Krónika

A Magyar Honvédség Tapolcai alakulatának díszegysége állt sorfalat, s a Rákóczi induló hangjai kísérték dr. Szabó Imre polgármestert a katonák köszöntésére. A Himnusz hangjait követően Csütörtöki Eszter és Kiss Gábor, a Goldmark Károly Művelődési Központ és Szabadtéri Színház versmondó körének tagjai adtak műsort, majd Takács Eszter egyetemi hallgató tisztán csengő hangján hangzott fel a dal: Hol vannak a katonák?

Az ünnep alkalmából külön köszöntötték azokat a keszthelyieket, akik ugyan részesei voltak a világégésnek, de túlélőként, vagy megmenekülve részesei lehettek az emlékmű avatásának. Dr. Milinkó István, a Magyarok Világszövetsége Keszthelyi Szervezetének elnöke felidézte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az emlékmű felállításáért tettek számosan, s szólt azokról, akik anyagilag és tevőlegesen is részt vállaltak az emlékmű elkészítésében, felállításában. Az emlékművet Hunyadi László, erdélyi szobrászművész készítette, a tér kialakítását Füzes Antal tervezte. A felállítást Ágh Pál irányításával a Hidroterra Kft. végezte. A mű felállítását számosan támogatták anyagilag is, így névszerint is elhangzott Egerváry Péter, Benő Árpád, Jakab Gyula neve.
Régi adósságát törlesztette a város.

Ünnepélyes avatóbeszédet dr. Granasztói Gyula történész, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke mondott. Keszthelyről szólva a következőket mondta: „Keszthely városa egy olyan igazi polgárváros volt Magyarországon mindig, amely büszke lehetett a hagyományaira, büszke lehetett az eredményeire, és amely városnak igen komoly veszteségei voltak a legkülönbözőbb hadiesemények során.” Mint mondta, eljött az ideje, hogy emléket állítson a város mindazoknak, akik az itt élők köréből erőszakos halált szenvedtek. Beszédét – az emlékmű felállításának időpontjára utalva – a következő gondolatokkal zárta: „Azt hisszük, hogy az ország sorsa alapvetően jobbra fordult az elmúlt 10 évben, és az a meggyőződésünk, hogy ilyen szörnyűségek hosszú-hosszú ideig nem fognak bekövetkezni újból.”
Az ünnep szónoka ezt követően dr. Szabó Imre polgármester társaságában leplezte le az emlékmű szoboralakját, az egyedül maradt asszonyt, akit gyermeke karol át. A díszsortüzet követően az egyházak képviselői szóltak az emlékezés erejéről, az itthonmaradottak gyászáról, a kitörölhetetlen fájdalomról. Dr. Léber Mihály kanonok külön hangsúlyozta, hogy többen hangot adtak a városban annak, hogy miért éppen e helyre került az emlékmű. Mint mondta, a templom melletti várkert önmagában is jelkép, a szűkebb-tágabb pátriát védők jelképe, s a megszépülő környezetben minden erre járónak lehetőséget nyújt az emlékezésre. Az egyházi áldásokat, szentelést követően dr. Czoma László szólt a megjelentekhez.
– Régi adósságát törleszti a város, amikor a II. Világháborús hősi halottainak szobrot emel – mondta a kastélymúzeum igazgatója. – A hazához, Keszthelyhez való kötődésünk jelképe is ez a nap, ezt sugallja ez az időpont, március 15-e, és ez a hely, Keszthely egykori várának szelleme.
Szólt az emlékezés gondolati szabadságával felidézhető várvédelem jelképi erejéről, a kereszténység védelmétől a szabadságharcainkon keresztül a 20. század vérzivataraiig, s a megbékélésig. A tanulság legyen az, amely erőt ad a jelen kor elvárásainak teljesítéséhez, s nem a fegyverek csatazajával, hanem a gondolat és az alkotókészség erejével. Mint a II. Világháborús Alapítvány elnöke emlékezett az elődjére, Bertók Pálra, aki sokat tett az emlékezés jelképének megvalósításáért, s ma már nem lehet köztünk. Köszönetet mondott mindazoknak, akiknek jelentős anyagi áldozatvállalása tette lehetővé a szobor felállítását. Beszédét ezzel a gondolattal zárta: „Soha többé háborút. És soha többé azt, hogy indulatok feszüljenek egymásnak és a gyász haragja és hangja az ünnep hangjánál legyen erősebb.”
Az emlékmű talapzatára számos koszorút és virágot helyeztek el a keszthelyiek, fájdalommal emlékező családokként, s intézményekként egyaránt. Az emlékmű avatásának méltó zárásaként hangzott fel a keszthelyi polgár, Bertók Pál verse, amelyben az egykori bajtársak emlékét idézte fel.

Rendkívüli sajtótájékoztatóra hívták Keszthelyen a sajtó képviselőit az FKGP helyi szervezetének vezetői az elmúlt hét elején. Molnár Imre, a párt megyei alelnöke, a helyi szervezet elnöke elmondta, hogy a sajtótájékoztatót a Keszthelyen felállítandó II. Világháborús emlékmű elhelyezése okán hívták össze.

– Igaz, hogy a várkertbe szólt a testület határozata, de a várkert elég nagy, s mi szerettük volna, ha olyan helyre kerül, ahol mindenki láthatta volna. E helyett sötét erők azon munkálkodtak, hogy hátra, a kert legeldugottabb részébe kerüljön az emlékmű. Ez szégyen és gyalázat – mondta Molnár Imre – méltatlan a városhoz, mert a településeinken, még a legeldugottabb faluban is a központba helyezték el az emlékműveket. Keszthelynek több mint 600 áldozata volt a II. Világháborúban, s én azt gondolom, hogy ez a tény megérdemelte volna, hogy méltó helyre kerüljön az emlékmű. Én személy szerint abban bízom, hogy majd jön egy olyan testület, amely nem a várkert legeldugottabb részébe óhajtja ezt a szobrot elhelyezni, hanem a Fő téren, a legfrekventáltabb helyen, ahol valamikor a szovjet hősi emlékmű állt. Én bízom egy ilyen testületi lépésben.
A sajtótájékoztatón Molnár Imre – véletlen a névazonosság, nem a párt helyi elnöke – elmondta, hogy a családjában két személyt is gyászoltak, s gyalázatosnak tartják, hogy a 600 keszthelyi áldozatra emlékeztető emlékművet így eldugják. Mint mondta, az út melletti járdáról már nem is lehet látni az emlékművet, mert az előtte lévő fák takarják.
Az FKGP képviselői elmondták még azt is, hogy ők szavazatukkal támogatták a Laczkfi szobor felállítását, s nem értik, hogy ez a döntés miért így született. Mint elmondták, az avatásról való távolmaradásukkal kívánnak tiltakozni a méltatlan elhelyezés ellen.

Gyulai Gaál Miklós, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc zalai honvédtábornokának emlékhelyénél kezdődött az a megemlékezés, amellyel Hévíz városa a március 15-i és az azt követő, 153 évvel ezelőtt történt események előtt tisztelgett.

Az emlékműnél a város önkormányzatának képviselő-testülete helyezte el koszorúját; az Illyés iskola diákjai és pedagógusai pedig az ugyanitt álló Centenáriumi Emléktábla előtt koszorúztak. Az ünneplők ezután Kossuth Lajos szobra elé vonultak, ahol Kardos József, a Bibó-gimnázium nyugalmazott tanára szavalta el saját szerzeményét, a jelképesen 48 sorból álló Szabadságunk csillaga című versét.
A város vezetése és a Kossuth Szövetség koszorút helyezett el az első felelős magyar minisztérium pénzügyminiszterének szobra előtt.A városi ünnepség a dr. Moll Károly téri 1848/49-es emlékműnél folytatódott. Itt katonai tiszteletadás mellett vonták fel a magyar zászlót, majd Kovács Gyula alezredes, a Magyar Honvédség 12. Légvédelmi Rakéta Dandár parancsnoka mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta: 1848. március 15. a legnagyobb tömegeket megmozgató, az egész országot átható megmozdulás volt, s egyben a legdicsőségesebb napja is a ‘48/49-es eseményeknek. E nap szerves folytatása 1848. április 11., azon törvények elfogadásának napja, amelyek a modern polgári nemzetállam megteremtését tették lehetővé. S bár a dicső harcokban gazdag szabadságharc elbukott, eleinknek köszönhetően a polgári haladás eszméjének többé semmi nem állhatta útját. Nem volt olyan időszaka a magyar történelemnek, amikor március 15-én tömegek ne tüntettek volna a szabadság mellett – mert ez a nap a szabadság, a nemzeti összetartozás napjává vált számunkra.
A szónoklat után – a közben megeredt esőben – koszorúzás következett. Az ünnepi műsor a Fontanában folytatódott.