Bővül a Mindszenty-iskola | Freskófestészet és a barokk népszerűsége | Demográfia és gazdasági aktivitás |
A beruházás a nyár közepén befejeződik A fenntartó Notre Dame Női Tanító- és Kanonokrend támogatásával, valamint az intézmény saját forrásából új épületszárnynyal gazdagodik a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium. A Mátyás király utcai beruházás 430 millió forintból valósul meg.
Jól halad az augusztusban kezdett építkezés, jelenleg a régi és az új épület
közti folyosón, valamint a beltérben dolgozik a kivitelező cég. – A háromszintes
épület földszintjén garázsok vannak, az első emeleten nyelvtanári szoba és
teakonyha lesz szociális helyiségekkel, valamint biológia- és földrajzszertár –
ismertette a részleteket Csordás Róbert igazgató. |
![]() |
Dr. Kostyál László |
Freskófestészet és a barokk népszerűsége
Országos kiadványban a megye emlékei
Néhány hónappal ezelőtt jelent meg a Barokk freskófestészet Magyarországon című kiadvány második kötete, mely Baranya, Tolna, Somogy és Zala megye örökségét tárja az olvasók elé.
– pánczélPetra –
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kiadásában megjelent impozáns könyv több mint
felét Zala megye emlékei alkotják, hiszen az itteni falvak bővelkednek a
korszakból származó templomokban. Most 28 település (köztük Zalaegerszeg)
épített öröksége kerül reflektorfénybe. A kötet egyik szerzője – aki hat
tanulmányt is jegyez a kiadványban – dr. Kostyál László
művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója, akivel többek között a
freskófestészetről és a barokk stílus máig ható népszerűségéről beszélgettünk.
Meg arról is, hogy a faldíszek miképp közvetítették olykor a megrendelő
üzeneteit is. Kostyál László bevezetésképpen elmondta, hogy a
kilencvenes években intenzíven foglalkozott a megye freskófestészetével, hiszen
kisdoktori értekezését e témából írta. Néhány évvel ezelőtt aztán a
Pázmány Péter Katolikus Egyetem felkérésére vette elő a korábbi
kutatómunka eredményeit, ezekből született meg a hat tanulmány. Ő Csesztreg,
Galambok, Gelse, Milejszeg, Szentgyörgyvölgy és Lenti templomainak belső tereit
kapta „feladatul”. A kötetben szereplő többi zalai település örökségéről más
(nem helybéli) szakemberek értekeznek. A könyv bár teljességre törekszik, minden
így sem került bele.
– A barokk templomok és a bennük rejlő freskók, oltárképek máig nagyon
kedveltek, és nemcsak a vallásosok körében. Kirándulások alkalmával is szívesen
időznek ezekben a terekben az emberek. Mi a stílusirányzat népszerűségének oka?
Annál is inkább, mert a díszes látvány, a freskók kidolgozottsága valóban sokak
számára vonzó, ám értelmezésük annyira nem egyszerű.
– A barokk a nagy európai vallásos korszakok közül a legutolsó. Az az időszak,
amikor az ellenreformáció diadalmaskodott. Azt is mondhatjuk, hogy az
ellenreformációs küzdelmek egyik fontos eszköze volt a vizuális ábrázolás. A
képkultuszt a protestáns egyházak elutasították, vagy minimálisra csökkentették,
a katolikus egyház viszont tobzódott a képekben. Máig ható népszerűségének talán
pont ez a „képiség” az oka. Ha belegondolunk, a mi világunk is egyre inkább
vizuális, a szöveg szerepe csökken a mindennapi életben. Szinte mindent képekkel
akarunk elmondani. A barokk korszak embere is képi struktúrákban gondolkodott, a
verbalitást kiváltotta a vizualitás. Ez jellemző napjainkra is. Talán ez is az
oka, hogy a mai ember még mindig szeret elidőzni a díszes és patinás képek
között.
– Azért van némi különbség a freskók és a mai digitális térből érkező
képek között. Nagy általánosságban most mintha egyszerűbb és könnyebben
értelmezhető üzenetek érkeznének felénk.
– Persze, de egy ikonográfiailag letisztult barokk ábrázolás sok olyan tartalmi
réteget is magában foglalt, amit szóban elmondani talán még bonyolultabb lett
volna. Ha pedig a mise hosszúra nyúlt, és a hívek elmerengtek kissé a freskókat
bámulva, a képek még mindig közvetítették a lényeget. Azt se felejtsük el, hogy
a 16–18. században az írni-olvasni tudók száma kevesebb volt, a vizualitás
emiatt is hangsúlyosabb lehetett. Érdemes megfigyelni például, hogy egy olyan
közkedvelt templomi ábrázolás, mint a „Szent István felajánlja a
koronát Szűz Máriának”, mennyiféle jelentéssel bírt. Ráadásul újabbak is
rakódtak rá az évszázadok alatt. Jelentette többek között az ország területi
egységét, függetlenségét, a nemzeti királyt, vagy a korona alá tartozó
országrészeket, és hogy katolikus ország vagyunk. Vagyis volt egy
ellenreformációs és egy törökellenes éle is. De ilyen ábrázoláson az elsők
között jelent meg a magyaros viselet is. Jól látszik ez a kiskomáromi templom
egyik képén, melyet Dorffmaister István, a korszak jelentős
freskófestője készített. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy ő volt a magyar történelmi
festészet egyik meghonosítója. A kalapos királlyal, vagyis II. Józseffel
szembeni ellenállás vizualizációját az akkori megrendelő Dorffmaister ecsetjén
keresztül juttatta érvényre, és a festő jó partner volt ebben.
|
A zalaegerszegi Mária Magdolna-plébániatemplom egyik freskója. |
– Ő hosszú évtizedekig volt meghatározó alakja a megye
freskófestészetének. Hogyan keveredett Zalába, és lettek-e később követői,
tanítványai? A monumentális faliképek megalkotásához nyilván kellett egy
„csapat”.
– A korszak művészeti központja a bécsi akadémia volt, és itt alakult ki egész
Közép-Európa barokk festészeti stílusa. Az itt végzett mestereket szívesen
hívták a megrendelők különböző országokba egy-egy munkára. Dorffmaister is itt
tanult, majd 1761-ben érkezett hazánkba, és a következő évben telepedett le
Magyarországon. Első komoly megbízatása Türjére szólította; ő festette többek
között a Szent Anna-kápolna és a templom szentélye falképeit.
Dorffmaister évtizedeken át aktív volt, egészen 1793-ig újra és újra felbukkant
nálunk (1797-ben halt meg), és számos freskó köthető a nevéhez Zala megyében.
Tanítványa a fia, ifjabb Dorfmeister István volt, aki még a 19.
század elején is készített késő barokk freskókat. Elképzelhető, hogy voltak
követői is az idősebb mesternek: vannak olyan festmények, melyek hasonlítanak az
ő munkáihoz, ám nem tudjuk pontosan beazonosítani az alkotót. Kevés a forrás
erről az időszakról. Az viszont biztos, hogy segédekkel dolgozott; mégpedig
részfeladatokra specializálódott festősegédekkel. A freskók alakjai, motívumai
valószínűleg kész vázlatkönyvek alapján készültek, amiket először nagyítva
felrajzoltak a falakra, mennyezetre.
– A barokk egy több évszázadot felölelő irányzat, hiszen az 1500-as évek
végétől egészen a 18. századig tartott, sőt a 19. század elején is készültek még
ilyen stílusú ábrázolások. A zalai emlékek zöme melyik időszakra tehető?
– A legkorábbi, a vonyarcvashegyi Szent Mihály-kápolna, amelynek falképein az
1623-as évszám látható. Sajnos ez pont nem került bele a mostani kötetbe. Ebből
a korai időszakból nincs nagyon más emlékünk, mert a török fenyegetettség miatt
kevés volt az építkezés. Inkább a török kor után, még inkább a 18. század
közepétől pörögtek fel az események e téren.
– Bár egységes irányzatról beszélünk, ilyen hosszú perióduson belül
megjelennek azért stílusbeli módosulások is…
– Igen, sőt az egyes festők saját kifejezésmódja, modora is változott az
évtizedek alatt. Dorffmaisternél például erőteljes stílusfejlődés figyelhető
meg. Kezdetben rokokós könnyedség, expresszív ábrázolásmód jellemezte a
figuráit. Néhány évtized múlva azonban fáradtabb, modorosabb, ám jobban
kidolgozott ábrázolásokat készített. A korábbi belső tüzüket viszont mintha
elveszítették volna az alakok.
– Az elmúlt tíz-tizenöt évben számos templomot újítottak fel a megyében.
Milyen állapotban vannak a freskók?
– Ez nehéz ügy! Valahol jól, valahol rosszabbul sikerült a freskók
restaurálása. A műemlékvédelmi törvény iránymutatásai ellenére sokszor ma is
vita tárgya, hogy mi a jó megoldás. Van, aki az eredeti részletek konzerválása
mellett, a későbbi kiegészítésként festett részleteket elhagyná, semleges
háttérrel helyettesítené, míg más a vizualitás teljességének igényével az
egészet szeretné rekonstruálni. A domináns álláspont inkább amellett szól, hogy
a „fílinget” kell helyreállítani; nem muszáj olyan szigorúan ragaszkodni a
„romokhoz”. A zalaegerszegi nagytemplom rekonstrukciója például jól sikerült
ebből a szempontból, annál is inkább, mert néhány kép esetében már nem is
lehetett pontosan megállapítani, hogy milyen volt az eredeti, Johann Ignaz
Cimbal által készített freskó.
Demográfia és gazdasági aktivitás
Zalaegerszeg 1945–1997
A város fejlődését a II. világháború után alapvetőn meghatározta az a kedvező lehetőség, hogy megtartotta a megyeszékhelyi rangját. Ezt követően az egyre erőteljesebbé váló gazdasági fejlődés hatására a népesség növekedési üteme felgyorsult.
– V. Zs. –
Ez két tényező következménye volt: egyrészt a háború utáni időszakot egy
nagyarányú természetes szaporodás jellemezte, másrészt az urbanizálódási
folyamat hatása a városhatárok kiterjesztését tette szükségessé. Ez, a várost
övező, önálló közigazgatással rendelkező települések becsatolásával járt együtt,
melyek a következők voltak. 1958-ban Neszele és Zalabesenyő, 1963-ban
Csácsbozsok és Pózva, 1969-ben Andráshida, Bazita, Ebergény és Szenterzsébethegy,
1981-ben Botfa település. Zalaegerszeg lakossága az elmúlt évtizedekben igen
dinamikusan növekedett, mindössze az utóbbi néhány évben tapasztalható egy
kismértékű csökkenés. 1949–97-ig a népesség több mint 2,8-szeresére, közel 62
ezerre emelkedett, melynek nagysága, összetevői évtizedenként nagyon eltérően
alakultak. Az 1950-es évek mintegy 8,4 ezer fős növekedésének zömét a magas
születésszám adta, míg a következő tíz évben a több mint 10 ezres
létszámbővülésnek már csak egynegyede származott a természetes szaporulatból.
Ebben az időszakban a termelőszövetkezetek szervezésével, a vidéki ipartelepítés
megkezdésével jelentős belső és külső migrációs folyamat kezdődött meg a
megyében, melynek első számú haszonélvezője Zalaegerszeg lett.A legintenzívebb
fejlődés a városban a ’70-es évtizedben volt, amikor mind a gazdaság, mind a
társadalmi élet legszélesebb skáláján igen kedvező változások realizálódtak. A
megyeszékhelyek közül mindössze Veszprém előzte meg a fejlődésben. A vidéki
ipartelepítés ekkori szakasza nemcsak a környékbeli falvak lakosságát vonzotta a
városba, de több fővárosi és más megyei szakember is itt telepedett le,
elsősorban lakás és a kvalifikált munkavégzés lehetősége miatt. Zalaegerszeg
népességének száma a következőképpen alakult: 1949 (21.668), 1960 (30.147), 1970
(40.541), 1980 (56.108), 1990 (62.212), 1996 (61.678). Az 1980-as években már
Zalaegerszegre is az a folyamat volt jellemző, mint az ország valamennyi
megyeszékhelyére, a munkahelyek viszonylagos stabilizálódásával a vándorlások is
mérséklődtek, egyúttal az élve születések számának csökkenése mellett emelkedni
kezdett a halálozási ráta. Az elmúlt ötven év során a város lakossága
folyamatosan növekedett, mindössze 1993-tól tapasztalható az a kedvezőtlen
folyamat, mely más városokat már korábban érintett, vagyis az élve születések
száma alatta maradt a halálozásokénak. A megyei tendenciával összhangban,
Zalaegerszegen a 15 éves és idősebb népesség családi állapot szerinti
összetétele jelentősen megváltozott. 1949 és 1990 között nőtt a házas és özvegy
férfiak aránya, miközben a nőtleneké jelentősen mérséklődött. Egyúttal közel
tízszeresére emelkedett az elváltak száma. 1990-ben a férfiak több mint
kétharmada volt nős, negyede nőtlen, a többiek özvegyek illetve elváltak voltak.
A nők esetében a házasok aránya 60 százalékos volt, viszont minden 4. özvegyként
élt. Körükben még erőteljesebben emelkedett a válások száma, negyven év alatt
tizenháromszorosára. Az 1970-es években az ipartelepítés nagyrészt befejeződött,
ezenkívül a demográfiai változások és a társadalompolitikai intézkedések is a
gazdasági aktivitás további növekedésének megtorpanásához vezettek. Egyre kisebb
létszámú évjáratok léptek munkaképes korba és közülük egyre többen tanultak
közép- vagy felsőfokon. Mérsékelte a foglalkoztatottak arányát a korkedvezményes
nyugdíjazás kiterjesztése, a rokkantsági nyugdíjasok számának növekedése és a
gyes fokozott igénybevétele. A gazdasági szerkezetváltás felgyorsult, az iparban
és az építőiparban foglalkoztatottak száma az 1960–1970-es években erőteljesen
növekedett. 1990-ben azonban már alacsonyabb volt, mint tíz évvel korábban. A
szellemi foglalkozásúak részaránya lényegesen magasabb Zalaegerszegen, mint a
megyében, a város közigazgatási és ellátási funkciójából adódóan. A nők
részaránya 1970–1990 között 50-ről 58 százalékra nőtt a szellemi
foglalkoztatottak körében. Elnőiesedtek a pedagógusi, a könyvelői és az
egészségügyi pályák. A város kézműipara viszonylag hamar fejlődésnek indult, de
hoszszú ideig szerény keretek között maradt. A vármegye alispánjának 1945
májusában íródott polgármesteri jelentése mindössze 9 jelentősebb ipari üzemről
tesz említést. Ezek között 3 téglagyár, és a későbbi bútoripar alapjait jelentő
fafeldolgozó és asztalosüzem kerül említésre. Az így kevésbé koncentrálódott
ipart az államosítások alig, és csak a tulajdonviszonyok szempontjából
érintették. Az iparosodás felé vezető úton a következő jelentős állomás a ’60-as
évek közepén kezdődött fővárosi székhelyű iparvállalatok gyáregységeinek
letelepítése, illetve új üzemek építése volt (Ganz, Egyesült Izzó, Caola, MOM,
Baromfifeldolgozó Vállalat, Hűtőház építése). (Az írás teljes szövege a
Zalaegerszeg évszázadai című kötetben találhatók Szekeres Jánosné
tollából).