Telt házas rendezvény

Ismét sikeres adventi hangverseny volt

A hagyományos adventi koncertre két estén át is várták az érdeklődőket a Liszt Ferenc Általános Iskolába: a szülőket, hozzátartozókat és a vendégeket.

Az ének-zene tagozaton tanuló minden évfolyam diákságának felcsendült tiszta, kodályi módszerrel képezett hangja. Az iskola hagyományai közé nemcsak az emelt szintű ének-zene képzés, hanem a népdal és népzene iránti elhivatottság is hozzátartozik, amit még az alapító pedagógusok (Vajda József és Büki Gyuláné) hagytak örökül. Bár a sok-sok éves fennállás alatt lecserélődött a tanári kar, és ezzel megváltozott a jól bejáratott műsor-összeállítás is, így új színezetet kaptak ezek az eleinte karácsonyi, újabban adventi koncertek. Más művek csendültek fel, más a terem. Élmény volt ez a két este az „újonc” koncertlátógató szülőknek, és nemcsak elfogódottság miatt, akárcsak a közönség soraiban helyet foglaló egykori pedagógusoknak, régi diákoknak. Jogosan szólt többször a vastaps az első három évfolyam, a kicsinyek kórusa, a nívókórus és a nagykórus fellépése közben. Az éneklőket hangszeres kísérők, illetve a szeptember óta működő népzenei szakkör tagjainak fellépése egészítette ki. Különös pillanat volt, amikor a záróakkordokba a nyolcadikos diákok mellé a szülők is színpadra álltak egy gyertyafényes dal erejéig.

vissza az elejére

Szentek és szuperhősök kapcsolódási pontjai

Filó vera képzőművész az utóvédben

Első hallásra meghökkentő témával zárult az ez évi Utóvéd – képzőművészeti terepasztal-beszélgetések sorozat. A zalaegerszegi születésű, jelenleg a fővárosi Néprajzi Múzeum múzeumpedagógusaként dolgozó Filó Vera képzőművész a Szentek és Szuperhősök, vagyis az ikonok és a képregények kapcsolatát vizsgálta.

– pP –

Filó Vera és Tóth Norbert

Az ikonfestőként is ténykedő művész doktori disszertációját is e témából írta a Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájában. Az értekezés főbb elemeit most a Club PopUp Undergroundban rendezett esten ismertette az érdeklődőkkel. Mint mesélte, elsőre tényleg elmebeteg választásnak tűnik ez a téma, hiszen kinek jutna eszébe összehasonlítani az ikonokon szereplő szenteket a képregények (és a belőlük készült filmek) szuperhőseivel? Azonban ha tudományos alapon vizsgáljuk az ábrázolásokat, akkor azt látjuk, hogy sok szempontból van kapcsolat és hasonlóság a két jelenség között. Az ikonokat nem könnyű megérteni, megfejteni, mert liturgikus tárgyakról van szó, az ikonfestő pedig nem térhet el az evangéliumtól. Bár szigorú szabályok szerint dolgoznak, mégis ott van a szabadság, hiszen az ábrázolások különbözőek lehetnek, még Krisztus esetében is. Az ikonok jellemzője, hogy a főalak mellett/körül kis képkockákban megjelenik az adott szent életének története, és ebben hasonlít a képregényhez, ahol szintén kis kockában ábrázolják az egyes jeleneteket. A képregény persze nagyon más téma, de ahogyan olvassuk, az hasonlít az ikonhoz. Filó Vera elmondta: a képregény olvasása mindig egy döntés. Előbb nézzük a képet, aztán a szöveget, vagy fordítva? Netán egyszerre? A korábbi évszázadokban az emberek nem tudtak olvasni, így „képes formában” értesültek a szentek történeteiről. Hasonló okok miatt válhatott népszerűvé a képregény is: a befogadó nem akar sok szöveget olvasni, a szövegbuborékba írt néhány sor és maga kép bőven elég a sztori megértéséhez. Míg a szentek esetében a glória, a képregények esetében a szóbuborék az egyezményes jel. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az ábrázolásokat tanulmányozva jól látszik, hogy az ikon mindig belülről fénylik, keveretlen színeket használ, és benne van a megbocsátás. A szuperhősök inkább reflektorfényben vannak, harsányak a színek, erősek a kontúrok. A megmentés, a segítségnyújtás a hangsúlyos. Érdekes, hogy a szuperhősök és a képregények a második világháború előtti nagy gazdasági világválság „termékei”, amikor az embereknek kellett valami kapaszkodó; néhány szupererővel bíró hős. A szentek korábban csodákon keresztül segítették az átlagembert, akik ezáltal kicsit közelebb jutottak a misztérium megérzéséhez is. Nem gondolnánk, de ikonfestők napjainkban is vannak. Filó Verának évekkel ezelőtt a férje hívta fel erre a figyelmét, így sikerült beiratkoznia egy speciális ikonfestő tanfolyamra, ahol elsajátította a szabályokat. De az ikonok mellett nagyon szereti a képregényeket, szuperhősöket is. Mint mesélte, a szuperhősök kikapcsolódást jelentenek, de bizonyos szempontból az ikonok is. Ahogy a szentek megjelentek a középkori ember életében, úgy léptek be a szuperhősök a mi mindennapjainkba. Persze utóbbi jelenség elüzletiesedett, ami az ikonfestészetről nem mondható el. Azt is megtudtuk, hogy a kutatómunka során sok olyan járókelőt fotózott, akiken valamilyen szuperhőst ábrázoló ruha volt. Vajon akik ezt hordják, az újkori hősök emberfeletti képességeit csodálják, vagy maguknak szeretnének átmenteni valamit a szupererőből? Hiszen végső soron bárki lehet hős a saját életében. Az Utóvéd-sorozat most téli szünetre vonul, de tavasztól újabb előadásokat tervez Tóth Norbert képzőművész, a program ötletgazdája és szervezője. Mint arról többször beszámoltunk, az Utóvéd – Képzőművészeti terepasztal-beszélgetések azért jött létre, mert a művészettörténet-oktatás kikerült a Nemzeti Alaptantervből, így perifériára szorult. Az előadás-sorozattal a helyi képzőművészek, vagy távolabbról érkező szakértők próbálják menteni a menthetőt; nehogy végleg elvesszen az ehhez a műveltségterülethez tartozó tudásanyag.

vissza az elejére

Esendő figurák, archaikus maszkok acélból

Drabik Tamás, Kovács László és Drabik István

Drabik istván és drabik tamás szobrai a gönczi galériában

Drabik és Drabik. Mindketten erősen kötődnek Zalaegerszeghez, mindketten szobrászművészek és mindketten közeli kapcsolatot ápolnak a fémmel.

– pP –

Drabik Istvánnak és fiának, Drabik Tamásnak a munkáiból nyílt kiállítás a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. Az intézmény idei első tárlatán két generáció kreatív energiái fonódnak öszsze egy térben – hangzott el bevezetésképpen a megnyitón. A két szobrászművész zalaegerszegi születésű, Tamás is itt nőtt fel, azonban jelenleg a fővárosban élnek. Drabik István tanulmányait 1991 és 1996 között végezte a Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén, majd két évvel később ugyanitt mesterdiplomát is szerzett. Munkássága Fischer György szobrászművész mecenatúrájával indult, akit azóta is mesterének tart. Az elmúlt évtizedekben számos egyéni kiállítása volt, többek között Budapesten, Zalaegerszegen és Szófiában. A zalaegerszegi Gébárti szoborparkban is láthatunk tőle egy alkotást, Vasfigura címmel. A szobor 1998-ban készült, rozsdás acéllemezekből. Ez a mű is jól példázza Drabik István művészeti törekvéseit: emberi alakokat ábrázolni a maguk törékenységében. A kiállítást megnyitó Kovács László művészettörténész szerint, Drabik István művei Alberto Giacometti tépelődő, esendő figuráit juttatják eszünkbe. Szobrain a modern individuum drámája mutatkozik be. Emellett a Fischer Györgyre jellemző groteszkség is jelen van. Bár a keménynek tűnő vasat használja szobraihoz, sokszor mégis leheletfinom érzékenységgel formálja alakjait. Tartalmi szempontból is jellemzi egyfajta univerzális érzékenység. Jellemtiszta, lecsupaszított emberi sorsokat látunk, az anyagi és szellemi szféra kétségbeesett egyéneit. Kovács László úgy fogalmazott: egyfajta korhangulat ez, ám az ingerek, amiket a látvány kivált belőlünk ősiek, szomatikusak. Mert a megsebzett test látványa, a vívódó ember jelenik meg szemünk előtt; sokszor töredékesen, absztrahálva. Némileg ezt az utat követi Drabik Tamás is, bár nála jóval összetettebb a kép. Sokkal inkább egy szimbólumteremtő hajlam domborodik ki műveiben. A nyomhagyás öröme és gyönyöre foglalkoztatja. Sok kulturális analógia és művészettörténeti játék figyelhető meg szobrain. A mükénéi kultúra halotti maszkjaira éppúgy asszociálhatunk, mint totemfigurákra, vagy Rodin szobrainak világára. Drabik Tamás legtöbbször acélból készíti szobrait hegesztési eljárásokkal, de a fa és fém együttes alkalmazásából született, sajátos hangvételű kompozíciói is megjelennek a kiállítótérben. Önmagát expresszív hatású alkotóként jellemzi. A szobrok mellett grafikákat is készít. Mint azt a kiállítás ajánlójában írta magáról, foglalkoztatja a felismerhetőség határa, a különböző foltok, pacák, málló vakolatok, természeti alakzatok pedig inspirálják a munkára. Sokszor rajzol absztrakt, amorf alakzatokat, fejeket, amiket aztán kiindulópontként használ fel szobraihoz. Izgalommal tölti el az a folyamat, ahogy egy kétdimenziós munkából háromdimenziós tárgy keletkezik; vagy fordítva. Mint a művészettörténész utalt rá: Drabik Tamás szobrai archaikus hatást keltenek, de nem direkt, hanem ösztönös módon. Apa és fia munkásságáról pedig összességében elmondható, hogy kompromisszumoktól mentes őszinteség jellemzi mindkét pályát. Mindketten az absztrakció ösztöne felől közelítenek. Szobraikon a valósághoz fűződő többértelmű viszonyt próbálják a néző elé tárni. Ebben a folyamatban nem mindig a harmónia érzése a fontos, sokszor pont a diszharmónia szándéka az erős. A kiállítás február 12-ig látogatható.

vissza az elejére

Átadták a Pannon Tükör-díjakat

Zalaegerszegi szerzők az idei utolsó lapszámban

Dupla lapszámbemutatóval és díjátadóval zárta az évet a Pannon Tükör. A lapot kiadó Pannon Írók Társasága négy évvel ezelőtt – a folyóirat 25. születésnapja alkalmából – hozta létre a Pannon Tükör-díjat, melyet azóta minden évben több kategóriában ítélnek oda.

Az immár hagyományos ünnepségen először dr. Gyimesi Endre, a Pannon Írók Társaságának elnöke köszöntötte a résztvevőket, felelevenítve a Zala megyéhez kötődő kulturális lapok, folyóiratok történetét, majd szólt a Pannon Tükör létrejöttéről, küldetéséről és a most bemutatott két lapszám (5., 6.) tartalmáról is. Elhangzott: az 5-ös szám főbb rovataiba nagykanizsai, az idei utolsóba pedig zalaegerszegi szerzők publikáltak. Emellett a hagyományos Egymondatok, szépirodalom, helytörténet és társművészetek rovatokat is megtaláljuk. Mint fogalmazott: örül, hogy egyre több fiatal szerzőtől kapnak kéziratokat. A rendezvény a díjátadóval folytatódott: évente egy költő, egy prózaíró és egy kritikus/tanulmányszerző/kulturális munkatárs részesül elismerésben. 2024-ben Balogh Ádám (szolnoki születésű, Budapesten élő író, a Pannon Tükör Medvészet rovatának állandó szerzője), Tóth Kinga (Debrecenben élő költő, hangperformer, vizuális művész, a lap állandó szerzője) és Tóth Renáta könyvtárpedagógus, a Deák-könyvtár igazgatója részesült a Pannon Tükör-díjban. Balogh Ádám és Tóth Renáta Balaicz Zoltán polgármestertől vette át az elismerést. Tóth Kinga egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az esten (de online bejelentkezett egy rövid beszélgetésre), így ő egy későbbi időpontban veheti át a plakettet. A díjakat ebben az évben is Németh János keramikusművész készítette. Az est további részében Bubits Tünde főszerkesztő és Nagygéci Kovács József főszerkesztő-helyettes beszélgetett a kitüntetettekkel és a 6. lapszám szerzőivel. A főszerkesztő többek között elmondta: Tóth Renáta nemcsak könyvtárpedagógusként, hanem kulturális programszervezőként és a kortárs irodalom népszerűsítőjeként is kiérdemelte az elismerést. A díjazott a beszélgetés során elárulta: egyáltalán nem számított rá, hogy ő lesz az egyik Pannon Tükör-díjas, nagy meglepetés volt, amikor szembesült vele. Úgy érzi, hogy könyvtárosként ő a szakmát képviseli. Keresztury Dezsőt idézve: „csak tettem a dolgom” – fogalmazott. A könyvtárigazgató sokszor merít inspirációt a Pannon Tükörből, ami tartalmi szempontból színes, változatos és jól nyomon követhető általa, hogy hol tart most az irodalom. Mint mondta, mindig örömmel olvassa a fiatalok verseit, prózáit, de az idősebb korosztály tanulmányait, kritikáit is. Az idei utolsó lapszámot Németh Miklós grafikái és Karner László festményei illusztrálják. Alkotásaikról a társművészetek rovatban lehet olvasni (Kostyál László és Pánczél Petra írása). A mostani helytörténet rovatot Gyimesi Endre jegyzi, aki a „boldog békeidők” társasági összejöveteleiről írt. A zalaegerszegi szerzők között pedig megtaláljuk Nagy Bettit, Balaton Lászlót, Habi Alexandrát, Lackner Lászlót, Nászta Katát és Prokné Tirner Gyöngyit. Utóbbi „egy már égi utakon járó” néprajzi gyűjtőre, vagyis Szelestey Lászlóra és páratlan hagyatékára hívja fel a figyelmet a lap hasábjain.

vissza az elejére