Nívós dokumentumfilmek fesztiválja

Nemzetközi művek, egyetemes témák

Három napon át, hat szórakoztató és tanulságos dokumentumfilmet láthat a közönség az Art moziban. Január 28–30-a között Zalaegerszegen vendégeskedik a Budapest International Documentary Festival, mely a főváros után további tíz hazai nagyvárosban is bemutatja a legnívósabb nemzetközi dokumentumfilmeket.

– pet –

Rákos Esztella

A részletekről a zalaegerszegi Art mozi programszervezője, Rákos Esztella érdeklődésünkre elmondta: Sós Ágnes, a fesztivál menedzsere kereste meg őket azzal, hogy több más városhoz hasonlóan itt is szeretnék megrendezni a programot. A helyi mozi csapata élt is a lehetőséggel; nyolc produkcióból hat filmet választottak ki a január végi rendezvényre.
– A fesztivál keretében olyan nemzetközi sikereket elért, egész estés, kreatív dokumentumfilmeket tudunk bemutatni, melyek egyszerre szórakoztatnak és tanítanak. Európai, távol-keleti és amerikai alkotások egyaránt műsorra kerülnek. A közös bennük egyrészt az, hogy úgynevezett topfilmekről van szó, melyek komoly szakmai és közönségsikereket értek el egy-egy országban. Ezenkívül különleges szemszögből világítanak rá társadalmi problémákra, sorsokra, identitáskérdésekre, a kultúra és az életmód sokszínűségére, vagy akár a természet és az állatok szeretetére. A vetítésekre január 28–30. között kerül sor, 16 és 18 órás kezdésekkel. A filmek (melyekről részletesebb információ a mozi Facebook-oldalán olvasható) korhatár nélküliek, mindenki érdeklődési körének, érettségének megfelelően dönthet arról, hogy megnézi-e az adott alkotást. A szervezők igyekeztek olyan témákat választani, melyek életkortól függetlenül izgalmasak és tanulságosak.
– A péntek délutáni nyitóelőadás például a sporthoz kapcsolódik. A „Magas mérce” című izlandi dokumentumfilmben egy kosárlabdaedző motivációit, a csapatépítés nehézségeit, és mindezek pszichológiai vonzatait ismerhetjük meg. Az amerikai „Erőltetett menet” Kína gazdasági felemelkedéséről szól. A cseh „Mádám Anny” pedig annak ellenére egy életvidám film, hogy egy nehéz sorban élő, középkorú hölgy mindennapjait tárja elénk, aki alternatív jövedelemforrásnak ráadásul a prostitúciót választja. Egy vietnámi film („A köd gyermekei”) a gyermekvédelmet helyezi fókuszba, ám más kulturális szempontok és szokások szerint, mint amit mi Európában ismerünk. Két film pedig az állatok világát („A tehén”), illetve az állatok és az emberek kapcsolatát („Gólya, bácsi, gólya”) mutatja be. Utóbbi kettő mindazoknak érdekes lehet, akiket foglalkoztat a természetvédelem, vagy lelkileg szeretnének kicsit ráhangolódni a minket körülvevő világra, vagy a velünk élő állatokra – fogalmazott. Drávecz Szabolcs, a mozi vezetője további kérdésünkre elmondta, hogy a járványügyi szabályok enyhítése után a közönség szerencsére visszatalált a moziba. Úgy látják, hogy az emberek ki vannak éhezve a kultúrára, művészeti programokra.
– Mindenkinek jót tesz egy-egy órás kikapcsolódás, hiszen a vírushelyzet nem múlt el, az viszont az immunrendszernek is jó, ha tartalmas programokkal fel tudunk töltődni. A mozi még most is az a romantikus hely, ahová el lehet bújni egy picit a világ gondjai elől. Úgy tűnik, hogy a több hónapos bezártság után ennek még mindig van létjogosultsága. Bár sokan kongatták a vészharangot, mi azt tapasztaljuk, hogy nem helyeződött át teljesen az online térbe a filmnézés. Szívesen jönnek moziba az emberek, főleg, hogy az Art mozi egy családias, kislétszámú nézőtérrel várja a filmkedvelőket.

vissza az elejére

Kiss Ágnes Katinka és Gombos Zsófi

Ösvények, tyúkok, tájidegenség

Gombos zsófia és kiss ágnes katinka tárlata

Tessék mondani, itt mindenki tájidegen? A kérdés talán furcsa – főleg egy képzőművészeti kiállítás kapcsán – pedig a válasz az, hogy igen. Valamilyen formában mindannyian „tájidegenek”, „gyüttmentek” vagyunk. Sőt, biztos vannak olyan szokásaink, tulajdonságaink, melyek különböznek másokétól.

– pánczélPetra –

Vajon ez az idegenség negatív dolog? Egyáltalán nem, sőt! Kulturális sokszínűségről és párhuzamos „sokféleségek” együttéléséről van szó, ami néha ösztönzőleg hat, vagy épp tanulságul szolgál. A napokban nyílt meg a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben Gombos Zsófia és Kiss Ágnes Katinka festőművészek közös tárlata, melynek a címe – nem nehéz kitalálni – Táj idegen. Az elnevezést Gombos Zsófi egyik festménye ihlette, melynek szintén ez a címe. Hogy a másik kiállító művész miért vállalta e közös névadást annak ellenére, hogy teljesen más stílusban alkotnak, arról majd később. Inkább ízlelgessük még egy kicsit magát a kifejezést, ahogyan azt dr. Bordács Andrea művészetkritikus, esztéta is tette a megnyitón. Térben, időben, stílusban és még számtalan módon körbejárhatjuk a tájidegenség jelenségét. Hogyan viszonyulunk a régihez és az újhoz, a múlthoz és a jelenhez, vagy mit jelent az otthon fogalma egy nyüzsgő, folyton változó (és helyváltoztatásokkal járó) világban? Az sem mellékes, hogy a két művész milyen festészeti hagyományokhoz kötődik? Gombos Zsófi látszólag a tájképfestészet tradícióihoz, de némileg újra is fogalmazva azt. Nagy látószögben látjuk a falusi házakat, udvarokat, de emberek nélkül. A Táj idegen című képen kissé misztikusan, drámaian hat a pink színű hintaállvány az udvaron. A Magántulajdon nevű festményen pedig mindent elkerítettek, ami egykor kedves volt az alkotónak. Sok tájkép pedig egyszerűen csak GPS-koordinátákkal szerepel. Aztán ott vannak a tyúkok is. Azt hihetnénk, hogy valamiféle vidék iránti nosztalgia, de mégsem. Az esztéta szerint ugyanis a tyúkoknak nincs konkrét környezete, csak lebegnek a térben. Személyiségük viszont annál inkább van. A falusi világ, a népi kultúra nem rekedhet meg a régmúlt időkben, ezt bizonyítja az alkotó Folklór utópia című munkája is, ahol a hagyományos kellékek keverednek műanyag székkel és egy rózsaszín crocspapuccsal. Jelezve: a falusi lét ma már a régi és az új tárgyak, szokások keveréke.
Kiss Ágnes Katinka absztrakt, élénkszínű művei Zsófi festményeihez képest (táj)idegennek tűnnek. Egy zsinagógai környezetben viszont nagyon is helyénvalók, hiszen régen csak absztrakt ábrázolások lehettek zsidó imaházakban. De Bordács Andrea arra is felhívta a figyelmet, hogy a zsinagógák karzata (ahol most a galéria van) a nők helye volt; többek között erre utal az is, hogy a kiállításmegnyitó szereplői mind nők. (A férfi látogatóknak viszont ezúttal nem kell elhagyni a karzatot – tette hozzá viccesen.) Kiss Ágnes Katinka most kiállított művei szokatlanok amiatt, hogy digitális printekről van szó, nem pedig hagyományos festményekről. Azonban a klasszikus technika keveredik a digitális festészet elemeivel. Színek és faktúrák örvénylenek a tíz részből álló Ösvények sorozatban. Minderről a festőművész érdeklődésünkre elárulta: az Ösvények miatt érzete úgy, hogy az ő képei is beilleszthetők a Táj idegen címszóba. Fizikailag is, hiszen az ösvények a tájban sokszor furcsának, idegennek tűnnek. Kicsit filozofikusabb értelemben pedig azt jeleníti meg velük, hogy a mai társadalomban mindenki mindenhol ott szeretne lenni. Félünk, hogy kimaradunk valamiből, ezért sokféle ösvényen, úton járunk. Egy új technikát használ ennek kifejezésére: a háttér egy valódi festett kép, amiről készül egy fotó, számítógépes munkával pedig további rétegek, színek, motívumok kerülhetnek rá. Gombos Zsófi mindehhez hozzátette: Katinka és az ő képei látszólag talán nem illenek egy térbe, pedig ha a tájidegenséget végiggondoljuk, akkor lehetnek kapcsolódási pontok az eltérő stílus ellenére is. Arról nem is beszélve, hogy őt például kifejezetten inspirálja Katinka színvilága. Zsófi egyébként az „idegenséget” nem feltétlenül tartja negatív kifejezésnek, vagy érzésnek. Ahogy az a tárlatnyitón is elhangzott, inkább egy kulturális sokszínűségről van szó, ami mindenképpen pozitív. A kiállításon közreműködött Virágné dr. Móga Juliánna közgazdász és Nagy Réka klinikai szakpszichológus, akik személyes gondolataikat osztották meg a két művész alkotásaival kapcsolatban.
A tárlat február 12-ig látogatható.

vissza az elejére

Fehér Beatrix

Csatár felett az ég – ruhán és könyvborítón

Kortárs író és kortárs divattervező találkozása

Már önmagában az is ritkaságnak számít, hogy a Csatár feletti égbolt színei egy ruhán nyerjenek végső értelmet. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy ez a bizonyos ruha egy könyvborítóra is rákerült, akkor sejthetjük, hogy valami különlegességről, megismételhetetlen dologról van szó.

– pP –

Tavaly októberben jelent meg a hazai kortárs irodalom egyik jeles képviselőjének, Karafiáth Orsolyának a legújabb könyve, aki egy Zala megyében élő tervezőt kért fel arra, hogy a kötet promóciójához készítsen neki egy ruhát. Az „Egymás könyve – Amikor összegyűrtük az eget” című regény borítóján maga a szerző látható, amint egy víz nélküli medencében fekszik egy kékes, narancsos árnyalatú ruhában (természetesen a hozzá illő hajjal és sminkkel). Bár a csempe ridegsége és a ruha anyagának lágysága első ránézésre ellentmondásosnak tűnik, ám a színek és vonalak szépen összecsengnek, így egy nyugodt, harmonikus látványban részesül az olvasó. Mintha valami nagy kékségben lebegnénk (legyen az víz vagy égbolt), ám a vöröses, narancsos árnyalatok mégis sejtetnek valami drámaiságot. Talán a vihar előtti csend állapota ez.
Legyen felhő! – ezzel a jelmondatnak is beillő kéréssel kereste meg az író Fehér Beatrix divattervezőt, aki először meglepődött a felkérésen, ám nagy örömmel fogadta.
– Személyesen nem ismertem Orsit, bár az Instagramon már egy ideje követtük egymás munkásságát – meséli Fehér Beatrix, akivel zalaegerszegi műhelyében beszélgettünk. A Csatáron élő tervezőt még 2020 őszén kereste meg az író, hogy készülő könyvéhez szeretne egy különleges ruhát; lehetőleg felhőkkel.
– Nagyon határozott elképzelése volt már akkor mindenről. Hogy milyen legyen a ruha, a paróka, a smink, illetve hogy hol legyen a fotózás és a regényhez készülő videóklip helyszíne. Ugyanakkor a fazont és az árnyalatokat illetően szabad kezet kaptam. Mivel Beatrix ruháinak különlegességét az adja, hogy saját fotói kerülnek az anyagra mintaként, nem kellett sokáig felhők után kutatnia.
– Rengeteg ilyen témájú képem van, hiszen rendszeresen fotózom a Csatár feletti eget, a közeli erdőket, mezőket és úgy általában a tájat, de persze a városi környezetet is. Többféle képet küldtem Orsinak, és több ruhaterv is készült. Végül az a fotó lett a befutó, ami a falu feletti eget ábrázolja vihar előtt, naplemente idején. Így kék és vöröses, világos és sötét árnyalatok, sávok egyaránt szerepelnek a ruhán. Ami tulajdonképpen egy korábbi kollekcióból származó hosszú aljból és egy felsőrészből áll. A divattervező azt is elárulta, hogy mivel éppen a karantén alatt zajlott a közös munka, sokáig nem találkoztak személyesen, csak online formában és telefonon konzultáltak. Végül az egyik fővárosi ruhaüzletben összejött a „offline” találkozó.
– Nagyon élveztem a közös munkát, máig megtiszteltetésnek érzem a felkérést. A végeredménynyel pedig nagyon elégedett vagyok. Tervezőként persze egy picit sajnálom, hogy a könyvborítóra nem teljes hosszában került rá a szoknya, de értem a koncepciót és a címlap rendezési elvét, így nincs bennem hiányérzet. Már csak azért sem, mert a könyvhöz készült videóklipben viszont minden oldalról jól látszik a ruha. A regényhez Kirschner Péter zeneszerző, valamint az Ónodi Eszter and the Open Pub formáció készített egy dalt Karafiáth Orsolya „Amikor összegyűrtük az eget” című versének felhasználásával. Ebből készült a videóklip is, ahol Ónodi Eszter és Orsi a főszereplők. Az Egymás könyve – mely a Scolar Kiadónál jelent meg – egy jóbarát betegségéről, elvesztéséről, életről, halálról, a barátságról, valamint a gyász feldolgozásáról szól. Meg arról is, hogy hogyan látjuk magunkat a másik szemében; egymásban.

vissza az elejére