Robotok a művészettörténetben és a
tömegkultúrában
Átjárás a magasművészet és a popkultúra között
A „magasművészet” és a popkultúra közötti átjárhatóságról szólt az
Utóvéd – Képzőművészeti terepasztal-beszélgetések előadás-sorozat
legutóbbi állomása.
– pP –
A
Club PopUp Undergroundban rendezett esten ezúttal a Budapesten élő Soltis
Miklós képzőművész volt az előadó, aki jelenleg doktoranduszhallgató a
PTE Művészeti karának doktori iskolájában. Ha van magasművészet (high), akkor
vajon létezik „alacsony” (low) is? – tette fel a kérdést bevezetésként. A válasz
nem egyszerű, hiszen számos művészetmeghatározás létezik. Az előadó szerint a
digitalizáció és a felgyorsult világ miatt sokszor összemosódnak a határok, így
van átjárás a magasművészet és a popkultúra között, sőt egyáltalán nem baj, ha
cserélődnek a „high” és a „low” elemek. Például ha a képzőművészetbe,
filmművészetbe, irodalomba bekerül néhány popkulturális elem. Vagy fordítva; a
hollywoodi tömegfilmek világába, netán a játékiparba szivárog be a magasművészet.
Elsőként Quentin Tarantino filmjeit említette, aki egyfajta
átmenetet képez a független filmesek és a blockbuster között. Tarantino
megújította a hollywoodi filmes közeget. Érzékenyítő dramaturgia jellemző rá,
valamint kreatív történetvezetési formát emelt be alkotásaiba. Formailag ugyan
hordoznak kliséket a filmjei, de áthatja őket egy olyan megközelítés, ami
teljesen újszerűnek nevezhető a filmiparban. Művei magasabb szinten hatnak az
érzékekre és a gondolkodásunkra, mint az átlagos tömegfilmek. Soltis
Miklós a képzőművészetre áttérve arról is beszélt, hogy hogyan lehet a
20. századi futuristáktól a kortárs „géphús” traumákig eljutni. Itt a robotok,
vagyis a mechanikus önműködő szerkezetek művészi és popkulturális ábrázolásáról
szólt. Talán nem is gondolnánk, de a robotok nagyon is jelen vannak a
művészettörténetben. Az első robotot például Leonardo da Vinci alkotta meg 1495
körül (a hadiipar számra). Magát a robot szót először a híres cseh író,
Karel Čapek használta 1920-ban, a R.U.R című regényében. Azt megelőzően
automatomnak nevezték az önműködő szerkezeteket. Izgalmas, ahogy az 1900-as évek
első évtizedeiben a robot teret hódít az új század képzőművészetében: a
futurista és a kubista képeken a mozgás és a modernizáció, vagyis egy átalakuló
világ jelképei lettek. Az előadó megjegyezte: Jacob Epstein szobrászművész egyik
1915-ös műve kísértetiesen emlékeztet a Star Wars harci droidjaira. A képlet
viszonylag egyszerűen is leírható: megjelenik egy új technológia, vagy
tudományos felfedezés, ezt lereagálja a magasművészet, ami hamarosan a
popkultúrában is feltűnik. A robotok például reneszánszukat élték az 1960-as
évek képregény-kultúrájában is; utóbbi műfaj maga is egy átment a művészet és a
tömegkultúra között. Az elmúlt évtizedekben a „biohorror” elméletek uralkodnak a
filmek és más művészi ágak terén; folyamatosan keresve a választ arra, hogy mit
jelent világunkra az ember és gép kapcsolata, netán keveredésére (példa lehet
erre a Robotzsaru film, vagy a japán eredetű mangák, animék egyes fajtái). De a
művek egyik fő kérdése az is, hogy a gépek korszakában vajon mi lesz a lélekkel?
Az előadás során természetesen szóba került a popart legendás alakjának,
Andy Warhol-nak a munkássága. Hiszen ő volt az, aki jellegzetes „pop”
témákat, banális hétköznapi dolgokat emelt be a magasművészet szférájába. Így
lett mára a művészettörténet része a Campbell cég 32-féle ízben gyártott
leveskonzerve. Az étel az amerikai háztartások alapkellékének számított az
ötevenes-hatvanas években. Warhol (aki rendszeresen fogyasztotta ezt a terméket)
mind a 32 konzervváltozatot megfestette. Később pedig – miután alkalmazni kezdte
a szitanyomat technikáját – sokszorosította is a képeket. Utalva a termék
sorozatgyártására. Soltis Miklós az est folyamán a street art és a
graffitik világáig is eljutott; hiszen az utcaművészetben is gyakran tetten
érhető a popkultúra és a magasművészet összefonódása, egymásra hatása. Sőt, mint
kiderült, még egy hétköznapi gördeszka felülete is szolgálhat „festővászonként”.
A Tóth Norbert képzőművész által életre hívott Utóvéd sorozat
folytatódik: június 6-án Vajda Lajos festőművész munkásságáról (előadó
Kovács László művészettörténész), június 20-án pedig a víz és a művészet
kapcsolatáról (előadó Tánczos György festőművész) lesz szó.
vissza az elejére
Négy
fiatal művész, négyféle világlátás
Egykori adysok kiállítása az apáczaiban
Fundamentum címmel a zalaegerszegi Ady-gimnázium néhány egykori
tanulójának alkotásaiból nyílt tárlat a kertvárosi Apáczai Művelődési
Központban.
– pP –
A címadás nem véletlen, hiszen Csondor Réka, Szirkovics
Evelin, Kerese Zsolt és Kovács László festőművészek
pályafutását az Ady Endre művészeti iskolában eltöltött évek
alapozták meg. Ezért első közös kiállításukat volt tanáruk, az azóta
nyugállományba vonult Farkas Ferenc szobrászművész nyitotta meg. A
fiatalok teljesen külön utakon járnak és teljesen más stílusban alkotnak. Műveik
mégis jól harmonizálnak egymással az Apáczai MK galériájában. Virágok
felnagyított részletei, jellegzetes falusi utcaképek, gyerekrajzra emlékeztető,
emberszerű alakok és absztrakt, színes, geometrikus formák bontakoznak ki a
látogató szeme előtt. Négy művész, négyféle világlátás, valamint műfaj és
technika. Ami Farkas Ferenc szerint közös az alkotókban az az,
hogy erős festővénával rendelkeznek, és ez már gimnazistakorukban is látszott
rajtuk. Az érettségit követően volt, aki Pécsett, volt, aki Budapesten, volt,
aki Szombathelyen tanult tovább. Kovács László talán picit „kakukktojás”,
hiszen ő nyolc évvel idősebb társainál, és ma már ő is az Ady-iskola tanári
karát erősíti. Ráadásul ő nemcsak rajzot, festészetet tanult, hanem később
művészettörténészként is végzett. Szirkovics Evelin munkáin
virágok, virágok részletei látszanak. Melyek hol realisztikus, hol már inkább
stilizált ábrázolásoknak tűnnek. Farkas Ferenc szerint a virág
csak ürügy. Valószerűtlen méretű motívumokat látunk a felületeken, harmonikus,
nyugalmas színekkel megjelenítve, ami természetfeletti hangulatig juttatja el a
nézőt. A hétköznapi események kimerevített pillanatai kapnak új értelmezést
Csondor Réka festményein, aki saját fotóiból kiindulva festi meg
képeit. A magyar falvak (azon belül is főleg a zalai települések, például
Náprádfa) jellegzetes látképei, hangulatai elevenednek meg. A szocializmusból
itt maradt (és sok esetben módosított) Kádár-kockák jelennek meg „szittya”
környezetben, rovásírással dekorált utcakép elemeként. Mintha két párhuzamos
világ lenne, pedig tudjuk: ez nagyon is a magyar valóság. A fotórealista
ábrázolásokban érezhető a finom irónia, a terep alapos ismerete, de az alkotó
precizitása, az apró részletek láttatásának képessége is. Kerese Zsolt
szereti a torzításokat, alakjai ezért bár emberszerűek, de sokszor gnómok.
Képeivel az ember egészének illúzióját próbálja fenntartani. De érezhető az
erőszak, a hatalom és a birtoklás vágya is a sokszor elnagyolt gesztusokban,
nagyra nőtt kezekben. Farkas Ferenc úgy látja, hogy meghökkentő,
de szerethető világot épített fel finom árnyalatokból. A geometrikus absztrakció
tradíciójából indul ki Kovács László, aki művészettörténészként a
20. századi modern művészeti áramlatokkal foglalkozott. Mindez saját alkotásain
is jól megmutatkozik. De az antik és a középkori építészet hagyományaiból is
merít, nagyon egyedi konstrukciókat alkotva ezáltal. Vajda Lajos
festőművész ihletésére kollázsokat és montázsokat is készít, mégpedig elhasznált
könyvek, folyóiratok lapjaiból. A Vajda-féle „szentendrei vonal” tovább él
benne, de teljesen egyedi módon. Farkas Ferenc megjegyezte: a
zalaegerszegi művészeti életre ráférne a fiatalítás. Nagyon bízik benne, hogy a
most kiállító tehetséges alkotók közül lesz olyan, aki hosszú távon itt képzeli
el az életét. „Valaki maradjon már Zalaegerszegen! Sőt, minél többen maradjanak
a művészeti pályán a volt és jelenlegi adysok közül” – fogalmazott.
vissza az elejére
 |
| Angyal Tibor |
A lényeg, hogy szóljon a
blues!
Hatvanéves angyal tibor énekes
Júniusban ünnepli 60. születésnapját a zalaegerszegi blues-élet egyik
közismert figurája, Angyal „Endzsi” Tibor. A Shabby Blues Band énekese a
kerek évforduló alkalmából június 8-án este egy akusztikus koncertre
várja a barátokat, érdeklődőket a Reininghaus sörözőbe.
– pánczélPetra –
Angyal Tiborral a közelgő születésnap és a koncert apropóján
beszélgettünk. Többek között arról, hogy mi vonzotta a zenéléshez, és miért
éppen a bluesnál kötött ki.
– Szabolcsi fiatalként 1985-ben kerültem Zalaegerszegre katonának. Itt ismertem
meg Balaton „Poey” Jánost, akivel gyorsan összebarátkoztam, és el is határoztuk,
hogy leszerelés után alapítunk egy zenekart. Közben Zalaegerszeget nagyon
megszerettem, sok barátra tettem szert, így a katonaság után itt maradtam. Az
együttest is megalapítottuk Poey-val, Kránitz Tónival és még
néhány sráccal; ez volt a Blues Experiment, ami 1988-tól működött.
– Nyilvánvaló volt, hogy blues-zenekart alapítsatok?
– Nekem nem, mert korábban keményebb zenéket hallgattam. A bluest
tulajdonképpen Kránitz Tóni (szájharmonikás, a Shabby Blues Band
frontembere – a szerk.) szerettette és ismertette meg velem mélyebben. A Chicago
blues vonalat és Muddy Waters zenéit különösen megkedveltem. Tóni
meg afféle állandó pont az életemben, hiszen a Blues Experiment sok tagcserén
ment keresztül, majd feloszlott, aztán jött a Hard Rock Cafe, ami szintén nem
volt hosszú életű. Tónival viszont tulajdonképpen a kezdetek óta együtt zenélünk.
Azt is együtt találtuk ki, hogy alakítsunk egy tisztán blues zenét játszó, a
stílus különféle áramlatait felvonultató zenekart. Ez lett a Shabby Blues Band,
mely 1991 óta napjainkig működik. Itt is sok tagcsere volt, sőt egy időre
egyszer én is abbahagytam az éneklést, de aztán visszatértem. Jelenleg hárman
vagyunk énekesek (Molnár „Manó” Zsolt, Gál Szabolcs és jómagam),
ami lehet, hogy furcsának tűnik, de jól működik.
– Hogyan osztjátok meg a munkát, illetve a dalokat egymás között?
– Egyrészt a hangi adottságoktól függ, hogy ki mit énekel. Egy-egy
koncerten pedig az is számít, hogy éppen mi lesz a repertoár, mely lemezekről
válogatunk, és azt annak idején ki énekelte fel. Nagyobb koncertekre,
fesztiválokra mind a hárman elmegyünk, kisebb klubkoncertekre lehet, általában
ketten, vagy csak az egyikünk. Attól is függ, ki hogy ér rá, hiszen a zene
mindenkinél hobbi, emellett mindannyian dolgozunk.
– A blues ma már egy tradicionális műfajnak számít. Hogy látod, az
irányzaton belül lehet még újat kitalálni, fejlődni?
– Újat kitalálni valóban nehéz, de azt gondolom, hogy a régi, klasszikus
nótákat vagy zenei alapokat mindig fel lehet dolgozni, újra lehet hangszerelni
úgy, hogy az izgalmas legyen a mai közönség számára is. Éneklek egy új
formációban, a Blues Boxban, ahol sok jó zenésszel dolgozom együtt, ráadásul a
fuvola és a szaxofon is megjelenik a gitár mellett. Egy-egy új hangszer
beemelésével nagyon fel lehet dobni a hangzást. A blues szerintem mindennek az
alapja! Érdekes, hogy sok zenész idősebb korában ehhez a stílushoz talál vissza,
még ha korábban más műfajban is muzsikált. Kevésbé pörgős, ad egyfajta
megnyugvást, érzelmileg gazdag és akusztikus formában akár 80 évesen is lehet
játszani. Egyébként a már említett „Chicago” vonalon kívül szívesen hallgatok
modern blues-zenekarokat, és sok női előadó is van, akiket szeretek.
– Egy vidéki blues-csapatnak milyen fellépési lehetőségei vannak? A
nagyobb fesztiválokról mintha kikopott volna ez a zenei stílus.
– Ez tényleg így van, pedig a Sziget fesztivál kezdeti időszakában, a
Shabbyvel három alkalommal is felléptünk. Ma inkább kisebb városi, települési
fesztiválokon, falunapokon, ezenkívül főleg klubokban tudunk koncertezni.
Szeretjük ezeket a családiasabb fellépéseket, úgyhogy nincs ezzel gond. Bár
kevesebbet koncertezünk, mint mondjuk a kilencvenes években, azért mindig jön
egy-egy lehetőség.
– A 60-as számmal hogy állsz?
– Az a helyzet, hogy 40 után már nem nagyon ünnepeltem, inkább tudomásul
vettem a dolgokat. Egészség legyen, és akkor a többi nem számít. Szóljon a
blues! – ez a lényeg.
vissza az elejére
Térzene
A XII. Zalaegerszegi Gyermekkórus Fesztivál előestéjén
térzenekoncertre invitálták a közönséget. A rendezvényen öt énekkar
adott ízelítőt repertoárjából a Dísz téren, május 24-én.
– b. k. –
Velkey Péter, a polgármesteri hivatal humánigazgatási osztályának
vezetője és Tóth László zongoraművész, a Városi Hangverseny- és
Kiállítóterem igazgatója köszöntötte a programot. Elhangzott: a városi
önkormányzat által létrehozott kétévenkénti kórustalálkozót 2001 óta rendezik
meg a zalai megyeszékhelyen. A mostani, XII. alkalomra Győrből, Kaposvárról és
Veszprémből érkeztek a kórusok, a helybeli, Liszt- és Ady-iskola énekkarai
mellett. A térzenekoncerten még csatlakozott a fellépőkhöz meglepetésvendégként
a Zrínyi-gimnázium énekkara, mely csoport a közelmúltban a Helikon Fesztiválon
arany minősítést és különdíjat érdemelt ki. A szereplő énekkarok 2–3 zeneművet
adtak elő, többek között Kodály Zoltán és Bartók Béla
műveit, illetve zalai népdalokat, műdalokat. A rendezvény végén a kórusok
közösen énekelték el a „Száll a felhő” című gyerekkari művet. Haui Lóránt,
a két évvel ezelőtti fesztiválnagydíjas győri Bartók Gyermekkar kórusvezetője
vezényletével, zongorán kísért Tóth László.
vissza az elejére