Panoráma

Kisfaludy-dombormű

Az elmúlt hét végén avatták fel Hévízen, a Kisfaludy utca – Büki út elágazásában, a Kisfaludy utca elején szépen parkosított környezetben az utca névadójának, Kisfaludy Sándor költőnek a domborművét. A Hévíz Város Önkormányzata által állíttatott, fehér sziklatömbön elhelyezett domborművet, amely Farkas Ferenc szobrászművész alkotása, Vértes Árpád polgármester avatta fel, majd a költő munkásságát Gelencsér Istvánné utcabizalmi méltatta. A költő születésnapján megrendezett, koszorúzással egybekötött ünnepségen közreműködött Kardos József és a Hévízi Ifjúsági Fúvószenekar. A Kisfaludy utcában lakók ünnepe utcabállal folytatódott.

A városképet is gyarapító emlékmű.

Amikor felhívtam Jászai Joli nénit, nincs-e kedve kicsit beszélgetni velem, nem látta semmi akadályát a találkozásunknak. Számára természetes, hogy újságírók keresik, hiszen most, a Szerelem utolsó vérig forgatása után szinte számolatlanul adja az interjúkat. „Jól van drágám, csak ne hajnalban gyere”– ez volt az egyetlen, amit kért...

Joli néniék keszthelyi nyaralójában lánya, Klári nyit ajtót. Ő van most az édesanyjával, és a beszélgetésünk során kedvesen segít visszaterelgetni a szót az eredeti medrébe, amikor egy kicsit elkalandozunk. Fényképek kerülnek elő, a forgatás képei: Joli néni mint menyasszony a vőlegénnyel, Uhrin Benedekkel az oldalán.
– Őrültek, ezek fölöltöztettek engem menyasszonynak! – méltatlankodik nevetve. – Kérdeztem a Dobray Gyurit (a rendező – a szerk.), hát ezt hogy képzeled?! Erre azt mondja, maga gyönyörű... De hát mondom, mindenki kinevet, az egész ország rajtam fog röhögni, hogy 94 éves, aztán menyasszony...
Bizony, a bulvársajtó fel is kapta a hírt; a hangzatos címek – Jászai Joli néni férjhez ment, Bekötötték Joli néni fejét – aztán megtették a magukét. Sok gratuláció érkezett levélben, telefonon, hiszen rengetegen ismerik és szeretik Joli nénit. „Csodálatos ám ez... Szeretem az embereket, és ők érzik ezt, tudod?” – mondja.
– A gyerekeimnek is gratuláltak. De ők nem igazán örültek neki. A Miklós fiam Siklóson ügyvéd; ő egy nagyszerű gyerek ám, csak nem szereti, ha körülöttem ilyen zavaros dolgok vannak. Nem attól fél, hogy szégyellni kell engem, tudja, hogy helyt állok, csak azt szereti, ha olyasmit vállalok, amire ő is büszke. Az ilyen marhaságoknak nem örül. Hát, nem baj, mondtam, kisfiam, kibírod! Aztán majd ha nem leszek, aranyos lesz neked ez is. Most ez van. Nem baj... Erre a filmre nem is számítottam. Aztán májusban jött a Dobray Gyuri, Pesten, a Klárikám lakásán keresett meg, hogy igaz-e, hogy semmit sem vállalok. Mondom, dehogynem vállalok! Olyan nincs, hogy közönség elé mehetek, és visszautasítom! Csak öltöztessetek fel, aztán modjátok meg, hogy szavaljak, énekeljek vagy táncoljak. Remekül tudok táncolni ám, csak hát most a jobb térdem beteg. Ez is deprimál engemet, tudod? Remek lábaim voltak. De hát 94 év... Én sem tudom, hogyan történhetett ez... Mert hát nem mindegy az embernek...
– Mi nem mindegy?
– Hát ez az egész! Ez az érzés, hogy nem olyan a térdem, nem olyan a járásom. Régen, ha valahol összejöttünk, azt mondták: Joli néni drága, ez lesz a szerep, tessék ebből valamit kihozni. Erre olyan éneklést, meg táncot csaptam ott, mintha búcsúban lettünk volna, falun. Tudod, ennek egyszer csak vége kell lenni... De azt mondják ezek a fiúk, hogy szó sincs róla, nincs vége! Koszorút tettek a fejemre, aztán ott voltam lobogó fátyollal; hát, mondom, ez nem igaz... Januárban lesz a film bemutatója, kíváncsi vagyok rá. Voltam már sok bemutatón, azok mind zsúfolva voltak. Akkor még fiatal voltam, hetvenkilenc, nyolcvan, meg nyolcvanhárom éves.
– Mivel telnek a napjai itt Keszthelyen?
– Gyógyítgatom magamat. Itt a Klárikámnál bárót, grófot játszom. Ki vagyok szolgálva teljesen, fölséges ételekkel etet, és már korán reggel hozza a finom kis feketét... Szóval nagyon jó, nagyon szeretem őt. Persze, minden gyerekemet szeretem.
Joli nénit nagy család veszi körül: öt gyerek, tíz unoka, tizenhat dédunoka. Egyikük játszott már egy filmben, amit Kirgíziában forgattak; neki Klári az egyik, Mészáros Márta a másik nagymamája. „Nagyon szép, remek is a filmben, de mégsem akar játszani” – sóhajt Joli néni.
– Én színész akartam lenni, de engem nem engedtek a szüleim. A Jászai Mari édesapám testvére volt, idős korában sokat nyaralt nálunk. Ő úgy szökött meg hazulról, hogy színész lehessen, és egy zseni volt. Amikor kijött a színpadra, megnémultak az emberek. Ha kellett, királynő volt, ha kellett, boszorkány, és zseniális. Hol vagyok én őhozzá? Én nem mehettem színiiskolába, az szóba sem jöhetett. A Győri Állami Tanítónőképzőbe íratott be édesapám tizenöt éves koromban. Húsz éves voltam, amikor diplomáztam. Tanítottam egy-két évet, aztán... ugye, nekem sok kérőm volt. Aztán olyanhoz mentem – szegény drága Jenőkém, sosem bántam meg -, aki tizenkét évvel volt nálam idősebb. Az Esterházy hercegnél volt gazdatiszt. Annyira rajongott értem, meg aztán a gyerekeiért is, hogy én olyat sehol nem láttam. Sehol.
– Mitől volt olyan különleges?
– Hát először is, amikor engem meglátott egyik testvérem eljegyzésén, az tőlem attól a pillanattól el nem mozdult. Állandóan, amikor csak lehetett, jött oda édesanyámékhoz, aztán egy-két hónap múlva már megmondta, hogy jön leánykérőbe, mert nagyon szeretné, ha hozzáadnák a Jolánkát. Én azért szerettem meg, mert ilyen embert még nem láttam, aki így tud szeretni, ilyen finoman, ilyen gyönyörűen, ilyen rengeteg virággal... Mindig hozott virágot. Ha egy nap kétszer jött, akkor kétszer hozott.
A háború után nagyot változott az életük. A családfő állás nélkül maradt, így Joli néni vette elő a diplomáját, és tanított vagy tizenöt évig. Az Esterházy-kastélyok, kúriák után – ahol legalább nyolc szoba, park és személyzet állt a hét fős család rendelkezésére – következett a háromszobás pécsi társbérlet. „Bárók, meg grófok voltunk, aztán koldusok lettünk” – fogalmaz egyszerűen Joli néni.
– Mikor került először színpadra?
– Hetvennégy éves voltam. A Bor Jóska, a győri színház igazgatója látott meg egy Jászai Mari-ünnepségen, ahol a saját versemet szavaltam, Mari nénémről. Írtam ám sok verset, kiadták a verseskötetemet is. Na, a Bor Jóska meghívott a győri színházba. Ez mikor is volt, húsz éve, vagy negyven?... Ja, ‘80 körül volt. Akkor hazamentem, és azt mondtam: „Elmegyek színésznek!” Magamon kívül voltam.
A történethez Klári teszi hozzá: ekkor eljött az a lehetőség, amire Joli néni fiatal korában áhítozott. Ha elmegy mellette, az élete egészen másképp alakul. Tény, hogy onnantól kezdve egészen megváltozott a sorsa.
– Öreg nő voltam, de nem éreztem. Tudod, úgy vagyok a színpaddal, hogy hiába vagyok sánta, meg süket – ilyen apró hibácskák –, amikor társaság van, és megkérdezik, „Joli néni, mit fog szavalni?” – hát amit akar a közönség! A fellépés előtt azt szoktam mondani a közönségemnek: Édeseim, képzeljétek el magatokat 94 évesen, és képzeljétek el, hogy valahol felléptek, vagy székre állítanak benneteket, elkezdtek beszélni, aztán egyszer csak megáll az agy, és nem megy tovább. Ha csendben vagyok, akkor elfelejtettem, mi jön. De ne féljetek, fogom folytatni akkor is, mert majd eszembe jut! A végén meg, amikor elköszönök, mondom, mindenkinek puszit küldök, Isten veletek, két hónap múlva jövök! Erre úgy tombolnak, olyan ordítás van, meg taps, hogy tízszer kimegyek, meg bejövök, mire kiengednek. És ez nagyon jó...

A május elején felhúzott zászlók arra vártak, hogy a Borbarát Hölgyek alkotta körben búcsút intsenek a Balatonnak, a napsütésnek és az ide látogató vendégeknek. Dr. Szabó Imre polgármester évadzáró szavaiban egy kicsit mérleget is vont az idei szezonról.
– Immár mögöttünk van az új évezred első szezonja – mondta a polgármester. – A város ebben az esztendőben is megkülönböztetett figyelemmel készült a nyári szezonra, igyekeztünk lehetőségeinkhez képest mindent megtenni annak érdekében, hogy minél szebb, minél vonzóbb legyen a város. Talán még sohasem volt ennyi szép virág a városban. Természetesen gazdag programokkal is készültünk, hiszen a vendégek nem csak jó kvártélyt, nem csak ízes kosztot kívánnak, hanem szórakozni is szeretnek.
A rendezvények közül kiemelte a gazdag programkínálattal rendelkező Balaton Fesztivált, s szólt a nyár zenei és más kulturális kínálatairól is. Mint mondta, új színfoltot jelentett ez évben a sétáló utca kis színpadán megjelent számos műsor, amely nem csak újszerűségével hatott, hanem dicséretes rendezvény volt azért is, mert az utca vállalkozói kezdeményezték és támogatták ennek a programnak a végrehajtását. Dicsérettel szólt a Zalai Borcégérről, s a szinte hetente megújuló rendezvényekről. Ez alkalommal mondott köszönetet mindazoknak, akik a számos program zökkenőmentes szervezésében, lebonyolításában részt vállaltak. Szólt a kastélyban megrendezett nyári színházi előadások sikeréről, s egy leendő víziszínpad megvalósításának gondolatáról. A vendégjárásról az előzetes értékelések alapján a következőket mondta:
– Valamivel nőtt a vendégek létszáma, viszont csökkent az eltöltött vendégéjszakák száma. A szállodák, panziók nem panaszkodtak a vendégjárásra, annál inkább a szobakiadók. Elhangzott az is, hogy az ide látogatott vendégek összetétele nem igazán olyan, mint amilyent szeretnénk, bár egy vendéglátónak ezt sohasem szabad minősítenie. Panaszkodtak az étteremtulajdonosok, hogy a turisták nem költenek sokat, olyan rétegekből kerülnek ki, akik ugyan eljönnek nyaralni, de a pénztárcájuk meglehetősen szűkös. Összességében azt lehetne mondani, hogy egy jó közepes szezon után vagyunk, s ez jellemzi a többi település vendégforgalmát is.
Szólt a turizmus fejlesztésének a kormány által kialakított feltételrendszeréről, a Széchenyi-terv ezirányú lehetőségeiről, a városban folyó beruházásokról, kiemelve a színház rekonstrukcióját. Már folynak a tervezések, s tavasszal elkezdődik a 300 férőhelyes, MAHART beruházásban készülő vitorláskikötő építése a Libás térségben. A polgármester szavait követően a Szózat hangjai mellett vonták le a Borbarát Hölgyek Egyesületének tagjai a zászlókat. A programban műsort adtak a helyi és térségi folklór-együttesek, majd bállal zárult a nap, ám szombaton gulyás-főzőverseny, szórakoztató műsor és szüreti bál kínált minden korosztálynak szórakozást.

Összejöttünk. Barátok, ismerősők, valamint egyszerű érdeklődők, hogy immár egy amatőr film segítségével megismerjük, vagy inkább – csak mintegy ízelítőt kapva – közelebb kerüljünk a mindenki által elismert szaktekintély, Dr. Nagy Endre Afrika-vadász életéhez.

Mert hát ki is volt ő? Annyi bizonyos, hogy nem egy egyszerű vadász, annál sokkal több, a természetet a legapróbb részletekig ismerő, szerető, érte rajongó ember...
Ez a válasz persze korántsem lehet kielégítő, de aki szeptember 17-én ellátogatott a Fejér György Városi Könyvtárba, az szinte mindent megtudhatott dr. Nagy Endréről. Akkor és ott került ugyanis sor Beretz Katalin: Puskák-Pajzsok-Fohászok című könyvének dedikálással és vásárlással egybekötött bemutatójára. A könyv dr. Nagy Endre Afrika-vadász kalandos életét mutatja be. A megnyitón Wenczely Dénes erdész, Nagy Endre barátja és az Afrika-vadászról elnevezett vadásztársaság tagja is méltatta – ahogy ő mondta – Bandi bácsi sikerekben gazdag életútját.
– Hogyan született az ötlet, hogy megörökítse férje életét? – kérdeztük a könyv szerzőjét, dr. Nagy Endre özvegyét, aki bevezetőjében utalt a könyv megírásának előzményeire.
– Ő maga soha nem akart volna erről írni, – csak cikkeket, naplót hagyott maga után – ezért úgy gondoltam, érdemes összefoglalni a történteket.
– Miért éppen Afrikát választotta vadászatának helyszínéül?
– Ez egy érdekes, ám nehéz kérdés. Tulajdonképpen a férjemnek el kellett hagynia az országot 1952-ben. Ő ugyanis abban az időben csendőrként tevékenykedett, e mellett pedig Magyarország fővadásza volt, és nem igazán tudta, mihez is kezdjen. Három hely volt, amelyben lehetőséget látott. Az egyik Argentína, mert az ő első feleségének – Hatvany bárónőnek – voltak ott birtokai, de mivel nem éltek szarvasok – nélkülük nem tudott volna élni saját bevallása szerint – ezért ezt elvetette. A másik Kanada, ahol szintén voltak Hatvany-birtokok, oda azonban a hideg éghajlat miatt nem ment, így esett a választása Afrikára. Ott ugyan nem voltak ismerősök, de Németországban élt éveken keresztül – ott lett belőle erdész, – ahol viszont rengeteg vadászismerőst szerzett, akik meghívták őt a világ minden tájára. Szoros barátságba került egy angol vadásszal, akinek a révén végül is eljutott a hőn áhított földrészre.
– Milyen úton-módon került a híres trófea-gyűjtemény Keszthelyre?
– Afrikán belül először Egyiptomba küldte őt a már említett angol vadász egy Windischgrätz nevű főúrhoz. Ő tovább küldte Tanzániába Ferenc József trónörököshöz, aki a közös vadászatok alkalmával beszélte rá a férjemet, hogy ne nyugatra, hanem Magyarországnak adományozza gyűjteményét.
– Az Afrika Múzeumról mit kell tudni vele kapcsolatban?
– Teljesen az ő nevéhez kötődik. Ez egy régi családi ház, ahol ő gyermek, majd fiatal korában nagyon sokat tartózkodott, s a honvágy ide hozta vissza, kifejezetten ebbe a házba.
– Annak ellenére, hogy nagyon szerette az állatokat – különösen a vadakat – nem sajnálta lelőni őket.
– Ő nem így fogta fel. Nagyon értette a vadak tartását, vadgazdaságot hozott létre itthon, vadállományt az őserdőben, s mindkét helyen nemek szerinti arányok uralkodtak. Mivel egy idő után minden élőlény – így az állat is – elöregszik, csak a természetes egyensúlyt próbálta fenntartarni, a gyengék leölésével. A trófeákat pedig azért őrizte meg, hogy ne vesszenek kárba.
– Melyik volt a kedvenc állata?
– A kafferbivaly, mert annak jó a látása, hallása, s így nagyon nehéz elejteni.

Rendkívül sűrű és tartalmas programot vallhat magáénak nyár végén a Naszádosné Bálint Zsuzsanna vezette hévízi tánccsoport. A közelmúltban két televíziós csatorna is közvetítette kitűnő produkciójukat, amikor a Magyarország Szépe választás műsorában elsőként léptek fel Hévízen.
A nyáron egy héten keresztül Horvátország különböző színpadain lehetett megcsodálni modern táncukat és ír táncaikat. Hévízen már az alsó tagozatos osztályokban órarendbe van iktatva a tanárnő által vezetett tánccsoport, akitől megtudtuk, hogy a város és az Illyés Gyula Általános Iskola, valamint egy, a külön e célra létrehozott alapítványtól kapják legfőbb támogatásukat.
A csoportban 250 gyerekkel foglalkozik Naszádosné Bálint Zsuzsanna és októberben egy héten keresztül Belgiumban szerepel legközelebb a sikeres tánccsoport, amely nyáron a kulturális tárca egyik magas kitüntetését is megkapta.