Költségvetés, munkásszállások, honvédelmi sportközpont Hegyi utakat újítottak fel    

 

Költségvetés, munkásszállások, honvédelmi sportközpont

Zeginfó – balaicz zoltán polgármesterrel

Az elmúlt heti városi közgyűlés legfontosabb döntéseiről ZEGINFÓ keretében számolt be a városházán Balaicz Zoltán polgármester. Jelezte: rekordösszegű Zalaegerszeg költségvetésének főösszege. A beruházásokkal és fejlesztésekkel, állami támogatásokkal együtt közel 75 milliárd forintra emelkedett.

– V. Zs. –

Zalaegerszeg 10,56 milliárd forint kormányzati támogatásban részesült a közelmúltban az északi ipari park közműveinek és közműcsatlakozásainak fejlesztésére, melyből már több mint nyolcmilliárd meg is érkezett az önkormányzat számlájára. A testület elfogadta a 2021. évi, első félévi gazdálkodásról szóló beszámolót. Míg 2020-ban 4,5 milliárd forint helyi iparűzésiadó-bevétele volt a városnak, addig 2021-ben a központi adókedvezményben részesült vállalkozók, kis- és középvállalkozások adóbefizetései következtében csak 3,4 milliárd forintot tervezhetett az önkormányzat. A polgármester elmondta: a képviselők elfogadták a 2022–2036 közötti időszakra vonatkozó Gördülő Fejlesztési Tervet, melynek alapján 2022-ben közel 1,9 milliárd forint értékű közműfejlesztés (ivóvíz, szennyvíz) valósulhat meg. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a víziközmű-hálózatok átalakítására további 1,7 milliárd forint értékben. A pályázathoz 30 százalék önerő (504 millió forint) szükséges, melyet a város biztosítani tud a befolyó használati díjból. Balaicz Zoltán szólt arról is, hogy módosult a Sport Mecénása díj átadásának időpontja, amelyet eddig mindig más alkalommal szerveztek meg. Ezért a közgyűlés úgy döntött, hogy ezentúl az Év sportolója elismerésekkel együtt a sportolók védőszentjének, Szent Sebestyénnek napjához (január 20.) kapcsolódva kerüljenek átadásra a sporthoz kapcsolódó kitüntetések. A javaslatok benyújtásának határideje így az előző év október 31. napja lesz. Arról is tájékoztatást adott, hogy településfejlesztési döntések is születtek, melyek három fontos helyszínt is érintettek. Kiemelt a helyi közvélemény szemszögéből a volt tiszti klub (HEMO) épülete, mely helyi védelem alatt áll, különlegessége pedig az előcsarnokos lépcsőház. Az épület a rendszerváltásig és azután is állami tulajdonban volt, majd tizenhárom évvel ezelőtt, 2008-ban megvette egy magánvállalkozó, akinek komoly tervei voltak a felújításra és hasznosításra, de az akkori gazdasági válság keresztülhúzta a számításait. A város a Modern Városok Program állami támogatásának segítségével megvásárolta az ingatlant a tulajdonostól, állami keretből felújítják, majd a megújult épületet ingyenes használatba adják a kormányhivatalnak, amely használja, működteti, fenntartja. A történelmileg is értékes épület felújítása és fenntartása így nem az önkormányzat kasszáját terheli majd. Az egykori tiszti klub mellett már elkezdődött a volt KISZÖV-székház (1858-ban épült Korona Szálló) felújítása, és tervben van az egykori mérlegház visszaépítése és az 1787-es első városháza megújítása is. Egy másik fontos közgyűlési döntés a munkásszállások létrehozását, kialakításának engedélyezését érinti. Mint a polgármester utalt rá, 2014 óta több mint négyezer új munkahely jött létre a városban. Az évtized elején még a munkanélküliség magas aránya okozott gondot, a jelenlegi helyzetben viszont komoly munkaerőhiány van. Ezt a gondot a vállalkozások úgy oldják meg, hogy más országrészből, a határon túlról hozzák a munkásokat. Sajnos, ezzel együtt egyre több munkásszállás jön létre vállalkozói alapon. Mindez azonban több helyen zavaró volt a helyi polgárok számára. Ezért a közgyűlés szabályozta a munkásszállások kialakításának lehetőségét. Ennek alapján a nagyvárosias, a kisvárosias, a kertvárosias, a falusias lakóterületeken, a városközpontban, valamint az intézményi övezetekben ezentúl nem engedélyezik munkásszállások létrehozását. Állami beruházásban honvédelmi sportközpont épülhet Zalaegerszegen. Ez egy 10 lőállásos, 50 méteres zárt, hangvédelemmel ellátott lőtérrel, 50-fős elméleti teremmel, valamint küzdősportok oktatására alkalmas tornateremmel rendelkező létesítmény, amely a Munkácsy-szakgimnázium melletti területen, azzal egybekötve épül meg. Így pluszlehetőséget kap a kis tornateremmel rendelkező intézmény a testnevelésórákhoz, másrész a honvéd kadetképzés is az iskolában indul. A közgyűlés úgy döntött, hogy az állami lebonyolító szerv zajvédelmi állásfoglalása mellett saját szakmai felmérést is készíttet, és annak ismeretében folytatja a további tárgyalásokat a beruházásról, amely csak akkor valósulhat meg, ha teljes mértékben biztosítva lesz a zajvédelem – fogalmazott Balaicz Zoltán.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Hegyi utakat újítottak fel

Az arányos városfejlesztés program keretében két útfelújítás fejeződött be Zalaegerszegen önkormányzati forrásból, ami a csácsi városrészben a Peteli-hegyi út egy szakaszát, valamint a gálafeji Cédrus utcát érintette. Ez utóbbi rekonstrukciójához az ott élők is hozzájárultak.

– AL –

Balaicz Zoltán polgármester úgy fogalmazott, még kimondani is sok, hogy 869 önkormányzati fenntartású utca, járda, közterület található a városban, amely egyben az elvégzendő feladat nagyságát is mutatja. Karbantartásuk valóban kihívás, ami különösen igaz a hegyi utakra, amelyekben négy városrész is bővelkedik. Az arányos városfejlesztés programban most két ilyen út, utca felújítására került sor. A polgármester a gálafeji Cédrus utcával kapcsolatban példaértékűnek nevezte, hogy a 7,8 millió forintba kerülő beruházáshoz lakók 2 millió forinttal járultak a hozzá. Ebből 260 méter hosszúságban és 7,8 méter szélességben valósult meg az addig zúzalékos burkolatú Cédrus utca aszfaltozása. Szilasi Gábor, a városrész önkormányzati képviselője azt tette hozzá, hogy a felújítást kérő Cédrus utca lakói pozitívan álltak hozzá az önerős útfejlesztéshez, amelyhez ingatlanonként 150 ezer forintot ajánlottak fel. Körzete más utcáiban is így gondolkodnak. Ősszel hasonló finanszírozási megoldással a Bokor utca egy szakasza újulhat meg, amit a Jázmin és a Lejtős utca követhet. Beszámolt arról is, hogy a Széna téren csúszdás mászóvárból és homokozóból álló játszóteret létesítettek, amelyre az önkormányzat biztosított 3,2 millió forintot. A hegyi utak állapotromlásában az egyre növekvő forgalom mellett időjárási tényezők is közrejátszanak, ami a Peteli-hegyi út felújítását is indokolta. A rekonstrukció során 185 méteres szakaszt tettek rendbe és aszfaltoztak le 4,8 millió forintos önkormányzati beruházásban, hangzott el.

 

 

 

 

 

vissza az elejére