Fotósok kiállítása az Apáczaiban Bérlakás, lakhatás, eszközátadás    

Fotósok kiállítása az Apáczaiban

Átvészeltük, átvészeljük

A Zalaegerszegi Fotóklub január 7-ig látható kiállítása nyílt meg az Apáczai Művelődési Központban. Az immár 60 éve működő szervezet, mely jelenleg 20 tagot számlál az egész megye területéről, csak nevében amatőr, valójában színvonalas alkotócsoport.

– B. K. –

A mostani tárlat apropóját a másfél éve tartó nehéz élethelyzet, illetve ennek túlélésére buzdítás adja, „Átvészeltük – Átvészeljük” címmel. S a képeken megjelenített szépségek, főként természetfotókban való elmerítkezés, belefeledkezés, a hétköznapokból való kiszakadással egyfajta túlélési stratégiát is sugall. A kiállításmegnyitón Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója mondott köszöntőt.
– Nem kell-e kérdőjel a kiállítás címének a végére? És most nem a járványra gondolok, hanem arra a világra, amit az alkotók megjelenítettek, a csodálatos természetre, mely ma az ember miatt egyre nagyobb veszélyben van. A képeket nézve a benyomásaim Petőfit idézve „jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat”. Szépek a képek, profin nyúlnak az alkotók a témához, a fotók kidolgozásához, és szellemesek a választott címek is. Járványban az emberek kerülik a tömeget, nem a nagyvárosi környezetet keresik. Jelentős részben a természetből kiragadott szituációkat jelenítenek meg a fotók. A rácsodálkozó ember alkotásai, egy-egy jól elkapott pillanat, melyre akár fél napot is kell várni. Ragyogó mesterségbeli tudás kell ezekhez a felvételekhez. A mai világ egyre inkább a képi megjelenítés irányába megy el. Szinte mindenki kattogtat és teszi közzé a közösségi médiában a képeit. S ekkor szembesülünk azzal, hogy bár a képi világ felé tolódunk, elterjedt, még sincs meg a kultúrája ennek a kifejezésmódnak. Ezért is fontos a fotóklub működése – mondta Kiss Gábor. Majd röviden szólt a résztvevőkhöz Zsirai Károly, a fotóklub elnöke is, aki a kiállítás létrejöttének sok tényezőjét sorolta fel, s köszönte meg a lehetőséget. A rendezvényen közreműködtek a Pálóczi Horváth Ádám AMI növendékei.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Bérlakás, lakhatás, eszközátadás

A fidesz–kdnp sajtótájékoztatóján

A képviselő-testület legutóbbi ülésének fontosabb döntéseiről tartott sajtótájékoztatót dr. Káldi Dávid, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője és Szilasi Gábor frakcióvezető-helyettes. Elhangzott, szinte valamennyi napirendi előterjesztést egyhangúan fogadta el a közgyűlés.

Dr. Káldi Dávid a bérlakásokról szóló önkormányzati rendelet módosításával kapcsolatban elmondta, a nyugdíjas otthonház esetében a beköltözhető forgalmi értékből 5 százalék kedvezményt biztosítanak, így a lakott forgalmi érték a beköltözhető forgalmi érték 95 százaléka lett. Zalaegerszegen más városokhoz viszonyítva jóval több, mintegy 800 önkormányzati tulajdonban lévő bérlakás van. A kiutalásnál fontos szempont lett a fizetőképesség is, hiszen 2014-ben a bérlakásban lakók összes lakbér- és rezsitartozása meghaladta a 145 millió forintot. Ennyi pénzt nem fizettek be, ekkora adósságot görgetett maga előtt az önkormányzat. Ezt következetes munkával a LÉSZ Kft. az elmúlt hét évben a felére csökkentette. Beszámolt arról is, hogy a nem lakás célra szolgáló helyiségek bérleti díja nem emelkedik 2022-ben, úgyszintén a vásárokon és piacokon alkalmazott területhasználat díj sem változik.  Szilasi Gábor a településrészi önkormányzatokról szólt. Zalaegerszegen eddig 20 ilyen működött, most 21.-ként csatlakozott és megalakult a bozsoki településrészi önkormányzat is. Fontosnak tartja ezeknek a szervezeteknek a munkáját, mert mint fogalmazott: sokkal könnyebben és gyorsabban értesülnek az önkormányzati képviselők az esetleges igényekről, problémákról. Elhangzott még, hogy a Kovács Károly Városépítő Program keretében beszerzett eszközök átadására is sor került, ugyanis az önkormányzati közszolgáltató cégek infrastrukturális és eszközfejlesztése is része a projektnek. Ennek jegyében 25 darab új benzines fűkaszát adtak át a VG. Kft-nek.

 

 

 

 

 

vissza az elejére