Varga Csongor remeklése Forma–1-es díjátadón    

 

Varga Csongor remeklése

A ZTE Súlyemelő Klub egy versenyzővel vett részt az U–15 és U–17 súlyemelő országos bajnokságon. A verseny egyúttal válogató is volt a serdülő és ifjúsági Európa-bajnokságra. A megmérettetésen a hazai utánpótlás-válogatott valamennyi tagja részt vett.

Az egyetlen zalaegerszegi versenyző, Varga Csongor ismét kiválóan versenyzett, eredményével kvalifikálta magát a korosztályos Eb-re. A fiatal sportoló fejlődése hónapok óta töretlen, versenyről versenyre javítja az egyéni csúcsokat. Az ifjúsági 73 kg-os súlycsoportban ezúttal 5 jó fogással, egyéni legjobbjait négyszer megjavítva versenyzett. Szakításban 98 kg-ig jutott, ebben a fogásnemben három érvényes gyakorlatot hajtott végre (90, 95, 98). Lökésben kettő érvényes gyakorlata volt: az első sikertelen 118 kg-os próbálkozás után a 122 és a 125 kg-os súlyt is könnyedén emelte fej fölé, 223 kg-os összetett eredménnyel, újabb országos bajnoki címet szerezett. Versenyzését a SPIRIT AUTO Kft. támogatta, biztosították a versenyző és edzője számára a versenyre való eljutást.  Csongor egy tavaly októberben adott interjújában elmondta, hogy a jövőben szeretné megtartani a magyar bajnoki címét, valamint szeretné megmérettetni magát a nemzetközi porondon is. Az elért eredménnyel mindkét célja teljesült, amely hihetetlenül sokat jelent számára. A zalai fiatal számára a következő megmérettetés a Lengyelországban, augusztus 20-án kezdődő serdülő és ifjúsági Európa-bajnokság lesz. További jó hír, hogy a ZTE Súlyemelő Klub vezetőedzője, Papp Péter, a Magyar Súlyemelő Szövetség felkérésére versenyzőjével és további 3 válogatott fiatallal utazhat Ciechanówba.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Forma–1-es díjátadón

Az a megtiszteltetés ért, hogy a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj versenyének végén az első helyezett Esteban Ocon-nak (Alpine) adhattam át a kupát. Laurent Rossi, az Alpine márkafőnöke, Sebastian Vettel négyszeres, valamint Lewis Hamilton hétszeres világbajnok Forma-1-es pilóta voltak jelen a díjátadón.

Egy ekkora rendezvény szervezésének tapasztalatai fontos információval bírnak számunkra is, hiszen a zalaegerszegi járműipari tesztpályán ugyancsak folyamatosak a programok, és a konferenciaturizmus is kezd kialakulni. Ez egy óriási kihívás és lehetőség Zalaegerszeg és Zala megye számára, ezért is nagy a jelentősége annak, hogy a Hungaroring vezetői gyakran látogatnak el hozzánk, illetve már Jean Todtot, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökét is fogadtuk a tesztpályán – tájékoztatta lapunkat Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

 

 

 

 

 

vissza az elejére