Az NB I nem realitás Erőfelmérés Kaposváron Tanácskozás Plézer távozott Két fiatalt igazoltak A hétvége sporteredményei

 

Az NB I nem realitás

Az alapszakaszt megnyerték a zte röplabdázói

Nemrég fejeződött be az alapszakasz az NB II-es röplabda bajnokságban. A ZTE RK férficsapata megnyerte a Nyugati csoportot, amelynek nagyon örülnek a csapat háza táján. A járvány miatt az NB I-es, és az Extra Ligás utánpótlás- csapatok előbb visszatértek saját bajnokságukhoz. Végül a valódi NB II-es csapatok mérkőztek meg egymással. A Nyugati csoportban az egerszegiek valamennyi ellenfelüket oda-viszsza legyőzték.

– Legnagyobb ellenfelünk a Széchenyi Győr csapata volt – kezdte értékelését Domokos Lajos vezetőedző: – A Rába-partiaknál mindig nagy kérdés, mennyire tudnak összeállni. Sok vagy kevés a hiányzójuk. Amikor Egerszegen legyőztük őket, felvillant előttünk, hogy akár meg is nyerhetjük az alapszakaszt. Úgy utaztunk Győrbe az utolsó találkozóra, hogy
3:2-es vereségünk esetén mi vagyunk az elsők. A mérkőzést jól kezdtük 2:0-ra elhúztunk, ekkor már biztos volt első helyünk. Talán ennek hatására a fiúk kiengedtek, egyenlítettek a házigazdák. A ötödik szettben egyértelműen mi domináltunk. Veretlenül lettünk elsők.
– Miként folytatódik a rájátszás?
– A három NB II-es csoport csapatai bónuszpontokat kapnak. A csoportelsők négy pontot, a másodikak kettőt, a harmadikok nullát. A három csoportból az országos szövetség a rájátszásra két csoportot alakított ki. Hozzánk a Gödöllő és a TFSE érkezik a Közép csoportból, és maradtak a Nyugatiban a régi ellenfeleink a Győr és a Szombathely. Az említett öt együttes oda-vissza vágós rendszerben játszik, ezután alakul ki a végső sorrend.
– Mennyire ismerik az új ellenfeleket?
– A TFSE 4 pontot kap, mint mi, ebből kiindulva erős csapatnak tűnnek, a Gödöllő nulla pontot. Számításaim szerint a fővárosiak lesznek a legnagyobb ellenfelünk, a Gödöllőt oda-vissza le kell győznünk.
– A rájátszás után vége a bajnokságnak?
– A két csoportgyőztes jogot szerez az NB I-es szerepléshez. Az más kérdés, hogy ki vállalja.
– Netán bajnok lesz a ZTE, vállalja az NB I-et?
– Nem hinném. Nincsenek meg a feltételek. A magasabb osztály anyagi és személyi feltételei leginkább nem adottak a klubnál. Teljesen új csapatot kéne építeni. A fiataljaink ügyesek, de rendre továbbtanulnak, ami természetes. A rutinosabb játékosok közül sem mindenki vállalná a magasabb osztályt. Szűk a játékoskeretünk. Sokat jelentett számunkra, hogy Szombathelyről sikerült leigazolnunk Szabó Gábort. Nagyon sokat segített a csapatnak. Van még egy új játékosunk, neki csak őszre lesz játékengedélye. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem akarunk bajnokok lenni a rájátszás végén, a feljutást viszont nem tartom aktuálisnak. Célunk a rájátszás során minél több mérkőzést megnyerni, majd meglátjuk, mire lesz elég.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

Erőfelmérés Kaposváron

A kaposvári Csík Ferenc uszoda adott otthont az év első „erőfelmérő” úszóversenyének. A Zalaco – Zalaegerszegi Úszó Klub az alkalmat kihasználva sok versenyzővel nevezett a megmérettetésre. Edzők, versenyzők nagyon kíváncsiak voltak arra, hogy a jelenlegi korlátozott körülmények között hol tart a felkészülés. Vajon milyen eredményt érnek el a sportolók?

Horváth Csaba vezetőedző többé-kevésbé elégedett volt az eredményekkel. Elmondta: a megyeszékhelyi úszók sok-sok jó eredményt értek el a több mint 500-fős mezőnyben. Sokan úsztak egyéni csúcsokat, elmondható tehát, hogy az elvégzett edzésmunka megfelelő. A jelenlegi verseny elsősorban az állóképességi számokra volt kihegyezve, többen indultak 1500 m és 400 m gyorson, illetve 200 m vegyesen is, ahol kiváló eredmények is születtek, melyek között nemcsak a dobogós 1–3. helyezések értékesek, hanem a pontszerző 4–8. helyek is. A 7 aranyérem, 2 ezüst- és 6 db bronzérem magáért beszél. A legjobban Nett Vivien szerepelt, három aranyérmet szerzett a versenyen. A sok pontszerző 4–8. hely további bizakodásra ad okot, hogy a későbbiekben elvégzett munkával, további jó eredmények érhetők el.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Tanácskozás

Zalaegerszegen, a botfai városrészben lévő, megújult Erdődy–Hüvös kastélyban tartott háromnapos workshopot a Magyar Kerékpáros Szövetség.

A találkozó során dr. Princzinger Péter elnök tárgyalt Balaicz Zoltán polgármesterrel és Gecse Péter alpolgármesterrel a még szorosabb együttműködés lehetőségeiről, az 5,2 milliárdos beruházással épülő Alsóerdei Sport- és Élményközpont használatáról, újabb kerékpárút-építésekről és országos bajnokságok, valamint nemzetközi bringás versenyek Zalaegerszegre hozataláról.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Plézer távozott

Az átigazolási szezon lejárta előtt nem sokkal távozott a Zalakerámia ZTE KK NB I-es férfi kosárlabdacsapatától Plézer Gábor.

A játékos a klub vezetésétől kérte, hogy bontsák fel szerződését, mert szeretne a több játéklehetőség reményében Kaposvárra igazolni. A zalai klub vezetése bizonyos feltételek mellett nem gördített akadály a játékos távozása elé. Az 1–2-es poszton bevethető játékos az elmúlt év nyarán Kecskemétről érkezett a ZTE-hez, 14 mérkőzésen 2,7 pontot átlagolt.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Két fiatalt igazoltak

Az átigazolási szezon hajrájában két fiatal játékost szerződtetett a ZTE labdarúgócsapata.

Németh Dániel a Bp. Honvéd együttesétől érkezett Zalaegerszegre. A 17 éves támadó már két NB I-es mérkőzésen pályára lépett a fővárosiaknál. A Honvéd NB III-as tartalékcsapatában 11 mérkőzésen 3 gólt szerzett. A fiatal játékos hosszú távú szerződést ír alá a ZTE-hez. Orji Nelson Chukwuma 18 éves nigériai védő, hazája korosztályos válogatottjában szerepel. A játékos felkeltette a portugál Porto játékosmegfigyelőjének az érdeklődését is. Fél évre kölcsönbe érkezik a ZTE-hez.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A hétvége sporteredményei

 

ZTE FC–Újpest FC 3–0 (1–0) NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg. Gl.: Favorov (34. – 11-esből), Szánthó (61.), Koszta (81.)

ELTE BEAC Újbuda–ZTE NKK 73–64 (20–17, 13–18, 19–23, 21–6) NB I A csoportos női kosárlabda-mérkőzés. Budapest.

Répcelaki SE–ZTK FMVas 2:6 (3460-3689) Szuperligás férfi tekemérkőzés. Répcelak.

Egerszegi KK–Tolna KC 18-26 NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Zalaszentgrót.

Airnergy FC–ZTE FC 1-6 (0-3) NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Budapest.

 

 

 

 

 

vissza az elejére