Konferencia Zalaegerszeg színháztörténetéről

Vándorló társulatok, alternatív színpad, állandó színház

A nemzeti nyelv ügyét felkaroló 19. századi vándorszínészektől kezdve, egészen a Hevesi Sándor Színház első előadásáig tekintették át a helyi színházi élet történetét muzeológusok, levéltárosok, kiegészülve egy külsős szakemberrel.

– pet –

A „Színházi élet Zalaegerszegen a kezdetektől az állandó színház megnyitásáig” című tudományos konferencia apropóját az adta, hogy a megyeszékhely színháza idén ünnepli 40. évfordulóját. A tanácskozást – melyre a díszteremben került sor – a Göcseji Múzeum szervezte. A rendezvényen a múzeum történészei mellett a Zala Vármegyei Levéltár kutatói, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum egy-egy munkatársa, valamint dr. Merő Béla rendező, színházi szakember tartott előadást. Köszöntőt Havasi Bálint múzeumigazgató, Balaicz Zoltán polgármester és dr. Besenczi Árpád színházigazgató mondott. Az ülésen Kiss Gábor főkönyvtáros elnökölt. A magyar nyelvű színjátszás kezdeteit dr. Gyimesi Endre történész idézte fel, kiemelve, hogy a 18–19. században az anyanyelvi színjátszás a Bécsből vezérelt törekvések megszüntetését szolgálta. A vándorszínészek sokat tettek a magyar nyelv ügyéért, főleg a reformkor idején. A 19. századi utazó társulatok szerepéről Simon Beáta levéltári könyvtáros szólt. Mint az a kezdeti időkkel kapcsolatban elhangzott: a vándorszínészek és az utazó társulatok főleg énekes népszínművekkel, vígjátékokkal, kisebb mértékben drámákkal, klasszikus darabokkal szórakoztatták a közönséget. A jelmezek gazdagságáról és sokszínűségéről ekkoriban még nem beszélhetünk, a díszleteket pedig vásznakra festették. A színházak érkezését falragaszok hirdették a városban. Az utazó társulatok esetében gyakori volt, hogy a színészek megszöktek a csapattól, és alapból sem tekinthetők stabil szervezeteknek a szóban forgó vándorló társulatok. Áttérve a 20. századra, különösen a két világháború közötti időszakra, majd a második világháború utáni évekre, az is nyilvánvalóvá válik, hogy az aktuális hatalmak miképp használták propagandacélokra a színházat (és általában a kultúrát). A trianoni békeszerződés utáni években, évtizedekben az operettek, könnyedebb darabok mellett sokszor megjelentek az irredenta hangvételű előadások. Az 1950-es években pedig a szórakoztatáson túl, a kommunista eszmeiséget igyekezett a párt terjeszteni, például kortárs szovjet szerzők műveivel. Állandó színházakról még ezekben az években sem beszélhetünk. Béres Katalin történész előadásában arra világított rá, hogy Zalaegerszegen és Nagykanizsán a két város eltérő gazdasági és társadalmi helyzete miatt egészen máshogy alakult a színházi élet és az állandó színház életre hívásának gondolata a két világháború között. Hisz ez utóbbi gondolat tulajdonképpen a 19. századtól folyamatosan napirenden volt, de anyagi lehetőségek és megfelelő játszóhelyek hiányában sokáig nem valósulhatott meg. Kicsi terek, zsúfolt, fűtetlen, beázott helyiségek, a világítás és a színpadtechnika hiánya nehezítette még a vendégtársulatok munkáját is. Erős Krisztina történész az 1950–60-as évekkel kapcsolatban a tájoló színházak szerepét emelte ki. A kisebb településekre és az állandó színházzal nem rendelkező városokba autóbusszal érkezett a színház. Az úgynevezett MNDSZ-kultúrbuszok minisztériumi támogatással járták a megyét. Ami a korabeli és a 20. századi játszóhelyeket illeti, az Arany Bárány Szálló, a katolikus kultúrház, az Edison mozi, később a járási kultúrház, az SZMK és a VMK is fogadott be előadásokat az állandó színház megalapítása előtti hosszú időszakban. Nem meglepő, hogy a közönség inkább a könnyedebb darabokat részesítette előnyben, de a várt siker még így is sokszor elmaradt. Közeledve a Hevesi Sándor Színház létrejöttéhez, dr. Káli Csaba történész, levél-tárigazgató a mai színház épületének történetéről beszélt. Vagyis, hogy miképp lett a Kosztolányi utca és a Bíró Márton utca közötti területre felépített munkásotthonból előbb megyei művelődési központ, majd színház. Dr. Merő Béla rendező pedig a Móricz művelődési házban működő híres Reflex Színpad alternatív kultúrában betöltött szerepéről szólt. Jelezve: az 1960-as '70-es évek amatőr, alternatív színházai és a hivatásos színházak között hatalmas szakadék tátongott. A beszédre koncentrált, úgynevezett „lefúrt lábú, böfögő színház” helyett a Reflexnek az egész test megmozgatása volt a célja. Sokkal mélyebb tartalmakat fejezve ki ezzel. Persze a beszédtechnikának, a hangzásnak és a tér elrendezésének is fontos szerepe volt. Ruszt József színházalapító rendezőnek is sokat jelentett a fenti szellemiség, és az úgynevezett színházi előévadban és a beavató színház időszakában sokat tett azért, hogy értő közönséget „neveljen”. A Hevesi Sándor Színház alapításának első időszakáról, (vagyis az előévadról, amikor még nem volt készen a színházépület) dr. Csiszár Mirella, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa beszélt, felhíva a figyelmet az igazgató- és névválasztás dilemmáira és a nyitott színház eszméjére. Az első premier körüli hetek hangulatát és eseményeit, vagyis a mai színházépület hivatalos avatását pedig dr. Gajdó Tamás színháztörténész elevenítette fel. Megidézve egy bejátszás erejéig az első előadást, Az ember tragédiáját, mely ma már színháztörténeti eseménynek számít.

vissza az elejére

Farkas Ferenc és Tóth Csaba

Farkas 65 – jubileumi tárlat

Szobrainak középpontjában az ember áll

 65. születésnapja alkalmából nyílt jubileumi tárlata Farkas Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművésznek a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az ünnep apropóján a legutóbbi időszak műveiből is válogatott, és néhány köztéri szobor kisebb méretű bronzváltozatát is láthatja a közönség.

– pP –

A megnyitón Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte egykori gimnáziumi tanárát, és mint megjegyezte, mostanában már inkább „megrendelőként” találkozik a művésszel. Az utóbbi időszakban ugyanis számos köztéri alkotást készített Farkas Ferenc a zalaegerszegieknek (Fiatalok, Zalai nemes, Vár- és Városmakett. Mihály deák). Miért fognak meg ezek az alkotások bennünket? – tette fel a kérdést a polgármester. Mert kellemes, otthonos érzést váltanak ki belőlünk, közösséget formálnak, közelebb hoznak egymáshoz minket. Jobban érezzük magunkat zalaegerszegiként – fogalmazott. A kiállítást a szobrászművész pályatársa, Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg. Többek között elmondta: Farkas Ferencnek a kezdetektől egységes, saját karakterű, a saját lelki alkatára, gondolkodásmódjára jellemző alkotásai vannak. Még életének bizonyos korszakai sem változtattak különösebben ezen. Milyen egy Farkas Ferenc-mű? A választ valahol a kiállítás fókuszában elhelyezett Humanisták című szoborban kell keresni. Nem véletlenül ez került a galéria centrumába. Szobrászata egyértelműen humanista szobrászat, melynek középpontjában az ember, az emberi minőség áll. Minden szobor egy narratíva, elbeszéli az emberi utat. A Humanisták esetében két ókori filozófust látunk, akik dialógust folytatnak. A tekintetek keresztezik egymást. Farkas Ferenc műveiben az emberi gesztusok beszédét kell látni. E ponton hozzátehetjük, hogy a művész korábban több interjúban is elmesélte, hogy az érdeklődő, kíváncsi hozzáállás mindig jellemző volt rá, talán ezért is vonzódik a reneszánsz korhoz és a humanista gondolkodáshoz. Tóth Csaba szerint minden jó műnek van egy gravitációs fókuszpontja. Vagyis egy olyan része, ami odavonzza a tekintetet. Farkas Ferenc minden műve ilyen. Nem papírra készülnek, egyből formázza az alakokat, tulajdonképpen 3 dimenziós portrékat készít. Hozzátette: a művészet látszólag olyan tartománya az életünknek, ami nem fontos. Pedig a művészet az életünk lenyomata, melyet átörökítünk az utókornak. Enélkül semmit sem tudnánk a korábbi korokról. Később ezek a művek beszélnek majd helyettünk is. Az ünnepi kiállítás ezúttal nem egy klasszikus retrospektív, összegző tárlat, hiszen nagyon sok mű az elmúlt években készült. A bronzszobrok mellett néhány fából készült alkotás is látható; egészen november 4-ig.

vissza az elejére

Horváth M. Zoltán és Pinczehelyi Sándor

GébArt a magaskultúra élvonala

Válogatás HáEmZé művésztelepeinek anyagából

Műfaji sokféleség és a színek harmóniája fogadja a látogatót a Keresztury VMK Gönczi Galériájában, ahol festményekből, grafikákból, plasztikákból és kerámiaművekből nyílt tárlat a közelmúltban. Nyolc ország alkotóitól láthatók művek.

– pet –

A „GébArt – HáEmZé” című kiállítás a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep azon éveiből válogat, amikor Horváth M. Zoltán képzőművész volt az alkotótábor vezetője. 1999; 2002; 2004–2006; 2021–2022 – olvashatók az évszámok a meghívón. Jelezve, hogy több mint húsz év lenyomata került a kiállítótérbe. A tárlat persze korántsem teljes, hiszen a városban raktározott GébArt-i anyag hatalmas. Még akkor is, ha csak egy táborvezető személyére korlátozzuk a válogatást. A művésztelepre meghívott alkotók persze mindig tükrözik a tábor vezetőjének – nevezetesen Horváth M. Zoltánnak – az ízlését, kapcsolati hálóját. Nem véletlen, hogy a most nyílt kiállítás stílusa jó értelemben véve eklektikus, sokszínű. Talán az sem meglepő, hogy a nonfiguratív művek dominálnak. Sőt, Horváth M. Zoltán egy saját „sötét szobát”, egy különös installációt is kialakított a térben az általa készített nagyméretű linómetszetekből. A megnyitón Horváth Gábor, a polgármesteri hivatal humánigazgatási csoportjának vezetője elmondta: a GébArt-i művésztelep mindig megújul, és olyan a város számára, mint a kenyérnek az élesztő. Harminc éve itt van, mégis állandóan újat, frisset mond számunkra. Az itt készült művek a kortárs képzőművészet lenyomatai, melyek alkalmasak arra, hogy a magaskultúra élvonalába emeljék a zalaegerszegi művésztelepet. A kiállítást Horváth M. Zoltán volt egyetemi tanára, mentora, Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint fogalmazott: a raktárban lévő GébArt-i anyag megérdemelné, hogy nagyobb figyelmet kapjon. Az itt fellelhető művek a magyar és egyetemes művészet csúcspontjait jelentik. Ami a művésztelepeket illeti: egyre kevesebb az ilyen jellegű esemény az országban, reméli, hogy Zalaegerszeg még sokáig büszkélkedhet a GébArt-i alkotótáborral.
A kiállítás november 8-ig látogatható.

vissza az elejére