Zeginfón a legfrissebb döntésekről      

 

Zeginfón a legfrissebb döntésekről

Cégbeszámolók, bővülő kamerarendszer, angol nyelvű óvodai csoport

Eredetileg május 13-án tartották volna a soron következő képviselő-testületi ülést, azonban a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel Balaicz Zoltán polgármester ismét egy virtuális ZEGINFÓ-val számolt be a legfontosabb döntésekről.

Tájékoztatott arról, hogy megalkották a 2020. évi zárszámadásról szóló rendeletet. Ezzel végleg lezárták a múlt évi költségvetést. A rendszerváltoztatás óta eltelt évtizedek legjobb és legerősebb költségvetését fogadták el 2020 elején, melyet aztán alaposan felülírt a koronavírus világjárvány és a nyomában érkező gazdasági világválság. Már a múlt év áprilisában szinte egy teljesen új, járványügyi költségvetést kellett kidolgozni, melyben csak az önkormányzati feladatokra tudtak koncentrálni. Így az önként vállalt feladatokra – sporttámogatásokra, civil szervezetekre, rendezvényekre – szinte alig volt lehetőség. A legfontosabb az egészség védelme, a családok és a munkahelyek biztonsága, a gazdaság újbóli megerősítése volt. Az eredeti költségvetéshez képest 431 millió forinttal kevesebb közhatalmi bevétel volt. A 2021-es évre is csak egy szűkített járványköltségvetést fogadott el az önkormányzat, de szerencsére a kormányzati kompenzáció tavaly és idén is biztosítja a normális működést. Balaicz Zoltán beszámolt továbbá arról, hogy elfogadták az önkormányzati tulajdonú cégek 2020. évi beszámolóit és a 2021. évi előzetes üzleti terveket. Megállapították, hogy a múlt évben a járvány miatt a sportcsarnok alig volt használva, az AquaCityben pedig a csökkentett belépőárak ellenére is kevesebben voltak a pandémia miatt. A Kvártélyház Kft. esetében a nyári színházi évadra szintén rányomta bélyegét a járvány, a látogatók száma jelentősen csökkent. A Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. 2020-ban azért jött létre, hogy új szint hozzon a városi események és fesztiválok szervezése terén, erre azonban a járvány miatt egyelőre nem kerülhetett sor. A tervek szerint 2021. szeptember 3–4–5-re tervezett vadpörkölt- és borfesztivál lesz hosszú idő után az első városi nagyrendezvény. A városban zajló nagy gazdaságfejlesztési beruházások kapcsán igényként merült fel a cégekhez hosszabb vagy rövidebb ideig érkező mérnökök és szakemberek családjai részére egy angol nyelvű óvodai csoport kialakítása, ahol a gyermekek magyarul is tanulnának. Egy ilyen angol–magyar kétnyelvű óvodai csoport indításának lehetőséget teremtettek a Kodály utcai tagóvodában. 2010-től több társasház és lakópark is épült a kaszaházi városrészben. A fennsíkon kiépült az infrastruktúra. A vagyonelemeket most hosszú egyeztetések és korrekt megegyezés után átvette az önkormányzat. A polgármester beszámolt arról is, hogy a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság javaslatára új, modern eszközzel bővül az Európa téren a közterületi kamerarendszer. Elkészült a város 2021–2026 közötti kulturális és sportkoncepciója, amely meghatározza a következő évek feladatait. Elfogadták a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság beszámolóját a város közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről. A kapitányság területén 100 ezer lakosra vetítve 2019-ben 1210 regisztrált bűncselekmény jutott, 2020-ban pedig 1112. Az elmúlt évben csökkent a testi sértések, a lakásbetörések és a gépkocsifeltörések száma is. Az összes regisztrált bűncselekmények eredményes felderítésének aránya 2020-ban 81,1 százalék. A személyi sérüléssel járó balesetek száma is csökkent, míg 2019-ben 151, addig 2020-ban 138 eset történt. A balesetek leggyakoribb okai: a sebesség helytelen megválasztása (56,83%), elsőbbség meg nem adása (19,42%), követési távolság be nem tartása (7,19%).
Ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma 2019-ben 20 eset volt, 2020-ban pedig 16.

 

 

 

 

 

vissza az elejére