Schneider János

117 éve született Keresztury

Fontosak a személyes visszaemlékezések

Költő, tudós, akadémikus, lapszerkesztő, tanár, igazgató, miniszter… felsorolni is nehéz városunk szülöttének és díszpolgárának, Keresztury Dezsőnek a különféle foglalkozásait, titulusait. Egyszerűbb talán úgy fogalmazni, hogy polihisztor volt, akinek életútja ma is mintaként szolgálhat sokak számára.

– pet –

Az akadémikusról születésének 117. évfordulója alkalmából emlékeztek meg a róla elnevezett téren. Szobránál Szemes Béla, a Keresztury Emlékbizottság titkára mondott köszöntőt, a tudós életútját pedig Schneider János, a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója elevenítette fel. A rendezvényen a gimnázium diákjai is közreműködtek néhány dallal és verssel. Az igazgató kiemelte: a költő zrínyis diák volt, s idősebb korában is mindig szívesen kereste fel az alma matert, ha Zalaegerszegre látogatott. Az iskolában is rendszeresen megemlékeznek a város szülöttéről. Tárgyi emlékei ma is velünk élnek. Az igazgató szerint azonban nem szabad hagyni, hogy neve amolyan megsárgult lap legyen a történelemkönyvben. Fontos, hogy a mostani diákoknak is legyen valamiféle kötődése. Ne azt érezzék, hogy Keresztury „csupán” egy tér, vagy egy kulturális intézmény a városban (hiszen a fiataloknak ma ez a természetes). Ezért mindig jó dolog, ha találkozhatnak olyan emberekkel, akik még személyesen ismerték a költőt. Az ő visszaemlékezéseik közelebb hozhatják Keresztury alakját, szellemiségét a mostani korosztályok számára. A találkozás és a beszélgetés azért is lényeges, mert sajnos a személyes ismerősök is egyre kevesebben vannak. Németh János például jó kapcsolatban volt vele, olyannyira, hogy Keresztury mindig fel is kereste a keramikusművészt, ha Zalaegerszegre látogatott. Mint azt a művész az ünnepségen elárulta: műtermében évtizedek óta van egy vendégkönyv, melyben több bejegyzés is szerepel a költőtől. Sorait ma is szívesen olvassa, főleg ha kicsit erőtlenebbnek, kedvetlenebbnek érzi magát. Szerinte életműve többek között arra tanít, hogy hogyan tudunk egyszerre magyarok és európaiak lenni – fogalmazott. A rendezvényen az önkormányzat, az emlékbizottság, a Zrínyi-gimnázium, a megyei és városi könyvtár, a Pannon Írók Társasága, valamint a Keresztury VMK képviselői koszorút helyeztek el a tudós szobránál.

vissza az elejére

Nagy Betti

A kiröhögéstől a meghalásig

Nagyváros és badacsony képversekben

Nincs semmi meglepő abban, hogy Nagy Betti legújabb verseskötetének az a címe, hogy Na, én léptem. Mert ez olyan „bettis”. Ez a lazaság, meg ez a ki- és elvonulás a városból, vagy a társadalomból (legyen az a szocialista, vagy a fogyasztói), a badacsonyi hegyre meg a saját csendjébe.

– pánczélPetra –

Aztán a könyvet olvasva kiderül, hogy átverés az egész, mert nem is ő lép (le). Legtöbbször inkább csak vállat von, és azt mondja, hogy na és? Mégis örülünk ennek a csalásnak, mert ez legalább azt sugallja, hogy Nagy Betti még marad, és tovább írja verseit. Még akkor is, ha amúgy egy „karmolós macska, és szeretni is úgy szeret, ha karmol” – ezt már Szálinger Balázs, a kötet szerkesztője írja róla a fülszövegben. Betti ezzel nem teljesen ért egyet, meg azzal sem, hogy a verseiben van valamiféle „hobó nosztalgia”, rezignált visszavágyódás a múltba. Legalábbis ez derült ki a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett kötetbemutatón. Jó, mondjuk azt, hogy nem karmol, hanem humora kissé groteszk. De nevezhetjük őszintének, szókimondónak is. Mert ugyan szép az élet – főleg Badacsonyból nézve –, de azért vannak benne kisebb-nagyobb szívások (nemcsak a cigi, hanem annak esetleges következményei), és Nagy Betti mindezt nem fél az arcunkba mondani. A balatoni láblógatást és felhőnézést ezért rendre beárnyékolja az onkológiai váróterem ridegsége (a régi csempe töredezett mozaikjai), vagy a városi lakás tökfőzelék-illatú, cigarettafüstben úszó magánya. („Üres város”, „üres én”, „üres buszok”.) Ami esős, őszi napokon talán még nyomasztóbb tud lenni. Már a könyv nyitánya (A Narrátor mondta) is erősre, vagy hogy stílusos legyek f*szára sikerült. Talán más szerkesztő egy könnyedebb verssel indította volna a kötetet, ám értjük Szálingert, mert ebben a négy versszakban a dolgok kiröhögésétől kezdve, a felsőbb utasítások megtagadásán át, a meghalásig minden benne van. És ez az életérzés áthatja a szövegek jó részét. A szerkesztőnek abban is igaza van – még ha a szerző kissé tiltakozik is –, hogy a nosztalgikus hangulat erősen megfesti a kötetet. De épp csak annyira, hogy lágyan elsimítsa a már említett „karmolós macskát”. Így lesz kerek minden: ezekkel az ellentmondásokkal együtt. A szépség, lágyság, állandóság, ábrándozás és a romlás, változás, karcosság, nyers szókimondás kontrasztja még Badacsonyt, mint szent helyet sem kíméli. Hiszen ott is új idők járnak, szüret helyett állandó fesztivál van, mégis mindenhová kerítést, sőt bástyákat emelnek. Nincs átjárhatóság. Átalakulnak a régi viszonyok. De a felhők és a víz örök. Amiért talán érdemes újra és újra „képversekkel telerajzolni az eget”.
– Sosem szívlelted a betagozódást, a szabályok szerint élést? – ezt már dr. Gyenes Imre, a Deák+Kert irodalmi portál szerkesztője, a beszélgetőtárs kérdezte Nagy Bettitől a kötetbemutatón. Meg lehet ezt csinálni? Persze – mondja a költő (és talán vállat von most is). El lehet lenni. Nem kell foglalkozni ilyenekkel, és nem kell belépni sehová. Még az írókörökbe se, amitől amúgy is elment a kedve már gimnazistaként. Fura volt a sok fiatal költő között lenni egy sárvári országos találkozón, valamikor a hetvenes években. Utána nem is írt egy darabig. Ezen a ponton Szálinger Balázs is vallomást tett: néhány évvel ezelőtt, még a Hévíz folyóirat szerkesztőjeként szúrta ki Betti egyik versét a Zalai Hírlap versrovatában. Fel is hívta Arany Horváth Zsuzsa újságírót, hogy „ki ez a kiscsaj”? Szívesen pártfogásába venné. Miután kiderült, hogy ezt már kicsit lekéste, elszégyellte magát. Hiszen szakmabeliként ismernie kellett volna Nagy Bettit. Valamiféle zavar van tehát az erőben (és a honi irodalom intézményrendszerében, működésében), hogy ez mégsem így történt. Irigy pályatársak, gőgös szerkesztők, a törtetés vágyának teljes hiánya, sok minden közrejátszhatott ebben a láthatatlanságban, vagy szűk körű ismertségben (de legalább akik a nagybetu blogot olvassák a Facebookon, ismerik). Lehet, hogy Betti sündisznóállásba húzódott egy régi rossz érintéstől, bírálattól. Így a mostani és az előző kötet is, afféle törlesztés; az irodalom rendszerének hibáiért – véli Szálinger. Közben Gyenes Imre azt is kihúzta a költőből, hogy inkább a rockzene, mint a komoly. Inkább Hajnóczy mint Esterházy. Inkább a gyros, mint a dödölle (bár leginkább egyik sem). És inkább az LGT, mint a Kispál. Na, ezzel most nem értek egyet: szerintem Kispál. Főleg mert teljesen el tudnám képzelni, ahogy a „csikket a városra pöccintjük” (bár én már leszoktam a cigiről). A versek hangulatához, képiségéhez azonban passzolhatna is ez a jelenet. A kötet a Parnasszus könyvek Új vizeken sorozatában jelent meg, és megvásárolható. De Nagy Bettinek blogja is van a neten (nemcsak a Facebookon): kisbetűvel, hogy nagybetu.

vissza az elejére

GébArt 30 – művésztelepi alkotások

Sokszínűség, esztétikai kaland

A Géb'Art Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep elmúlt 30 évben készült munkákáiból, illetve annak elődjét, az Egervári Művésztelepet prezentáló alkotásokból válogattak két kiállításra valót a jubileum alkalmával a szervezők.

– Bánfi Kati –

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben kizárólag a zalaegerszegi művészek mutatkoznak be. A Keresztury VMK Gönczi Galériájában pedig az ország más pontjain, illetve külföldön élő, egykori táborlakók munkáiból látható nagyon vegyes tárlat. Mindkét esetben október másodikáig láthatók a kiállított művek. A megnyitókon jelen volt néhány alkotó, egykori és jelenlegi telepvezetők, titkárok, polgármesterek, akiknek alkotókedve, irányítása, támogatása hozzájárult a mára már 500 darabosra duzzadt kollekcióhoz, melynek csupán töredékét tudják hely hiányában a közönség elé tárni (néhány alkotás esetében most először kerül erre sor). Velkey Péter, a humánigazgatási osztály vezetője köszöntőjében izgalmasnak titulálta a tárlatot, és utalt arra a háttérmunkára, mely akár parázs viták árán válogatott az évek óta elzárt alkotások között, újraélesztve azokat. A nézelődés pedig szellemi és esztétikai kaland, fogalmazott. A megnyitó dr. Kostyál László művészettörténész feladata volt, aki részletesen felidézte mindkét telep életét, létrejöttét. Elhangzott, az Egervári Művésztelep 1968-ban, egy történelmileg és művészetileg is izgalmas időszakban indult, először csak hazai merítéssel. A fősodrás, a hivatalosan támogatott helyett inkább a „tűrt” vonalat képviselve, szabad légkörben munkálkodva, olyan művészekkel, akiket aztán évtizedekig az élvonalban jegyeztek. Ezen „telepesek” utolsó munkái között van a Gébárti Kézművesek Háza építésében való részvétel. Ekkor jött egy erős akaratú kolléganő, Skrabut Éva, aki hosszú szünet után a '90-es évek elején új lehetőséget nyitott a Gébárti Művésztelep megszervezésével. Majd 30 év alatt különböző generációk alkottak itt, a legkülönbözőbb elképzelésekkel és stílusban. A kiállított művek közül a legrégebbi 1971-ből való, a legújabb pedig idei alkotás, Horváth M. Zoltán telepvezető festménye, mondta többek között Kostyál László. A Keresztury VMK tárlatmegnyitóján Lehota János esztéta szólt a közönséghez.
– 30 évvel ezelőtt a telepnek volt egy missziója. Találkozási lehetőséget biztosítani az alkotóknak. Akkoriban egészen más dolog volt találkozni, külföldre eljutni, külföldről idejönni, mint manapság. Ez a misszió veszített mára jelentőségéből. Másik fontos feladat volt, hogy egy állandó kiállítás nyíljon a munkákból, ez még ma is hiányos. A jelenlegi missziója pedig éppen 30 év alatt teljesedett be. Ma a sokszínűség, a sok műfajúság képezi le leginkább a világot. 30 milliárd weboldal létezik, melyeket nem lehet egy rúgóra felfűzni. Így lesz aktuális, a mai mindennapi valóságnak megfelelő ez a kiállítás is. Ki lehet ragadni alkotásokat, azokról vitatkozni, bevonni az embereket, véleményt kérdezni. Miről szól és miért arról szól? Ma az ilyen sokszínű kiállítások szólnak hozzánk. A megnyitó végén filmvetítéssel idézték fel a telepek munkáját, hangulatát. A megnyitón közreműködött Tóth László zongoraművész, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem vezetője.

vissza az elejére

Konferencia

Zalaegerszeg nevezetes személyiségei a 19–20. században címmel szeptember 25-én konferenciát tartottak a város dísztermében. S hogy kik ők?

Hári Emma költő (1916–1998), Kaszter Ödön gyógyszerész (1874–1941), Dömötör János, Zalaegerszeg mezőváros jegyzője (1791–1853), Árvay Sándor, az első egerszegi honvéd (1826– 1914), Udvardy Ignác iskolaigazgató, lapszerkesztő (1848–1920), Donászy Ferenc író (1858–1923), Háry Gyula festőművész (1864– 1946), Thassy Gábor vármegyei tiszti főorvos, politikus (1871– 1950), Briglevics Károly ügyvéd (1878–1957), Kakas Ágoston nyomdász (1878–1966). A részletekről lapunk következő számában olvashatnak.

vissza az elejére