Sok volt a zavaró körülmény Vállalják az osztályozót Zalaszám-ZAC-sikerek itthon, külföldön Védőt igazolt a ZTE
A játékosok is jobbra számítottak CSB-döntőbe került a Zalaszám-ZAC Érmek és helyezések a birkózó ob-ről A hétvége sporteredményei

 

Sok volt a zavaró körülmény

Egerszegi kk: kiestek az nb ii-ből

Nem zárnak sikeres évet Zalaegerszeg klasszikus (labdás) női csapatsportegyüttesei. A ZTE NKK női kosárlabdacsapata után az Egerszegi KK női kézilabdacsapata kiesett az NB II-ből, a kosarasok az élvonaltól búcsúztak.

– Jobb szereplésre számítottunk – kezdte értékelését Csatáné Balogh Beatrix edző. – Az ősz után reménykedtünk, hogy tavasszal több pontot tudunk szerezni, mivel ellenlábasaink hozzánk látogatnak, hazai pályán esélyesebbek lehetünk. Nagy zavart okozott, hogy legjobb játékosunk Csata Panna hosszú időre kiesett sérülés miatt. Az utolsó fordulókra tért vissza, amikor már minden eldőlt. Panna mellett két főiskolás játékosra sem számíthattam, mivel ők az online oktatás miatt a lakóhelyükön tartózkodtak. Borbély Lili is csak kéthetente tudott edzésre járni Marcaliból. A csapat nem tudott együtt készülni a mérkőzésekre. A többi csapattal szemben hátrányban voltunk. Állandó otthonunkból, a Kölcsey-gimnázium tornaterméből kiszorultunk a járványügyi helyzet miatt. Csak heti két edzést tudtunk a késő esti órákban tartani a városi sportcsarnokban, ami kevés volt az NB II-es szinthez.
– Kiestek az NB II-ből. Hogyan tovább? Olyan hangokat is lehet hallani, hogy több bent maradó csapat anyagi okok miatt nem vállalja a szereplést.
– Vállalnánk a felkérést. Ha nem jön, mi kérvényezzük, hogy ha lesz rá mód, az NB II-ben szerepelhessünk. Ha mégsem sikerül, indulnunk a magasabb osztályban, a megyeiben folytatjuk. Építjük tovább az utánpótlásvonalunkat. Szeretnénk úgy felépíteni a klubunkat, hogy minden korosztályban legyen csapat.
– Anyagilag hogyan állnak?
– Az utánpótlásvonallal nincsen gondunk. Manapság az NB II-ben nehéz úgy fenntartani felnőttcsapatot, hogy a játékosoknak valamilyen szintű pénzügyi támogatást nem tudunk biztosítani.
– A járvány lecsengőben van. Mennyire bíznak, hogy visszatérhetnek a Kölcsey-gimnáziumba?
– Alig várjuk, hogy engedélyt kapjunk rá, és visszatérjünk a Kölcseybe. A Mindszentiben egy mérkőzést tudtunk játszani. Mivel a kézilabdában vaxolnak a játékosok, és utána már nem volt takarító személyzet az iskolában, távoznunk kellett. A sportcsarnokban is azért edzettünk este, mert utánunk már nem jöttek a kosarasok, hanem a takarítók, így a vaxot fel tudták takarítani.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Vállalják az osztályozót

Megyei bajnok a tarr andráshida sc

Befejeződött a bajnokság a Zala megyei foci osztályaiban. Az elsőben a Tarr Andráshida SC lett a bajnok, 28 mérkőzésen 70 pontot szereztek. Huszonkét győzelmet arattak, négyszer játszottak döntetlent, mindössze kétszer kaptak ki. A bajnokot a Csesztreg és a legnagyobb vetélytárs, a Magnetic Andráshidai TE győzte le. Érdekesség, hogy a Magnetic szerezte a legtöbb pontot (4) a bajnok ellen. Mégis miért lett bajnok az Andráshida SC? Jóval egyenletesebb teljesítményt nyújtott riválisánál.

Tovább elemezve az ASC sikerét megállapítható, hogy a csapatban jó arányban vannak a rutinos játékosok, akik még az NB III-ban is szerepeltek (Czirjék, Tóth L., Nagy Z., Kalamár, Kovács, Balla). A bajnoki címmel jogot szerzett a zalai csapat, hogy osztályozón megmérkőzzön az NB III-ba jutásért. Aminek nem lesz akadálya. Az MLSZ a harmadosztályú indulást is licenchez köti, amit már be is adtak a klub irányító, és a szövetségben elfogadták. Az anyagi háttér tovább erősödött azzal, hogy nemrég a névadó szponzor Tarr Kft. meghosszabbította szerződését a klubbal. Még nem tudni, hogy ki lesz a Tarr Andráshida ellenfele az osztályozón. Az is előfordulhat, ha nem lesz annyi jelentkező az NB III-ra, a szerencsés csapatok egyenes ágon is feljuthatnak. Egy biztos, a mezőny létszáma csökken, idén háromszor 20 csapatos csoportban bonyolódott a bajnokság. Jövőre a három csoport marad, de tizenhat csapattal. Sikeres osztályozó esetén az Andráshida SC-nél nem terveznek nagy átalakítást, 3–4 játékossal erősítenének. Továbbra is bíznak a bajnokcsapatban. Az ASC gyakorlatilag két megye I-es bajnoki idény után juthatna vissza a harmadik vonalba.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Zalaszám-ZAC-sikerek itthon, külföldön

Két helyszínen versenyeztek az atléták

Szűcs Valdó Röszler Dóra

Az Adidas Boost Boston Games 110 méteres gátfutásában Szűcs Valdó a harmadik lett, 13.72-es idővel.

A 25 éves magyar versenyző Grant Hollowaytől és Shane Braithwaite-től kikapott ugyan, de Milan Trajkovicot és a szám világcsúcstartóját, Aries Merrittet is legyőzte. Holloway győztes ideje 13.20 volt. teljes szélcsendben. A Budapest-bajnokság és Budapest Open – Schulek Ágoston-emlékversenyen Röszler Dóra az Ifjúsági Liga 100 m gátfutó versenyszámában ért el első helyezést 14.48 másodperces eredménnyel, a döntőben 5. lett Schei Kata 15.44-es eredménnyel. A Szuper Liga versenyszámaiban Furulyás Lili 100 m 12.06 másodperccel 6. helyezést ért el, 200 méteren 24.69-es eredménnyel 5. lett.
Muszil Ágnes 800 m síkfutásban új egyéni csúccsal lett 4., eredménye: 2:12.32.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Védőt igazolt a ZTE

A ZTE FC leigazolta a húszéves Huszti Andrást, aki korábban a PMFC, a Kozármisleny és az Illés Béla Labdarúgó Akadémia utánpótlásában nevelkedett, majd 2018 és 2019 között az akkor másodosztályú Tiszakécske együttesében játszott.

A tehetséges jobbhátvédet később a Puskás Akadémia igazolta le, az első osztályban 2019. november 2-án debütált a Budapest Honvéd ellen. Az elmúlt szezont az élvonalban szereplő Budafoki MTE-nél töltötte a fiatal védő, ahol összesen 30 mérkőzésen lépett pályára.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A játékosok is jobbra számítottak

Értékel a csapatkapitány

Nemrég véget ért a bajnokság a kosárlabdázók élvonalában. A Zalakerámia ZTE férficsapata a 13. helyen végzett, ami mindenképpen csalódást jelent. A zalaiak csapatkapitánya Szabó Zsolt volt. A játékos öt éven át szolgálta a ZTE-t, úgy néz ki, hogy távozik a ZTE-től.

– A bajnokságról szólva: természetesen szerettünk volna a legjobb nyolc közé bekerülni – hangsúlyozta Szabó Zsolt. – Elég gyorsan eldőlt, hogy erre kevés lesz az esélyünk. Maradt az alsóház, ahol gyorsan biztosítottuk a bentmaradásunkat. A 13. hely így is mindenki számára nagy csalódást jelent.
– Miben látja a gyenge szereplés okait?
– Belejátszott a járványügyi helyzet, mindjárt a bajnokság elején felütötte a fejét a csapatnál. Teljesen erre fogni a gyenge szereplést nem lehet. Összetett dolog, sok tényező összejátszott, hogy végül a 13. helyen végeztünk.
– A külső szemlélő számára úgy tűnt, mentálisan sem volt egy szinten a csapat?
– Elképzelhető, akadtak olyan játékosok, akik nem tettek bele mindent a közösbe. Igaz, voltak olyanok is, akik igyekeztek mindent megtenni a jobb szereplésért. Erősebb mentalitású együttes biztosan harcban lett volna a nyolcba kerülésért.
– Az idény során három vezetőedzővel dolgoztak. A ZTE-nél volt a legtöbb vezetőedző-váltás, ha az oda-vissza Heinrich cserét is beleszámítjuk?
– Kétségtelen, Ante Nazor és Lucha Bechi nem volt eléggé felkészült. Az edzőkérdésbe viszont a játékosoknak nincsen beleszólásuk, ami természetes. Sajnos egyik szakvezetőnek sem sikerült egy győzelmi szériával átlendíteni a csapatot a holtponton.
– Új vezetőedző érkezik, Teo Cizmic, aki jól ismert hazánkban. Jobb lehet vele a ZTE?
– Biztosan, az eredményei alapján jó edzőnek tűnik.
– Lejár a szerződése. Marad vagy távozik?
– Erről nem tudok mit mondani.

A beszélgetés után a ZTE leigazolta Horti Bálintot. Információink szerint éppen a ZTE volt csapatkapitányának helyére, így minden bizonnyal Szabó Zsolt távozik a ZTE-től.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A győztes 4x100-as váltó tagjai.

CSB-döntőbe került a Zalaszám-ZAC

Győr adott otthont az országos atlétikai csapatbajnokság nyugati elődöntőjének.

A versenyen 15 csapat vetélkedett az első hat hely valamelyikéért, amivel az őszi országos döntőbe lehet bekerülni. A Zalaszám-ZAC a veszprémi Sportolj Velünk SE-vel alkotott egy csapatot, és az értékes 5. helyezést sikerült megszerezni, amivel döntőbe jutottak.

A Zalaszám-ZAC pontszerzői
Eredmények. 4x100 m: 1. Furulyás Lili, Kovács Anna, Nagy Pálma, Kéri Bettina 47.06 mp. 4x400 m: 3. Furulyás Lili, Muszil Ágnes, Hadnagy Zsóka, Varga Gréta 3:55.14. 100 m gát: 4. Röszler Dóra 14.79. 1500 m: 4. Muszil Ágnes 4:45.63. 200 m: 5. Furulyás Lili 24.45. 800 m: 5. Muszil Ágnes. 2:13.23. 100 m: 5. Furulyás Lili 12.40. 100 m: 6. Nagy Pálma 12.54. 200 m: 7. Nagy Pálma 25.27. 4x400 m: 7. Kovács Noémi, Nagy Pálma, Mező Zsófia, Gedra Szabina 4:04.94. 400 m gát: 7. Schein Kata 1:08.29. Magasugrás: 8. Bali Krisztina 1,55 cm. 110 m gát: 9. Németh Benedek 18.67. 100 m: 10. Kovács Anna 13.05. 200 m: 11. Kovács Anna 26.21. 100 m: 11. Dienes Mátyás 11.69.
Edzők: Góczán István, Kámán Ferenc, Trzaskoma Lukasz.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Érmek és helyezések a birkózó ob-ről

Tatabányán rendezték meg a Diák II. (2010–2011-es) korosztály szabadfogású birkózó- versenyét.

Az országos bajnokságon 210-en, köztük a Zalaegerszegi Birkózó SE négy sportolója indult. A fiatalok három bronzérmet szereztek, ketten pontszerző helyen végeztek.
Eredmények. 29 kg: 3. Szanati Máté. 35 kg: 5. Kerti Bulcsú 42 kg: 3. Varga Nimród. 46 kg: 3. Bartáky Bendegúz.
Felkészítő edzők: Berzicza Ferenc, Gerencsér Zoltán, Gerencsér Roland.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A hétvége sporteredményei

Ajka Kristály SE–ZTK FNVas 3:5 (3391-3491) Szuperligás férfi tekemérkőzés. Ajka.

ZTE ZÁÉV–Rákoshegyi VSE I. 5:3 (3293-3245) Szuperligás női tekemérkőzés. Zalaegerszeg.

Egerszegi KK–Hévíz 30-35 (16-19) NB II-es női kézilabda mérkőzés. Hévíz.

Puskás Akadémia II–ZTE II. 2-1 (1-1) NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Felcsút.

Tarr Andráshidai SC–Kiskanizsa 1-0 (1-0) Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg.

Csácsbozsok Nemesapáti–Magnetic Andráshidai TE 0-3 (0-0) Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Nemesapáti.

 

 

 

 

 

vissza az elejére