Fókusz

Társadalmi összefogás a civil szervezetek részéről, alapítványi támogatás, valamint kitartó, következetes munka az osztály dolgozói és a kórház vezetése részéről. Az elmúlt időszakban mindez jelentős szerepet játszott abban, hogy a Városi Kórház gyermekosztályán mára teljes kapacitással működhet a gyermek-rehabilitációs szolgáltatás. Dr. Károlyi György osztályvezető főorvos a legutóbbi alapítványi átadási ünnepségen mondott köszönő szavakat mindezért az intézmény vezetésének, s a közvetlen munkatársainak is.

Belépve a gyermekosztályra, csupán a nővérek fehér köpenye emlékeztet a kórházi miliőre, a környezet inkább óvodai, mintsem „doktorbácsis.” Az osztály átalakításáról, s a jelenlegi körülményekről beszélgettünk dr. Károlyi György főorvossal.
– Lakhatóvá vált a házunk, azaz a rehabilitációs szolgáltatásunk mintegy 6-6,5 millió forint értékű munka, illetve eszköz beépítésével nagyjából kompletté vált, s megfelelő szinten tudtuk beindítani. A múlt héten átadott függesztőrács – tudomásom szerint – például sehol máshol nem található.
– Mit takar az említett 6,5 millió forint?
– A tangentor kád 2,5 millió, az elektroterápiás eszközök 1 millió, a függesztőrács 0,5 millió, s az „apróbb” eszközök is 0,5 millió, ez így mintegy 4,5 millió forintot tesz ki. A fennmaradó 2 milliós értékben a festések, a függönyök, infrastrukturális eszközök, amelyek döntő többségét a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubjának tagjai biztosítottak az osztály számára.
– Hány főt tud fogadni a rehabilitációs részleg?
– Hét kórtermünk van, ez azt jelenti, hogy a minimum két hetes terápiát számolva egy hónapban 14 gyermeket tudunk fogadni szülőkkel, illetve az édesanyákkal együtt. A kihasználtság egyre nő, s a nyári szünet alatt is közel telt ház volt. Egyre nagyobb körzetben válik ismertté a szolgáltatásunk, volt már betegünk Sopronból, Esztergomból, Székesfehérvárról, Nagykanizsáról, Pécsről, Orosházáról, Kecskemétről, s Budapestről is. Ma már minden dunántúli gyermekgondozó, ortopéd-orvos, traumatológus, és gyermekosztály ismeri a részletes működési területünket. A megyei mozgássérült központokat, a civil szervezeteket is értesítettük a szolgáltatásunkról, s e területről is érkeznek rehabilitációra a betegek hozzánk.
– Van-e valami, amit még nélkülöz a gyermekosztály?
– Igazából egy standard gyermekneurológus hiányzik. Van ugyan már olyan kolléga, aki hetente kétszer jár hozzánk szakrendelést tartani, de az igazi az lenne, ha a meglévő státuszt tudná betölteni egy gyermekneurológus kolléga. Ugyancsak gond – és jelentős igény van rá – a gyógyúszás, hiszen saját medencével nem rendelkezünk. Ez a betegség nem igényel kórházi ellátást, csak a megfelelő terápiát. Az úszást elsősorban a mozgásszervi betegségeknél és az asztmás, a krónikus tüdőbetegeknél kell alkalmazni. A Helikon Hotel ugyan biztosított próbaképpen helyet két csoportnak, ezért azonban fizetnünk kell, bár kedvezményt kaptunk. Az önkormányzat erre a célra biztosított 100 ezer forintot, s most a gyógyszergyáraktól próbálunk erre a célra támogatást szerezni.
Dr. Károlyi György elmondta, hogy ezzel a három helyről kapott támogatással próbálják a szülők anyagi gondjait enyhíteni, hiszen az úszás itt Keszthelyen még nagyon drága dolog, és a kórháznak – bár a hely megoldható lenne – nincs lehetősége egy speciális, erre a célra készült medence kialakítására.

Egy viszonylag jól használható megoldás.

Ebben a kis tárcában, vagy szösszenetben – háromgyerekes anyuka lévén – a babakocsival való közlekedés nehézségeit elemezgettem, és jutottam el arra a következtetésre, hogy bennünket – akárcsak a kerekesszékkel közlekedőket – rendszeresen negatív diszkrimináció ér, mivel a középületek többségében nem biztosított számunkra az akadálymentes közlekedés. E megállapításomban erősített meg egy keszthelyi mozgássérült levele, több telefonáló és mindazok, akik az utcán állítottak meg azzal, de jó, hogy végre valaki kifakadt ez ellen!
Az is kiderült, hogy nem én vagyok az első, aki például a postával kapcsolatban felemelte a szavát. Egy kedves olvasónktól megkaptam azokat a dokumentumokat, amelyek révén kiderült: ott tulajdonképpen van megoldás, csak szinte senki nem tud róla. Ám mielőtt ezt elárulom, nézzük, mit szól a szakember.
Marton Ákos, a város főépítésze kérdésemre elmondta: 1998. január 1. óta van érvényben az építési törvény azon passzusa, amely kimondja, hogy a közhasználatú építményekbe való bejutást, illetve a rendeltetésszerű belső használatot mindenki számára lehetővé kell tenni. Ilyen építmények például a közigazgatási, az igazságszolgáltatási, az ügyészségi hivatalok, az oktatási, az egészségvédelmi, a gyógyító, a szociális, a kulturális, a sport– és művelődési létesítmények.
A törvény értelmében „1. Akadálymentes: az épített környezet akkor, ha annak kényelmes, biztonságos, önálló használata minden ember számára biztosított, ideértve azokat az egészségkárosodott egyéneket vagy embercsoportokat is, akiknek ehhez speciális létesítményekre, eszközökre, illetve műszaki megoldásokra van szükségük.”
Nos, ha csak keszthelyi vonatkozásban vizsgáljuk meg a környezetünket ennek szellemében, könnyen rájöhetünk, miért nem találkozunk itt-ott kerekesszékkel közlekedőkkel. Hát azért, mert például a polgármesteri hivatalban legfeljebb a portásig juthatnak, az üzletekbe – egy-két kivétellel – vagy le, vagy fel, de lépcsőn kell bemenni. Vagy itt vannak a gyógyszertárak: a Rákóczi téri lépcsős (igaz, csak két fokos), a Fő térinek viszont olyan szűk a bejárata, hogy tudom, még a babakocsi sem fér be rajta. A Kossuth utca másik végén található Park Gyógyszertárban az épület belsejében a lépcső mellett van ugyan lejtő, de – amellett, hogy a tetejét virággal torlaszolták el – az épületbe csak két lépcsőfokon át lehet bejutni.
Marton Ákostól azt is megtudtam: minden középületben, amely 1998. január 1. után készült, vagy készül, illetve amelyen ez után végeztek, végeznek felújítási munkálatokat, már biztosítani kell az akadálymentes közlekedést.
Akkor hogy lehet – kérdezhetjük ugye, és joggal –, hogy a főposta épületébe csak lépcsőn mehetünk be? Hogyan vehették át ezt az épületet, ha nem felel meg a törvény előírásainak?
Bakó Károly, a hivatal vezetője megerősített abban, amit válaszában megírt a fent említett olvasónknak is: ha valaki akadálymentesen szeretne bejutni, csengessen a kapunál. Ott tulajdonképpen ki van helyezve egy kerekesszékes piktogram, csak azt általában letörik. Tehát, a kapunál csengetni; kijön a portás, kinyitja, és akkor hátulról lépcsőzés nélkül bemehet az alsó szintre az, aki nem tud, vagy legalábbis nehezen tudna a főbejáraton át közlekedni. Tulajdonképpen az épület tervezője ide rejtette el az akadálymentes közlekedés lehetőségét, ami egyébként szolgálati bejárat, és amint immár harmadszor említett kedves olvasónk elmondta: nem minden postás nézi jó szemmel, hogy valaki babakocsival arra téblábol. A felső szintre nem megoldott ilyen módon a feljutás, a gyakorlatban úgy működik, hogy ha mozgássérült ügyfél jön, lehozzák neki azt, amit kell.
De ne ostorozzam csak a postát, hiszen szólhatnék az okmányirodától kezdve valamennyi oktatási intézményen át a gyámhivatalig szinte bármelyik közhasználatú építményről, talán csak a rendőrség, az ügyészség és a kórház kivétel. Ha most valakit kihagytam, akkor elnézést. Bár úgy lenne, minél több esetben...

Keszthely keleti városrészének, a Zámornak a lakói elsősorban az idegenforgalmi vendéglátásra rendezkedtek be, már csak a térség adottságai okán is. Zámor lakói évekkel ezelőtt már megalakították a Zámor Térségért Egyesületet, s elsősorban ennek a civil szervezetnek köszönhető, hogy ma a Libás-strand szinte a legnépszerűbb Keszthelyen. Most egy újabb összefogással jelentős beruházást terveznek az itt élők.

A térség lakói évekkel ezelőtt összefogtak, hogy Keszthely egyik legszebb partszakaszán rendbe tegyék azt a részt, amelyet az önkormányzat már a 90-es évek elején értékesíteni akart, ám a jelentkező külföldi befektetőket különböző érdekütközések okán végül is elutasították. A Zámor Térségért Egyesületnek köszönhetően ma a Libás-strandon kiépített homokos part van, megoldódott a közvilágítás, és egyre szebben parkosított környezet várja a strandolókat. A városrész fejlesztésére az önkormányzat költségvetésében nincs keret, még a parthoz vezető út mintegy 50 méteres járdájának elkészítésére sem. Így azután Zámor lakói a már esedékes közműfejlesztéshez létrehozták 86 taggal az Új Zámor Építő Közösséget. A lakossági kezdeményezésre alakult társulás a villanyhálózat fejlesztését határozta el, amelynek összege mintegy 13 millió forint. A közösség tagjai 110 ezer forint érdekeltségi hozzájárulást, a beruházáshoz a DÉDÁSZ Rt. 30 százalékos finanszírozást vállalt fel. A közeljövőben elkezdődő rekonstrukciós munkák várhatóan a jövő év január végére készülnek el.

A Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének keszthelyi csoportja 1980 óta működik; hivatalosan 490 tagja van – a Keszthelyen és környékén élő mozgássérültek –, ám a hónap utolsó szerdáján megtartásra kerülő összejövetelekre mintegy 40-50 fő jár el.

A találkozókon szó esik a támogatási rendszerről, szakorvos tart előadást, vagy éppen árubemutatót tekintenek meg. Mindig megünnepelik a Mikulást, a Karácsonyt, a Farsangot és a névnapokat – tudjuk meg Nemes Klárától, a csoport vezetőjétől, aki – amint a többiek mondják – a társaság motorja: bármikor a tagok rendelkezésére áll, és segít. Ő tartja a gyógytornát is, amelyre hetente kétszer kerül sor a városi edzőteremben.
A téma, amiről ezen az összejövetelen beszélgetünk, az esélyegyenlőség. A városban való közlekedési lehetőségekről, a középületekbe való bejutás alapján leszűrhető a konklúzió: esélyegyenlőség, mint olyan, nincs.
– A posta után itt van az OTP – mondják. – Megépült alacsony rámpával, fotocellás a külső ajtó, nagyszerű a bejutás. Ám a belső ajtót egy ereje teljében levő ember sem egyszerűen nyitja ki, nemhogy az, aki mondjuk két mankóval menne befelé...
– A biztonsági őr nem segít?
– Nemcsak ő nem – de hát biztosan van máshol is dolga –, más sem segít. Nekünk meg jár egy úgynevezett lakás-akadálymentesítési támogatás, ami az OTP-ben vehető fel. A dologban az a legjobb, hogy a mozgássérültek ügyeit az emeleten intézik...
– Vagy menjünk tovább az önkormányzathoz – folytatják –; az udvart már megcsinálták, de ott is az emeletre kell menni.
– Hogyan szokták megoldani a problémát?
– Akinek van lába, az megoldja – hangzik a válasz. – Ha egy óra alatt is, de fel tud mászni. De ha rá tudjuk venni az előadót, akkor lejön. És ilyen is gyakran van. Aztán, van, aki a férjével/feleségével jár ügyeket intézni, és olyankor a házastárs közvetít az előadó és a mozgássérült között, aki lent várakozik.
– Mi a helyzet a sétáló utcával?
– Ha vizes, havas, vagy jeges, akkor még egy egészséges embernek sem biztonságos. Könyökmankóval egyenesen életveszélyes.
– De ha már a sétáló utcán átmentünk, ott az „SZTK” – mondja egy hölgy az asztal túlsó végén. – Ott van ugyan lejtő, de le van zárva! Egyszer megkérdeztem a portást, ugyan már, hogyan lehetne, hogy ne kelljen lépcsőt mászni a bejáratig? Azt mondja, tessék bejönni, szólni nekem, aztán akkor kimegyek és kinyitom...
– Bár majdnem mindegy – folytatják mások –, mert ha be is jutunk az épületbe, akinek az emeleten rendel a háziorvosa...
– Az az igazság, az embernek meg kell tanulnia, hogy hol tud közlekedni – mondja valaki. – Én például tudom, hogy az ABC-k közül a Vásár téribe, meg a Skálába tudok bemenni.
– A Rózsa ABC is jó – teszik hozzá a hölgyek.
– Több pozitívum is van – szól közbe Nemes Klára. – Például, a Balaton Áruháznak van hátul egy áruszállító liftje, amit mozgássérültek is használhatnak. Aztán itt a Volán. Rendszeresen kikérik a véleményünket, már több busz alacsony padlójú. De komoly problémát okoz, hogy például a Gagarin utcában, az óvoda előtti buszmegállóban rendszeresen gépkocsik parkolnak, sokszor úgy, hogy a busz meg sem tudja közelíteni a járdaszigetet, és bizony nekünk sok az a néhány centiméter, amennyivel nagyobbat kell lépni, arról nem is beszélve, hogy így nem biztonságos a leszállás. Az önkormányzat is figyel ránk, volt már vendégünk a polgármester, az alpolgármester úr, és rendszeresen eljönnek közénk egyes osztályok munkatársai, akik a ránk vonatkozó rendeleteket ismertetik velünk.
A rendeletek ismeretére – amelyek a lehetséges kedvezményeket is ismertetik – nagy szükség van: a nyugdíj nagyon kevés, többüknek 22 ezer forint körüli összegből kellene megélni, így hát jól jön az ilyen-olyan támogatás. Itt van például a közlekedési célokra kapható évi hétezer(!) forint, vagy az úgynevezett fogyatékossági támogatás, amit viszont a mozgássérülteknek súlyos, 67.5 százalékos rokkantság felett adnak csak meg.
– Szerencsére komoly segítséget kapunk a munkaügyi központtól, illetve a keszthelyi vállalkozók is foglalkoztatnak mozgássérülteket – mondja Nemes Klára. – A támogatásokról csak annyit, hogy valójában nem kellene közlekedési hozzájárulás, meg ilyen-olyan támogatás: tisztességes nyugdíjrendszerre lenne szükség, hogy az is meg tudjon élni, aki nem tud dolgozni.

Kator László, a keszthelyi rendőrkapitányság közlekedési osztályvezetője kérdésünkre elmondta, hogy a mozgáskorlátozott személy – illetve az őt szállító jármű vezetője – fizető parkolóban ingyen várakozhat, gépkocsijával felállhat a járdára, amennyiben az olyan széles, hogy a gyalogosok közlekedését az autó nem akadályozza; mindezt persze akkor teheti meg, ha rendelkezik az egészségi állapotát tanúsító igazolvánnyal.

Kizárólag mozgássérültek vehetik igénybe a számukra biztosított parkolóhelyeket, amennyiben anélkül a bizonyos kártya nélkül áll meg ott valaki, megbírságolhatják, illetve lebilincselhetik vagy elszállíthatják az autóját. Ezen kívül a mozgássérültek behajthatnak olyan utcákba is, amelyek elején a „mindkét irányból behajtani tilos” tábla (fehér kör piros szegéllyel) látható.
Nos, ennyi a mozgássérültek felé tett gesztus, ám ez mégis ér annyit, hogy az igazolványokat hamisítják – gondoljunk csak bele, menynyi pénzt meg lehet takarítani csak a parkolásnál... Bár, amint Peszmegh Ottótól, a városüzemeltetési osztály munkatársától megtudtuk, Keszthelyen mindössze tíz mozgássérült parkolóhely áll rendelkezésre, amelyeket – szabályozás híján – az önkormányzat jószántából festették fel itt-ott, s bizony több helyen, ahol szükség lenne rá – például a posta előtt – hiányzik.