Címlap

Közös akarattal, becsülettel

Ünnepi közgyűlésen adták át a díszpolgári és a pro urbe kitüntetéseket

A Zalaegerszeg 1421-es, első mezővárosi okleveles említésének 600 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Rétvári Bencét, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettesét, Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, Vigh László országgyűlési képviselőt, miniszteri biztost, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízottat és dr. Pál Attilát, a megyei közgyűlés elnökét.

– V. Zs. -–

A város polgármestere utalt arra, hogy a város napját a koronavírus világjárvány miatt nem tudták május 13-án megünnepelni, a rendezvényt később pótolják. Szólt arról, hogy a múlt év első hónapjaiban felhőtlen optimizmussal, megújult lendülettel kezdték a munkát, aztán a világjárvány és a nyomában érkező gazdasági világválság megváltoztatott mindent. „Lemondtunk sok mindenről, hogy megvédjük egymást, és mindeközben megtanultunk figyelni a másikra. Zalaegerszeget a nehéz körülmények között is közös erővel fejlesztettük, szépítettük” – fogalmazott.
– Mindig büszkén emlegetjük városunk 774 évvel ezelőtti, 1247-es első írásos említését. Az akkori oklevél szerint már abban az időben kőből épült templom állt itt, vagyis az alapítás bizonyosan korábban történt. Idén azonban a várossá válás, a várossá alakulás egy másik fontos pillanatát idézzük fel. Zalaegerszeg egy 600 évvel ezelőtti, 1421-es oklevélben szerepel először mezővárosként, ami a középkorban már egyfajta önkormányzatiságot is jelentett. Az első ismert városbírónak a nevét is ebből az időszakból tudjuk, Mihály deáknak hívták, ami arra utal, hogy írástudó volt, ami ritkának számított akkoriban egy vidéki mezővárosban. Sok korabeli település vált mezővárossá, voltak olyanok is, melyek 600 évvel ezelőtt nagyobbak voltak Zalaegerszegnél, ma pedig csak falvak, vagy el is tűntek, miközben Zalaegerszeg fejlődött, gyarapodott – fogalmazott Balaicz Zoltán, és feltette a kérdést: „miért pont nekünk sikerült?” A válasz nem más, mint a hit a közösségben, a képesség az összefogásra... Tudjuk, hogy minden ember érték, s a köz akkor gyarapszik, ha mindenki a saját életében megleli önmagát, erősödik és gazdagszik. Az ünnepi közgyűlésen nem csak a múlt dicső tetteire kell emlékeznünk, hanem azokból erőt merítve, közös összefogással, akarattal, becsülettel, alázattal, szerénységgel kell tovább építenünk a megújuló és erősödő Zalaegerszeget – mondta a polgármester. Dr. Rétvári Bence és Vigh László is köszöntötte az ünnepi közgyűlést és a kitüntetetteket. Hangsúlyozták, fontos a vidéki városok fejlesztése, hogy mindenki a saját szülőföldjén találja meg a boldogulását. Méltatták Zalaegerszeg fejlődését, kiemelve a fejlesztések sokaságát, melyek az elmúlt években indultak. A köszöntőket követően a 600 évvel ezelőtt keletkezett 1421-es írásképében rekonstruált oklevelet dr. Gyimesi Endre a város volt polgármestere, címzetes levéltár-igazgató és dr. Bilkei Irén főlevéltáros, címzetes levéltár-igazgató adta át Balaicz Zoltánnak, aki elhelyezte a város dísztermében lévő vitrinben. 2020 februárjában nagy örömöt keltett az a hír, hogy a párizsi Francia Fotográfiai Társaság gyűjteményében előkerült egy Zalaegerszeget az 1840-es években, mintegy 170 évvel ezelőtt ábrázoló dagerrotípia. A képen Zalaegerszeg főtere látható egy piaci napon (1847. június 15-én) az Arany Bárány vendégfogadó emeleti ablakából fényképezve. Ennek a képnek a nagyított másolatát dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója és Béres Katalin főmuzeológus, a dagerrotípia helyi kutatója jelképesen átadta a város közösségének. A képet Balaicz Zoltán polgármester vette át és a városházán helyezik majd el. Az ünnepi közgyűlés következő részében kitüntetések átadására került sor. „Zalaegerszeg Város Posztumusz Díszpolgára” kitüntető címet adományozott néhai Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművész, az Ady-iskola volt művész-tanára részére. A kitüntető cím plakettjét és az oklevelet gyermekei, Fischer Bence és Fischer Judit vette át. Pro Urbe Zalaegerszeg kitüntető címet vehetett át dr. Bérczes Edit ultramaratoni futó, világcsúcstartó, világ- és Európa-bajnok, és Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, aki a helyi közművelődési, kulturális és közösségi élet meghatározó személyisége. Az ünnepség állófogadással ért véget az Arany Bárány Szálloda télikertjében, ahol Kiss Gábor a kitüntetettek nevében mondott köszönetet az elismerésekért.

vissza az elejére

Dr. Bilkei Irén

Mitől mezőváros a mezőváros?

Piacközpont, írástudó városbíróval

600 éve említette először egy királyi oklevél Zalaegerszeget mezővárosként. A jeles alkalomból a dokumentum írásképi rekonstrukciója a város dísztermének vitrinébe került. A szövege hiteles, azt azonban nem tudjuk, hogy hogyan nézett ki pontosan az eredeti oklevél.

– pánczélPetra –

Tulajdonképpen csak egy elképzelt (más középkori írásképek alapján rekonstruált) példány került az üvegszekrénybe. Mindezt fontos kihangsúlyozni dr. Bilkei Irén történész (MNL Zala Megyei Levéltára) szerint, nehogy valaki azt gondolja, hogy az eredeti oklevél másolatáról van szó. A főlevéltárossal (aki az ünnepi közgyűlésen dr. Gyimesi Endrével együtt adta át a rekonstrukciót Balaicz Zoltán polgármesternek) a 600. évforduló kapcsán beszélgettünk az eltűnt oklevélről, a mezővárosi státuszról, és hogy kik voltak annak lakói.
A beszélgetés elején felelevenítette, hogy a város legkorábbi története szempontjából három jelentős dokumentumunk van: az 1247-es oklevél, melyben először említik Egerszeg (Egurscug) nevét és a Mária Magdolna-templomot. Az 1266-ból származó, IV. Béla király által kiadott oklevél, melyben a veszprémi püspöknek adja Egerszeget. A harmadik pedig az, amiről most szó van, vagyis az 1421. június 24-i, Zsigmond király által kibocsátott dokumentum, mely a települést „in possessione seu oppido”-ként, vagyis „birtok, vagy mezőváros”-ként említi. (A levélben a király egy helyi viszály és verekedés rendezését kéri a hivatalban lévő veszprémi püspöktől.)
– Birtok, vagy mezőváros? Nincs ebben valami ellentmondás?
– Nincs, ugyanis nem bizonytalanságot, hanem terminológiai változatosságot jelöl ez a vagylagosság. Az utóbbi években a középkorral foglalkozó történészek arra jutottak, hogy az oklevelek akkor nevezik birtoknak és akkor mezővárosnak a településeket, ha mást akarnak vele hangsúlyozni.
– Jogi, vagy politikai értelemben?
– Inkább jogi, vagy státuszbéli vonatkozásban. Possessio, ha valamilyen birtokjogi dologról van szó, és oppidum, ha egy elképzelt jogi megközelítést jelöl. Gyorsan azt is hozzáteszem, hogy a hiedelmekkel ellentétben a mezőváros nem mezőgazdasági települést, hanem mezőn álló, azaz nem fallal körülvett várost jelent!
– Elképzelt jogi megközelítés? Ez megint kicsit megfoghatatlannak tűnik…
– Igen, ez a kérdés valóban nem egyszerű, ugyanis a középkori magyar jog soha nem ad pontos definíciót arról, hogy mi a mezőváros. A földesúr általában nem adott ki olyan oklevelet egy-egy településnek, melyben le van írva, hogy ti a mai naptól mezővárosi státuszt kaptok. Ritkán előfordult ez is, de nagy általánosságban nem ez számított. A lényeg az volt, hogy az illető településnek mekkora volt a vonzáskörzete, milyen piacközpont szerepet töltött be. Tehát elsősorban nem jogi, hanem funkcionális kategória volt, hogy megillet-e valakit a mezővárosi „cím”.
– Akkor lehet azt mondani, hogy a 15. században Egerszegnek megvolt az ehhez szükséges gazdasági és kereskedelmi vonzereje és kapcsolatrendszere?
– Tulajdonképpen erről van szó. A környező falvakhoz képest nagy volt a vonzáskörzete, sokan és sok helyről jártak az itteni vásárokra. A 14. század közepétől 1526-ig hat vásáremlítés szerepel különböző oklevelekben, ami azt jelzi, hogy ez egy stabil pozíció volt, megérdemelte az oppidum jelzőt. Ami pedig szintén fontos, hogy volt írástudó városbíró Egerszegen. A szóban forgó hatszáz évvel ezelőtti oklevélnél egy évvel korábbi, vagyis 1420-ból származik az a dokumentum, mely meg is nevezi az első ismert városbírót (iudex), Mihály deák személyében. A deák szó utal arra, hogy írástudó volt. Ez nem iskolai végzettséget jelent, hanem egy olyan közösség által elismert személyt, aki tudott írni és olvasni, valamint jártas volt a jogi ismeretekben. De tudjuk azt is, hogy működött a mai önkormányzatiságnak megfelelő, vagy ahhoz hasonlító testület is. Az, hogy a városbíró és az oppidum egymást követő években bukkan fel egy-egy oklevélben, megintcsak a város biztos mezővárosi pozícióját jelöli, hiszen jól láthatóan már nem falunagy áll a település élén. Van tehát írástudó bíránk, képviselő-testületünk és pecsétünk is.
– Az itt élők miképp nevezték magukat akkoriban? Van ennek valamiféle jelentősége?
– Ezek az elnevezések mindig nagyon érdekesek. A városról fellelhető középkori dokumentumok másolatai mind megvannak nekem egy nagy dossziéban. Kutatásaim során összegyűjtöttem, hogy a 15–16. században az egyes hatóságok minek nevezték Zalaegerszeget, de arra is mindig odafigyeltem, hogy van esetleg utalás arra, hogy az itt élők minek hívják magukat. Ahogy most is, úgy a középkorra is jellemző volt az az emberi tényező, hogy a közösségek olykor szeretik magukat kicsit felértékelni. Egerszeg lakói például sokszor hívták magukat cívisnek, vagyis polgárnak. (Már a 14. századból is van ilyen dokumentum.) Ez kicsit túlzás, hiszen inkább a szabad királyi városok lakóit illeti ez a kifejezés. A 15. században többféle elnevezés is megjelenik: van, amikor colonus, van, amikor oppidani, de a cívist is használják. Véleményem szerint az oppidani a helytálló, ami a „mezőváros lakóját”, vagy egyszerűbben városlakót jelent. Nem klasszikus értelemben vett polgárt, mert annak már az is feltétele, hogy vagyonával szabadon rendelkezzen, és ez ebben az esetben még nem volt meg. Persze nem mindig jó, és nem mindig lehet a mai körülményekre visszatükrözni, vagy napjainkkal párhuzamba állítani ezeket a középkori megjelöléseket, fogalmakat.
– A 600 éves évforduló kapcsán szóba került az 1421-es oklevél kalandos sorsa is.
– Olyannyira kalandos, hogy ez az oklevél a történelem folyamán sajnos eltűnt, vagy megsemmisült. Nem tudjuk pontosan. Az biztos, hogy sokáig a Batthyányak körmendi levéltárában volt. Az 1890-ben készült Zalai Okmánytárban még említik, azzal együtt, hogy a hátlapján királyi pecsét is látható. Ezután viszont már nincs róla adat. Holub József, Zala megye középkorának kutatója már nem találta. Valószínű, hogy a 2. világháború alatt tűnt el, amikor a körmendi leváltár anyagának nagy része megsemmisült. Kinézetét, írásképét nem ismerjük, szövegét viszont igen. Az évforduló apropóján, a polgármester kérésére ennek alapján egy grafikus elkészítette azt a rekonstrukciót, ahogy vélhetően – a többi korabeli oklevél alapján – kinézhetett. Bár ez nem tekinthető hiteles másolatnak, tartalma miatt mégis nagyon jelentős írásos forrás, hiszen minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a 15. században Egerszeg mezőváros volt, amiről fontos megemlékezni.

vissza az elejére