Találkozás a fraktálokkal | Közműfejlesztés és lakópark | Díszalmák a Báthory utcában | Kábítószerdílereket buktattak le |
A
digitális technika a fiatalok terepe
Olyan a téma, hogy csak győzzem kigoogle-zni, hogy miről is beszélünk pontosan. Megnyugodtam, az internetes kereső által felhozott magyarázatok is bizonytalanok. Lóránt Zsolt zalaegerszegi matematikatanár (Báthory-iskola) életébe viszont már 10 éve változást hozott ez az érdeklődési kör.
– bánfi kati –
Miközben a „fiatalok terepén” úgy tűnik van keresnivalója, nem vesztette el az
egyensúlyt a fizikai világ és a virtuális között. Apuka, nagypapa, tanít,
osztályfönök, mesekönyvet és tanulási technikákkal kapcsolatos könyvet is
jegyzett már és rengetegfraktál grafikát készít, amiben nincs túl nagy
konkurenciája jelenleg az országban.
– A fraktálokkal (önhasonló geometriai alakzatok) akkor találkoztam, amikor
1991–92-ben informatikát tanultam. De csak 10 éve kezdtem ezzel foglalkozni.
Először a véletlennek nagyobb szerepe volt az alkotásokban, aztán megtanultam
használni a függvényeket és a programokat. Az alap mindig saját alkotás. Kedvenc
témáim az erdő, az életfa. De szeretem a groteszk témákat is, vevő vagyok rá.
Nem véletlenül az egyik kedvenc festőm Dali. Az alkotási vágyamat ki tudom élni
ezen az úton. Hírnévre is vágyik mindenki. A képeimből 11 nemzetközi árverésre
került a múlt évben, illetve felkértek egy amerikai kisfilm alkotói fraktál
animációs betét készítésére. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a film
stáblistájában art directorként jegyeznek. A film januárban készült el, az idén
több rövidfilmfesztiválon is bemutatkozik, várom a visszajelzéseket.
– Honnan számít művészetnek ez a fajta kreatív alkotás?
– Nem az én dolgom eldönteni. Igazi szakértő zsűrije sincs még ennek
nagyon, bár Amerikában már vannak nagy nevek ezen a területen – mondja Zsolt.
– A diákok biztos tudják ezt a fajta érdeklődésed. Hogy állnak hozzá?
– Kérdezgetnek, segítséget kérnek. Van az iskolában egy divattervező
szak, itt az egyik, országos versenyre bejutott diákunk fraktál mintákat
használt fel a ruha tervén. Változóban van a világ, a digitális technika a
fiatalok terepe. Én azért informatikusként megtalálom itt a helyem, de az is
besegít, hogy mindig is sci-fi rajongó voltam. Nem a történet, hanem a képi
világ miatt.
– Testvéred fotós. Családi örökség a vizuális érdeklődés?
– Anyám jól rajzolt, keresztapám festett. A gyermekkoromban sok kép vett
körül a lakásban.
– További tervek?
– A fraktálgrafikák révén sok új ismerősöm lett, nemzetközi
viszonylatokban gondolkodom. Jött egy felkérés, hogy hozzunk létre metaverzumot
(működő gazdasággal, közösségi és kulturális élettel rendelkező virtuális tér,
mely összeköti a fizikai és digitális világot fredmoemetaverse.com). Ennek a
képi világát teremteném én meg. Többek között szeretnénk oktatással foglalkozni
ezen keretek között. A projekt jelenleg a CoinTelegraph startup programjában vár
kedvező elbírálásra, ami igazán nagy szó lenne. Egyébként a 2023-as évet a
metaverzumok évének harangozták be. Majd meglátjuk. Az ember felelőssége, hogy
túlságosan ne szippantsa be ez a világ. Ahogy mesterséges intelligencia
felhasználása sem.
![]() |
Bali Zoltán, Domján István, Balaicz Zoltán és Tiborcz Zoltán |
Új lakóövezet van kialakulóban
Az Ebergényi úton a Kovács Károly Városépítő Program keretében zajlik a víziközmű rekonstrukciója, miközben egy, 29 családi házból álló lakópark létesítése is elkezdődött az egykori laktanya területén, magánberuházásban.
– AL –
Az ivóvíz- valamint a szennyvízhálózat korszerűsítése egy kilométer hosszban
valósul meg az Ebergényi utcában, melyet követően helyreállítják a felbontott
szakaszt, jelezte Balaicz Zoltán polgármester. Mint mondta, a
rendezett utcaképhez a családi házas Babér lakópark is hozzájárul majd, mert a
volt laktanya elhanyagolt területéből vesz el egy részt. A polgármester más
szempontból is példaértékűnek nevezte a magánberuházást, mert az illeszkedik a
város gazdaságfejlesztési koncepciójához azáltal, hogy a Zalaegerszegen munkát
vállaló szakemberek lakhatása is megoldottá váljon. Kiemelte továbbá, hogy a
volt laktanya helyén több hektár terület vár még hasznosításra. Ebből egy
szeletet foglal el majd az egyetemi központ fejlesztése. Egy olyan új
zalaegerszegi lakónegyed jön létre, amely lakhatást biztosítva kiszolgálja a
város gazdaságfejlesztési beruházásait, hangsúlyozta a polgármester. A Babér
lakóparkban 29 családi házat építenek fel, ami kifejezett kérése volt a városnak,
továbbá az is, minden házhoz két parkoló épüljön, szólt hozzá az elhangzottakhoz
Tiborcz Zoltán beruházó. Domján István önkormányzati
képviselő úgy vélekedett, a lakópark létesítésével egy elhagyatott terület kap
funkciót és szépül meg. Az Ebergényi utcában tavaly a szolgáltató
beruházásában történt meg a gázvezeték rekonstrukciója a lőtértől a Platán sorig,
amelyben a lakópark és a további fejlesztések fogyasztási igényével is számoltak,
mondta Bali Zoltán alpolgármester. Mint fogalmazott, a város is
készült erre: az ivóvíz- valamint a szennyvízhálózat korszerűsítése április
végére fejeződik be. Utána csak nyomvonalas helyreállítás lesz, az úttest teljes
pályaszerkezetét a jövő évben újítják fel.
![]() |
Balaicz Zoltán és Gecse Péter |
A páterdombi városrészben lévő Báthory utcában 30 díszalmát ültettek el az elmúlt évben, amellyel befejeződött a már túl sok problémát okozó nyugati ostorfák cseréje.
– AL –
Zalaegerszeg képviselő-testülete a zöld átállás jegyében 18 pontból álló
klímastratégiát fogadott el 2020-ban, amely kiterjed többek között az egészséges
ivóvíz biztosítására, a biztonságos szennyvízkezelésre, a környezetbarát
hulladékkezelésre, valamint az elektromos járművek beszerzésére, idézte fel
Balaicz Zoltán polgármester. Mint mondta, a stratégiának szintén
fontos eleme a faültetés, amellyel már túlteljesítették az ötezres tervet. A
Báthory utcában elültetett 30 díszalmafával jelenleg 9230 facsemeténél tartanak.
Ezzel megközelítették az újabb vállalást, miszerint 10 ezer új fa díszítse a
város köztereit, utcáit 2024-re. A Páterdombon több helyszínen ültettek fát, a
Kinizsi, a Wlassics, a Baross utcákban, valamint parkolók, társasházak és
játszóterek környezetében, mondta Gecse Péter alpolgármester, a
térség önkormányzati képviselője. A Báthory utcában 2020-ban kezdték meg az
elöregedett nyugati ostorfák cseréjét. Költséges volt gondozásuk, és mivel túl
magasra nőttek, veszélyeztették a villanyvezetékeket. Választásuk az alacsonyabb
növésű díszalmára esett, amelyből összesen 90 darabot ültettek el. Tavaly a
Radnóti-óvoda udvarát újították meg, az elszáradt tujákat babérfákkal váltották
fel. A klímastratégia keretében illetve a vállalkozói felajánlások segítségével
idén is folytatják a faültetést, de nemcsak a Páterdombon. Zalabesenyőben a
Hegyi utcai játszótéren, Botfán az Erdődy–Hüvös kastély parkjában, valamint a
Rózsás utcai buszfordulónál telepítenek új fákat, jelezte az alpolgármester.
![]() |
Balogh Bence, Sznopek Veronika szóvivő és
Kapuvári Máté a lefoglalt kellékekkel. |
Kábítószerdílereket buktattak le
Összesen 26 főt fogtak el a zalai rendőrök
Kábítószer-kereskedő hálózatot lepleztek le a zalaegerszegi rendőrök. Összesen 26 főt állítottak elő, közülük négynek előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság. A házkutatások során többek között marihuánát és amfetamint foglaltak le, mintegy 15 kilogrammnyit, melynek piaci értéke 20 millió forintra tehető.
– AL –
Az ügy részleteiről a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon tartott
sajtótájékoztatón Balogh Bence rendőr őrnagy, a bűnügyi osztály
vezetője valamint Kapuvári Máté rendőr őrnagy, a vizsgálati osztály vezetője
számolt be. Elhangzott, hogy a városi rendőrkapitányságra 2022. június 22-én
érkezett egy névtelen bejelentés, miszerint egy férfi kábítószer-kereskedelemmel
foglalkozik. Miután megállapították, hogy valós tényeken alapul a bejelentés, a
rendőrkapitányság nyomozói öszszehangolt, mindenre kiterjedő munkába kezdtek.
Ennek eredményeként sikerült azonosítani négy férfit, akik a nyomozás jelenlegi
adatai szerint az elmúlt egy évben rendszeresen vásároltak kábítószert, amit az
ismeretségi körükben továbbértékesítettek. A gyanúsítottakra 2023. február 10-én
a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bevonásával csaptak le különböző
helyszíneken, Zalaegerszegen és vonzáskörzetében, valamint Visegrádon. Ekkor
összesen 14 főt állítottak elő. A házkutatások során nagyobb mennyiségű
marihuánát, amfetamint, növényi törmeléket, színes tablettákat, fehér port és
pasztát, továbbá kereskedelemre utaló eszközöket, digitális mérleget,
mobiltelefonokat és pénzt foglaltak le. A zalai rendőrök február 10-ét követően
is folytatták a nyomozást. Február 13-án újabb 10 főt állítottak elő különböző
helyszíneken, február 14-én pedig még két személyt Győrben és Budapesten. Közte
azt a 33 éves férfit, akitől a négy díler vásárolhatott, és akit a Budapesti
Rendőr-főkapitányság munkatársainak segítségével aznap hajnalban fogtak el a
fővárosban. Lakásában jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot, valamint
kábítószer előállításához szükséges vegyi anyagokat találtak. Az összehangolt
akció alatt öszszesen 26 főt állítottak elő, közülük nyolcat gyanúsítottként
hallgattak ki. Négy férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja
miatt előzetes letartóztatásba helyeztek. A Budapesten elfogott férfi őrizetbe
vételét február 14-én (a sajtótájékoztató napján – szerk.) kezdeményezték.