„Hoztuk, mint egy küldetést” 42 év az igazságügy szolgálatában Repülős nap a nyár első hétvégéjén Mi miért történik velünk?

„Hoztuk, mint egy küldetést”

Székelykapu csíkszentlélekről zalaegerszegre

A városi önkormányzat felkérésére az erdélyi Esztány Zsolt fafaragó népi iparművész készített székelykaput, mely a Rózsák terét díszíti 2021 júniusától. Az alkotót elkísérte népes családja is a kapu felállításához. Mint kiderült, a nyolc gyermeke közül a nagyobbak részt vettek a kapu pácolásában, díszítésében is.

– B. K. –

– Örömet adott a szívemnek a kapu tervezése, megalkotása Ez a szakrális alkotás keletről hozott ősi közös örökségünkre utal, és erősíti összetartozástudatunkat. Huszka József A székely ház című, 100 évvel ezelőtt kiadott könyvében ezt bizonyítja. Egész Kárpát-medencében elterjedt kellett legyen, így itt is. Az akkori ember szellemi és lelki világát tárja elénk. A három zábé (kapuláb) az egyházban jelen lévő isteni hármasságot adja. A teremtő erő férfioldala, a női teremtő erő és az ebből fakadó gyümölcs a Fiúisten, az Úr Jézus Krisztus – mondta Esztány Zsolt, aki jellemzően szakrális terekbe készít faragásokat, székelykapui közül pedig a zalaegerszegi a legnagyobb méretű. – Az itteni mintát egy Csíksomlyóra tervezett kapuból vettem, melyet Fodor Imre Marosvásárhely volt magyar polgármestere az ősi birtokukra állíttatott volna viszsza, mely az államosítás során eltűnt. Sajnálatos okból ez nem valósulhatott meg, de a rajzokat és a szerkezetet felhasználtam a zalaegerszegi felkérés során.
– Honnét az ismeretség?
– 2012-ben a Széphavason építettünk fel kalákában egy kápolnát. Itt ismerkedtem meg zalaegerszegi emberekkel, Tolvaj Márta alpolgármesterrel, Sümegi László honvédcsapatával is. Nagyon örültünk a felkérésnek, hálásak vagyunk érte, akárcsak a vendégszeretetért, ami itt fogadott.
– Az alkotásban mennyire kaptak szabad kezet?
– A méreteket adták meg, illetve a tájolást, és azt tudtuk, hogy három egyház ingatlanjainak találkozási pontjában, egyházi épület közelében lesz. A többi rám volt bízva. A kapu érdekessége, hogy a faragás arany füstfóliával kiemelt. Tőlem van, hogy az egész kapu feketére lett pácolva, méhviasszal bevonva. A nagy nyíló teljes kört formálna, ha meghosszabbítanánk a földig, a kisnyíló origója 160 centiméter magasságban van, ami az emberi szem magassága. A felette lévő tükör pedig itt helyben kapott új értelmet, amikor is valaki rózsatükörnek nevezte. Mi erre nem is gondoltunk, de itt a helyszínen, a Rózsák terén nagyon találó. A faragásokban nincs megkötés. Van egy szimbólumtár, amiből bármit lehet választani. Ebben nincs szigorúság, amit az ember lelke választ. A kapuknak eredetileg a külső oldalát szokták díszíteni, de ez esetben mindkét oldala díszes. A külső férfias szimbólumokkal ellátott, mivel a férfi dolga a házon kívül van, a belső oldala pedig a nőies. A fedettségben lévő 9 galambdúc (a lélekmadár helye), röpnyílásainál pedig arany és kék színű pecsétek vannak, melyeket a gyermekeink festettek, ahogy a pácolást is ők végezték. Az életfa motívumban felülnézeti és oldalnézeti ábrázolásban vannak a virágok. Ez hagyományos, a két világ váltakozását szimbolizálja, ha én vagyok az origó, az embertársaimmal és a Teremtővel van kapcsolatom. Maga a kapu olyan, mint egy templom keresztmetszete, a test, lélek, szellem hármasságát szimbolizálja.
– Az alkotás folyamata is átszellemültséggel jár?
– Végig egy belső öröm kísérte a munkát. Abban az időszakban készült, amikor a portán belül kellett lenni. Akkor foglalkoztunk mi a kapuval. Szellemi munkával foglalkoztunk, míg a hírek az anyagi világgal. A kapu egy nagy energiájú hely, egy új világot nyit meg, küszöbe a benti világnak. Olyan ősképet ad vissza, mely az ember lelkében mélyen ott van. A múltat hozza vissza. Aki manapság ilyent rendel, nagy szolgálatot tesz a magyarságnak. Hoztuk, mint egy küldetést.
– Tizenöt darabban szállították ide a kaput, melynek összeszerelésében családtagok és helyiek is közreműködtek. Megszólították-e önöket a járókelők közben?
– Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Egy, a kapu alatt áthaladó hölgy mondta: „talán most már férjhez is megyek”. Itt kapott értlemet a tükör, ami azért tükör, mert valamikor régen valóban tükröt tettek ide (Szentegyházán látni ilyet), ma már inkább faragott címert tesznek oda, vagy csipkés deszkakivágásokkal díszítik (ablak kivágás). Itt, a Rózsák terén lett belőle rózsaablak, mely megint a szakrális terünkhöz, a templomhoz köti nagy meglepetésünkre. A férjem nem talált ki új motívumokat, hanem a régieket újraértelmezi. Aki pedig arra jár, azoknak a szemében látni, hogy helyénvaló-e az alkotás – tette hozzá Erika.
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


42 év az igazságügy szolgálatában

Négy évtizednyi bírói munka, négy elnöki ciklus, nagyszabású épületfelújítások, számtalan konferencia, külföldi kapcsolatok és könyvtáralapítás is fűződik dr. Magyar Károly nevéhez, aki 42 év után búcsúzott a bírósági szervezettől.

Dr. Magyar Károly Zalaegerszegen, a Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett 1973-ban, és még ugyanebben az évben előfelvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Katonai szolgálata letöltése után 1979. február 24-én kapott jogászdiplomát. Ezt követően 1979. április 1. napján lett a Zalaegerszegi Járásbíróság fogalmazója. Szakvizsga-kötelezettségének 1981. június 10-én tett eleget, majd 1981. július 16. napján bírósági titkárrá nevezték ki. 1982. december 29. napjával nevezték ki bíróvá, s a Zalaegerszegi Járásbírósághoz osztották be szolgálatra, illetve a fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró tanács elnökévé jelölték ki. 1990. május 1. napjával került a Zala Megyei Bíróságra, amelynek – 2 évvel később – 1992. március 1. napján elnöke lett. Négy elnöki cikluson át, 2014. február 28-ig, összesen 22 évig vezette a megyei bírósági szervezetet. Nevéhez fűződik a helyi jogi szakkönyvtár létrehozása, amely alapját képezte az országos szakkönyvtári rendszernek. Elnöksége alatt a megyében átfogó bírósági modernizálás, épületfelújítás zajlott, kiszélesedtek a bíróság nemzetközi kapcsolatai: a határ menti – szlovén, horvát és osztrák – területek bíróságaival, jogász civil szervezeteivel, valamint a Marosvásárhelyi Törvényszékkel épített ki ma is élő kapcsolatot. Évtizedekig részt vett a Pannon Jogász Szimpózium szervezésében. Több cikluson keresztül tagja volt a Magyar Bírói Egyesület választmányának és elnökségének. 1979. április 1-jétől a Magyar Jogász Szövetségnek és jogutódjának, a Magyar Jogász Egyletnek tagja. Az Egylet Zala Megyei Szervezetének alelnöke. 1989–1991 között tagja volt az Országos Ideiglenes Bírói Tanácsnak. 1995-ben az Osztrák Köztársaság Burgenlandi Tartomány „Burgenland Tartomány Lovagkeresztje” kitüntetést, 2008-ban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács „Címzetes táblabíró” címet adományozott számára. 2007-ben a Magyar Köztársaság elnöke az igazságszolgáltatásban végzett több évtizedes munkássága, valamint a hazai és nemzetközi igazságügyi együttműködés terén végzett munkája elismeréseként a „Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét” adományozta számára. A Magyar Bírói Egyesülettől Grecsák Károly-, a Magyar Jogász Egylettől Szalay László-díjat kapott. 2020-ban a legmagasabb bírósági kitüntetést, a Juhász Andor-díj arany fokozatát vehette át. 2009-től megszűnéséig tagja volt az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak. A Deák Kúria Közalapítvány Kuratóriumában sokat tett Deák Ferenc kehidai kúriája felújításáért, a haza bölcse szellemi hagyatékának ápolásáért. Több nagy sikerű tudományos konferencia szervezésében különböző jogtörténeti tárgyú könyvek kiadásában vállalt tevékeny szerepet. 2014. március 1. óta a Zalaegerszegi Törvényszék büntető fellebbviteli tanácselnökeként dolgozott.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Repülős nap a nyár első hétvégéjén

Csak egy kisfiú lufija durrant el

Családi sétarepülős napra várták Zalaegerszegre a nyár első hétvégéjén az érdeklődőket. A program szervezője a Legendák A Levegőben Sportegyesület, Vécsei Mihály, egykori sportriporter, pilóta főszervezésében.

– Bánfi Kati –

A kétnapos rendezvényen, melynek elsődleges kínálata a repülés élménye volt, nagyrészt együttműködő volt az időjárás is. Sokan felkeresték a hatházi repülőteret, szinte egész nap zúgtak a gépek a város felett, nagy volt a légiforgalom. Ehhez 9 féle, kisebb-nagyobb repülőgép, sárkányrepülő és 25 fős profi legénység (köztük utasszállító gépen szolgálók, valamint egykori vadászpilóták is) várták a kalandra vágyókat. A lehetőséggel 2 éves kortól 75 éves korig sokan éltek, bár többségében a fiatalok és a kisebb gyerekes családok számára jelentett vonzerőt ez a kikapcsolódási lehetőség.
– Az aktuális előírások miatt klasszikus repülésbemutatót most nem tartottunk, hanem, akárcsak tavaly, amikor a csapatunk először járt Zalaegerszegen, családi napot rendeztünk – mondta Vécsei Mihály.
– Évente közel 30 programunk van az egész ország területén. Imádunk Zalaegerszegre jönni, nagyon jó a lokalizációja, szép a táj, megfelelő az infrastruktúra. Annyira szeretünk idejönni (Budapestről és Gödöllőről), hogy elsőként az országban itt rendezünk majd repülős tábort 12–14 éves fiataloknak, július első felében. A táborban extra lehetőségek várják a gyerekeket, többféle repülést kipróbálhatnak, küzdősportokba tekintünk be, lesz kerékpáros túra, balatoni fürdőzés, a pápai repülőtér meglátogatása, éjszakai navigáció – sorolta lelkesen az egykori sportriporter a helyi gyerekeknek szánt lehetőségeket.
– Jó hangulat, szép élmények és biztonság. Mindez megvolt?
– Mindenki mosolyogva ment el, a legnagyobb problémát egy kisfiú eldurrant lufija okozta. Biztonságosak a gépek, 70 százalékban hivatásos pilóták vezették ezeket, természetesen elérhető közelségben volt ügyeletes orvos, akire szerencsére nem volt szükség. Mi is jól éreztük magunkat, mert hangsúlyozom, hogy kompakt a helyszín. Szeptember végére tervezzük, hogy újra jövünk.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Zentai Anna

Mi miért történik velünk?

„Nyitottabban nézni a jelent”

Újra indult az Apáczai MK-ban az asztrológiai, asztrozófiai előadás-sorozat. Zentai Anna asztrozófus a nyári égi eseményekről és azoknak az emberekre gyakorolt hatásairól beszélt.

– b. k. –

Az előadó a csillagokban rejlő ősi bölcsességeket fordította le a hallgatóság számára, hogy rávilágítson, miről szólnak a közelgő hónapok. Úgy fogalmazott, a csillagos égbolt az illusztrációja a belső énéletnek.
– Most jön el az ideje, hogy meglássuk a magasabb, isteni minőséget, a fényt önmagunkban és hogy bármilyen helyzetben is vagyunk, mi az az irány, amerre érdemes elindulni – mondta nyitásként Zentai Anna.
– A mostani időszakban tágítani kell a látókört, tágabb szemlélettel, nyitottabban kell nézni a folyamatokat térben és időben. Ha felötlik bennünk, hogy „ez most miért történik velem?”, tudatosítsuk, hogy minden, amit megélünk, egy folyamat része, egy nagyobb dolgokra készít fel. Most jön el annak is az ideje, hogy a korábban megszerzett tudást, akár iskolai, akár az élet adta tudást, a gyakorlatban kezdjük el használni, mert enélkül semmit sem ér, amit megtanultunk. Most fogunk szembesülni eddigi teremtéseink eredményeivel. Át kell hozni a fizikai szintre azt, ami a lelkünkben van. Az élet lényege, ennek a lelki minőségnek a megélése, amit a szív diktál, ez és a pozitív érzelmek mutatják az utat. Az ember belül mindig tudja, hogy neki mi a jó. A kérdés, hogy menynyire hallgat ezekre a megérzésekre. Ez a nyár mindenkit felébreszt, önállóan el tudjuk dönteni, mi szívem vágya, azt felvállalom és teszek is érte. A másik fontos kérdés lesz, hogy mennyire vagyunk urai, irányítói a saját életünknek, és mennyire adtuk át az életünk feletti hatalmat másnak. Az év hátralévő része nagyon erősen erről fog szólni. Uralni kell az érzéseket, az akaratot és a döntéseket. Az új minőség megjelenése mindig egy kis felfordulással jár, akárcsak a takarítás. Érezzük, hogy a régi már nem működik, az átalakulás idejét át kell vészelni, szembe kell nézni azzal, hogy eddig miért úgy alakultak a dolgaink. Sok ilyen felismerés fog jönni, mert, most minden erről szól. Most jött el az ideje kilépni az ördögi körökből, amelyek akár a kora gyerekkoruntól indultak. Meg kell tanulni felelősséget vállalni, nem kívülről várni a megoldásokat, és tenni is. Rá kell tehát látni a dolgokra és visszavenni a hatalmat a saját életünk felett. Az év hátralévő része pedig életre szóló, sorsfordító felismerésekkel ajándékoz majd meg. Önállóvá kell válni, felébredni és elvágni a köldökzsinórt, azaz elhagyni minden olyan minőséget, ami eddig függővé tett. Így öröm és szeretet lesz az élet. A folyamat tetőzése december 24-én lesz.

 

 

 

 

 

vissza az elejére