29. GébArt: valóság vagy belső őrület

Szabad művészeti (újra)kapcsolódások

Bár a zárókiállításra invitáló plakáton mindegyikük a saját (egyen)kalitkájába van zárva, az idei GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep témája mégis a „Kapcsolódások” volt.

– pánczélPetra –

A ketrec, mint szimbólum, így akár jelentheti azt, hogy mindenki megmarad a saját maga világában, de a tó partján szorosan egymás mellé felállított kalitkák arra is utalhatnak, hogy két járványhullám között egy kicsit szabadjára engedtek minket. A művészek ezért – ha szűkre szabottan is – de kapcsolatba léphetnek egymással. A ketrecszomszédok kezet foghatnak, a többiek meg átkiabálhatnak egyik oldalról a másikra. A kreativitásukra van bízva, hogyan használják ki a korlátozott „szabadban levést”. A plakát persze csak tréfa, illetve figyelemfelkeltő marketingfogás, ami sok lájkot képes begyűjteni a Facebookon. Az idei művésztelep hét alkotója szerencsére ennél kötetlenebbül tölthette el az időt a Gébárti-tó mellett. Kötetlenül, de mégis sok munkával; a festészetre fókuszáló táborban szinte mindennap készült valami új. Ezt látogatásunkkor mi is tapasztaltuk. A telep művészeti vezetője most egy cikluson át ismét Horváth M. Zoltán festőművész, aki a 2000-es évek elején már irányította a tábor munkáját. Az idei témaválasztásról és a művésztelep koncepciójáról a zalaegerszegi születésű, jelenleg Pécsett élő művészt kérdeztük.
– Sok év telt el azóta, hogy utoljára tábort vezettem itt. A változás és a változtatás elkerülhetetlen. Részben, mert attól mennek előre a dolgok, attól lesz izgalmas az alkotási folyamat. Másrészt pedig tíz, sőt húsz év egy ember életében már önmagában is változás: újjászületünk, máshogy gondolkodunk bizonyos dolgokról és a kapcsolatrendszerünk is megváltozik, vagy bővül – fogalmazott. Hozzátette: egyáltalán nem számított rá, hogy visszatér mint művésztelep-vezető. Ám mivel a pécsi művészeti gimnazistákkal és egyetemistákkal is évről évre idejár táborozni, felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha ismét elvállalná a vezetést. A GébArt-i művésztelep ráadásul idén 30 éves lenne, ha nem maradt volna el a tavalyi tábor a Covid miatt. Az évforduló így csak jövőre lesz aktuális, de ez megint egy olyan mérföldkő, ami ötletelésre készteti az alkotókat.
– Az idei táborba olyan művészeket hívtam, akik jól együtt tudnak gondolkodni és dolgozni. Most főleg a festészet a hangsúlyos, ezen belül viszont mindegy, hogy valaki a figurativitást, vagy az absztrakt stílust képviseli. Szerintem izgalmas, ha több helyről jönnek össze az alkotók, vagy ha többféle helyszínhez is kapcsolódnak. Jómagam és Bóbics Diána a Pécs–Zalaegerszeg vonalat képviseljük, Losonczy István Pécs és Budapest között jelent kapcsolatot. De, itt van dr. Filp Csaba és Gesztelyi Nagy Zsuzsa Budapestről, valamint Irene Rung Németországból. Major Judit kerámiaszobrász pedig szintén Pécsről érkezett. A „Kapcsolódások” azért jó téma, mert nyitott, sokféle lehetőség rejlik benne. Például, hogy mennyire köthető össze a pandémia utáni világ az előzővel. Egyelőre nem látjuk, hogy mi valósul meg a sok jóslatból. Az alkotók akár ezt a krízist is feldolgozhatják, de el is térhetnek ettől. Mindenki hozta a saját műtermi gondolkodását, ugyanakkor azt látom, hogy maga a hely is hatással van a tábor lakóira. A festőművész úgy érzi: kegyelmi állapot, hogy a lezárások után itt lehetnek, és elfelejthetik egy kis időre ezt az egész őrületet. Jó érzés újragondolni a kapcsolatokat, a kapcsolódási pontokat. Akár másokhoz, akár saját maguk munkásságához viszonyítva. Mindegy, hogy végül a szigorú valóság, vagy valamiféle belső őrület kerül a vászonra. Utóbbi is érthető, hiszen sokuknak van feloldásra váró lelki gócpontja a járványhelyzet miatt. Itt Gébárton mindenki elengedi kicsit az ilyen-olyan bajait, és jól érzi magát.
– Nagyon jól! – kapcsolódik a beszélgetésbe Losonczy István, akit a keszthelyi népművészeti alkotóházban tett látogatás inspirált egy újfajta munkára. Kézi szőtteseket látott ott, s mivel korábbról volt is ilyen anyaga, most erre fest; ám jórészt színes, geometrikus alakzatokat, vagy egyszerűnek tűnő vonalakat. Azt mondja: nem szegül szembe az anyaggal, követi a szövet szálait. Azok adják ki a mintát. Ez most teljesen új dolog számára. Szintén a saját munkájához való viszonyt gondolta újra Bóbics Diána, aki eddig papírobjekteket készített, ám most le is rajzolta/festette őket; vagyis az absztrakt formákat még tovább absztrahálta. A térből a síkba helyezve az elemeket. Mint meséli, a művésztelepeken szeret kilépni a komfortzónából, vagyis abból a gondolkodásmódból, ami az otthoni műtermi munkáit jellemzi. Még Horváth M. Zoltán is „stílust váltott” menet közben: a tábor elején geometrikus festményekhez kezdett hozzá, de pár nap után azt érezte, nem kívánja a kötött formát. (Ennyit a kalitkaszimbólumról.) Ottjártunkkor színes, „csurgatott”, absztrakt festményei száradtak éppen, vagyis egy jóval ösztönösebb irányba terelődött a munkafolyamat során. Végül befutott a házigazda, vagyis az alkotóház művészeti titkára, Prokné Tirner Gyöngyi is. Mint mondta: nemcsak annak örül, hogy idén sikerült megrendezni a művésztelepet, hanem annak is, hogy most több, Zalaegerszeghez kötődő alkotó festményével bővül a GébArt-i anyag. A következő években szeretnének olyan „elszármazott” művészeket meghívni, akiknek még nem szerepel alkotásuk a szép számú gyűjteményben.

vissza az elejére

Gazdagodott az Olajipari Múzeum

Két geofizikai mélyfúrásoknál használatos járművel, illetve annak muzeálissá vált egykori berendezésével gazdagodott a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum készlete. A „nyugdíjazott” eszközöket Boch János, a felajánló Geoinform Kft. nyugalmazott üzletfejlesztési vezetője adta át Péter Károly múzeumigazgatónak.

Az átadáskor Boch János röviden beszélt a geofizikáról, a mélyfúrásokról és a nyersanyagkutatásról, majd bemutatta a két átadott járművet, egy speciális feladatok ellátásra képes szelvényező műszerkocsit és egy megtörőkábel tartására alkalmas szerelvényárbócot. Az előbbi jármű az USA-ból származik, újonnan 1millió dollárért vásárolták. A kocsi már öt éve a nagykanizsai telephelyen állt, a belső műszereit azonban még használják az utódautóban. Ezért a belső terében olyan muzeális értékű eszközöket állítottak ki, melyek a digitális előtti korban rögzítették az adatokat fotófilmre, mágneses tekercsre. Ezek a mérőeszközök szintén az USA-ból származnak, de az adatokat összegző tápegység fejlesztése nagykanizsai szakemberek csapatmunkájának köszönhető. Az ő képviseletükben jelen volt Gilicz Ákos villamosmérnök, egykori üzemvezető-helyettes. Elmondta: büszkeség számára a múzeumban viszontlátni a fejlesztésüket, mely az életének egy nagyon szép korszakára emlékezteti őt is. Péter Károly múzeumigazgató megjegyezte, céljuk a legújabb kocsik, illetve minden eszköz állagának szintentartása, felújítása.

vissza az elejére