Egyelőre utánpótlás-nevelés a cél Nem biztonságos a rendezés Addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér Továbbjutás a kupában
                           Szabó Zsolt a válogatottban                                       Jól szereplő atléták A hétvége sporteredményei

 

Egyelőre utánpótlás-nevelés a cél

Szinkronkorcsolya, amely nemcsak a korcsolyázásról szól

A zalaegerszegi Ice Stars Egyesület csapata az idei Műkorcsolya, jégtánc és szinkronkorcsolya utánpótlás országos bajnokságon vegyes korosztályban az első helyen végzett.

Amikor Zalaegerszegen megépült a jégcsarnok, első lépésben a jégkorongozók leltek otthonra. Az évek során a korcsolyázás egyik szakága, a szinkronkorcsolyázók is jégre léptek a csarnokban.
A sportágat viszonylag kevesen ismerik, talán nem árt egy kis ismertető. A szinkronkorcsolyában maximum 16 fős, vagy ennél kevesebb létszámú csapatok, összhangban korcsolyázva különböző, művészien kivitelezett formációt mutatnak be. A sportág a ’60-as, ’70-es években vert gyökeret az USA-ban, Kanadában, innen indult el világkörüli útjára. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség 1990-ben vette fel a szakágai közé. Zalaegerszegen az ICE Stars klubban űzhetik kedvenc sportágukat a versenyzők, Bodnár Erika edző irányításával.
– Több korosztály található a szinkronkorcsolyázásban – tájékoztat Bodnár Erika. – A legkisebbek 11 év alattiak. Következnek a sorban a 13 évesek, a 19 évig bezárólag, és a felett. A sportágban valóban a 16 fő az ideális létszám. A versenykiírásokkal azonban lehet szabályozni a kisebb csapatlétszámot. Nyolc főnél kevesebb viszont nem lehet a csapatlétszám.
– Zalaegerszegen mikor alakult meg az egyesület?
– Öt-hat éve alakult meg az ICE Stars a városban, azóta dolgozom a csapatnál. A sportág már előtte is létezett más klub keretében, úgy tudom, 2005 óta lehet Egerszegen szinkronkorcsolyázni.
– A sportágat elnézve jó korcsolyázótudás mellett, egy megfelelő koreográfiát adnak elő a csapatok? Javarészt lányokat látni a képeken, fiúk, férfiak nem is űzhetik?
– A táncos sportágakat kevesebb fiú űzi, de nincsenek „kitiltva” a sportágból. Nálunk alacsonyabb korosztálynál található egy fiú.
– Hogyan dőlnek el a helyezések. Gondolom, pontozással?
– Elég bonyolult pontozási rendszer alapján alakul ki a sorrend a csapatok között. A pontozóbírók több szempont alapján pontoznak. Többek között a zenével való összhangot, a sportág elemeit, a koreográfiát, a korcsolyázótudást értékelik. A sok tényező összességéből alakul ki a végső pontszám..
– Az ICE Starsban hányan sportolnak?
– A létszámunk változik, mostanság negyvenen hódolnak a sportágnak Egerszegen.
– Milyen sikereket értek el az évek során?
– Vegyes korosztállyal dolgozom. Két korosztályos országos bajnokságon a Mixed Age kategóriában lettünk elsők. Tavaly, és idén is aranyérmet szereztünk. Örömmel tölt el minket, hogy a magyar korosztályos válogatottban is korcsolyázik egy egerszegi tanítványom.
– Mik a tervek a szinkronkorcsolyával az ICE Starsnál Egerszegen?
– Klubunkban elsősorban utánpótlás-nevelés folyik. Amikor több sportolónk leérettségizik, máshol tanul tovább, akkor elveszik számunkra. A távozók ellenére célunk, hogy az évek során sikerüljön összehozni egy jó juniorcsapatot, amely szép eredményeket érhet el az évek során.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Nem biztonságos a rendezés

Egyelőre nem folytatják

A tekézők Szuper Ligájában már több elmaradt találkozót pótoltak, a férfiaknál. Sikeresen szerepelt a ZTK FMVas csapata. A hölgyek számára viszont egyelőre nem folytatódik a bajnokság. A női mezőnyt is megszondázta az országos szövetség, és négy csapat köztük a ZTE ZÁÉV nemmel szavazott a folytatásra. A zalaiak mellett, még három csapat voksolt nemmel. Közben Szentes együttese úgy döntött, hogy visszalép az idei bajnokságtól, ezzel csökkent a Szuper Liga mezőnye. Az alföldi csapat eredményeit törli a szövetség.

– Nem biztonságos ilyen helyzetben bajnoki mérkőzéseket rendezni – fogalmazott tömören Borsos József, a ZTE ZÁÉV elnöke.
– Milyen feltételek hiányoznak a biztonságos rendezéshez?
– A csapatok számára nem kötelező a teszt, ami zavaró. A pályákon a versenyzők nem mindig tudják tartani a másfél méteres távolságot. A golyókat a mérkőzés előtt fertőtlenítik, dobások közben viszont több játékos is érinti a játékszert, ami szintén magában hordja a fertőzés veszélyét. A játékosainkkal leültünk, és átbeszéltük a dolgokat. Közösen hoztuk meg a döntést, hogy egyelőre nem lépünk pályára. Számunkra első a játékosok egészsége, utána jöhet a teke. Amint a járványügyi helyzet úgy alakul, és biztonságos lesz a találkozók lebonyolítása, folytatni szeretnénk a bajnokságot.
– Az országos szövetség sürgeti a csapatokat a folytatásra?
– Nem értjük, miért kell sietni. A Szentes visszalépésével kevesebb találkozót kell játszani a csapatoknak. A nemzetközi versenyeket törölték, lesznek üres napok a versenynaptárban. Májusban is lehet mérkőzéseket rendezni, akár június elején is. Reméljük, idővel konszolidálódik a járványügyi helyzet, és pályára léphetünk. Csapatunk addig is készül a folytatásra a járványügyi szabályok maximális betartásával.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér

Továbbra is szűcs valdó a legeredményesebb

Az egyéni sportágak közül az atléták kezdték el az idei versenyszezont. A Zalaszám ZAC sportolói már több versenyen szerepeltek. A klub anyagi háttere is kezd alakulni. Az idei tervekről Bella Attilát, a klub ügyvezetőjét kérdeztük.

– Igyekszünk minél több versenyen elindulni – kezdte Bella Attila. – Gátolja edzéslehetőségeinket, hogy a városban működő iskolák tornaterme zárva tart, a fiataljainknak kevesebb edzési lehetőség jut. A felnőtteknél idén Európa-bajnokságot rendeznek, ahol élversenyzőnk, Szűcs Valdó szerepelhet gátfutásban. Indulunk a különböző korosztályok OB-jén. Az egyesületek országos bajnokságán szintén részt veszünk. Bízunk benne, hogy több fiatalunk is szerepel a magyar korosztályos válogatottakban. Nagyon fontos számunkra, és teljes mellszélességgel támogatjuk, hogy Szűcs Valdó ott legyen az olimpián.
– Valdó mellett kiktől várnak jó szereplést az idei évben?
– Bizakodunk, hogy Szűcs Valdó a magyar bajnokságon fedett pályán, és szabadtéren is jól szerepel. Mellette Muszil Ágnes 800 méteres síkfutásban teljesíthet jól. Ranglistavezető a korosztályában. Az egyetemisták közül Nagy Pálmától várunk jó eredményt. Jó szereplés esetén, akár válogatott is lehet.
– A Zalaszám ZAC híres a versenyrendezésről is, melyek szerepelnek az idei a tervben?
– A járványügyi helyzet miatt óvatosan tervezünk. Már megrendeztük a Vám – Szakértő Kupát. Rövidesen következik a hagyományos Kondex Kupa. Mellette mindenképp megrendezni az országos felnőtt vidékbajnokságot, amelynek már több éve Egerszeg ad otthont. Az utóbbi verseny rendezése nagyban függ a járványügyi helyzettől. a kormány mikor és mennyire lazít a korlátozásokon.
– Voltak bizonytalanságok Szűcs Valdó körül, amik megoldódtak. Továbbra is a Zalaszám ZAC versenyzője?
– Valdó maradt nálunk. Igaz, Amerikában él, megnősült. Javarészt az USA-ban készül, de hazajár versenyezni az országos fedett pályás és szabadtéri versenyekre, valamint részt vesz nemzetközi viadalokon.
– Összeállt a Zalaszám ZAC költségvetése?
– Addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. A Zalaszámmal meghosszabbítottuk névhasználói szponzori szerződésünket, több nagyobb támogatónk is a klubunk mellett maradt. Pályázati úton is igyekszünk anyagi forrásokhoz jutni. A Magyar Atlétikai Szövetség is támogatja egyesületünket. Reménykedünk, hogy a helyi önkormányzat, ha nem is emeli, tavalyi szinten tartja támogatásunkat. Ha az említett terveink megvalósulnak, akkor lefedett lesz a költségvetésünk.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Továbbjutás a kupában

A MOL Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért játszott a ZTE labdarúgócsapata.

A kék-fehérek az NB III-as Tiszafüredi VSE vendégei voltak. Meglepetésre Szabó révén a hazaiak szerezték meg a vezetést. Bobál révén gyorsan egyenlítette a ZTE. A második félidő elején Sankovics szerezte a zalaiak győztes gólját. Tiszafüredi VSE– ZTE FC 1-2 (1-1). A Magyar Kupa következő fordulójában a ZTE február 24-én a Bp. Honvéd együttesét fogadja, a továbbjutás továbbra is egy mérkőzésen dől el.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Szabó Zsolt a válogatottban

Sztojan Ivkovics, a magyar kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a válogatott keretbe Szabó Zsoltot, a Zalakerámia ZTE csapatkapitányát.

A szövetségi kapitány már szűkítette keretét, annak is tagja maradt a ZTE játékosa. Szabó így utazik Ukrajnába, ahol a válogatott Szlovénia, Ukrajna, Ausztria ellen próbálja meg kiharcolni az Európa-bajnokságra a kijutást. A magyar csapat kecsegtető pozícióban van, már egy győzelem elég az Eb-re való kijutáshoz. A magyar csapatnak négy mérkőzést kell játszania.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Jól szereplő atléták

Franciaországban, Metzben rendeztek fedett pályás nemzetközi atlétikai versenyt. Szűcs Valdó, a Zalaszám ZAC kiváló versenyzője 60 méteres gátfutásban 7,79 másodperces idővel a negyedik helyen fejezte be a versenyt. Edzői: Kámán Ferenc, James Hillier.

A Magyar Atlétikai Szövetség meghívásos versenyt rendezett a fővárosban. A viadalra meghívták Muszil Ágnest, a Zalaszám ZAC versenyzőjét is. A tehetséges sportoló 800 méteres síkfutásban tovább javítva egyéni csúcsát, 2:13,83 perces idővel az ötödik helyen zárt. Edző: Góczán István. Az USA-ban tanuló Bajnok Eszter (Zalaszám ZAC), az egyetemi bajnokság felkészülési versenyén hármasugrásban 12,98 méteres teljesítményével ért el figyelemre méltó eredményt. Edző: Lengyák György. Budapesten rendezték meg a serdülő atléták fedett pályás bajnokságát, amelyen a Zalaszám ZAC sportolói több értékes helyezést szereztek. Eredmények. 60 m fiú: 8. László Roland 7,68 mp. 4X200 m fiúváltó: 6. Zalaszám ZAC 1:45,66. Lányok: 7. Zalaszám ZAC 1:54,94. Edzők: Csiszár Attila, Góczánné Tóth Zsuzsa, Laczkó László, Szabó Gábor.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A hétvége sporteredményei

 

ZTE NKK–VBW CEKK Cegléd 49-90 (17-30, 6-23, 12-19, 14-20) NB I A csoportos női kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg.

Kisvárda Master Good FC–Zalaegerszegi TE 2-1 (1-0) NB I-es labdarúgó-mérkőzés. Budapest.

ZTK FMVas–Csákánydoroszlói TE 7:1 (3589:3318) Szuperligás férfi tekemérkőzés. Zalaegerszeg.

ZTE FC–Balatonfüred 5-1 (2-1) NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg.

Széchenyi Győr–ZTE RK 2:3 NB II-es férfi röplabdamérkőzés. Győr.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére