Sikeres évet zártak a tájfutók Birkózó-éremeső Nagydobszán Sikeres kerékpározók  

 

Sikeres évet zártak a tájfutók

Jövőre harmincéves lesz a ztc

Évek óta megbízhatóan teljesít a tájfutóklubok mezőnyében a TRIÓ Egerszeg ZTC. Az egyesület főleg az utánpótlás és a szenior korosztály területén jeleskedik, mivel költségvetése, felépítettsége erre ad lehetőséget.

– Nagyon jól sikerült az idei év számunkra – mondta Fehér Ferenc elnök, edző. – Sportolóink az ob-ken tíz arany-, kettő ezüst-, nyolc bronzérmet szereztek. Kiemelkedő teljesítményt a tizennégy éves leánycsapat (Dóra Csepke, Molnár Csenge, Porgányi Emma) produkált, első helyezésükkel. Egyesületünk életében, első utánpótláskorú csapatbajnoki címét szerezték. A sorban Sárecz Éva következik, a szeniorok mezőnyében, 9 bajnokságról kilenc éremmel tért haza, amiből hat aranyérem volt. Büszkék vagyunk Bányai Attila teljesítményére, aki a 80 éveseknél három bajnoki címet szerzett. Az említett sportolók mellett még nyolc versenyzőnk állhatott dobogóra az eredményhirdetés során. Sportolóink közül tizenhárman szereztek érmet. A bajnoki pontversenyben idén csak az utánpótláskorúak szereztek pontot, 19-en végeztek pontszerző helyen. Teljesítményükkel a ZTC a 11. helyen végzett a 87 egyesület versenyében. A szeniorok is nagyon jól szerepeltek, közülük 11-en végeztek pontszerző helyen, 131 pontos teljesítményük, korcsoportjukban a hatodik hely megszerzésére volt elegendő.
– Tájfutást kiegészítő szakágakban is jól teljesítettek.
– Tájkerékpárban Fekete Ágoston lett országos felnőttbajnok. A Trail-O-ban én szereztem egy bajnoki címet. Rajtam kívül Fekete Sámuel, Kolcsár Panna, és Antal Sára végzett a dobogón.
– A korosztályok teljesítményét elemezve, melyikkel elégedettek, hol van hiányérzetük?
– A felnőtt sportolóink teljesítménye lehetne jobb, bár Fekete Ágoston révén szereztünk egy bajnoki címet. A fiatalok kikerülve az utánpótlásból, javarészük továbbtanul, már annyi időt nem tudnak áldozni a tájfutásra, ami érthető. A döntésüket megértjük. Számukra a továbbtanulás sokkal fontosabb. Ezen nem bánkódunk, amatőr egyesület lévén fő profilunk az utánpótlás nevelése. A szeniorok teljesítményével elégedettek vagyunk, van egy magunk, aki évek óta szállítja a jó eredményeket.
– A szakmai oldalt nézve a tájfutásnak van rövid és hosszútávú szakága, csapabajnokság, éjszakai bajnokság és még lehetne sorolni, melyikben szeretnek leginkább versenyezni?
– A kép vegyes, a rövidtávú versenyek gyorsaságot feltételeznek, mind futásban és tájékozódásban. A közép- és hosszútávok már más kategóriába tartoznak. A sportolóink közül valaki a rövid-, akadnak, akik a hosszabb távokat és több sportolónk az éjszakai versenyeket szereti. Úgy látom, ahol elindulnak, ott a maximumra törekednek, és ez a lényeg. Amiben igazán jók vagyunk, a csapatversenyek, itt mindenki felszívja magát.
– Mindig rendeztek nagyobb versenyeket, tavaly egy ob-t is Egerszegre hoztak. Idén nem rendeztek nagy horderejű versenyt.
– Az ob-ket pályázat útján lehet elnyerni. Az országos bajnokságokra sok egyesület pályázik, nem lehet minden évben nyerni. Nem is akarunk, egy ob megszervezése, lebonyolítása nem kicsi feladat, nagy szervezőmunkát igényel. Nem bánjuk, ha egy-egy év kimarad. Nálunk mindenki munka mellett ténykedik a ZTC-nél, nem lenne energiánk sem minden évben ob-t rendezni valamilyen szakágban. Ráadásul a tavalyi versenyünkbe a járvány bezavart, kevesebben indultak. Kisebb versenyeket 2021-ben is rendeztünk, egyet, a zalakarosit említve a sorból. Az itt sportoló gyerekek számára edzőtáborokat is szerveztünk.
– Újból erősödik a járvány, bár a tájfutás szabadtéri sportág, mennyire zavar be az egyesület életébe?
– A téli tornatermi edzéseket befolyásolhatja. Az elmúlt évben is a járványhelyzet ellenére folyamatosan tudtunk készülni, megoldottuk valahogy. Az edzéseink sem maradtak el. Természetesen a felkészülés során betatjuk a járványügyi szabályokat. A többi sportághoz képest előnyben vagyunk, ha nem lehet teremben edzeni, kimegyünk a természetbe.
– A következő évben kerek évfordulót ünnepelnek.
– Harmincéves lesz a ZTC, már szervezzük az eseményeket. Szeretnénk megköszönni azok munkáját, akik az elmúlt három évtized során tevékenyen dolgoztak, hogy sikeres legyen a ZTC.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Birkózó-éremeső Nagydobszán

Nagydobszán 127 utánpótláskorú birkózó részvételével rendeztek versenyt. A Zalaegerszegi Birkózó SE 20 sportolóval vett részt a versenyen. Az egerszegi fiatalok remekül szerepeltek a versenyen. Valamennyi induló érmet szerzett, nyolcan arany-, ketten ezüst-, tízen bronzérmet.

Eredmények. Aranyérmesek: Gerencsér Levente, Pete Ignác, Pataki Botond, Kerti Kurszán, Tímár Bence, Varga Borka, Szanati Máté, Ugranyecz Flórián. Ezüstérmesek: Kis Máté, Bartáky Bendegúz. Bronzérmesek: Pete Lőrinc, Miklós Tamás, Smodics Alex, Miklós Máté, Tóth Kornél, Barki Richárd, Koltai László, Kerti Bulcsú, Nemes Dominik, Varga Nimród. Felkészítő edzők: Berzicza Ferenc, Gerencsér Zoltán, Gerencsér Roland, Tornyos Dorina.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Sikeres kerékpározók

A Zalaegerszegi Kerékpáros Sportegyesület (ZKSE) sportolói remekül szerepeltek a közelmúltban Iszkaszentgyörgyön megrendezett Garmin Trail Zone Magyar Kupa cyclocrossversenyen. A Greenzone ZKSE kerékpározói 12 dobogós helyet gyűjtöttek be a Veszprém megyei megmérettetésen.
Eredmények:
Hobbi U–9 lány: 1. Horváth Anna. U–11 lány: 3. Péterfy Róza Luca. U–17 fiú: 1. Kálmán Dániel Ákos. U–15 lány: 2. Szűcs Borbála, U–17 lány: 1. Bruchner Regina, 3. Szabó Léna. U–19 férfi: 3. Endrédi Máté. Master2 férfi: 2. Horváth Szabolcs, 3. Dervalics Gábor. Hobbi férfi: 1. Salamon Barnabás. Hobbi nő: 1. Lőrincz Brigitta, 2. Horváthné Farkas Nóra.

 

 

 

 

 

vissza az elejére