Mesterséges intelligencia Zalában is sztrájkoltak Jubileumi év sok programmal  

 

 

Mesterséges intelligencia

Kiszolgálni az ipart

An A ZalaZONE Járműipari Tesztpályán megrendezett mesterséges intelligencia és technológia kiállításon cégek és egyetemek által kifejlesztett mesterséges intelligencia alapú rendszereket mutattak be. A permetező és meteorológiai drónok, az 5G kapcsolattal vezérelt, robotkarok által végrehajtott alkatrész-összeszerelés mellett egy olyan technológiát is, amely a kéz funkcióját helyettesíti.

– AL –

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter köszöntőjében úgy vélekedett, hogy a konferenciának helyt adó tesztpálya jó példája a mesterséges intelligencia alkalmazásának az autonóm járművek tesztelése kapcsán. Kiemelte: Magyarország iparának 70 százaléka high-tech szektorba tartozik, amelynek irányítása ma már elképzelhetetlen mesterséges intelligencia nélkül. A kormány az általa elfogadott mesterséges intelligencia stratégiájában meghatározta azon gazdasági, szakmai, műszaki és társadalmi területeket, amelyekben ennek alkalmazására szükség van. Emellett nyolc technológiai platformot hozott létre, többek között az ipar 4.0 stratégiáját, az 5G koalíciót, valamint az autonóm gépek, drónok technológiájával, továbbá a mesterséges intelligenciával foglalkozó platformokat, amelyek meghatározóak lesznek a következő évtizedekben. Hangsúlyozta: a gazdaság akkor lesz továbbra is fejlődőképes, ha olyan ökoszisztéma épül köré, amely ki tudja szolgálni az ipart. A Széchenyi István Egyetemről Lévay György és Czeiner Dániel mérnök-informatikusok olyan technológiát fejlesztettek ki, amely a mozgássérültek mindennapjait könnyíti meg. Ezt egy drónnal demonstrálták. Lévay György agyhártyagyulladás következtében elvesztette bal karját és jobb kézfejét. Elmondta, azt az összetett irányítást, amit normál esetben a kéz végez a drón konzoljával annak mozgatása érdekében, azt át tudják tenni a lábra. Cipőjében vannak a szenzorok, amelyek lábfejének mozgását követve utasítják a drónt ezekre a feladatokra. A kéz funkcióját helyettesítő technológiával tudja használni számítógépet. A kiállításon bemutattak egy mesterséges intelligencia alapú 5G kooperatív robotvezérlési megoldást, amit az Ericsson, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal együttműködése keretében dolgoztak ki. Simon Csaba, a BME professzora elmondta, a folyamat indításakor az egyik robotkarra szerelt, azzal együtt mozgó „szem” (egy sztereó kamera) képét küldte fel az 5G rendszeren belüli felhőbe. Ott egy mesterséges intelligencia alapú szoftvermodul tette lehetővé az alkatrészek kezelését. Az így azonosított alkatrészek mozgatását és összeszerelését végrehajtó robotvezérlés valós idejű kapcsolaton keresztül történt.


 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Zalában is sztrájkoltak

A megyei szakszervezet bízik a megegyezésben

Zalai megyei tanárok is csatlakoztak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által január 31-ére meghirdetett, kétórás figyelmeztető sztrájkhoz.

– pet –

Mint ismert, a szakszervezetek még tavaly októberben alakítottak sztrájkbizottságot, hogy követeléseiket tárgyalások keretében érvényesítsék az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőinél. Mivel a tárgyalássorozat a pedagógusok szerint nem járt eredménynyel, decemberben elhatározták, hogy év elején figyelmeztető sztrájkot szerveznek. A hétfői kétórás munkabeszüntetéshez a zalai iskolák tanárai is csatlakoztak. A Pedagógusok Szakszervezete Zala Megyei Szervezetének elnöke, Békési Tamás lapunk érdeklődésére úgy nyilatkozott: bár az utolsó pillanatban többen visszaléptek, összességében sikeresnek tekintik a részvételt.
– A megyében 661 pedagógus vette fel a sztrájkot, vagyis reggel 8 és 10 óra között nem tartották meg a tanóráikat. A sztrájkolók zöme a zalaegerszegi tankerülethez tartozó intézményekben dolgozik, ebbe Zalaszentgrót és Lenti is beletartozik. A megyeszékhellyel kapcsolatban elmondta: örülnek, hogy az általános iskoláktól a gimnáziumokig minden zalaegerszegi közoktatási intézmény megmozdult. A gimnáziumokban kifejezetten magas volt a részvételi arány. A szakszervezetek abban reménykednek, hogy az országos akció hatására a kormány hoz valamilyen pozitív döntést, vagy tesz valamilyen ajánlatot a pedagógusoknak, figyelembe véve a legfontosabb kéréseket. Köztük, hogy a heti kötelező óraszám 24 órára csökkenjen, és hogy az osztályfőnöki funkció heti két órával számítson bele a heti kötelező óraszámba.
– Mi kompromisszumkészek vagyunk, nem akarunk mindenáron sztrájkot, és a pártpolitikát is szeretnénk távol tartani a szakmai kérdésektől. Bízunk benne, hogy a tárgyalások elmozdulnak valamilyen pozitív irányba – tette hozzá a megyei elnök. – Ha ez mégsem valósul meg, akkor március 16-ára újra országszerte sztrájkot hirdet a szakszervezet. Amennyiben ez így lesz, akkor a mostaninál is magasabb részvételre számítunk.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Jubileumi év sok programmal

Fesztiválok, konferenciák, avatások

Idén ünnepeljük Zalaegerszeg első írásos említésének (1247) 775. évfordulóját. Ebből az alkalomból egész éves rendezvénysorozatra készül a város. A részletekről Balaicz Zoltán tartott sajtótájékoztatót a díszteremben.

– pet –

A polgármester többek között elmondta: a város számára mindig fontos volt az „évfordulók kultúrája”, vagyis hogy a jeles dátumokról méltó módon emlékezzünk meg. Már így tett Kustos Lajos tanácselnök is, aki 1985-ben a rendezett tanácsú várossá válás 100. évfordulójához kapcsolódóan kezdeményezett ünnepséget. Ezt a hagyományt elevenítette fel és bővítette ki a rendszerváltás után dr. Gyimesi Endre polgármester, aki először 1997-ben, a város első írásos említésének 750. évfordulója alkalmából szervezett egész éves programsorozatot. De más – mára már hagyománnyá vált – események is az ő polgármestersége alatt honosodtak meg. Balaicz Zoltán kiemelte: az idei 775 éves évfordulóhoz kapcsolódóan számos meglepetéssel készülnek. Lesznek kifejezetten a jubileumra szervezett programok, sok hagyományos esemény pedig új formában valósul meg. Szeretnék, ha a 2022-es év az emberi kapcsolatokról és a közösségépítésről szólna. Bíznak benne, hogy végre minden nagyobb rendezvényt és fesztivált sikerül megvalósítani. A jubileum kapcsán elkészül a város legrégibb oklevelén látható pecsét rekonstruált pecsétnyomója, új köztéri alkotásokkal gyarapodik a város, ezenkívül tudományos konferenciák, kiadványok és kulturális rendezvények is lesznek. Béres János szobrászművész elkészíti Czobor Mátyás volt polgármester mellszobrát, Farkas Ferenc egy újabb városmakettet mintáz meg, mely ezúttal a 21. századi belvárost ábrázolja (a köztéri alkotás a polgármesteri hivatal előtti térre kerül). A Vizslaparkban pedig gyermeknap alkalmából felavatják Szabolcs Péter Pajtások című szobrát. A tervek szerint Munkácsy Mihálynak és Padányi Bíró Mártonnak is lesz emlékszobra. Tavasszal átadásra kerül a megújult Göcseji Múzeum, benne az új állandó várostörténeti tárlattal. Remélik, hogy az intézmény pinceszintjén ősszel Fischer György szobrászművész állandó kiállítását is felavathatják. Az idei évben sok nagyberuházás és építkezés ér véget, így többek között az Alsóerdei Szabadidőközpont, az uszoda, a Mindszentyneum és a termelői piac is átadásra kerül. Lesz továbbá új Egerszeg Feszt, Vadpörköltfesztivál, Street Food Weekend és ReStart fesztivál is. A polgármester úgy fogalmazott: szeretné, hogy az előttünk álló hónapok az összefogásról, megbékélésről és a lokálpatriotizmusról szóljanak, és hogy a rendezvényeken, fesztiválokon végre újra láthassuk egymás arcát, mosolyát.
 

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

 

 

 

 

 

vissza az elejére