Aranylakodalmasok Megduplázták az adományt Palánták, fűszerkert, mezítlábas ösvény  

Aranylakodalmasok

Az élet fontos igenje újra

Hitvesi esküjüket újították meg 50 év elteltével azok a házaspárok, akik erre nyilvános ceremónia keretében vállalkoztak. A hét régi/új párt Balaicz Zoltán polgármester, mint anyakönyvvezető köszöntötte, s vezette az újraesketési szertartást.

– b. k. –

2015 óta (az elmúlt két év kihagyásával) van mód az 50 éves házasok számára az egykori fogadalomtétel megismétlésére. Bár a lakodalmas menet hiányzik, az anyakönyvvezető nem szokványos, tanúkként a sajtó szolgál, de ami a legfontosabb, meghatott gyermekeik és friss szerelmes unokáik, talán dédunokáik, azaz az ünneplő párokból fakadt élet jelen van ebben a ritka és sejthetően egyre ritkább pillanaton a város dísztermében. A fogadalommegerősítést írásba is adják a párok, mindezt jubileumi házassági oklevél is dokumentálja, aztán pezsgős koccintás és csók, vagy legalábbis sokat sejtető ölelések, egymás szemébe mélyedések, vagy éppen távolságtartóbb, de abban is összeszokott gesztusok.
– Önök egymásban társra találtak. Igent mondtak az egykori találkozásra, igent mondtak a közös jövőre, igent az együtt töltött időre, igent a családra. A legtöbbet adták egymásnak, önmagukat. Szeretet, hűség, megbecsülés, egymás támogatása életre szólóan. A társtalálásra is példát adtak, arra, hogyan lehet naponta új értlemet adni egymás életének, támaszként segíteni a másikat, felelősséget vállalni érte. A társ a legnagyobb emberi rang a világon – mondta Balaicz Zoltán, majd koccintott az ünneplőkkel. Az aranylakodalmas párok: Magyar Erzsébet–Pál István, Horváth Éva–Fülöp János, Ambrus Erzsébet–Dobos Zoltán, Kövessy Éva–Kovács Miklós, Simonffy Anna–Baranyai Imre, Bagosi Ágnes–Szalontai János és Baladincz Margit–Lipovics Miklós Tamás. Az EsküvőPont által szervezett eseményen közreműködött: Bódis Bettina, Kálmán Marianna, H. Horváth Gyula.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Dr. Kozma Róbert, Balaicz Zoltán, Vigh László, Gál-Olasz Sarolta és dr. Gasztonyi Beáta

Megduplázták az adományt

Közel 7,5 millió gyűlt össze a richter egészségvároson

Második alkalommal látogatott a Richter Egészségváros Zalaegerszegre, ami ezúttal is szép eredménnyel zárult. A Richter Gedeon Nyrt. országjáró prevenciós programsorozatának 87. állomásán a 3,5 millió forint alapadományt 7 millió 485 ezer 200 forintra sikerült növelni, amelynek segítségével egy többfunkciós ultrahangkészülék beszerzését tervezi a Zala Megyei Szent Rafael Kórház a neurológiai osztály számára.

– A. L. –

Az eseményre látogatók 23 fontos szűrésen és tanácsadáson valamint számos, az egészséges életmódhoz kapcsolódó előadáson vehettek részt csipleolvasós adománygyűjtő füzetükkel. Ezzel a kórház javára is tehettek, hiszen minden egyes szűrésért, tanácsadásért, élőben vagy online meghallgatott előadásért 300 forint értékű ponttal gyarapíthatták a gyógyszergyártó vállalat által felajánlott 3,5 millió forintos alapadományt. A nap végén Gál-Olasz Sarolta, a Richter Gedeon Nyrt. PR- és kormányzati kapcsolatok osztály csoportvezetője osztotta meg az érdeklődőkkel a részvételi számokat. Mint mondta, ezúttal is bebizonyosodott az esemény létjogosultsága, hiszen többek között prosztataszűrésen 145-en vettek részt, itt egy extrém érték jelentkezett, a csontsűrűségmérésen a 254 szűrésből 17 esetben javasoltak további vizsgálatokat a szakorvosok, vérnyomásmérést 321-en kértek. Több esetben is 220 feletti értéket mértek, ami miatt mentőt is kellett hívni. A programot indító egészségsétához 187-en csatlakoztak. Sokan hallgatták meg az előadásokat, az online térben is, ami ezerhúsz pontot hozott. A véradáson 22-en vettek részt. „Nagyon elégedettek lehetünk, hiszen a mai nappal a velünk együttműködő egészségügyi intézményeknek már összesen 454 millió 180 ezer 100 forintot adományozhattunk” – hangsúlyozta végül. Ebben az összegben a zalaegerszegi egészségvároson öszszegyűlt adomány 7 millió 485 ezer 200 forintot tesz ki. Dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD, a kórház főigazgatója köszönetét fejezte ki a Richternek, hogy második alkalommal hozták el a városba a szűrőprogramot, amely most is szép eredménnyel zárult, és amely ezúttal is egy fontos cél megvalósítását segíti. A neurológiai osztály számára vásárolnának egy olyan multifunkciós ultrahangkészüléket, amely több betegség diagnosztikáját is lehetővé teszi. Az önkormányzatnak is megköszönte a rendezvény támogatását. Mint fogalmazott, „minden képzeletet felülmúlt, hogy egy szombati napon ennyi embert mozgatott meg az esemény a helyszínen és online is.” Balaicz Zoltán polgármester rendkívül büszke volt a zalaegerszegiek teljesítményére, amellyel a kiinduló 3,5 millió forintos alapadományt nemcsak megduplázni, de közel félmillióval túlszárnyalni is sikerült. Dr. Gasztonyi Beáta Balaicz Zoltán és Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos társaságában vette át az adományt Gál-Olasz Saroltától, valamint dr. Kozma Róbert belföldi értékesítési és marketingigazgatótól.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Palánták, fűszerkert, mezítlábas ösvény

A pózvai kertészetbe látogattunk

A pózvai külsőkórház megbecsülendő kertészettel rendelkezik, mely részben a belváros virágosításához is hozzájárul. De talán kevesen tudják, hogy az itteni fejlesztések részét képező mezítlábas sétány nyitott a lakosság előtt, nemcsak beteglátogatás alkalmával használható.

– Bánfi Kati –

Bíró István

31 éve vezeti a kertészetet Bíró István kertészmérnök, aki Erdélyből települt Zalába. Kezdetben zöldségtermesztésből élt, nagyüzemi viszonyok között ezer tonna számra állított elő zöldség- és gyümölcsféléket, aztán áttért a kertépítésre és a „finomabb” virágtermesztésre. A pózvai kórházpark az ő irányításával szépült az elmúlt 3 évtizedben, néhány nyertes pályázatot is elkönyvelhettek ez idő alatt. A beszélgetést a három közül a legújabb üvegházban kezdjük, ahol szép, tömött sorokban várakoznak a petúniák a belvárosba kerülésükre.
– A belváros tavaszi virágosításához szoktunk hozzájárulni a Városgazdálkodási Kft. igényei alapján – mondja: hozzátéve hivatásos kollégái mellett a betegek rehabilitációs céllal is besegítenek a munkába, bár az elmúlt két évben a pandémia ezt megakadályozta. – A többi üvegház a ’60-as években épült, még jól működnek és biztonságosak, de a korszerűsítés jó lenne.
Közben kalauzol a fűszerkertben, meginvitál egy gyógynövényes teára, amit helyben nőtt növényekből készít.
– Minden reggel gyógynövényes teával kezdem a napot, este pedig zömével salátával zárom. Nagyon szeretem a növényeket, amikor 10–12 órát dolgoztam, az sem volt megterhelő, mert engem ez feltölt. Különösen a kerttervezés, amit szó szerint úgy szoktam megálmodni. A kertészetünkben ültetünk zöldségpalántákat is az egynyári virágok mellett, melyeknek már bejáratott, biztos piaca van. A fűszerkert mellett rózsakertünk is van, és nagyon kellemes légkörű a mezítlábas sétány az egykori cserepes épület helyén, melyet május végétől jó szívvel ajánlok mindenkinek. Ezenkívül a nagy zöldterület, közte a futballpálya karbantartása tartozik a feladatunkhoz és természetesen az intézet beltéri virágosítása is. A benti kórházat is mi parkosítjuk, bár az utóbbi időben egyre nagyobb beépítésű lett az udvar, és ezzel együtt egyre kisebb a kert rész. Volt olyan év, hogy 12 ezer egynyári virágot ültettünk a belső kórház udvarára. Reméljük, a szép látvány segíti a betegek gyógyulását, a munkatársak jó közérzetéhez is hozzájárul. Ahogy a külsőkórházban a kertészkedési lehetőség is, ami jó hangulatú, közösségépítő.
– Sikerült néhány versenyen is eredményesen szerepelni.
– Több országos elismerést is kaptunk, így a fűszerkert és a tetőkert is. De volt sikerünk a Virágos Zalaegerszegért pályázaton is. Rendben vagyunk, a lehetőségekhez képest a legjobban végezzük a dolgunk és jó érzés, hogy ezt más is így látja. Szeretek itt dolgozni, az eltelt évek sok örömöt adtak, amiért hálás vagyok a sorsnak. Van olyan növény, amely mellett főhajtással megyek el, olyan impozáns. Januárban már tervezzük a kertet, beszerezzük a magokat, aztán palántázások, kiültetés, karbantartás a feladat.
– Van kedvenc virága?
– Minden növényt szeretek, mert képesek a rosszabb napjainkat is szebbé varázsolni. Az egyetemen szerzett tudás mellett igyekszem a népi megfigyeléseket, bölcsességeket is figyelembe venni a kertészkedés során. Jó tudni, mire jók az egyes növények, hogyan segítenek, gyógyítanak minket. A friss levegő, a sok zöld, a tápláló növények, néha egy kis meditáció, mind fontosak az egészségvédelemben. A rózsakerti séta, az egynyáriak színkavalkádja garantáltan szebbé teszi a napot. De a nap során egyébként is lehet mindig valami szépet találni, főleg, ha figyelünk a természet rezdüléseire. Amikor kezdő voltam, csak néztem és néztem a természetet és nagyon a szívemhez nőtt. Amikor másnak építek kertet, igyekszem ráhangolódni a környezetre és az emberre, aki ott él majd, hogy összhangban legyen mindez.

 

 

 

 

 

vissza az elejére