Minél több győzelmet szerezni A régi problémák megmaradtak Hiányzott a pénz a jobb szerepléshez Eredményesen szerepeltek a Zalaszám ZAC atlétái Jobban játszott, de kikapott a ZTE FC A hétvége eredményei
 

 

Minél több győzelmet szerezni

kevés az esély a nyolc közé jutásra a férfi kosarasoknál

Az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszában minden bizonnyal a Körmend ellen aratta egyik legnagyobb sikerét a Zalakerámia ZTE csapata. A magabiztos siker ellenére a nyolcba kerülés távolinak tűnik, ám a sportban előre kijelenteni, hogy nem lehetséges, nem szabad. Az igazi sportoló az utolsó pillanatig küzd a célért. Vajon az idei év eddigi történéseivel mennyire elégedettek a klubnál?

– A csapat szereplésével természetesen nem vagyunk elégedettek – fogalmazott tömören Stárics Kornél, a ZTE ügyvezetője. – Az eddigi szereplés ellenére igyekszünk minél többet kihozni a szezonból. A nyolcba kerülés távolinak tűnik, az esély, ha haloványan is, megvan rá. Elsődleges célunk, hogy az alapszakasz hátralévő mérkőzéseiből minél többet megnyerjünk, meglátjuk ez mire lesz elég.
– A keret kialakítása a költségvetés kérdése leginkább. Az idei évben a ZTE költségvetéséből ezt a keretet lehetett összehozni?
– Nyáron sok csapat – köztük mi is – csak a sötétben tapogatózott. Költségvetésünk a szezon közben normalizálódott, ezért is tudtunk 5. külföldi játékost a csapathoz szerződtetni. Több nehézség sújtotta csapatunkat, de voltak természetesen hibás döntéseink is a szezon során. Egy játékoskeret összeállítása nem csupán költségvetési kérdés.
– A játékoskiválasztás közös munka, vagy a szakmai stáb választ. Ha megvan az anyagi fedezet, jöhet a játékos?
– A játékosokat a mindenkori edzők választják ki szakmai szempontokat figyelembe véve, egyeztetve a klub vezetésével.
– A Körmend elleni találkozó rávilágított, hogy a korábban mutatottnál több van a csapatban...
– Az ősi szomszédvári rangadó valóban jól sikerült. A csapat eddig is küzdött, hajtott, de a vasiak ellen jól is játszott. Az idei szezonban több mérkőzést buktunk el a hajrában. Több erős csapat ellen csak egy kis plusz hiányzott, például a DEAC-mérkőzésen, amikor is az utolsó pillanatban kapott hárompontossal kaptunk ki.
– Az alapszakasz végén, ha mégis a 9–14. helyért mérkőzik a ZTE, mi a cél?
– Nem a tabellát kell néznünk, egyelőre célunk a hátralévő mérkőzésekből minél többet megnyerni. Ha az alsóházba kerülünk, ott minél jobb pozícióból kezdhessük a rájátszást. Eelképzelhető, hogy a szövetség kikéri a csapatok véleményét az alsóházi lebonyolítás kapcsán. A ZTE álláspontja, hogy az alapszakaszban elért eredményt nem szabad kidobni az ablakon. Az egész szezon alapján kell eldőlnie, melyik csapat esik ki, mindenképpen így lenne igazságos.

Légióscsere a kosárlabdázóknál

Amerikai játékos jött, a horvát ment

Légióst cserélt a Zalakerámia ZTE NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A 3/2-es posztra leigazolták Sekou Wiggst. A 27 éves, 193 centi magas, 84 kilós amerikai játékos legutóbbi szezonban az olasz másodosztályú Kleb Ferrara együttesében szerepelt. Európában játszott a fehérorosz Tsmoki-Minsk együttesében is. A játékos szerződése az idény végéig szól.  Az amerikai játékos érkezésével egy külföldijátékos-többlet keletkezett a keretben. A klubnál úgy döntöttek, hogy Ante Delassal kezdeményezik szerződésének közös megegyezéssel történő felbontását.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A régi problémák megmaradtak

A bentmaradást tervezik az egerszegi kk-nál

A félbeszakított őszi idény után a 10. helyen áll, 3 pontot szerezve az NB II Dél-yugati csoportjában az Egerszegi KK női kézilabdacsapata. A zalai csapatnak a járvány mellett több külső körülménnyel is meg kellett küzdenie az ősz során, a problémák a tavaszra sem oldódtak meg.

– Igaz, csak három pontunk van, tízedik helyezésünk viszont jobb az elmúlt évekénél – tekentett vissza az őszi idényre Csatáné Balogh Beatrix edző. – Az ősz során nem volt hazai pályánk, a megszokott otthonunkba, a Kölcsey-gimnázium tornatermébe nem mehettünk be edzeni, és mérkőzést játszani sem a járványügyi helyzet miatt. A hazai mérkőzéseinket Hévízen, Zalaszentgróton játszottuk, ami döntő módon hozzájárul a gyengébb szerepléshez. A helyzet mára sem változott. A városi sportcsarnok kistermében edzünk, a hazai találkozóinkat Zalaszentgróton rendezzük meg. További problémát okoz, hogy az egyetemre járó játékosaink, akik nem Egerszegen laknak, az online-oktatás miatt hazaköltöztek, az egész félév során így tanulnak. Rájuk sem számíthatok. Az utánpótlásból igyekszünk őket pótolni.
– Mit remél a folytatásban?
– Az ősz során akadtak olyan mérkőzéseink – nem is egy –, amelyeket idegenben pár góllal vesztettünk el. Bizakodom, hogy tavasszal hazai pályán a találkozókat hozni tudjuk. Nagy kérdés, mennyire lesz hazai pálya Zalaszentgrót? Eddig úgy néz ki, ott játsszuk hazai mérkőzéseinket. Bizakodom, hogy a tavasz során több pontot sikerül szereznünk, és megkapaszkodhatunk az NB II-ben.
– A járvány mennyire érintette a csapatot?
– Szerencsére, csak a Hévíz elleni találkozót kellett halasztanunk. Azt sem fertőzés miatt, hanem a csapatunkban voltak kontakt személyek. Mindenki egészséges, így bizakodva várjuk a folytatást. Tesztelés nincsen a tavaszi idény előtt, aki érvényes sportorvosi engedéllyel rendelkezik, játszhat.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Hiányzott a pénz a jobb szerepléshez

Mindent megtesznek a bentmaradásért

A magyar női kosárlabda-válogatott Eb-selejtezőt játszott, így szünetelt a bajnokság a NB I A csoportjában. Az elmúlt években a csoport meghatározó csapatának számított a ZTE női csapata. Mára nagyot fordult a hölgyekkel a világ, a csapat még meccset sem nyert, utolsó a bajnokságban. A szereplés nem érte váratlanul azokat, akik ismerik a női csapat helyzetét Egerszegen.

– A klubnak volt egy vállalása, a szerény anyagi lehetőségek ellenére elindult a bajnokságban, hogy életben tartsa a női kosárlabdát a városban – kezdte Ambrus Péter, ZTE NKK vezetőedzője. – A felkészülést későn kezdtük el, a játékoskeret is későn állt össze. Ennek ellenére pár győzelmet terveztünk az alapszakasz során. A költségvetés is úgy alakult, hogy nem tudtunk annyi játékost hozni külföldről, amenynyit szerettünk volna. A felkészülésünk kezdetére már alig volt magyar játékos a piacon. Az említett tényezők előre vetítették, hogy egyetlen ellenfél ellen sem léphetünk úgy pályára, hogy nyerhetünk. Az eddigi mérkőzések során akadtak megalázó vereségeink, de olyan találkozók is, amelyeken ugyan kikaptunk, de emelt fővel jöhettünk le a pályáról.
– Az anyagiak hiánya vezetett egyértelműen ahhoz, hogy a ZTE-nek nincsen győzelme?
– Egyértelműen igen. Nem tudtunk légiósokat igazolni, akik vitték volna a csapatot. Egy külföldi játékosunk van, kevés az üdvösséghez. Rotációnk kevés, fiatal játékosok ülnek a cserepadon.
– Az alapszakaszt az utolsó helyen zárják, melyik csapat lenne a legjobb ellenfél a rájátszás során, a kiesés elkerüléséért folytatott harcban?
– Nevet nem mondanék. A PINKK Pécs csak minket vert meg. Az alsóházi rájátszás tagja lesz még a BEAC, a negyedik csapat még bizonytalan. A Vasasnak örülnék, mert a játékstílusuk feküdt nekünk. A szünetet is igyekeztük minél jobban kihasználni, hogy előre tudjunk lépni. Aminek örülök, hogy az U–18-as magyar válogatottba meghívták Horváth Fruzsinát. Számunkra visszacsatolás, hogy érdemes az utánpótlással foglalkozni.
– Hány százalék esélyt lát, hogy bent marathat a ZTE az első osztályban?
– Úgy tudom, nincs még állásfoglalás, hogy lesz kieső vagy sem az élvonalból. Amennyiben mégis lesz, mindent megteszünk, hogy a papírformát felborítsuk. Jó lenne megkapaszkodni, mivel erre a keretre építkezve, egy nagyobb költségvetéssel, jövőre már nagyobb célokért versenyezhetnénk. Kiesés esetén nem lehet más célunk, mint visszajutni a legjobbak közé, ami szintén nem lenne egyszerű feladat.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Eredményesen szerepeltek a Zalaszám ZAC atlétái

Bonyhádon rendeztek téli felkészülési versenyt. A sorozat második állomásán ott voltak a Zalaszám ZAC sportolói is. A fiatalok több érmet és értékes helyezést szereztek.

Eredmények.
Fiúk: 60 m, U–16: 4. Szabó László Roland 7,80 mp. 60 m gát, U–16: 2. Németh Benedek 9,07 mp. Lányok. 60 m gát, U–18: 1. Röszler Dóra 9,18 mp. 60 m gát, U–16: 2. Magyar Dorka 10,47 mp.
*
Budapesten, a nyílt fedett pályás bajnokságon, Muszil Ágnes a felnőttek mezőnyében 800 méteres távon 2:14,90 perces idővel az ötödik helyen zárt.
*
Zalaegerszegen rendezték meg a Vám-Szakértő Kupát, amelyen nagyszerűen szerepeltek a házigazda Zalaszám ZAC serdülő versenyzői, és elhódították a serleget. A verseny célja a rutinszerzés és a forma lemérése volt, a közelgő országos bajnokság előtt.
Győztesek. 60 m gát U–18: Röszler Dóra 8,7 mp. Távolugrás: Bali Krisztina 491 cm. 60 m U–16: Szabó László Roland 7,6 mp. 60 m gát U–16: Lákovics Márk 9,7 mp. Távolugrás U–16: Szabó László Roland 501 cm. Súlylökés U–16: Kozma Ádám 10,62 m. Diszkoszvetés U–16: Kozma Ádám 43,12. m. 60 m : Dienes Mátyás 6,90 mp.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Jobban játszott, de kikapott a ZTE FC

A labdarúgó NB I 20. fordulójában a ZTE FC a táblázat harmadik helyezettjét, a Puskás Akadémia FC gárdáját fogadta.

Egy Puskás Akadémia-helyzettel kezdődött a találkozó, de ezt követően sokáig egyik oldalon sem akadt újabb lehetőség. Az iramra nem lehetett panasz, de rengeteg hiba csúszott a játékba. A fordulás után a vendégek az első akciójukból megszerezték a vezetést. A jobb oldalon Slagveer került a hazai védelem mögé, majd pontosan tálalt az üresen érkező Knezevichez, aki egyből a léc alá emelt. A vendégek az első kaput találó lövésükből gólt szereztek. Nagyobb tempóra kapcsolt a hátrányban lévő ZTE, amely szűk negyedóra alatt egyenlített is. Bobál remek keresztlabdát tálalt a felfutó Lesjak elé, aki egy védő szorításában a jobb felső sarokba lőtt. Az egerszegiek lendületben maradtak és a 66. percben Könyves révén az előnyt is megszerezhették volna, de a válogatott támadó nagy helyzetben mellé lőtt. A hajrában ismét a vendégek kerültek előnybe, mert bár Knezevic kihagyta a kezezés miatt megítélt büntetőjét, de a kipattanót már nem hibázta el. A hazaiak kitámadtak, Lesjak fejesénél csak a keresztléc mentette meg a PAFC csapatát a góltól, amelynek ugyanakkor szintén voltak lehetőségei, de újabb gól már nem született. A Puskás Akadémia története során először győzte le a ZTE-t az élvonalban.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A hétvége eredményei

 

OSE Lions–Zalakerámia ZTE KK 86-81 (24-19, 20-17, 21-20, 21-25) NB I A csoportos kosárlabda-mérkőzés. Oroszlány

Győr SZOL TC–ZTK FMVas 2:6 (3558-3705) Szuperligás férfi tekemérkőzés. Győr.

Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia FC 1-2 (0-0) NB I-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg.

Tarr Andráshida SC–Zalaszentgrót 3-2 (0-1) Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg.

ZTE RK–Széchényi Győr 3:1 (–20,17, 22, 20) NB II-es férfi röplabdamérkőzés. Zalaegerszeg.

Hévíz–Egerszegi KK 30-22 (13-11) NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Hévíz.

 

 

 

 

 

vissza az elejére