Kedves Zalaegerszegiek! „Ha van egy közösség, akkor tudom, hogy nálam nagyobb, hatalmasabb, erősebb, segít rajtam, odatartozom.” Zalaegerszeg megyei jogú város polgármestereként nagy tisztelettel és sok szeretettel köszöntök minden kedves olvasót Csányi Vilmos gondolatával, tudván, hogy a zalai megyeszékhely polgárai annak tudatában élhetik mindennapjaikat, hogy az összefogás, az összetartozás érzése sző köréjük, körénk sűrű védőhálót. Az elmúlt időszakban különösen nagy szükségünk volt erre az érzésre, annak bizonyosságára, hogy együtt legyőzzük a nehézségeket.  A koronavírus megjelenésével átalakult az életünk. Azzal a reménnyel vágtunk neki a 2021-es esztendőnek, hogy talán már túljutottunk a legnagyobb akadályokon, és valamelyest visszatérhetünk békés hétköznapjainkhoz. A pandémia azonban újra és újra próbára tesz bennünket. De a barát a bajban ismerszik meg leginkább, a nehézségek közepette pedig rendre megmutatkozik az a tenni és segíteni akarás, együttműködés, amely Zalaegerszegen mindig is jellemző volt. 2021-ben sem maradtunk évforduló nélkül. 600 éve említették településünket először városként (oppidum) egy 1421-es oklevélben. Ebből az időszakból maradt ránk az első olyan városbíró neve is, akit már ismerünk, ő volt Mihály deák. Emlékét szobor is őrzi, a megújult Göcseji Múzeum mellett lelt otthonra. Hisszük, hogy a lokálpatrióta öntudat, emberi kapcsolataink szövetének erősítése támaszunk lehet a nehéz körülmények között is. Advent a reményteli várakozás ideje, mely időszak lehetőséget ad arra, hogy megálljunk egy pillanatra, elcsendesedjünk, elmélyítsük szeretteinkhez, családtagjainkhoz, barátainkhoz fűződő érzéseinket. Az év utolsó napjaihoz közeledve az ember önkéntelenül is mérlegel, és azon morfondírozik, hogyan tehetné az előtte álló évet még eredményesebbé, boldogabbá.  A sikerhez közös munka vezet – mindenkinek köszönet érte, aki segíti a várost. Az együttes munkálkodásra ezután is szükség lesz, megannyi terv, elképzelés vár megvalósításra. Célunk továbbra is egy erős és fejlődő Zalaegerszeg, ahol mindenki megtalálja a számítását, a jövőjét, ehhez ezután is számítok mindenki támogatására, hiszen álmainkat csak együtt, összefogással válthatjuk valóra! Azt kívánom, az ünnepek során megélt szép pillanatokat őrizzük meg, hiszen a karácsony varázsára, a nyugalom, a szeretet és a bölcsesség iránymutatására ezután is szükségünk lesz. Ennek jegyében kívánok áldott karácsonyi ünnepeket és békés, boldog, új esztendőt és mindenekelőtt jó egészséget!   Balaicz Zoltán polgármester

vissza az elejére

vissza az elejére

Mesejeleneteket fest a falakra

Az egervári iskolában 35 méter hosszan

Majdnem igaz, hogy már az oviban is ecset volt a jele, az viszont tény, akkoriban is kitűnt ügyes rajzaival. Herenden tanult tovább, porcelánfestő végzettséget szerzett. De a személyes szálak visszahozták Zalába, és itt biztosabb megélhetést, egy másik szakmát kellett választania. Így maradt hobbija a kültéri és beltéri falfestés, egyébként pedig ápolóként dolgozik a megyei kórházban. Herczeg Lajossal beszélgettünk.

– B. K. –

– Nemcsak az óvó nénik dicsérete hatott rám, hanem, hogy gyerekként sokat jártam templomba (Zalaszentiván), és ott mindig csodálattal néztem a falon a festményeket. Hogy azok milyen szépek és hogyan lehetne ezt megfesteni. Aztán egyik iskolai kiránduláson jártunk Herenden, a porcelángyárban és akkor döntöttem el, én ezt megtanulom. Százötven jelentkezőből vettek fel harmincötöt.
– Jól sikerült a vizsgád, szeretted ezt a munkát, miért nem maradtál Herenden?
– Minden szál idekötött, és fiatalon még ezek az érzelmi kapcsolódások nagyon fontosak. Végül azok a szálak felbomlottak, ezt nem tudhattam előre, de nem bánom, hogy így alakult. Polgári szolgálatos katonaként a kórházba osztottak be és megtetszett az ottani munka. 1996 óta dolgozom ápolóként és a festés hobbi maradt. Arcfestéssel kezdődött valamelyik rendezvényen, ahol be kellett ugranom egy hölgy helyett. Tetszett, a gyerekekkel jól szót tudtam érteni. Egyébként is közvetlen ember vagyok. Egyre többször hívtak rendezvényekre. Innen is van a „művésznevem”, az Arcfestő Lajos.
– Mivel foglalkozol még?
– Gravírozok is néha, ha igény van rá. Arra is volt példa, hogy valamelyik barátomnak csészét festettem. De ezek azért is maradtak hobbi szinten, mert nem lehet anynyit elkérni, mint amennyi munka egy kézzel festett dologban van. Nincs, aki megfizesse.
– Intézmény falát is dekoráltad, köztük több társadalmi munka is akadt.
– Az első falfestésem egy élelmiszerboltban volt, ahol árukat, feliratokat készítettem. Tetszett, híre ment, hívtak több helyre. Óvodákban, iskolákban, rendelőkben, a kórházban több osztályon, a landorhegyi gyermekotthonban, magánszemélyeknél főleg gyerekszobákban vannak festményeim a falakon. Legutóbb az egervári általános iskolában festettem, bő harmincöt méter hosszúságban a folyosókat. Kézzel, sablon nélkül, ahogy Herenden is elvárt volt. A zalaszentiváni óvodát azóta már felújították, és átfestették a munkámat.
– Nem sajnáltad?
– Nem. Herenden ezt is belénk nevelték. Hetekig festettünk valamit, aztán le kellett törölni. Pedig mindenbe beleadtuk a szívünket.
– Saját gyermeked szobája?
– Elkezdtem, de mint a suszter cipője, késik.
  – A neveden kívül a tehetségedet is örökölte a fiad?
  – Úgy tűnik, igen. Sokat festünk együtt. Bár a tanácsaimat nem akarja még megfogadni, azért figyeli, én mit, hogyan csinálok.
  – Van más hobbid is?
  – Fotózni szeretek, főleg a természetet. A tervem, hogy egyszer ezek alapján is fessek. Vizuális alkat vagyok, és sokszor olyant is meglátok, amit mások nem. Szeretem a naplementéket, a mikrovilágot. Vannak ott érdekes dolgok. Talán később ez lesz az irány, most jól érzem magam a mesejelenetek festésével.
 

vissza az elejére

vissza az elejére