Városfejlesztésről, városképről értekeztek Tűzpiros tűzoltóautó újrafényezve Ételallergia vagy étel-intolerancia?  

Városfejlesztésről, városképről értekeztek

Járvány utáni első ülés a városvédőknél

Méhesné Tatár Eszter és Czeglédy András Felújítás előtt a Kis makrancos.

Másfél évnyi kényszerpihenő után ismét ülésezett a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. A Tudomány és Technika Házában rendezett találkozón az elmúlt időszak városépítészeti fejlesztéseiről értekeztek. A megjelenteket Czeglédy András, az egyesület elnöke köszöntötte.

– pet –

A civilek vendége ezúttal Méhesné Tatár Eszter főépítész volt, aki a polgármester idei évértékelője alapján tájékoztatta a résztvevőket a várost érintő legfontosabb fejlesztésekről. Szóba került többek között a megújult botfai Hüvös-kastély, a Mária Magdolna-plébániatemplom, a múzeum és a Mindszentyneum építése, a színház előtti tér átalakítása, de a Rózsák terének tervezett fejlesztése is. Elhangzott: a következő három évben a Kovács Károly Városépítő Program részeként mintegy 15 milliárd forintnyi útépítés zajlik majd a városban. Egy év múlva már a kétirányúvá vált Kosztolányi úton közlekedhetünk. A civilek ezzel kapcsolatban megjegyezték: remélik, hogy a kétirányúsítással eltűnik az útról a már régóta nem működő sebességmérő vaskeret. Az egyesület jelenlévő tagjai több észrevételt megfogalmaztak. és javaslatokat is tettek. Szóba került például, hogy a nagytemplom toronyórái nem működnek. Dr. Vándor László nyugalmazott múzeumigazgató és Németh Miklós nyugalmazott városi főkertész pedig úgy látja, hogy a múzeum előtti terület építésekor megsérülhetett a város egyik legrégibb platánfájának gyökérzete, a köré épített okospadok miatt. Ezenkívül a múzeum épületének új színét sem találják megfelelőnek. Az út- és kerékpárútak fejlesztése kapcsán Czeglédy András megjegyezte: még mindig nem épült meg az északi irányú kerékpárút, mely a Batthyány úttól Kaszaháza felé halad, pedig a korábbi elképzelések szerint, már el kellene jutnunk Zalalövőtől egészen Zalabérig. Bálizs Andrej volt főépítész az egységes stílusú kerékpártárolókat hiányolja a belvárosból, szerinte nem mindenhová a megfelelő típusú tárolók kerültek. A Gébárti-tó környékén zajló beruházás kapcsán elhangzott, hogy a tó körbejárhatóságánál a korábbi tervekkel ellentétben nem gondoltak a kerékpárosokra, a zúzalékos út ugyanis nem kedvez a biciklisközlekedésnek. De a Gébárti-strand infrastruktúráját is érte némi kritika; az öltözők, bódék lelakottak, nincs igazi pázsit, pedig lenne igény egy jobb minőségű strandra. Bálizs Andrej szerint a csónakház mintájára lehetne modernizálni a strand öltözőit. A város tervei között szerepel a Rózsák terének felújítása, ami érintené Kisfaludi Strobl Zsigmond Kis makrancos szobrát, illetve az előtte lévő szökőkutat, mely régóta nem működik. A rekonstrukció során a kút egy kisebb, ám gazdaságosabb medencét kapna. Az egyesület tagjai a székelykaput is kifogásolták, szerintük ugyanis nem igazán illik a kicsi térre, egy tágasabb helyszínen jobban mutatna a mű. Bálizs Andrej hozzátette: a város tereire általában is jellemző a túlzsúfoltság, sok közülük nem is működik igazi térként, mert a rájuk épített objektumok miatt épp a térélmény sérül. A városvédők örülnek annak, hogy a Mc'Drive végül nem épült meg a sportcsarnokhoz, hogy a vívócsarnok felépítésével tágasabb lett a Zárda utca (bár az iskola belső zöldfelületének egy része, valamint a régi kerítés áldozatul esett a fejlesztésnek). Azt is jónak tartják, hogy a város ígérete szerint megújul a Deák tér burkolata, a fák gyökérzete ugyanis tönkretette a térköveket. A főépítész elmondta: a tér tervezése a fák figyelembevételével zajlik, olyan megoldást választanak, ami egyszerre védi a természetes környezetet és az épített örökséget is.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Papp Tamás

Tűzpiros tűzoltóautó újrafényezve

Rendezvényeken mutatnák be a retró járművet

Manapság nem meglepő, ha időnként veterán gépjárműveket látunk a városban, hiszen a retró autók reneszánszukat élik. A 41 éves, közelmúltban felújított, és friss műszaki vizsgát szerzett piros tűzoltóautót viszont sokan megbámulják. Még a Facebookon is kapott olyan kommentet a tulajdonos, hogy látták az autót „poszorogni” a városban.

– pP –

Száguldozni valóban nem tud, hiszen a mai tűzoltóautókhoz képest lassú; maximum 70–80 kilométer/órás sebességgel tud haladni. A maga idejében azonban ez elég volt ahhoz, hogy a kisebb településeken néhány perc alatt odaérjen egy-egy tűzesethez. Az oltáshoz persze külső vízforrás is kellett. Papp Tamás tulajdonos, régiséggyűjtő, a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület elnöke lapunknak elárulta: 2019-ben vásárolta meg a Zuk típusú járművet, mégpedig tudatos kutatás eredményeképpen. Már régóta szeretett volna ugyanis egy olyan tűzoltóautót, amit az 1980-as évek elején gyártottak. Ebből a típusból ez volt az utolsó széria.
– Önkéntes, illetve vállalati tűzoltóautók voltak ezek, amiket gyárakban és falvakban is használtak. Előző tulajdonosa food truck-ká (mozgó büfékocsi) szerette volna alakítani, de ez végül nem történt meg. Így megvásároltam, amivel meg is mentettem, hiszen teljes felszerelésével együtt újulhatott meg. Az egyesület keretein belül igyekszünk majd minél több rendezvényre eljuttatni. Az autó az elmúlt másfél évben számos szervizelésen, műszaki felújításon esett át. Kívül-belül újrafényezték, az ülések friss, az eredetihez hasonlító műbőr kárpitot kaptak, és a motor is átesett egy komolyabb rekonstrukción.
– Utóbbi volt talán a legnehezebb feladat, hiszen mindenekelőtt olyan szakembert kellett találnom, aki még ért a régi gépjárművekhez. Ha nem is könnyen, de végül sikerült, így friss műszaki vizsgával tud közlekedni a kocsi. A villogóit azonban le kell takarni a forgalomban, mert már nem „hivatásos” tűzoltókocsiról van szó. Pedig ha akarnánk, nemcsak fény-, hanem megkülönböztető hangjelzést is adhatna, hiszen légoltalmi sziréna van benne – meséli Papp Tamás. Hozzátéve: az autó felszerelése teljesen eredeti. levegőkészülék, különböző méretű tömlők, álcaháló, fejsze, balta, létra, kismotorfecskendő, oxigén maszk egyaránt megtalálható benne. Célirányos tűzoltásra persze már nem alkalmazható a kocsi, arra azonban jó, hogy különféle rendezvényeken bemutassák a járművet a nagyközönségnek, főleg a fiatalabb korosztályoknak. Az egyesület akár komplex tűzoltóbemutatót is össze tud állítani, hiszen gyűjteményükben az 1920-as évektől találhatók tűzoltó eszközök.
– A jövőben szeretnénk iskolai csoportokhoz, városi, falusi rendezvényekre, céges eseményekre eljuttatni az autót, de igény szerint születésnapi rendezvényekre is ki lehet bérelni. A cél az, hogy az önkéntes tűzoltóság történetét a korabeli eszközökön keresztül, szórakoztató, interaktív formában be tudjuk mutatni az érdeklődőknek.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Ételallergia vagy étel-intolerancia?

Monori Krisztina

Dietetikus válaszol: így tegyünk különbséget!

Egészségünk megőrzésének kulcsa a kiegyensúlyozott táplálkozás, hiszen a táplálékból származó makro- és mikrotápanyagokkal tartjuk fenn szervezetünket. De mi történik akkor, amikor az elfogyasztott ételeink ellenségünkké válnak, és nemtetszésüket kiütésekkel, gyomor- és bélpanaszokkal fejezik ki? Vajon ételintoleranciáról vagy ételallergiáról van szó? A nem nyelvtani értelemben vett eldöntendő kérdésre Monori Krisztina dietetikus adott választ.

– Antal Lívia –

Az étel-intolerancia és az ételallergia hiába hasonló elnevezés, mégis két egészen más eredetű, különböző lefolyású és kimenetelű problémát jelent. Az étel-intolerancia ugyanis nem az ételallergia másik neve, előbbiben az emésztőrendszer, utóbbiban az immunrendszer egyensúlyvesztése a hangsúlyos tényező.
– Mikor beszélhetünk ételallergiáról?
– Akkor, amikor az immunrendszer téves módon veszélyesnek ismer fel valamely étel összetevőjét (legtöbbször valamilyen fehérjét), és védekezési reakciót indít ellene. Az ételallergia heveny immunválaszt vált ki, akár egy falat allergizáló étel elfogyasztása után szinte azonnal, vagy fél-egy órán belül jelentkezhet. Mindenféle allergiás tünetekkel jár, mint a bőrkiütés, kipirosodás, viszketés. Felléphet hasfájás, hányinger és szédülés is. A garat, gége duzzanata miatt nehézlégzés alakulhat ki, ami a gégeödémáig is elfajulhat. Súlyos esetekben anafilaxiás sokk lehet a következmény, ami a légutak szűkülete, a vérnyomásesés, valamint a gyors szívdobogás következtében akár életveszélyes állapotot is okozhat.
– Mely ételek okoznak leggyakrabban allergiát?
– Legerősebb allergének közé számít a glutén, a tejfehérje, a szója, a diófélék és az olajos magvak. A tej, mint allergén a gyermekek körében ekcémát, csalánkiütést vagy asztmás rohamokat is előidézhet. Ne keverjük össze a laktózérzékenységgel, ami a laktáz, a tejcukrot lebontó enzim hiánya következményeként fellépő étel-intolerancia. A tojásallergia is leggyakrabban gyermekeknél jelentkezik, de sok esetben kinőhető. A diófélékkel szembeni allergiát sajnos nem növi ki az ember. Ezek közül is földimogyoró a legveszélyesebb, ami az egyik legsúlyosabb reakció (anafilaxiás sokk) okozója.
– Mi váltja ki az étel-intoleranciát?
– Az étel-intolerancia oka az emésztőrendszerben található emésztőnedvek hiányának, csökkent működésének köszönhető leginkább, ami miatt a bélfal érzékennyé válik egyes tápanyagokra, amiket aztán nem tud megfelelően lebontani. Fontos különbség az is, hogy az étel-intolerancia tünetei nem azonnal, hanem órákkal vagy akár egy-két nappal az adott étel elfogyasztása után jelentkeznek. Ez viszont megnehezíti azt, hogy melyik ételben vagy összetevőben keressük a kiváltó okokat. Jellemzően puffadással, gyomorbántalmakkal, bélpanaszokkal, hasmenéssel vagy székrekedéssel járhat, de megjelenhet bőrproblémák vagy fejfájás formájában.
– Hogyan járhatunk utána, mi a bajunk?
– Ha arra gyanakszunk, hogy ételallergiával vagy étel-intoleranciával állunk szemben, öndiagnózis helyett keressünk fel egy gasztroenterológust. Vér- vagy egyéb vizsgálatok segítségével közelebb juthatunk a gyökérokok felderítéséhez. A szakorvos és dietetikus együttes munkája biztos segítséget nyújt abban, hogyan kell szervezetünk számára megfelelően táplálkoznunk. A tüneti kezelést szolgáló gyógyszerek helyett lehetséges, hogy bizonyos ételek elhagyásával és a gyomor- és bélfal megfelelő és célzott támogatásával megszabadulhatunk az étel-intolerancia okozta gyötrelmeinktől. Nagyon hasznos lehet étrendi napló vezetése, az ételek elfogyasztását követő esetleges tünetek feljegyzése, mert ennek segítségével a szakemberek számára is sokkal könnyebben azonosíthatóak a panaszokat kiváltó étrendbeli okok.

 

 

 

 

 

vissza az elejére