Borisszák, bornemisszák, kocsmafeliratok | Emlékezés az áldozatokra és túlélőkre | (Nemcsak) Közel a jóhoz | Emléktábla a fazekascsaládnak |
Borisszák, bornemisszák, kocsmafeliratok
Szőlőkultúra a középkoran
Őriné dr. Bilkei Irén | Szüret egy 1530 körüli flamand táblaképen. |
Ha ettünk, akkor igyunk is! Persze az nem éppen ideális, ha két év telik el az egyik és a másik esemény között. Talán mondani sem kell, hogy a késlekedésnek jelen esetben is a pandémia volt az oka.
– pánczélPetra –
Még 2020 elején tartott előadást a Zalaegerszegi Lokálpatrióta Klubban Őriné
dr. Bilkei Irén történész, nyugalmazott főlevéltáros a középkori
étkezési szokásokról. A rendezvény végén ígéretet tett rá, hogy legközelebb az
italokkal folytatja, amire azonban a vírushelyzet miatt csak a közelmúltban
kerülhetett sor. A Lokálpatrióta Klub legutóbbi összejövetelének akár az is
apropót adhatott volna, hogy Bilkei Irént nemrég Zalaegerszegért
díjjal tüntette ki a város. Ilyen alkalmakkor pedig belefér egy koccintás. A
rendezvényen ez most szintén elmaradt, helyette azonban a középkori italozási
szokásokról hallhattak előadást a résztvevők. Egészen pontosan a borisszákról és
a bornemisszákról, illetve a szőlő- és borkultúráról esett szó a Deák
Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett öszszejövetelen, mely a
Lokálpatrióta Klub évindító előadása is volt egyúttal. Az előadó korabeli
kódexek anyagából válogatott illusztrációkat, jelezvén, hogy már a középkorban
(sőt valójában már az ókorban is) meghatározó volt a borkultúra és a
szőlőművelés. A gazdag képi anyag mellett sok latin nyelvű szólás is fennmaradt
a témában. Hazai és európai források (oklevelek, kódexek) egyaránt tanúskodnak
minderről. A római kori fejlett borkultúrát a kereszténység is továbbvitte; sőt,
maga a liturgia is igényelte a bort. Bilkei Irén többek között
elmondta: a középkori emberek inkább borisszák voltak, mint bornemisszák. Ebben
az is szerepet játszott, hogy a víz és a kutak nem mindig voltak jó minőségűek.
Persze a bort nem úgy kell elképzelni, mint napjainkban: az italt hígították és
ízesítették (mézzel, fűszerekkel). Az alkoholtartalom viszont így is bőven
megmaradt, ezért például a hóhéroknak tilos volt bort inni, nem szabadott
fegyverrel a kocsmákba menni, a szerzetesek borfogyasztását pedig szabályozni
kellett. A források szerint számukra napi három deciliterben határozták meg az
ideális mennyiséget. A szabályoknak azonban akkoriban is voltak kibúvóik: túl
meleg időben például több folyadékot is „felvehetett” a szervezet. Nemcsak a
szerzetesek ittak néha többet a kelleténél; még az apácák túlzott
borfogyasztására is volt panasz néhány oklevél tanúsága szerint. Általánosságban
is elmondható, hogy a borisszák sokszor mértéktelen menynyiségben fogyasztották
az italt. A középkori grafikákon legtöbbször hatalmas szőlőfürtöket láthatunk. A
történész úgy véli, a kódexkészítők valószínűleg a termésbőségre akartak utalni
ezekkel a rajzokkal. Szőlőlugasok, szüreti jelenetek, szőlőtaposás, bortárolás
és -szállítás, valamint a kocsma jellegzetes képi világa is megjelenik az
európai kódexábrázolásokon. Az első hazai szőlőábrázolás Szent István
korából származik, de tudjuk, hogy a honfoglalók is ismerték már a ligetes
szőlőművelést.
A történész azt is felidézte, hogy a korabeli Zala vármegye területén a
szőlészet és a borászat természetesen a Balaton környékével és a
Balaton-felvidékkel kapcsolódott össze, ezenkívül Zalavár térségében volt még
nagyobb szőlőgazdálkodás. A 16. században a környék egyik legjelesebb
gazdálkodója pedig Nádasdy Tamás országbíró volt. Szóba kerültek a
korabeli kocsmafeliratok is, részint mert máig szórakoztatóak, de a bor
filozófiája és az akkori korszellem is jól kiolvasható belőlük. Néhányat közülük
felolvasott az előadó: „Aki iszik, az alszik. Aki alszik, az nem vétkezik, aki
nem vétkezik, az szent. Tehát, aki iszik, az szent.” – állt az egyik feliraton
ez a frappáns eszmefuttatás. Persze a borisszák mellé mindig kellettek
bornemisszák is. Azaz mindig kijelöltek egy embert, aki nem ihatott (vagy amúgy
sem ivott valamilyen okból). Az indok egyszerű: ha valami netán történne, legyen
egy józan ember. Őket nevezték kunkapitánynak, akiknek azért a szórakoztatás,
kínálgatás is feladatuk volt. Bilkei Irén hozzátette, a kunkapitányokon kívül is
voltak, akik vizet ittak; legalább néha. A bor- és a szőlőábrázolások pedig
egyre inkább megjelentek a művészet területén is; legyen szó szövegekről vagy
festményekről, szobrokról. Mindez ma már az egyetemes kultúrtörténet részét
képezi.
Helen Mirren Oscar-díjas színésznő |
Emlékezés az áldozatokra és túlélőkre
Dokumentumfilm anne frank naplója nyomán
A holokauszt nemzetközi emléknapján, vagyis január 27-én debütált a hazai mozikban az Anne Frank – Párhuzamos történetek című olasz dokumentumfilm, mely a Béke Shalom Magyar–Izraeli Baráti Társaság zalaegerszegi szervezetének jóvoltából a helyi Art moziba is eljutott.
– pet –
Az emléknap alkalmából, a vetítést megelőzően Matyéka István, a
társaság tiszteletbeli elnöke köszöntötte az érdeklődőket. Mint fogalmazott:
január 27-én szerte a világon megemlékeznek a náci rémtettekről. A gettósítást,
a deportálásokat, a kivégzéseket nem lehet, és nem is szabad elfelejteni. Az
emlékezés és emlékeztetés közös feladat, a mostanihoz hasonló dokumentumfilmek
is ezt a célt szolgálják. Örülnek, hogy a zalaegerszegi Art mozi mint oly
sokszor, most is nyitott volt a Béke Shalom Társaság
kezdeményezésére, és a holokauszt-emléknap alkalmából a városba hozta a filmet.
A civil szervezet megvásárolta a jegyeket, emiatt láthatták az érdeklődők
térítésmentesen a dokumentumfilmet. Matyéka István
hozzátette: kicsit csalódottak amiatt, hogy az iskolákat nem sikerült
mozgósítani a vetítésre. Remélik, hogy egy másik alkalommal a fiatalabb
korosztályoknak is lesz lehetőségük megtekinteni a művet. A dokumentumfilm
Anne Frank naplóját alapul véve mutat be párhuzamos sorsokat,
történeteket: olyan holokauszt-túlélők (és családtagjaik) szólalnak meg a
filmben, akiket Anne Frankhoz hasonlóan szintén kamaszkorukban gettósítottak,
majd deportáltak, és vittek valamelyik koncentrációs táborba. A film főleg a
gyermekáldozatokra hívja fel a figyelmet: Auschwitzba például 230 ezer gyermeket
deportáltak, aki közül mindössze 700 élte túl a kínszenvedéseket. Az éneklés,
versmondás, rajzolás és a játék (még ha az olykor a fejtetűkkel történik is!)
segítette többek között az életben maradást. Anne Frank egy másik
táborban, Bergen-Belsenben veszítette életét 15 éves korában, tífuszban. (Két
héttel később a brit hadsereg felszabadította a lágert.) A film három szálon
fut: látjuk Anne Frank és családja egykori búvóhelyét, ahol a
napló íródott. Itt Helen Mirren Oscar-díjas színésznő olvassa fel
Anne emlékeit. A másik síkon egy mostani kamaszlány utazásait követhetjük
nyomon, aki azokra a helyekre látogat el, ahová a Frank családot végül
elhurcolták. Mindezt posztolja is a közösségi oldalra, hogy minél több
kortárshoz eljuttassa gondolatait. A harmadik szál pedig a túlélőké, vagyis
azoké az immár 90 év körüli nőké, akiknek sikerült életben maradniuk. És ezáltal
emlékeztetni az utókort a borzalmakra.
Hol van az arany középút
Új darab érlelődött be a Hevesi Sándor Színház „deszkáján”. D. Varga Ádám, a társulat fiatal színművésze, aki egy éve erősíti a zalaegerszegi csapatot, írt és rendezett egy zenés irodalmi művet az életet átívelő szerelem témája köré. Az élőzenés előadást, bár a Tantermi Deszka színpadra gondolták első körben, azaz ifjúságinak, de a felnőtt korosztály számára talán még több mondanivalót rejt. A Shrekből ismert „ott vagyunk már?”-ra a válasz, ez a darab már ott van. Nemcsak közel a jóhoz.
D. Varga Ádám |
– Bánfi Kati –
A csendes fiatal színművész nagy meglepetést okozott ezzel a profi munkával,
melyet maga írt, rendezett, hangszerelt (Máriás Zsolt
közreműködésével), és még a baszszusgitár mellett is ő ül.
– Hogyan indult ez az egész?
– Kecskeméten játszottam még két évvel ezelőtt főbb szerepekben, és
zenéltem a saját zenekarunkban. A pandémia azonban hirtelen megállította a nagy
nyüzsgést, és jött a kiüresedés. Megszűnt a napi rutin, az építőjellegű
élmények. A tétlenséget nem bírom, gondoltam, kiírom magamból az érzéseket.
– Volt ennek az íráskésztetésnek már előzménye?
– Középiskolás koromban is írtam már verseket, illetve egy
népmese-átdolgozást. Azt mondta az akkori tanárom, hogy ezt nem lehet előadni.
Kos a horoszkópom, és ennek megfelelően elég makacs is vagyok. Megrendeztem hát
a darabot, amivel diákszínjátszó találkozón ezüst minősítést és írói különdíjat
kaptam. És hárman dramatizáltuk közösen Kecskeméten Az ember tragédiáját
ifjúsági előadásnak. De ilyen igazi, amit már felnőttként, szerződéssel írtam,
ez az első.
– Mire alapoztad?
– A szerelemre, mert én is hősszerelmes típus vagyok. Nagyon szeretem a
kortárs irodalmat, amit méltánytalanul mellőznek, ezzel az emelt szintű
érettségin szembesültem. És láttam a Budapest Bábszínház Semmi című élőzenés
előadását, ami nagy hatással volt rám. Ezekből indult.
– Jelmezben, díszletben minimalista, de ez semmit nem von le az értékéből.
Sőt. Fel sem tűnik, annyira magával ragadó az egész.
– A színészi játékon van a hangsúly, ezzel teremtenek meg mindent. A
zenék viszik tovább a sztorit, nem aláfestés a feladatuk. Így a gyerekkortól az
időskorig ível a mű. A szövege kortás költemények, az áthangszerelt zene pedig
szintén kortárs.
– Mennyi idő alatt született meg a mű?
– Egy évig írtam, de még most is módosítgatok rajta. Mert úgy érzem, még
mindig lehetne jobb. Nagyon sok kortárs verset olvastam el hozzá. És sajnálom,
hogy ezeket nem ismerik a fiatalok, mert ezzel meg lehetne őket szólítani. A
klaszszikus művek kellenek a műveltséghez, de az a világ már távoli számuka.
Pedig bőven van irodalmi anyag, olyan kultúra, ami hozzátenne az életükhöz.
– Könnyen fogadták a szereplők (Dura Veronika, Kovács Virág, Ticz András,
Baj László, Kovács Martin), hogy ilyen ifjú a rendező?
– Hamar felvették a fonalat.
– Végszó a bemutató előtt?
– Nagy élmény a saját víziómat, történetemet színpadra vinni, hogy azt
majd a közönség továbbvigye. A szerelemben, a családban a sarkosítás nem jó.
Arany a középút. De az pontosan hol is van? Ezért is az a darab címe, hogy Közel
a jóhoz.
A bemutató január 27-én volt.
Németh János |
Németh jános saját szülőházára készített domborművet
Ezentúl emléktábla hirdeti a Mártírok úton, hogy annak idején hol állt a Németh család kerámiaműhelye. A 23-as számú ház falára kihelyezett domborművet a neves fazekasfamília tagja, Németh János keramikusművész készítette.
– pet –
Az alkotó az avatáson elárulta: nemcsak gyermekkorát töltötte az egykori műhely
és lakás falai között, hanem 1934-ben itt is született, nem pedig a kórházban. A
művész nagyapja, Németh Gábor már a 19. század végén beköltözött a
műhelylakásba. Itt nőtt fel aztán Németh János édesapja, id.
Németh János is. A ház óriási kemencéje körül – mely akár 16 órán át is
égett – mindig nagy volt a sürgés-forgás, sok vendéget fogadtak. Még a híres
néprajzkutató, Malonyai Dezső is megfordult a műhelyben a
századelőn: 1912-ben megjelent könyvében egy teljes fejezetet szentelt a Németh
családnak, bemutatva többek között a cserépkályha-készítés folyamatát.
– Egész életemre hatással volt a szülői, nagyszülői ház. Csokoládé helyett is
agyagot rágtam, és ebből készítettem az első játékaimat is. Csikót, lovat... –
fogalmazott Németh János.
A műhelyt aztán az 1950-es évek elején államosították, ám édesapja üzemvezető
maradt. Mindenki szerette és kedvelte a „Nagyjancsit”, csakúgy, mint fiát, a „Kisjancsit”.
Utóbbi érettségi után itt tett mestervizsgát, majd az Iparművészeti Főiskola
kerámia tanszékére került. Nem véletlen, hogy hazatérve szintén a Mártírok úton,
a családi műhellyel szemközti oldalon nyitotta meg első saját műtermét. Az sem
véletlen, hogy a Mártírok és Arany János utcák közötti lakópark,
és a kicsi út a Kerámia nevet kapta – ezt már Balaicz Zoltán
polgármester mondta az avatón. Régi álom volt, hogy dombormű emlékezzen meg a
Németh család műhelyéről. Az alkotás elkészítését az önkormányzat támogatta. Egy
város akkor tud igazi közösségként működni, ha megbecsüli az előző generációk
tagjait, jeles képviselőit – fogalmazott a polgármester. Bali Zoltán
alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője hozzátette: hamarosan a
Kerámia út sarkára is kerül egy új Németh János-alkotás, ami az
ottani sétány dísze lesz.