Mindszenty nyomában – mobilapplikációval Kerékpáros bejárás a tesztpályán    

Mindszenty nyomában – mobilapplikációval

Virtuális túravezetés, valódi történelmi séta

„Mindszenty városa” címmel elkészült egy telefonra letölthető mobilapplikáció, mely Mindszenty (Pehm) József zalaegerszegi tevékenységét alapul véve, egy virtuális sétára hívja a felhasználókat.

– pet –

Az appot dr. Kovács Gábor címzetes főjegyző, a Mindszenty-projekt koordinátora és Horváth-Illés Borbála, pályázati szakreferens mutatta be a városházán. A sajtótájékoztatón elhangzott: a Mindszenty városa elnevezésű mobilapplikáció egy TOP-pályázatnak köszönhetően készült el, 5 millió forintból. Mint ismert, Pehm József 1917-től volt hitoktató Zalaegerszegen. 1919-ben átvette a plébánia vezetését, 1944-ig volt a város apátplébánosa. Életének, illetve zalaegerszegi tevékenységének a Göcseji Múzeum új épületszárnyában hamarosan megnyíló Mindszentyneum állít majd emléket. Az érdeklődők a mobilapp segítségével azonban máris sétára indulhatnak, és felkereshetik mindazon helyeket, épületeket, melyek kapcsolódnak valamilyen formában a bíboros zalaegerszegi életéhez. Az applikáció letöltői egy virtuális vezetett túra keretében, fotók és dokumentumok segítségével járhatják végig a városban és annak környékén található helyszíneket, de információt is kaphatnak a bíboros életéről, munkásságáról, valamint a város kulturális és közéletében betöltött szerepéről.
Kovács Gábor hozzátette: az app tizenkét nevezetességet mutat be, melyek ajánlott útvonalakon vagy egyedi útvonaltervvel járhatók végig. Minden helyszínről egy rövid szöveges dokumentum olvasható, ám hanganyagok és korabeli fényképek is segítik az időutazást. Az app egyik előnye az útvonaltérképen túl a gazdag fotóanyag: a korabeli fényképeket – a szakmai dokumentumokhoz hasonlóan – a Göcseji Múzeum állította össze. Elhangzott: a mobilapplikáció egy egyedi fejlesztésű, iOS- vagy Android-platformmal rendelkező mobiltelefonra letölthető magyar nyelvű alkalmazás, mely offline üzemmódban is működik.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Kerékpáros bejárás a tesztpályán

Utoljára fogadott civileket

Közel ezer civil kerékpáros tekert a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpályán Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos meghívására augusztus végén. A Gurul a térség elnevezésű program harmadik és egyben utolsó alkalommal adott lehetőséget az elkészült pályaelemek funkcióinak megismerésére a nagyközönség számára.

– AL –

– Örömmel töltött el az óriási érdeklődés a járműipari tesztpálya iránt, amellyel a világon egyedülálló építményt hozunk létre. A korábbi évekhez képest kétszer annyian látogattak ki, kihasználva az utolsó lehetőséget. Szerettük volna még utolsó alkalommal megmutatni a nyilvánosságnak, ugyanis az év végére elkészül a tesztpálya, amelynek szinte teljes a kihasználtsága a folyamatosan zajló tesztelések miatt – mondta Vigh László. A rendezvényen látványos bemutatókkal várták a kerékpározókat az egyes pályaelemeknél. A két kilométeres, nagy sebességű kezelhetőségi pályán Répási Róbert, négyszeres magyar bajnok autóversenyző száguldozott több körön át. Az újudvari Jakab Dávid motocrossversenyző nem a pályán, hanem egy földdombon ugratta motorját. A civil kerékpárosoknak lehetősége nyílt az autópálya-szakaszon a gyors haladásra. A fékpályán egy elektromos autóval mutatták be az esős útszakaszon való fékezést és megállást. A városi forgalmi környezetet imitáló smart cityben azt modellezték le, hogyan áll meg egy önvezető jármű a kerékpáros tesztbábut észlelve. A Gurul a térség program záróakkordjának érdeklődőire majdnem kétórás elfoglaltság várt. Gyermekülésből nézelődött a másfél éves legifjabb résztvevő, a legidősebb, 79 éves kerékpározó pedig végighaladt az útvonalon.

 

 

 

 

 

vissza az elejére