Új eljárás Kortárs versekről a könyvtárban Defibrillátort kaptak a polgárőrök Családi érintettség is van

Új eljárás

A krónikus szívelégtelenség kezelésére

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház Kardiológiai Centruma a legújabb kutatási eredményekhez igazodva, folyamatosan bővíti a gyógyítás módszereinek és eszközeinek tárházát.

A különböző részlegek, így a dr. Tahin Tamás részlegvezető főorvos irányításával működő pacemaker-elektrofiziológiai labor is élen jár az innovatív megoldások alkalmazásában. A csapat hónapok óta készült arra, hogy ismét bevezessen egy új eljárást. Ennek eredményeként két páciens is olyan pacemakert kapott, mely speciálisan szabályozza a szívritmust.
– A hagyományos pacemakerek a jobb kamrába helyezett elektródán keresztül ingerlik a szívet, hogy segítsék az elromlott ingerületvezető rendszer működését. Ebben az esetben a bal kamra késve húzódik össze, mert oda a szívizomsejtek vezetik el az ingerületet. A most beültetett pacemakerek új filozófiát követnek, mert a beültetés során az orvos megkeresi a szív saját ingerületvezető kötegét – a His köteget – és ide rögzíti a pacemaker-elektródát. Ezáltal a szív szinkronizáltan húzódik össze, a beteg számára kedvezőbb vérkeringést biztosítva – vázolta a precíziós módszer lényegét a sikeres műtétek során dr. Lupkovics Géza PhD a kardiológia osztályvezető főorvosa. A beavatkozásokat prof. dr. Gellér László PhD egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Elektrofiziológiai Részlegének és Egynapos Kardiológiai Osztályának vezetője végezte Zalaegerszegen – természetesen a helyi orvosok aktív közreműködésével. A klinika közel három éve kezdte meg az ilyen típusú pacemakerek beültetését.
– Nem csak a módszer tér el a hagyományos gyakorlattól, hanem az eszközei is újak – magyarázta a professzor. – Speciális az elektróda, de speciális az a könnyen mozgatható rendszer is, mellyel a szívbe juttatjuk. A használat elsősorban azoknál a krónikus állapotú pácienseknél előnyös, akiknél tartósan kell ingerelni a kamrát. Az eljárás további távlatokat nyit a betegek kezelésében, hiszen kiválthat bonyolultabb, akár háromelektródás rendszereket is, bizonyos beavatkozások sikertelensége esetén pedig alternatív lehetőséget kínál a kardiológusok számára – sorolta a további előnyöket Gellér professzor. Az új szisztémájú pacemaker eddig a klinikákon volt elérhető. A kórházak sorában Zalaegerszeg kardiológiai centruma az elsők között vette át az innovatív gyakorlatot.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Kortárs versekről a könyvtárban

„Elvisznek valamit belőle” – d. varga ádámmal

D. Varga Ádám

A költészet világnapja (március 21.) alkalmából a kortárs versekről beszélgettek az Apáczai tagkönyvtárban működő Könyvbarát Körben. A téma egyik elkötelezettjét is meghívták vendégségbe, D. Varga Ádámot, a Hevesi Sándor Színház színművészét, aki dramatizálta és rendezte a kizárólag kortárs versekre és dalokra épülő „Közel a jóhoz” című darabot, melynek sikere a bizonyíték, hogy minden korosztály, de különösen a fiatalok számára fontos lenne az irodalomnak ezt a szegmensét részletesebben ismerni.

– B. K. –

A színművész rövid bemutatkozása során elmondta, már a gimnáziumi évek alatt is erősen érdeklődött a kortárs irodalom iránt, és már akkor hiányolta azt a tananyagból. Amikor pedig a pandémia miatt talajtvesztetté vált, a kortárs versekben való kutakodás nyújtott kapaszkodót (200 vers közül választotta ki azokat, melyek helyet kaptak a darabban). De nemcsak az irodalom, hanem a zene is közel áll a színészhez.
– Minden érdekel, de leginkább maga az alkotói folyamat, az az izgalmas. Ki akartam én is írni magamból a problémáimat, és ehhez nagy segítség volt a kortárs irodalom. A darab bemutatója után a visszajelzésekből hamar kiderült, hogy a szerelmi élettel kapcsolatos nehézségek mindenki életében jelen vannak. Mindenkinek van lentje és fentje és minden generációt érint – mondta D. Varga Ádám, majd a darabban elhangzó kedvenc verseiből, például Grecsó Krisztián: 800 karakter a szerelemről, mutatott be részleteket felvételről. Úgy fogalmazott, csodálatos, hogy azt a töredék másodpercet, amikor a fiú először fogja meg a lány kezét, kimerevíti a vers, és az ember összes felbukkanó gondolatát közli az örömtől a kétségbeesésig, ami a szerelem kezdetekor előfordul.
– A fiatalságot az ő nyelvén, a kortárs irodalommal lehetne jól elérni. Sajnos ezzel nem tart lépést az oktatás, a kötelező olvasmányok. A mai világ pergő, képi, nem köti le a fiatalokat a 10-20 oldalas leírás, amikor azt egyetlen fotón is meg lehet látni. Pedig nagy erő lenne a kortárs irodalomban, ahol olyan drámai és ritka témát feszegető írások is vannak, mint például egy korai abortusz a fiú szemszögéből, ami biztosan mély nyomot hagy és elgondolkoztat. Elvisznek valamit belőle – fogalmazott
– A könyvtár feladatai között van a kortárs irodalom népszerűsítése is – tette hozzá Jasztrab Istvánné, tagintézmény-vezető. – Amikor író-olvasó találkozó van, a kisgyerekek nagyon meg szoktak lepődni, hogy velünk élő személy az író, nem olyan, aki már rég meghalt, hogy az írás a múlt. Érdekes látni ezt az elcsodálkozást. A nagyobbaknak van ifjúsági csoportunk, akik az olvasmányélményeiket osztják meg videós ajánlásban a közösségi oldalakon, mert így lehet leginkább követőkre találni, illetve szervezett programokon keresztül, az iskolák közreműködésével.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Defibrillátort kaptak a polgárőrök

Az életmentés stresszhelyzetet jelent

A polgárőrök által nyújtott sokféle segítségnyújtási forma egy újabbal bővült. Február végén ugyanis a megyei szövetség a Rendért Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesületnek defibrillátort adományozott. Az életmentő készülék elsősorban a polgárőrök által biztosított rendezvényeken lesz, remélhetőleg nem szükséges, készenléti eszköz, melynek a beszerzését az országos egyesület támogatta.

– B. K. –

Sándor Dénes, a Rendért ZKPE elnöke sajtótájékoztató keretében jelentette be az adomány átvételét. Elmondta, a segítési lehetőségek egyre szélesebbek, a lakosság mindinkább el is várja ezt a polgárőröktől, akikhez egyre nagyobb bizalommal vannak. A bűnmegelőzési tevékenységük mellé ezért az életmentő feladatot is fel szeretnék venni.
– A város területén általában négy percen belül kiérnek a mentők, de külterületre már nem biztos, és az idő sokat számít ilyenkor. Illetve a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken is jó, ha van a helyszínen életmentő készülék, amit örömmel fogadtunk a megyei szövetségtől – mondta Sándor Dénes.
– A tagságot fel kell készíteni az eszköz használatára. Az újoncoknak a módosult, kibővített alapképzés része lesz, a gyakorlott polgárőröknek pedig a rendszeres frissítő képzés keretein belül tanítjuk meg mindezt. A felkészítésben közreműködik majd a Vöröskereszt helyi szervezete, akikkel nagyon jó partneri kapcsolatot ápolnak a polgárőrök – tette hozzá Tóth László rendőr őrnagy, a képzések felelőse. A felkészítést minél előbb szeretnék megtartani, jóváhagyási rendeletet várnak, mely a pandémiás helyzet függvénye. A tagságot erősíti dr. Szőke Jenő nyugalmazott főorvos, aki szintén szakértő segítség lesz a defibrillátor kezelésének és az újraélesztésnek a megtanításában. A doktor elmondta, teljesen automatikus eszközről van szó, amely méri a páciens életjelenségeit, és pulzus és/vagy légzés megléte esetén nem hagyja jóvá a működést, íly módon kárt tehát nem lehet tenni senkiben. A mentés menetét is folyamatosan monitorozza és szóbeli utasításokkal egyértelműsíti a gép. Nem mindegy azonban a beteg elhelyezése, amit meg kell tanulni, a géphasználatot pedig gyakorolni szükséges. Ezzel lehet megalapozni a szintén nagyon fontos lélekjelenlétet, hiszen az életmentés komoly stresszhelyzetet jelent még a hivatásos állománynak is. Horváth Róbert, a megyei szövetség elnöke elmondta, azért esett a választásuk a Rendért ZKPE-re az adományozás kapcsán, mert nagyon magas óraszámban és nagy gyakorisággal biztosítanak rendezvényeket a városban, illetve már több alkalommal vettek részt baleseti helyszín biztosításában is, illetve eltűnt személyek felkutatásában.
A tervek között szerepel, hogy a Rendért ZKPE irodahelyisége Defibrillátorponttá is váljon.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Családi érintettség is van

Mányoki attila jószolgálati nagykövet

Újabb jószolgálati nagykövetet köszönthet a soraiban a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány. Mányoki Attila hoszszútávúszó is csatlakozott az alapítványt népszerűsítő, szponzorálását segítő csapathoz. A hivatalos felkérésre, a nagyköveti oklevél átadására a város Dísztermében került sor.

– b. k. –

Lubics Szilvia hosszútávfutó, Borbás Marcsi televíziós műsorvezető és Bicsák Bence triatlonversenyző után Mányoki Attila bővítette a jószolgálati tevékenységet végző nagykövetek sorát. Dr. Gárdos László, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztályának főorvosa, az alapítvány alapító tagja elmondta, nem véletlen, hogy a nagykövetek között több sportoló van. Mányoki Attila pedig már extrém sportolóként is jegyezhető. Ők, bár egészségesen, de mégis át tudják élni az emberfeletti küzdelem érzését a célért, amely a koraszülöttek és az őket ápoló személyzet esetében életben maradást/életben tartást jelent. A betegeket pedig ma már nem eltiltják a sporttól, hanem éppen buzdítják, még súlyos betegek esetében is, hiszen ez javítja az életminőségüket.
– A munkánk nem mindig sikeres, vannak sikertelen próbálkozások is, extrém, embert próbáló esetek is. A nagykövetek az alapítvány hírét viszik, és annak a küzdelmes munkának a hírét is, mely a sporthoz hasonlatosan itt jellemző. Arról a sportról beszélek, mely rendszeres, küzdelmes és nemcsak alkalmi komfortzóna-elhagyással jár – fogalmazott a főorvos.
Mányoki Attila az oklevél átvétele után kapott szót, miután levetítették a sikerig tartó próbálkozásainak, az Ocean's sevens teljesítését dokumentáló filmnek egy részletét, amikor a halál torkából jött vissza, és állt újra rajthoz a hosszútávúszó.
– Már régóta megfogalmazódott bennem a jótékonykodás gondolata, családi érintettség is van a koraszülöttség kapcsán. Éveken keresztül kaptam szponzori támogatást, hogy a célkitűzéseimet meg tudjam valósítani. Három évtized küzdelem után most már én is tudok adni, visszaadni és nagyon szívesen teszem azt egy ilyen csodálatos alapítvány javára. Ma már az időm nagy részét külföldön töltöm, ahol más az adományozási kultúra, mint Magyarországon. A jövőbeni erőpróbáimat adománygyűjtéssel kapcsolom öszsze. Örülök, hogy hozzá tudok járulni ezzel az alapítvány életéhez, nagy megtiszteltetés ez nekem. Pluszdolog, hogy bárhol is vagyok a világon, ez az adakozás mindig összeköt Zalaegerszeggel. Az erőfeszítéseimmel szeretnék hozzájárulni az új életek szépítéséhez – mondta Mányoki Attila.

 

 

 

 

 

vissza az elejére