszerzését, az óvodákban és bölcsődékben az ügyeleti rendet, valamint a szociális alapú közétkeztetést.
– Telefonon, segélyvonalakon tartottuk a kapcsolatot a lakókkal, a világháló, a különböző wb2-es kommunikációs felületek segítettek a gyors intézkedésben. Volt arra is példa, hogy az önkormányzat által vásárolt szájmaszkot, védőeszközöket én vittem ki a helyszínre. A legnehezebb az elmúlt időszakban az a kettősség volt, hogy láttuk a járvány pusztító hatását október, november környékén, amikor több kollégám is beteg lett, sajnos egy munkatársunkat el is veszítettünk, és többen súlyos tünetekkel küszködtek. A betegséget én nem kaptam el, regisztráltam már oltásra, ezzel is segítve, hogy minél hamarabb túllegyünk az elmúlt időszakon. Mindemellett láttuk, hogy milyen gazdasági károkat okoz a város életében ez a járványkorszak. Bízom abban, hogy az élet hamar újraindulhat a megszokott ütemben, és kinyithatnak a már nagyon várt kedvenc helyeink is – teszi hozzá a képviselő.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Gecse Péter

Hiányolják az elmaradt rendezvényeket

A civil szervezetek készülnek az idei évre

Nagy lendülettel készültünk a 2020-as évre, számos elképzelésünk volt, de az álom jó részéről le kellett mondanunk. Bízom ugyanakkor abban, hogy az idei évben meg tudjuk valósítani a terveinket – fogalmaz Gecse Péter alpolgármester, az 5-ös választókerület önkormányzati képviselője.

Mint mondja, a vírushelyzet a képviselői munkát is hátráltatta, hiszen nagyon fontos, hogy a városban zajló nagyobb fejlesztések mellett a városrészekre is jusson figyelem. Ezt a költségvetés helyzete nehezebbé tette. Ugyanakkor a lakossági kéréseket a lehetőség szerint próbáltuk megoldani, támogatni.
– Botfán a sportpálya környezetét be kellett keríteni, mert a vadak komoly kárt okoztak a sportcentrum területén. A túraútvonalak mentén több pihenőhely létesült, a botfai polgárőrséggel közösen megtisztítottuk a Hideg-kúti forrás környezetét. Zalabesenyőben több vízelvezető árkot sikerült rendbe tenni, az orvosi rendelőben kisebb javítások és egy tisztítófestés történt. A Posta úton céges támogatással új fasort ültettünk. A Páterdombon több szakaszon valósult meg önerős járdaépítés, lakossági hozzájárulással. Folytatódott a Radnóti-óvoda udvarának szebbé, zöldebbé tétele, a Kinizsi és Holub utcák környezetében lévő társasház belső udvarában parkolóhelyeket alakítottak ki – sorolja Gecse Péter, majd folytatja: – A zártkerti utakat folyamatosan karbantartottuk, javítottuk, tisztítottuk, kisebb burkolatfelújítási munkákat is elvégeztünk. A fásítási program keretében Zalabesenyőben és a Páterdombon a közösségi tereken, társasházak környezetében több fát is ültettünk. A Kovács Károly Városépítő Program az út- és járdainfrastruktúra fejlesztésében nagy lehetőségeket jelent a körzet számára a következő években. Azon dolgozunk, hogy a városrészek még élhetőbbek legyenek. Gecse Péter beszámol arról, hogy az elmúlt évben, március 15-e óta gyakorlatilag nem tudtak nagyobb közösségi eseményt tartani. Sok civil szervezet működik mindhárom városrészben, nagyon hiányolják a lakók az elmaradt rendezvényeket. Szabadtéri programokat próbáltak tartani: köztisztasági akciót, karácsonyfa-díszítést, szabadtéri szentmisét. Bízik abban, hogy az elmúlt időszak nehézségei nem gátolják majd a folytatást.
– Én ebben továbbra is partner leszek, hiszen őszintén mondom, nekem is nagyon hiányoznak a közösségi összejövetelek. Kifejezetten fontosnak tartom a személyes kapcsolatot a lakossággal, erre jó lehetőséget nyújtottak a rendezvények, mindhárom városrészben nagyon aktívak az emberek. A lakossági megkeresések kapcsán, ahol lehetett, tartottunk helyszíni bejárásokat az érvényes járványügyi előírások betartásával, de összességében csökkentettük a személyes találkozásokat. Telefonon, e-mailben, és internetes felületen jutottak el hozzám a kérések, és én is ezeken keresztül válaszoltam. Nagyon bízok abban, hogy hamarosan minden a régi kerékvágásban folytatódhat, mert a közös munka fontos nekem, és a településrészi önkormányzat számára is – mondja Gecse Péter.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Bemutatóterem

Zalaegerszegen, a Batthyány utcában nyílt meg Magyarország egyik legnagyobb, nyílászárókat gyártó cégcsoportjának zalai leányvállalata, a Top Türen Zala Kft. bemutatóterme és raktárbázisa.

Az avatáson beszédet mondott, illetve részt vett Balaicz Zoltán polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő, valamint a tulajdonosok: Balogh Tamás, Nagy Tamás és Paál Péter. A cég tervei között szerepel egy árnyékolástechnikai üzem létrehozása is 30 új munkahellyel.

 

 

 

 

 

vissza az elejére