A város értékeit óvni és gondozni kell Torlódásokra kell számítani Öröm az Adyban  

 

 

A város értékeit óvni és gondozni kell

Ünnepélyes keretek között átadták a zalaegerszegért díjakat

A hagyományok szerint múlt év decemberében kellett volna átadni a Zalaegerszegért díjakat az 1885-ös rendezett tanácsú várossá nyilvánítás 135 éves évfordulójának záróeseményeként. Sajnos, mint sok más hasonló rendezvényt, a koronavírus világjárvány miatt nem tarthatták meg. Az ünnepélyes eseményre a múlt héten került sor. Az elmúlt 27 évben, az idei díjazottakat is beleszámítva összesen 232 magánszemély, közöttük 9 külföldi és 39 szervezet vehette át az elismeréseket.

A felvételen a kitüntetettek Vigh László és Balaicz Zoltán társaságában.

– V. Zs. –

Balaicz Zoltán polgármester ünnepi köszöntőjében utalt arra, hogy 135 évvel ezelőtt az akkori városvezetők és képviselők egy modern Zalaegerszegről álmodtak, és volt hitük, erejük, akaratuk és bátorságuk, ezt az álmot valóra váltani. Mint fogalmazott, „nekünk, mint későbbi utódaiknak ugyanez a feladatunk: szeretnénk, ha Zalaegerszeg nem csak a múlt és a jelen, hanem egyben a jövő városa is lenne. Tudatában kell lennünk annak, hogy azok az értékek, amelyek 1885 óta meghatározzák a város arculatát, ma is ugyanolyan fontosak, óvásuk, gondozásuk pedig közös feladat.”
– Elégedettséggel tölt el, amikor látom, hogy egy-egy elképzelésünk sikeresen megvalósult, és városunk lakói örömmel vesznek birtokba egy-egy új létesítményt. 2020-ra is nagy álmokkal és tervekkel készültünk, de sajnos a koronavírus világjárvány és a nyomában érkező gazdasági világválság mindezt felülírta. Ha sok mindenről le is kellett mondanunk, mégis igyekeztünk legalább a közösségeinket átmenteni. Olyan összefogásról és tenni akarásról tett tanúbizonyságot Zalaegerszeg, amely országos szinten is példaértékű volt – fogalmazott a polgármester. A kitüntetettekhez szólva elmondta: munkájuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város jó hírneve, szellemi rangja növekedjék. Az ünnepségen kilenc magánszemély és egy szervezet tevékenységét ismerték el Zalaegerszegért díjjal. Akik átvették az elismerést: Boronyák Róbert sportmasszőr, volt labdarúgó-utánpótlás technikai vezető, Gecse László, a Zala-Depó Kft. nyugállományba vonult ügyvezetője, volt önkormányzati képviselő, Gondos Ferenc nyugalmazott ezredes, a Zalaegerszegi Honvédklub tiszteletbeli elnöke, Háriné Molnár Ágnes, az Albatrosz Tánc Sport Egyesület vezetője, dr. Kóbor Hajnal Tünde nyugalmazott háziorvos, Lázár-Kiss Barna András, Barót város volt polgármestere, Szemes Béla középiskolai irodalomtanár, közoktatási vezető, kritikus, dr. Tihanyi Ferencné, a Zalai Polgári Körök Egyesület titkára, dr. Vándor László, régész-történész a Göcseji Múzeum nyugállományba vonult igazgatója és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, melynek nevében Skrabut Éva elnök vette át a kitüntetést. Az elismerések átadása után köszöntötte a díjazottakat Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Mint fogalmazott, valamennyien olyant alkottak, ami minta mindannyiunk számára. Óriási munka, amit az elmúlt évtizedekben végeztek. Az elismerés azt is jelenti, számítanak rájuk a jövőben is.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Torlódásokra kell számítani

Információk a horvátországba utazóknak

Különösen a horvátországi turnusváltások idején, vagyis péntektől hétfőig alakulhat ki jelentős várakozási idő a letenyei határátkelőhelyeken.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatja a külföldre utazókat, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján – függetlenül a világjárványtól – idén is a turistaforgalom jelentős növekedésével kell számolni a nyári hónapokban. Különösen a horvátországi turnusváltások idején (péntektől hétfőig) a letenyei határátkelőhelyeken alakulhat ki hosszabb várakozási idő.
A várakozások elkerülése érdekében, az utazás céljától függően, alternatív útvonalként javasolják az Isztria irányába utazóknak az M7–M70-es autópályákon, Szlovénián keresztül történő eljutást. Horvátország déli részére nemzetközi személyforgalomban az M6-os autópályán, az udvari határátkelőhelyen keresztüli utazást ajánlják. A magyar állampolgárok igénybe vehetik a barcsi közúti határátkelőhelyet is. A Letenye autópálya-határátkelőhely esetében a személyforgalomban utazók, a gyorsabb határátlépés érdekében választhatják a Letenye közúti határátkelőhelyet is. A rendőrség felhívja az utazók figyelmét, hogy indulás előtt tájékozódjanak a célországban érvényben levő utazási feltételekről, a szállásról szóló regisztrációs igazolás meglétéről, a COVID-19-cel összefüggő beutazási szabályokról, továbbá úti okmányaik érvényességi idejéről! Az utazás továbbra is érvényes úti okmányokkal lehetséges, ami a magyar állampolgárok esetében érvényes személyi igazolványt, útlevelet vagy kártya formátumú ideiglenes személyi igazolványt jelent. Az Adriai-tengerre igyekvők körében a legnépszerűbb két letenyei határátkelőt 2020-ban összesen 2,033 millióan vették igénybe, köztük 454 ezer magyar állampolgár. 2019-ben, a koronavírus-járvány előtti évben, 5,531 millió volt az átlépők száma, közülük csaknem 1,474 millió volt magyar állampolgár, közölte Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Öröm az Adyban

Megmarad a művészeti oktatás

Márciusban kaptunk hírt az állami tankerülettől arról, hogy az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolát is érintheti a művészetoktatás átszervezése.

Polgármesterként és volt adys diákként is nagyra értékelem, fontosnak tartom az ott folyó művészeti képzést, ezért a kérdésről egyeztettem Czigány László iskolaigazgatóval, Kajári Attila tankerületi igazgatóval, dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselővel. Március 16-án levélben fordultam Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárhoz, akivel aztán a Petőfi-iskola felújítása kapcsán szervezett ünnepségen május 14-én személyesen is tudtam egyeztetni Zalaegerszegen. A szakmai érveket mind a tankerület, mind az államtitkárság részéről korrekten elfogadták, így örömmel tudok beszámolni arról a hivatalos döntésről, melynek értelmében városunkban az Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium a továbbiakban is megmarad önálló Alapfokú Művészeti Iskolaként és ezt a szakmai feladatát saját hatáskörben láthatja majd el ezután is. Köszönöm Kajári Attila tankerületi igazgató és Maruzsa Zoltán államtitkár támogató hozzáállását, volt iskolámnak, az adys tanároknak, diákoknak, szülőknek, a teljes adys közösségnek pedig további szép sikereket kívánok – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Balaicz Zoltán.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

 

 

 

 

vissza az elejére