Díjátadó gálaest a kultúra napján A csillagos ég meglepetései Az erősek is elfáradnak néha  

Díjátadó gálaest a kultúra napján

Ismerős arcok a szimfonikusokkal

A Városi Hangverseny- és Kiállítóterem volt a színhelye a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi gálaműsornak. Az elismerések átadását követően a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és az Ismerős Arcok együttes közös koncertjére kerül sor.

– b. k. –

Az est felvezetője Simó József előadóművész, az Ismerős Arcok zenekar „verselője” volt. Ismertette a magyar kultúra napja 33 éves történetét, valamint Kölcsey Himnuszának születését (1823. január 22.), és a megzenésítési pályázatot, melyet kizárólagosan Erkel Ferenc nyert meg. A magyar kultúra napja megemlékezést ifj. Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben, és 1989-től vált valósággá. A naphoz kapcsolódó zalaegerszegi hagyományokat H. Horváth Gyula, az est moderátora ismertette. Így azt a szokást, hogy ezen a napon ismerik el a közművelődés kiemelkedő szereplőit. Ehhez a körhöz az idéntől egy levéltáros díjazása is társul. Az okleveleket és díjakat Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Balaicz Zoltán polgármester adták át.
Elismerésben részesültek:
Bokor Ferencné, a Göcseji Múzeum titkársági vezetője, aki 25 éve fontos láncszem az intézmény életében, három igazgató munkáját segítette, precízen végzi a napi adminisztrációs feladatokat, kezeli az irattárt, személyiségével segíti a jó munkahelyi légkört. Varga Miklós, a Keresztury VMK gépkocsivezetője, műszaki munkatárs, aki négy évtizede tölti be ezt a posztot, számos delegáció biztonságos utaztatása köszönhető neki, ahogy a rendezvényeken való műszaki közreműködés is. Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese. Pályáját gyermekkönyvtárosként kezdte, és ehhez kapcsolódóan a nevéhez köthető a Cimbora Klub és az Olvasó Lurkó létrejötte. 2011-ben elnyerte az „Év fiatal könyvtárosa” különdíját. Országos és megyei szakkiadványok közreműködője. 2017-től az olvasószolgálat vezetőjeként újításokat vezetett be az intézmény életében. Három éve tölti be az igazgatóhelyettesi posztot, s felelőse hazai és uniós pályázatoknak. Az idén első alkalommal levéltári munkatárs is elismerésben részesült. Így Csomor Erzsébet nyugalmazott főlevéltáros, aki több mint 40 évig volt a Zala Megyei Levéltár munkatársa. Számos kiadvány – köztük az 1956-os eseményeket felidéző – köthető a nevéhez. Kutatási területe a 18–20. századi Zalaegerszeg, az ezzel kapcsolatos konferenciák is a szívügyei voltak. A Kultúra Mecénása díjat, a városi önkormányzat alapította, és az oklevél mellé egy helybeli művész alkotását is kapja a díjazott. Az idén az Euro Geo Kft., mint a helyi kulturális élet, főként a VIII. ZegaSztár program támogatója részesült az elismerésben. Fischer György alkotásával díjazták munkájukat. A magánszemélyt illető, irodalmi munkásságért járó Keresztury Dezső-díjat, Keresztury Arany János-kutatásának méltó folytatójaként dr. Dávidházi Péter Széchenyi-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja kapta. A doktor 250 tudományos publikáció szerzője, aktív előadó. A gálaest végén a Pál János karnagy vezette Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar és az Ismerős Arcok együttes közös koncertjére került sor, Simó József versbetétjeivel kiegészülve. Ez volt az első alkalom, hogy a közkedvelt rockzenekar szimfonikusokkal közösen állt színpadra. A sikeres produkciónak lesz kibővített folytatása, szintén Zalaegerszegen, augusztus 19-én, a városi ünnepség részeként.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A csillagos ég meglepetései

Részleges napfogyatkozás és holdfogyatkozás is lesz idén

A 2022-ben várható csillagászati jelenségekről tartott online előadást Bánfalvi Péter amatőr csillagász, pedagógus. A program a Galileo Webcast első ilyen jellegű élő adása volt. A tervek szerint a Vega Csillagászati Egyesület (VCSE) Virtuális Klubja havonta legalább egy alkalommal jelentkezik majd ezen a felületen különböző témákkal.

– pP –

A Vega egyesület elnöke, dr. Csizmadia Szilárd bevezetésképpen elmondta: Bánfalvi Péter több mint ötven éve amatőr csillagász, közel háromezer távcsöves bemutatót tartott már, és nagy tapasztalattal rendelkezik a téren, hogy egy adott időszakban, vagy esztendőben várhatón mit láthatunk az égbolton. Nem véletlen, hogy az egyesület a közelmúltban több évtizedes ismeretterjesztő munkájáért elismerésben részesítette, és a VCSE szenior tagjává választotta. A mostani előadáson olyan 2022-es csillagászati eseményekről esett szó, amik lemodellezhetők, vagyis a „kiszámítható jelenségek” kategóriájába tartoznak. Ám mint tudjuk, a csillagos ég mindig okozhat meglepetéseket – fogalmazott Bánfalvi Péter prezentációja elején. Az évszakváltásokhoz kapcsolódó eseményeken (tavaszi nap-éj egyenlőség, nyári napforduló, őszi nap-éj egyenlőség, téli napforduló) túl, szólt a bolygók és más jelenségek idei láthatóságáról és megfigyelhetőségéről is. Többek között elhangzott: a Merkúr láthatósága szegényes, mert közel kering a Naphoz. Már az is fontos eseménynek számít, ha megfigyelhető az égbolton; ilyenkor fényes csillagnak látjuk. 2022-ben április 29-én, augusztus 12-én és december 21-én lesz erre lehetőség az esti órákban. Ha majd júniusban feltekintünk a hajnali égboltra, egy „gyöngysort” láthatunk, hiszen a Mars a Merkúrral, a Vénusszal és a Jupiterrel egy sorba rendeződve jelenik meg. Július 13-án pedig a Mars és a Vénusz lesz szoros együttállasban. Az amatőr csillagász az elmúlt tíz év megfigyelései alapján azt mondta, hogy az óriásbolygók láthatósága fokozatosan egy-egy hónappal hátrébb csúszik az év során. Emiatt lassacskán eljutunk odáig, hogy például a Jupiter nyaranta alig lesz megfigyelhető az égen. A legtávolabbi, szabad szemmel még látható bolygó az Uránusz, ami januártól márciusig az esti óráktól figyelhető majd meg kedvező fény- és időjárási viszonyok mellett. A feltűnően kék korongjának látványához azonban már egy legalább 10 centiméter átmérőjű távcsőre van szükség. Bánfalvi Péter arról is beszélt, hogy idén lesz két részleges napfogyatkozás. Az április 30-i Magyarországról sajnos nem látszik, az október 25-i viszont itthonról is megfigyelhető (kizárólag megfelelő védőszemüveggel, vagy speciális távcsővel). Lesz továbbá két holdfogyatkozás is, ezek közül a május 16-i látható Magyarországról, mégpedig hajnali fél 5 körül. Ami az üstökösöket illeti: a pályájukat ismerjük, a láthatóságuk, fényességük, és hogy mekkora csóvát növesztenek, mindig bizonytalan. Sok egyéb tényezőtől függ, hogy mennyit figyelhetünk meg mindebből. A csillagászati egyesület honlapján viszont megtalálhatók az ezzel kapcsolatos legfrissebb információk. A tavasz beköszöntével folytatódnak majd a járdacsillagászati bemutatók, ami jó lehetőség arra, hogy az érdeklődők bővíthessék ismereteiket, vagy hogy a fiatalokat megérintse az égbolt látványa. A VCSE szervezésében pedig észlelőtáborra is sor kerül Őrimagyarósdon július 22–30. között. Az amatőrcsillagászati megfigyelőtábor részleteiről is az egyesület honlapján, vagy Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Az erősek is elfáradnak néha

Bántalmazott nők és az önismeret

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja után a bántalmazott nők témaköréről beszélgettünk Tavasz Mihályné és Nagy Annamária üzleti és magánéleti tanácsadókkal.

– Bánfi Kati –

– Az üzleti és magánéleti sikereknek ugyanaz az alapja, az önismeret. Tudjam az erősségeimet, ebből indulhatok ki. Nőként rengeteg szerepnek, elvárásnak kell megfelelni, és mindez egy mókuskerékbe visz. Mindjárt itt az első kérdés, hogy kinek is akarunk megfelelni – kezdte a beszélgetést Annamária.
– Ha nem vagyok tudatos, nem veszem észre, hogy hol van az a pont, ami már méltatlan hozzám. Szeretnénk felhívni a figyelmet, mert sok nő nem is tudja, hogy bántalmazó kapcsolatban él. Kifogásokat keres, hogy miért viselkedett úgy a párja. Tudatosítani kell a saját határokat – teszi hozzá Adrienn.
– A bántalmazás nemcsak fizikális lehet, bár, mivel ennek látható nyomai vannak, könnyen fülöncsíphető. Ennél jóval gyakoribb és nehezebb bizonyítani a verbális, mentális, lelki bántalmazást. Ezek hatására csökken az önbizalom, úgy érzi a bántalmazott, hogy ő nem alkalmas semmire, vagy nem alkalmas az adott feladatra, nem is mer segítséget kérni és ezért nem is tud kilépni ebből a helyzetből. A verbális bántalmazás nagyon mélyre visz, és akár évek múlva is kifejti hatását. A magasabban iskolázottak körében inkább ez jellemző, és lelkileg nagyon meg tud nyomorítani.
– Sok nő nem is tudja, hogy bántalmazó kapcsolatban él. Mivel ezt látta a környezetében, számára ez a „normális” – teszi hozzá Annamária.
– Pontosan mi számít bántalmazásnak?
– Bármely magatartás, amely odavezet, hogy megalázva, kellemetlenül érzed magad. Visszajelzésed ellenére is tovább folytatja a viselkedést a partner, ez lehet akár levegőnek nézéstől, durva „viccen” át, a lealacsonyító megjegyzésekig. Nem lehet kommunikálni érdemben a problémáról és folyamatosan ismétlódik – mondja Annamária.
– És nemcsak párkapcsolatban, hanem munkahelyen, iskolában (diák-diák, tanár-diák) is előfordulhat ilyen helyzet. Ami pedig manapság terjed és nem veszik elég komolyan, az a közösségi oldalakon keresztüli erőszakosság. Itt nincs meg az a gát, ami egy szemtől szembeni kommunikációban jellemző, és ezért durvább a hangnem. Valamint meg kell említeni az önbántalmazás esetét is. Önostorozás, önszabotálás – sorolja Adrienn.
– Ezeknek utána kell járni, hogy honnan erednek, miért alakultak ki. Miért jó nekem az az ismerős vagy rossz, ez a megszokott nekem semmi sem sikerül, a régi lemez – teszi hozzá Annamária.
– A bántalmazó és bántott fél között egy sajátos függő viszony alakul ki, úgymond passzolnak egymáshoz, valamilyen traumatikus előzmény miatt. Ezért, amíg nem ásunk a dolgok mélyére, meg nem értjük az okokat, ami akár transzgenerációs is lehet, nehéz kilépni. Ha elkezdünk másként gondolkodni, másként kommunikálni, másként reagálni, új viselkedési módokat veszünk fel, elindul egy fejlődés. Ez persze nem egy rózsaszín szirupos folyamat, és jellemzően a bántalmazó kapcsolat vége szétfejlődés. Viszont azért is jó tisztában lenni a miértekkel, hogy később ne egy hasonló szituációban találjuk majd magunkat.
– Bár most erősen patriarchális társadalomban élünk, de a női tudatosodás egyre erősebb. Nem véletlen, hogy sok az egyedül élő nő, egyedülálló anya. Az ördögi köröket meg lehet törni, belső munkával. Nem mindegy, hogy mit adunk tovább a gyermekeinknek, milyen útravalót visznek magukkal – mondja Annamária
– Ne féljünk a konfliktusoktól! Nem attól jó a kapcsolat, hogy nincs benne konfliktus, hanem, hogy azt megfelelően tudják kezelni. Merjünk nemet mondani, merjük felvállalni, hogy időnként rossz kedvünk van. Nem kell tökéletesnek lenni, merjük ezt felvállalni egy olyan világban, ahol a közösségi oldalak csupa boldogságot mutatnak. Az erős nők is elfáradnak néha, nekik is kell időnként vagy gyakrabban támasz. Egy elfogadó közösség, egy előrevivő beszélgetés, ahol őszinték lehetnek, felvállalhatják magukat, az érzéseiket, a félelmeiket. Már ez is áttörést hozhat – teszik hozzá a szakemberek, akik ilyen egymást támogató beszélgetős közösségek létrehozását tervezik.

 

 

 

 

 

vissza az elejére