Bővül a Mindszenty-iskola Freskófestészet és a barokk népszerűsége Demográfia és gazdasági aktivitás  

 

Bővül a Mindszenty-iskola

A beruházás a nyár közepén befejeződik

A fenntartó Notre Dame Női Tanító- és Kanonokrend támogatásával, valamint az intézmény saját forrásából új épületszárnynyal gazdagodik a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium. A Mátyás király utcai beruházás 430 millió forintból valósul meg.

Jól halad az augusztusban kezdett építkezés, jelenleg a régi és az új épület közti folyosón, valamint a beltérben dolgozik a kivitelező cég. – A háromszintes épület földszintjén garázsok vannak, az első emeleten nyelvtanári szoba és teakonyha lesz szociális helyiségekkel, valamint biológia- és földrajzszertár – ismertette a részleteket Csordás Róbert igazgató.
– Ezenkívül négy nyelvi terem épül, közülük az egyiket a mobil eszközök segítségével a digitális kultúra oktatása során használjuk majd. A bővülő gimnáziumi osztálylétszám miatt kettő régi nyelvi terem osztályteremként funkcionál, így kellettek az új szakmai termek. A Nemzeti Alaptanterv előírásának megfelelően az új részben természettudományi előadók kapnak helyet. Fizika- és kémia-előadónk van, viszont biológia- és földrajzszaktanterem nem volt az iskolában. Úgy alakítottuk ki ezeket, hogy a legnagyobb létszámú gimnáziumi osztály is beférjen, és mindegyikbe digitális táblákat helyezünk. A régi vívótermek helyén egy tanári szobát és három plusztantermet, valamint vizesblokkot építettünk, így az általános iskola alsó évfolyama együtt marad azon a részen – mondta. A beruházás a tervek szerint nyár közepén fejeződik be, így a diákok a már megszépült környezetben kezdhetik a következő tanévet. Jelenleg 470-en járnak az általános iskolába, a gimnázium 75 férőhelyére pedig többszörös a túljelentkezés.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Dr. Kostyál László

Freskófestészet és a barokk népszerűsége

Országos kiadványban a megye emlékei

Néhány hónappal ezelőtt jelent meg a Barokk freskófestészet Magyarországon című kiadvány második kötete, mely Baranya, Tolna, Somogy és Zala megye örökségét tárja az olvasók elé.

– pánczélPetra –

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kiadásában megjelent impozáns könyv több mint felét Zala megye emlékei alkotják, hiszen az itteni falvak bővelkednek a korszakból származó templomokban. Most 28 település (köztük Zalaegerszeg) épített öröksége kerül reflektorfénybe. A kötet egyik szerzője – aki hat tanulmányt is jegyez a kiadványban – dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója, akivel többek között a freskófestészetről és a barokk stílus máig ható népszerűségéről beszélgettünk. Meg arról is, hogy a faldíszek miképp közvetítették olykor a megrendelő üzeneteit is. Kostyál László bevezetésképpen elmondta, hogy a kilencvenes években intenzíven foglalkozott a megye freskófestészetével, hiszen kisdoktori értekezését e témából írta. Néhány évvel ezelőtt aztán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem felkérésére vette elő a korábbi kutatómunka eredményeit, ezekből született meg a hat tanulmány. Ő Csesztreg, Galambok, Gelse, Milejszeg, Szentgyörgyvölgy és Lenti templomainak belső tereit kapta „feladatul”. A kötetben szereplő többi zalai település örökségéről más (nem helybéli) szakemberek értekeznek. A könyv bár teljességre törekszik, minden így sem került bele.
– A barokk templomok és a bennük rejlő freskók, oltárképek máig nagyon kedveltek, és nemcsak a vallásosok körében. Kirándulások alkalmával is szívesen időznek ezekben a terekben az emberek. Mi a stílusirányzat népszerűségének oka? Annál is inkább, mert a díszes látvány, a freskók kidolgozottsága valóban sokak számára vonzó, ám értelmezésük annyira nem egyszerű.
– A barokk a nagy európai vallásos korszakok közül a legutolsó. Az az időszak, amikor az ellenreformáció diadalmaskodott. Azt is mondhatjuk, hogy az ellenreformációs küzdelmek egyik fontos eszköze volt a vizuális ábrázolás. A képkultuszt a protestáns egyházak elutasították, vagy minimálisra csökkentették, a katolikus egyház viszont tobzódott a képekben. Máig ható népszerűségének talán pont ez a „képiség” az oka. Ha belegondolunk, a mi világunk is egyre inkább vizuális, a szöveg szerepe csökken a mindennapi életben. Szinte mindent képekkel akarunk elmondani. A barokk korszak embere is képi struktúrákban gondolkodott, a verbalitást kiváltotta a vizualitás. Ez jellemző napjainkra is. Talán ez is az oka, hogy a mai ember még mindig szeret elidőzni a díszes és patinás képek között.
– Azért van némi különbség a freskók és a mai digitális térből érkező képek között. Nagy általánosságban most mintha egyszerűbb és könnyebben értelmezhető üzenetek érkeznének felénk.
– Persze, de egy ikonográfiailag letisztult barokk ábrázolás sok olyan tartalmi réteget is magában foglalt, amit szóban elmondani talán még bonyolultabb lett volna. Ha pedig a mise hosszúra nyúlt, és a hívek elmerengtek kissé a freskókat bámulva, a képek még mindig közvetítették a lényeget. Azt se felejtsük el, hogy a 16–18. században az írni-olvasni tudók száma kevesebb volt, a vizualitás emiatt is hangsúlyosabb lehetett. Érdemes megfigyelni például, hogy egy olyan közkedvelt templomi ábrázolás, mint a „Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának”, mennyiféle jelentéssel bírt. Ráadásul újabbak is rakódtak rá az évszázadok alatt. Jelentette többek között az ország területi egységét, függetlenségét, a nemzeti királyt, vagy a korona alá tartozó országrészeket, és hogy katolikus ország vagyunk. Vagyis volt egy ellenreformációs és egy törökellenes éle is. De ilyen ábrázoláson az elsők között jelent meg a magyaros viselet is. Jól látszik ez a kiskomáromi templom egyik képén, melyet Dorffmaister István, a korszak jelentős freskófestője készített. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy ő volt a magyar történelmi festészet egyik meghonosítója. A kalapos királlyal, vagyis II. Józseffel szembeni ellenállás vizualizációját az akkori megrendelő Dorffmaister ecsetjén keresztül juttatta érvényre, és a festő jó partner volt ebben.

A zalaegerszegi Mária Magdolna-plébániatemplom egyik freskója.

– Ő hosszú évtizedekig volt meghatározó alakja a megye freskófestészetének. Hogyan keveredett Zalába, és lettek-e később követői, tanítványai? A monumentális faliképek megalkotásához nyilván kellett egy „csapat”.
– A korszak művészeti központja a bécsi akadémia volt, és itt alakult ki egész Közép-Európa barokk festészeti stílusa. Az itt végzett mestereket szívesen hívták a megrendelők különböző országokba egy-egy munkára. Dorffmaister is itt tanult, majd 1761-ben érkezett hazánkba, és a következő évben telepedett le Magyarországon. Első komoly megbízatása Türjére szólította; ő festette többek között a Szent Anna-kápolna és a templom szentélye falképeit. Dorffmaister évtizedeken át aktív volt, egészen 1793-ig újra és újra felbukkant nálunk (1797-ben halt meg), és számos freskó köthető a nevéhez Zala megyében. Tanítványa a fia, ifjabb Dorfmeister István volt, aki még a 19. század elején is készített késő barokk freskókat. Elképzelhető, hogy voltak követői is az idősebb mesternek: vannak olyan festmények, melyek hasonlítanak az ő munkáihoz, ám nem tudjuk pontosan beazonosítani az alkotót. Kevés a forrás erről az időszakról. Az viszont biztos, hogy segédekkel dolgozott; mégpedig részfeladatokra specializálódott festősegédekkel. A freskók alakjai, motívumai valószínűleg kész vázlatkönyvek alapján készültek, amiket először nagyítva felrajzoltak a falakra, mennyezetre.
– A barokk egy több évszázadot felölelő irányzat, hiszen az 1500-as évek végétől egészen a 18. századig tartott, sőt a 19. század elején is készültek még ilyen stílusú ábrázolások. A zalai emlékek zöme melyik időszakra tehető?
– A legkorábbi, a vonyarcvashegyi Szent Mihály-kápolna, amelynek falképein az 1623-as évszám látható. Sajnos ez pont nem került bele a mostani kötetbe. Ebből a korai időszakból nincs nagyon más emlékünk, mert a török fenyegetettség miatt kevés volt az építkezés. Inkább a török kor után, még inkább a 18. század közepétől pörögtek fel az események e téren.
– Bár egységes irányzatról beszélünk, ilyen hosszú perióduson belül megjelennek azért stílusbeli módosulások is…
– Igen, sőt az egyes festők saját kifejezésmódja, modora is változott az évtizedek alatt. Dorffmaisternél például erőteljes stílusfejlődés figyelhető meg. Kezdetben rokokós könnyedség, expresszív ábrázolásmód jellemezte a figuráit. Néhány évtized múlva azonban fáradtabb, modorosabb, ám jobban kidolgozott ábrázolásokat készített. A korábbi belső tüzüket viszont mintha elveszítették volna az alakok.
– Az elmúlt tíz-tizenöt évben számos templomot újítottak fel a megyében. Milyen állapotban vannak a freskók?
– Ez nehéz ügy! Valahol jól, valahol rosszabbul sikerült a freskók restaurálása. A műemlékvédelmi törvény iránymutatásai ellenére sokszor ma is vita tárgya, hogy mi a jó megoldás. Van, aki az eredeti részletek konzerválása mellett, a későbbi kiegészítésként festett részleteket elhagyná, semleges háttérrel helyettesítené, míg más a vizualitás teljességének igényével az egészet szeretné rekonstruálni. A domináns álláspont inkább amellett szól, hogy a „fílinget” kell helyreállítani; nem muszáj olyan szigorúan ragaszkodni a „romokhoz”. A zalaegerszegi nagytemplom rekonstrukciója például jól sikerült ebből a szempontból, annál is inkább, mert néhány kép esetében már nem is lehetett pontosan megállapítani, hogy milyen volt az eredeti, Johann Ignaz Cimbal által készített freskó.
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Demográfia és gazdasági aktivitás

Zalaegerszeg 1945–1997

A város fejlődését a II. világháború után alapvetőn meghatározta az a kedvező lehetőség, hogy megtartotta a megyeszékhelyi rangját. Ezt követően az egyre erőteljesebbé váló gazdasági fejlődés hatására a népesség növekedési üteme felgyorsult.

– V. Zs. –

Ez két tényező következménye volt: egyrészt a háború utáni időszakot egy nagyarányú természetes szaporodás jellemezte, másrészt az urbanizálódási folyamat hatása a városhatárok kiterjesztését tette szükségessé. Ez, a várost övező, önálló közigazgatással rendelkező települések becsatolásával járt együtt, melyek a következők voltak. 1958-ban Neszele és Zalabesenyő, 1963-ban Csácsbozsok és Pózva, 1969-ben Andráshida, Bazita, Ebergény és Szenterzsébethegy, 1981-ben Botfa település. Zalaegerszeg lakossága az elmúlt évtizedekben igen dinamikusan növekedett, mindössze az utóbbi néhány évben tapasztalható egy kismértékű csökkenés. 1949–97-ig a népesség több mint 2,8-szeresére, közel 62 ezerre emelkedett, melynek nagysága, összetevői évtizedenként nagyon eltérően alakultak. Az 1950-es évek mintegy 8,4 ezer fős növekedésének zömét a magas születésszám adta, míg a következő tíz évben a több mint 10 ezres létszámbővülésnek már csak egynegyede származott a természetes szaporulatból. Ebben az időszakban a termelőszövetkezetek szervezésével, a vidéki ipartelepítés megkezdésével jelentős belső és külső migrációs folyamat kezdődött meg a megyében, melynek első számú haszonélvezője Zalaegerszeg lett.A legintenzívebb fejlődés a városban a ’70-es évtizedben volt, amikor mind a gazdaság, mind a társadalmi élet legszélesebb skáláján igen kedvező változások realizálódtak. A megyeszékhelyek közül mindössze Veszprém előzte meg a fejlődésben. A vidéki ipartelepítés ekkori szakasza nemcsak a környékbeli falvak lakosságát vonzotta a városba, de több fővárosi és más megyei szakember is itt telepedett le, elsősorban lakás és a kvalifikált munkavégzés lehetősége miatt. Zalaegerszeg népességének száma a következőképpen alakult: 1949 (21.668), 1960 (30.147), 1970 (40.541), 1980 (56.108), 1990 (62.212), 1996 (61.678). Az 1980-as években már Zalaegerszegre is az a folyamat volt jellemző, mint az ország valamennyi megyeszékhelyére, a munkahelyek viszonylagos stabilizálódásával a vándorlások is mérséklődtek, egyúttal az élve születések számának csökkenése mellett emelkedni kezdett a halálozási ráta. Az elmúlt ötven év során a város lakossága folyamatosan növekedett, mindössze 1993-tól tapasztalható az a kedvezőtlen folyamat, mely más városokat már korábban érintett, vagyis az élve születések száma alatta maradt a halálozásokénak. A megyei tendenciával összhangban, Zalaegerszegen a 15 éves és idősebb népesség családi állapot szerinti összetétele jelentősen megváltozott. 1949 és 1990 között nőtt a házas és özvegy férfiak aránya, miközben a nőtleneké jelentősen mérséklődött. Egyúttal közel tízszeresére emelkedett az elváltak száma. 1990-ben a férfiak több mint kétharmada volt nős, negyede nőtlen, a többiek özvegyek illetve elváltak voltak. A nők esetében a házasok aránya 60 százalékos volt, viszont minden 4. özvegyként élt. Körükben még erőteljesebben emelkedett a válások száma, negyven év alatt tizenháromszorosára. Az 1970-es években az ipartelepítés nagyrészt befejeződött, ezenkívül a demográfiai változások és a társadalompolitikai intézkedések is a gazdasági aktivitás további növekedésének megtorpanásához vezettek. Egyre kisebb létszámú évjáratok léptek munkaképes korba és közülük egyre többen tanultak közép- vagy felsőfokon. Mérsékelte a foglalkoztatottak arányát a korkedvezményes nyugdíjazás kiterjesztése, a rokkantsági nyugdíjasok számának növekedése és a gyes fokozott igénybevétele. A gazdasági szerkezetváltás felgyorsult, az iparban és az építőiparban foglalkoztatottak száma az 1960–1970-es években erőteljesen növekedett. 1990-ben azonban már alacsonyabb volt, mint tíz évvel korábban. A szellemi foglalkozásúak részaránya lényegesen magasabb Zalaegerszegen, mint a megyében, a város közigazgatási és ellátási funkciójából adódóan. A nők részaránya 1970–1990 között 50-ről 58 százalékra nőtt a szellemi foglalkoztatottak körében. Elnőiesedtek a pedagógusi, a könyvelői és az egészségügyi pályák. A város kézműipara viszonylag hamar fejlődésnek indult, de hoszszú ideig szerény keretek között maradt. A vármegye alispánjának 1945 májusában íródott polgármesteri jelentése mindössze 9 jelentősebb ipari üzemről tesz említést. Ezek között 3 téglagyár, és a későbbi bútoripar alapjait jelentő fafeldolgozó és asztalosüzem kerül említésre. Az így kevésbé koncentrálódott ipart az államosítások alig, és csak a tulajdonviszonyok szempontjából érintették. Az iparosodás felé vezető úton a következő jelentős állomás a ’60-as évek közepén kezdődött fővárosi székhelyű iparvállalatok gyáregységeinek letelepítése, illetve új üzemek építése volt (Ganz, Egyesült Izzó, Caola, MOM, Baromfifeldolgozó Vállalat, Hűtőház építése). (Az írás teljes szövege a Zalaegerszeg évszázadai című kötetben találhatók Szekeres Jánosné tollából).
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére